A bondavári uradalom tehát már megvan.
Most még csak a tízmillió beruházási tőke hiányzik.
Azután még egy vasut, mely azt a világpiaczczal összeköti.
Lássunk legelőször a tízmillió után.
A bondavári kőszéntelep megéri azt. Még többet is. De ki tud felőle? Ki
hiszi el?
Journalistikai reklámok, «Beküldetett»-ek veszteni kezdik már hatásukat.
Minden ember tudja ezt a mesterséget.
«Isten áldása Kaulmannál! Ki vesz hamburgi sorsjegyeket?»
Az élczet kezdik érteni. Az utóragban az élcz, hogy: «nál» van ugyan, de
«tól» nem jön az áldás.
Hanem hát sok új dolog van még a nap alatt.
Mikor Félix azt a szivességet tette Ivánnak, hogy vitt neki egy
felügyelőt, beszélgetés közben meglátott az asztalán egy darab
szénlapot, melyben valami ujjas növény lenyomata volt látható. Az a
bondavölgyi tárnából került ki.
– Ah! ez valami ősvilági madár lábnyoma! mondá Félix.
– Nem! mondá Iván, ez egy növény levelének lenyomata.
– Nekem is van egy szép kövület-gyűjteményem.
– Hát akkor vidd el ezt is hozzá!
Félix elvitte a kővületet.
Mikor azután a bondavári részvénytársulat fellépése közeledett, egyszer
csak jön egy nagyon elterjedt német lapban illustratióval ellátott
leirása annak a legujabban talált madárnyomnak, mely a bondavári
kőszéntárna mélyéből került elő. Doctor Felicius volt az értekezés alá
irva.
«Hadd lássuk azt a madárnyomot!» kiáltának a tudósok.
A felfedező tudós nevet is adott az állatnak, mely lábnyomait a még
akkor lágy (!) kőszénbe nyomva hagyta: «Protornithos lithanthracoides.»
«Hohó! megállj!» kiáltott rá egyszerre valamennyi geolog, physiolog,
paleontolog, tanárok, tudósok, ártézikut-furók. «Ez nagy szó!»
Egyik csoport tudós azt állította: lehet, másik azt állította: nem
lehet.
Miért nem lehet? Azért, mert a kőszénalakulás korszakában még nem voltak
madarak, sem emlős állatok, a kőszénben nem találni mást, csak növényi
maradványokat, csigákat s nagy csodára egy-egy halat.
S miért lehet? Azért, mert a mit nem talált még senki, találhat ezután
valaki. Lám, Humboldt megesküdött rá, hogy nem volt az ősvilágban majom,
mert ásatag majom nem találtatik sehol, és íme, azóta már találtak
Angliában egy, Francziaországban három ásatag macropythecust.
Erre a madártagadók tábora újra felzúdult, leszamarazta a madárhívőket;
hiszen még hüllők is csak a barna szénben fordulnak elő! Hát az
anthracothérium mit vétett? De madárról szó sincs!
Végre miután minden illustrált lapon keresztűl ment a veszekedés, miután
felzajdította a német, angol, franczia közönséget, a nagy érdeket
költött pernek akként vetettek véget, hogy egy öt tagú, tekintélyes
tanárokból álló választott biróság küldetett ki a kérdéses kövület
megvizsgálására és elítélésére.
Doctor Felicius ezer darab aranyat ajánlott fel fogadásul annak, a ki
bebizonyítja, hogy az ő madárnyoma nem madárnyom.
A tudósok tribunálja azután megvizsgálván az illető kőszenet,
egyhangulag kimondá a verdictumot, miszerint az a nyom semmiféle
Protornithosnak sem nyoma, hanem az «annularia longifolia» levelének
lenyomata. Nem is lehet semmi másnak maradványa, mint növénynek, mert ez
a széndarab nem barna szén, de a legtisztább fekete szén, a minek
korszakában nem volt még madár.
Doctor Félix Kaulman azután kifizette szépen az ezer aranyat s
megköszönte igen szépen azt a szívességet az egész tudós egyetemnek,
hogy a bondavári szént így elhíresztelték az egész világban. Negyvenezer
forinttal nem tudott volna ilyen reklamot csinálni. Már most kiabálhatja
mindenki, hogy a protornithos humbug! hanem a bondavári kőszén
renommeéja tudományosan meg van állapítva.
Tehát közeleg a kedvező időpont, a melyben a vállalatot a börze
szinpadán debütiroztatni lehet.
Mert ez a legnagyobb tudomány a világon.
Vannak a börzének derült napjai és borus napjai. Néha teli van
villanynyal a levegő, birkák ficzkándoznak a mezőn; másszor meg lehajtja
valamennyi a fejét a földre, s nem akar hozzá harapni a szép zöld
mezőhöz. Néha bégetve kéri a juhászát, hogy nyirja már meg, nagyon nehéz
a gyapja. Másszor meg összedugja valamennyi a fejét, kifelé fordítja a
hátulját s nem hallgat semmi biztatásra. Egyszer-egyszer meg, a nélkül,
hogy tudná valaki, miért? nekiiramodik a vezér ürű s utczu, utána
valamennyi. Sem juhász, sem komondor meg nem állitja futásában.
Tehát főtudomány: megtudni, mikor van jó idő a börzén?
Mert néha vannak olyan áldott jó idők, az emberek olyan üdvezülő
állapotban, a tárczák, erszények oly tuláradó kedélyben, hogy olyankor
minden sikerül: még ha valaki a Gellérthegy felaprózására és
elárusítására keresne consortoriumot, arra is találna vállalkozót és
részvényeseket. Máskor meg még a török vasuti kölcsönre sem hederítenek.
Tehát egy ilyen, minden füvet megnövesztő szép napon lett feltéve a
bondavári kőszéntelep vállalata a bécsi börzén, s a kiirás napján a
Kaulman bankház előtt s a hitelintézet utczájában katonasággal kellett
kordont húzni, hogy a tömegesen rohanó aláirók ribillióját valahogy
rendben lehessen tartani.
Az aláiró publikum már reggel elfoglalta a kapukat; könyökkel tört
magának utat, a ki bízott az erejében; a tolongásban bevert kalap,
leszakadt kabátszárny számításba nem jött; verbal injuriák a legnagyobb
mértékben, tettleges bántalmazások a második és harmadik fokig fel sem
vétettek. Az utczára nyiló ablakok bezuzattak, azokon kiabáltatott be:
«Én irok alá tízezret, százezret, milliót! Itt a biztosíték!» Derék
tornászok felhasználták testi előnyüket, hogy a szomszédjaik vállára
felhágva, onnan felkapaszkodjanak az erkélyre, ott dugják be a fejüket
az aláirással boldogított terembe: «fél milliót!» S midőn végre ütötte a
délutáni hatot, s a kapuk bezárattak, a fegyveres erővel szétoszlatott
tömegnek, mely nem volt szerencsés az aláiráshoz juthatni, fennen
kiáltottak alá az erkélyről: «Az aláirás be van zárva! Óriási
túljegyzés. Tízmillió helyett aláiratott nyolczszáz húsz millió forint!»
De hát itt van az a sok pénz ezeknél az aláiróknál?
Dehogy van! Az aláirt összeg tizedét biztosítékul leteszi mindenki
másféle értékpapirokban. Pénzt még nem látott a consortium.
Azok, a kik itt egymás kabátját letépik a nagy tolakodásban, sem
pénzbőségben nem szenvednek, sem a szénproductióval legkisebb közük
sincs, hanem most épen jó idő van a börzén: lehet nyerni. A bondavári
kőszénrészvények parin felül vannak jegyezve; azt a kis nyereséget
szeretné minden ember be erszényezni s nem bánja azután, akármi lesz az
aláirt részvényeivel.
Hanem gondoskodva van róla, hogy a fák ne nőjjenek az égbe.
Ott áll csatakészen az ellenfél: a contremine!
Waldemar herczeg az élén a contreminenek. Egyike a leghíresebb
börzefejedelmeknek.
Igen természetes, hogy a mint azok az emberek, a kik csak rögtön
nyerészkedésre irtak alá, a börzére viszik a részvényeiket s ott kezdik
elárusítani: az emelkedés rögtön megakad, az agió visszamegy s
lassankint egészen elenyészik. Ha életrevaló a vállalat, ha a részvények
szilárd kezekbe jutottak, azután meglehet, hogy ismét felemelkedik.
Hanem ez ellen is talált ki a tudomány valami ellenszert.
Az igazgató-tanács választ egy syndicatust. A megtörtént reductió után a
syndicatus rendelkezik a felett, hogy mikor adja át az aláiróknak a
részvényeiket?
Ez időközt pedig felhasználja arra, hogy a börze-ágenseknek ád valami
ötszáz részvényt ajándékba azért, hogy lancirozzák a vállalatot. Ezek
azután gyilkos lármát csapnak a coulissában s a parquetten. Verik fel
kétségbeesetten a részvényeiket. A certificátokat nagy agióval
ragadozzák ki egymás kezéből: hanem még részvényt nem lát a börze. Hanem
a cursus jegyzi szépen a «pénz» és «áru» rovatokat.
A tapasztalt emberek tudják, hogy ez csak szinpadi háború, hogy a ki
igazi pénzt akar adni, kaphat annyi részvényt al pari a kutfőnél, a
mennyit csak parancsol; s a contremine csak leskelődik, hogy mikor
csapjon az agioteurök közé, mikor verje le egyszerre parin alul a
vállalat részvényeit, hogy azután akkor vásárolja őket össze csúf áron?
s azután nőhetnek megint felfelé.
A ki azután ebben a játékban elhull, az a szegény jégre tánczolni ment
apró tőkepénzes, a kinek kiénekli a fiókjából a keveset kamatozó kis
tőkéjét a nagy bacchanali zaj az arany borju tiszteletére, s a ki
besompolyog a bizonyos nyereségre, s mikor azután fellobban a
contremine, nagyot huznak a hátára, otthagyja a részvényeit, a
differentiáit, mint a rák a lábát, s szalad haza és hálát ad az
Istennek, hogy legalább a csizmáját megmentette.
Ez már így megy.