tőlem, a mit nem teljesithetek, a nélkül, hogy imádságomat s istenes
gyakorlásaimat elmulaszszam.“ „Ez ne busitson, – felele a herczegné –
nekem elég üres szobám van, válaszd ki magadnak azt, mely leginkább
tetszik, s melyben istenes gyakorlásidat szintugy mint remetelakodban
békével végezhesd.“
A varázsló nem sok ellenvetést tőn a herczegné szives ajánlásaira;
főczélja csak az volt, hogy Aladdin palotájába magános szabad bejárást
szerezzen, azt most elnyeré kedvezőbb szerencsével, mert magában a
palotában lakhatott, a herczegné kegyelme és oltalma alatt ördögi
csinját igy könnyebben viheté véghez, mint ha a remetelakból a palotába,
s innen viszont oda kellett volna szüntelen mennie. „Herczegné – igy
szóla alázattal a galád – bármint tökélje is magában el egy szegény
nyomoru asszony, mint én vagyok, hogy a világról, annak fényéről és
pompájáról lemond; egy jámbor kegyes herczegnének szavai nagy erővel
birnak; én kivánatának, parancsának nem állhatok ellent.“
A varázslónak ezen szavaira a herczegné felkele és mondá neki: „Kelj fel
és jer velem, megmutatom neked üres szobáimat: válaszsz azokból kedved
szerint.“ Ő követé Badrulbudur herczegnét, és valamennyi tiszta és ékes
szobák közül azt választá, mely legegyszerűbb vala; mondván ekkor is a
képmutató, hogy szemeinek nehéz leend csak ennek is fényéhez szoknia,
ámde a herczegné kedvéért kész ez áldozatra.
A herczegné az ámitót a huszonnégyablakú terembe akará visszavezetni s
ebéden magánál tartani; de mivel a galád tudta, hogy asztalnál a fátyolt
arczáról félre kell emelnie, és félt, hogy a herczegné megismeri, hogy ő
nem a szent Fatime asszony – váltig lemondólag köszönte a kegyelmet. „Én
– ugymond – csak kenyérrel és száraz gyümölcscsel élek, paloták
csemegéihez nem szoktam, engedd, hogy kisded ebédemet saját szobámban
egyem meg.“ „Jó anyám – felele kérésének engedőleg a herczegné – te
szabad vagy, cselekedjél, mint remetelakodban szoktál; én magam viszem
el étkedet; azonban ne felejtsd el, hogy ebéd után hozzám visszavárlak.“
A herczegné ebédhez ült, s az ál Fatime, mihelyt egy herélttől megérté,
hogy felkelt az asztaltól, azonnal jött. „Jó anyám – monda a herczegné –
örvendek, hogy ily szent életű asszonyt nyertem magamhoz, ő áldást fog
hozni ezen palotára. De ugyan valld meg, mint tetszik neked e palota?
Azonban, mig azt neked szobáról szobára megmutatnám, mondd meg, mit
itélsz ezen teremről?“
Az ál Fatime, ki eddig folyvást hajtott fővel állott és azt sem jobbra
sem balra nem forgatá, most más alakjátékot kezdett, – fejét a kérdésre
fölemelte, átfutá szemeivel a termet egy végétől a másikáig – és
minekutána elégletig vizsgálta, mondá: „Herczegné, e terem valóban
álmélatig szép; – mindazáltal engedj meg, ha mint remeteasszony, ki a
világi müvek fényét nem tudja itélni, azt mondom; hogy e terem egy
dolognak hijával van.“ „Ugyan mi lehet az, jó anyám? – kérdezé a
herczegné. – Mondd meg azt nekem, kérlek. Én részemről mindig azt vélem
s másoktól is ugy hallottam, hogy semminek sincs hijával. De ha
felfedezed a hiányt, segitek rajta.“
„Herczegné – válaszolt az ál Fatime nagy tettetéssel – bocsásd meg, hogy
oly bátor vagyok. Én ugy vélném – ha még előtted véleményemnek van
helye, hogy ha fölül e kupüreg közepéről egy roktojás függne alá, ezen
teremnek a földön nem volna mása, s e palota a világnak csudájává
lenne.“
„Jó anyám – kérdezé a herczegné – micsoda madár az a rok? és hol lehetne
annak tojását megszerezni?“ „Herczegné – válaszolt az ál Fatime – ez egy
szörnyű nagy madár, mely a Kaukazus hegyének legfőbb csucsán lakik. A ki
palotádat épitette, az ezt a tojást is meg fogja szerezni.“
Badrulbudur herczegné az ál Fatimének ugyvélt jó tanácsát megköszönte, s
ezzel mulatásul beszédét más tárgyakra hajlitá; hanem azért a roktojást
eszében tartá, s feltevé magában, hogy mihelyt haza tér Aladdin a
vadászatról, erről neki emlitést tesz. Ő tudniillik már hat nap óta
távol volt, és a varázsló, ki ezt igen jól tudta, használni akará
jelennemlétét. Aladdin még az nap estve visszajött, épen midőn az ál
Fatime a herczegnétől elbucsuzott, és szobájába tért. Ő felment
herczegnéjének teremébe, a ki szinte akkor tért oda vissza; Aladdin
üdvözlé és megölelé őt, de ugy látszék neki, mintha őt hidegebb szivvel
fogadná. „Kedves herczegné! – igy szólott hozzá – te ma nem vagy oly
vidám és derült, mint máskor. Talán távollétem alatt valami történt, a
mi kedved ellen van, s neked bajt és bántalmat szűlt? Fedezd föl azt
nekem, én Istenre fogadom, hogy mindent, a mi hatalmamban áll, elkövetek
megnyugtatásodra.“ „Az csupán egy csekélység – felele a herczegné – és
engem oly kevessé aggaszt, hogy csudálkoznom kell, mint lehete arczomon
a kedvetlenség valami nyomát észrevenni. Mivel azonban várásom ellen
rajtam változást tapasztalsz, tehát okát nem titkolom el, ámbár csak
csekély érdekű. Valamint te, ugy én is mindig azt gondoltam, – folytatá
a herczegné, – hogy palotánk a legfölségesebb, legragyogóbb és
legtökéletesebb e világon. Azonban csak megmondom, hogy a
huszonnégyablaku teremnek szorosabb megvizsgálása után mi jött eszembe.
Nem gondolnád-e, hogy e palota a tökély legfőbb csodapontját érné el, ha
a kuptető közepéről egy rok-tojás alá függne?“ „Herczegné – valaszola
Aladdin – ha ugy találod, hogy e csodaterem még egy roktojás hijával
van, akkor elég, hogy a hiányt magam is érezzem; és azon szorgalomból,
melylyel e fogyatkozást eltörlöm, meg fogsz győződhetni, hogy kedvedért
mindent megteszek.“
Aladdin a herczegnét tüstént elhagyta, felment a huszonnégyablaku
terembe, kihuzta kebléből a lámpát, melyet a szenvedett szerencsétlenség
óta mindenütt magával hordozott, s dörzsölte azt. Azonnal itt termett a
szellem. „Szellem! – igy szólt Aladdin, – e kuptető még egy roktojás
hiával van, melynek a kupüreg közepéről kellene aláfüggni; én
parancsolom neked most a lámpa nevében, mely kezemben van, hogy e hiányt
pótold ki.“
Alig mondá ki e szavakat Aladdin, – s a szellem oly nagy irtóztató
orditást tőn, hogy a terem rengett bele, hogy Aladdin tántorgott s csak
nem összeesett. „Mit, nyomoru! – monda a szellem oly hangon, mely a
legbátrabb szivű férfiut is megdöbbenthette; – tehát nem elég neked,
hogy én és társaim eddig mindenben kedvedet töltöttük, azt parancsolod
most te hálátlan, szörnyeteg, hogy neked saját atyámat hozzám el, s e
kupbolt közepén akaszszam fel? Ez a vad gonoszság megérdemlené, hogy
nyomban asszonyoddal és palotáddal együtt porrá és hamuvá változzál;
köszönd, hogy e kivánság közvetlen nem tőled jő. Tudd meg; ezt az
afrikai varázslónak, ellenednek, ki általad méltólag elveszett, öcscse
parancsoltatja veled – ő palotádban tartózkodik, a szent Fatime
asszonynak, kit meggyilkolt, ruhájában jár burkolva, és ő az, ki nődnek
szivében ama kártékony kivánságot gerjeszté, melyet ellenem
kinyilatkoztattál. Szándéka, téged megölni; vigyázz tehát magadra.“ Ezt
mondván eltünt.
Aladdin a szellem minden szavára figyelt. Ő a szent Fatime asszonyról
már régen hallott beszélni, s tudta, mi módon gyógyitja meg a fő
fájdalmait. Visszaméne tehát a herczegné szobájába, s egy szót sem
szólván arról, a mi vele történt, leült, homlokát tenyerére hajtá, s
panaszkodott, hogy feje szörnyen fáj. A herczegné azonnal parancsolá a
szent asszonyt meghivni, és mig elhivák, elbeszélé Aladdinnak, micsoda
alkalommal jött légyen a palotába, és hogy számára egy szobát adott
lakásul.
Az alakos Fatime eljött. Mihelyt belépett, mondá hozzá Aladdin: „Jőj
ide, jó anyám, örvendek, hogy láthatlak, örülök, hogy épen most jó
szerencsémre itt vagy. Főfájás kapott meg, s alig tudom szenvedni.
Hallottam imádságod erejét, s azért kérlek, segits meg; reménylem, hogy
azon jótévőséget, melyet már annyi főnyavalygóknak mutattál, tőlem sem
fogod megtagadni.“ E szavakkal felkelt, és lehajtá fejét. Az ál Fatime
hozzájárula, de kezével egy tőrt markolt, melyet a ruhája alatt viselt
öv alá rejte. Aladdin ki a varázsló minden mozdulatira vigyázott,
hirtelen megragadá ennek kezét, még minekelőtte a tőrt kihuzta volna,
keresztűl szurta szivét elülről, s a galádot a földre lesujtá.
„Kedves férjem, mit cselekedtél? – kiálta a herczegné elszörnyedve. Te a
szent asszonyt megölted!“ „Nem, kedves herczegném, – felele Aladdin
csendes lélekkel, – én nem Fatimét öltem meg, hanem egy gazembert, a ki
engem öl meg, ha meg nem előzöm. E gazember, a kit itt látsz – folytatá
szavait s a fátyolt arczáról lerántja – meggyilkolta Fatimét is, s
ruhájába öltözködött, hogy engem kivégezzen; és hogy egészen ismerd – ő
az afrikai varázslónak, rablódnak testvére.“ Aladdin itt elbeszélé neki,
mint tudta meg ezen egyes körülményeket, s parancsolá azután, hogy a
holttestet félre takaritsák.
Igy szabadult meg Aladdin a két testvér varázsló üldözésétől. Nehány
évek multával megholt a szultán tisztes ősz korban. Fiumaradéka nem
lévén, Badrulbudur herczegné foglalá el mint törvényes örökös a királyi
széket, s uralkodását megosztá Aladdinnal. Sok évekig uralkodtak együtt,
s jeles derék utódokat hagyának magok után.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Gulek, a mohamedánusok hite szerint valami boszorkány vagy
lélekformák; többnyire nőnemüek.]
TARTALOM.
A fölébredt való története 1
Ganemnek, Abu Aibu fiának története 92
Harun Arresyd chalyf kalandjai 148
Aly Baba s a negyven haramia története 215
A varázs-ló 253
Aladdin, vagy a csodalámpa története 296