(Fröhlich születése. – Szülőfölde. – Vallásos nevelés. – A svájczi ember
természete. – Fröhlichtől elragadják nejét és gyermekeit.)
Kovács József levelezés közben két izben is megkérte: közölné vele s
általa a magyar nazarénusokkal élete történetét, viszontagságait,
szenvedéseit, családi viszonyait születésétől kezdve. De Fröhlich
ezekről sohase irt részletesen. Szemei előtt csak az általa vallott
hittudomány s ennek érdeke lebegett; leveleiben a személyére vonatkozó
rövid közlemények után mindjárt hittani fejtegetésekre s vallásos
intésekre szokott áttérni.
Egyik levelében, melyet Straszburgból 1844. évi novemberben intézett
Kovácshoz, azt irja, hogy ő huszonkét éves koráig foglalkozott mint
tanuló a hittannal. Szülői őt gyermekségétől kezdve egyházi szolgálatra
szánták, de huszonkét éves korában tetszett őt az istennek e gonosz
pályától elhivni s benne az ő üdvösséges munkáját megkezdeni.
Egy másik levelében, mely szintén ez évben kelt, azt irja, hogy a mi
szenvedéseit illeti, azt nincs ideje részletesen elmondani, de husz év
óta nem volt nyugalma és nem volt állandó lakása, a hol őt a régi kigyó
tagjai ne üldözték volna, melyekkel tele van a világ.
E két levél adataiból meg lehet határozni születési évét megközelitőleg.
Ha 1844-ben husz év óta üldözték s ezt megelőző huszonkét éven át
tanult: akkor 1801-ben vagy 1802-ben kellett születnie.
Bruggban több Fröhlich nevü család volt még ez előtt harmincz évvel.
Különböző társadalmi osztályhoz tartozók. Az ő szülői iparosok voltak,
mint nekem egy nazarénus beszélte. Testvére több volt. Ezek közül
azonban csak egyről emlékezik több alkalommal: Katalinról. Meglehet
azért, mert élete sorsát s hitvallását csak ez osztotta meg vele.
E nő a legnemesebb alakok egyike volt, kik valaha a napot látták.
Istennek különös áldása s nemének dicsősége.
Végtelen türelme, lemondása és szelidsége páratlan volt. Midőn
Fröhlichtől nejét és gyermekeit elszakitották, nejét börtönbe zárták,
gyermekeit ápoló közintézetbe hurczolták, őt magát számüzték s
erőszakkal a határokra kisérték: e nő volt az, ki megosztotta vele a
számüzetés és bujdosás keserü kenyerét, az úton-útfélen szenvedett
bántalmakat, a soha meg nem szünő fáradalmat, testnek és léleknek
emésztő kínjait, a nélkülözést, a kenyérkeresetnek idegen földön való
nehéz gondjait.
E nő vigasztalta, erősitette, buzditotta kegyességének soha nem csökkenő
édes melegével a szegény bujdosó magyar fiukat is.
Straszburgban halt meg 1849-ben s ott temették el.
Fröhlich a szülők felügyelete mellett szülővárosában végezte az elemi
iskolákat. Fogékony volt elméje az ismeretek iránt s tudományszomja
élénk és szakadatlan. De a szokottnál különösen élénkebb volt képzelő
tehetsége.
A hőskor mondáiban s a regeszerü hagyományokban, melyekről már a komoly
történelem is tud valamit, de a melyek mögött még a tündér kornak ködös
világa lebeg – ezekben gazdag volt szülőföldjének népe és vidéke. Ezek
töltötték el lelkét s uralkodtak fölötte. Még mint gyermek vagy serdülő
ifju, magányosan bolyongott gyakran a folyók sziklahasadékos völgyeiben,
erdők árnyán, vagy bérczek magasain s képzeletének szülötteivel
benépesité az eget és a földet. Gyakran órákon át ácsorgott az Aarenak
magas hidján, meg nem zavarva a járó-kelők zsivaja által s bámulva
merengett el az ősrégi városon, mely e pontról valósággal csodálatos
szépnek látszik várával, tornyaival, fehérlő épületeivel, sudár
kéményeivel s bérczes hátterével. Svájcznak sok fönséges, sok megragadó
tájrészlete van. De olyan, a mely szebb s egyszersmind szelidebb volna,
mint ez, alig található. Pestalozzi itt soha át nem ment a nélkül, hogy
órákig ne gyönyörködött volna e vidékben. Elterlin, a történetiró,
Fröhlich, a költő, százszoros változatban merengtek ennek a szépségein.
Magát a hitujitót, Fröhlichet is, mig lelke a hitujitás izgalmaiban
végkép el nem merült s mig az üldözések s átszenvedett fájdalmak
kedélyének üdeségét el nem enyésztették, gyakran elragadta e vidék
bájának élénk érzete s gyakran emlegette ezt, a mikor később Zürichben
az akadémiai tanulmányokat folytatta.
De nagyobb és mélyebb hatást gyakorolt Fröhlich kedélyére a vallás s a
vallásos nevelés.
Svájczban sok helyütt még ma is ősi szigorusággal őrzik meg a nevelés
vallásos jellegét. A gyermeknek már serdülő korában ismernie kell
nemcsak az egyház szokott imáit, templomi énekeit, szent szertartásait,
hanem a szentirás összes történeteit s azoknak magyarázatát is. És
mindent, a mi Jézussal, az ő életével, tanitásával, cselekedeteivel,
halálával s az apostolokkal összefügg. Ismernie kell fővonásokban a
keresztyén egyháznak s különösen a hitujitásnak történelmét s a
történelemnek nagy és nemes alakjait. Nagyon fontos ez Svájczban,
mivelhogy ott a hitujitás hősei egyuttal a nemzetnek hősei is.
Fröhlich szülőinél, mint más családoknál is, szigoruan megtartották az
ünnepeket. Isten házából elmaradni, az istentiszteleten áhitatosan végig
ott nem lenni, az urvacsorában részt nem venni: lehetetlen volt.
Fölkeléskor, lefekvéskor, s a mikor asztalhoz ültek vagy onnan
fölkeltek, buzgó lélekkel mondták el imájukat. Minden nagy munkába,
köztanácskozásba, családi ünnepbe istenhez bocsátott fohászkodással
kezdtek. Betegségnél, gyógyulásnál könyörgés és áldás szavai hangoztak.
Igy volt ez egykor a magyar kálvinista családok kebelén is. Igy volt
gyermekkoromban az én szülőim hajlékában is.
A munkát és hiábavaló mulatságot ünnepnapon mellőzték s szigoruan
tiltották is. Az ünnepek délutánjain körbe ült a család minden tagja,
sőt még a cselédek is s a szentirás olvasásával s a vallásos énekek
buzgó zengedezésével töltötték el az időt. A hat nap szigoruan a
becsületes munkának volt szentelve, de a hetedik istennek s a test és
lélek nyugalmának. Nyugodtak az igavonó állatok is. Az ünnepnap
előestéjén s hajnalán tisztára kellett söpörni az udvart, az aklok és
ólak környékét, a bejárást, a ház elejét az utcza közepéig. Rendnek,
tisztaságnak, békének, csöndességnek kellett lenni mindenütt. Sokszor
mosolyogtak rajta, ha mondtam, de én bizton észrevettem, hogy a házi eb
is megszokta ezt. Ünnepnapon nem látott sürgést-forgást s nem hallott
parancsot, kiáltó szót, káromkodást, haragos hangot. S ha jött utas,
kéregető vagy idegen a házhoz, nem rohant rá mérgesen. Tizszer is
ránézett gazdájára, vajjon megbontsa-e a rendet s ugy ugasson-e mint
tegnap, mint hétköznapon? Kis gyermekként töltöttem az apai háznál az
élet első fejezetét, de az ünnepnapok édes öröme emlékezetemből el nem
mulik soha.
Ilyen nevelésben részesült, ily légkörben növekedett Fröhlich. De
jellemében a dacz s az állhatatosság makacssága már ifju korában kitünt.
Az állhatatosság különös jelleme a német fajnak, de leginkább a
svájczinak. Más nemzetek s mi magyarok is bámulattal szemléljük ama
szivósságot, melylyel a svájczi ember nézeteihez, vallási és politikai
meggyőződéséhez, maga elé kitűzött czéljaihoz ragaszkodik. Nem az
önszeretet, nem a személy önimádása ez, hanem az élet czéljának merev
becsülése. Nagy és nemes tulajdonság, melynek birtokában az ember
megfeledkezhetik önszemélyéről, de soha rendeltetéséről, melyet
önmagában, saját életével s egyénisége erőivel meg akar valósitani. Ha
nem e jellem volna uralkodó fiaiban: Svájcz a maga kicsinységében soha
nem lehetett volna a vallásosság hona, a polgári erények, a munka és a
szabadság megszentelt földje.
Fröhlichet szülői egyházi s különösen lelkészi pályára szánták. Annyival
inkább, mert az egyházi tudományok iránt különös előszeretetet
tanusitott. A nyelvek iránt is élénk volt érzéke. Anyanyelve voltaképen
kettő volt: a német és a franczia. Ezen kivül nagy jártassága volt az
angol és holland nyelvekben. Hellenül és héberül is jól olvasta a szent
könyveket, latinul pedig folyékonyan tudott beszélni és irni. Leveleiből
látom ezt. Angolul és hollandul már husz éves korában meglehetősen
tudott.
Gyermekkoráról és ifjukoráról kevés adat áll rendelkezésemre. Oly
keveset foglalkozott önmagával, hogy nagy tömeget képező iratai és
levelezései közt alig-alig található valami, mi önmagára vonatkoznék.
Mennyire szigoru volt e tekintetben: erre nézve csak egy példát, igaz,
hogy nagyon szomoru példát akarok felhozni.
Nős volt már 1843-ban s volt négy gyönyörü gyermeke. Házasságát nejével
nem a helvét hitvallás szertartásai szerint, hanem saját külön
felekezete szabályai szerint kötötte meg. Példás és boldog volt családi
élete.
Tanai miatt, téritgetése miatt, de házassága miatt is viszályba
bonyolódott Aargau kanton tanácsával, illetőleg az aargaui hatósággal.
Fenyitő pert inditottak ellene. A vád az volt, hogy ő csábitásban, neje
pedig köztudomásu, tehát botrányos ágyasságban bűnös. A pert
letárgyalták, a védelem nem használt semmit, az itélet sujtó lett. Őt
elitélték örök számüzetésre, nejét 500 forint birságra s ezen kívül
arra, hogy gyermekeitől megfosztassék. Gyermekeit fattyugyerekeknek
kimondták s mint gyámoltalanokat közintézetbe elhelyezni határozták.
Ilyen itéletet is keveset hoztak az ujabb időkben.
Azonban isten végezésében meg kell nyugodni. Az itélet ugyan nem
istennek végezése, hanem csak erőszak, igazságtalanság és
szerencsétlenség, melyért egykor az itélő birák lesznek isten előtt
felelősek, de azért isten ellen zugolódni nem szabad. Jób többet is
szenvedett.
Ez az ő felekezetük vallási felfogása.
De az is, hogy a szerencsétlenséget se siettetni, se előmozditani
önkényt nem szabad. Be kell várni a végrehajtást.
Megtörtént a végrehajtás.
Oda mentek házához a végrehajtók; a biró, a jegyzőkönyvvezető s a
karhatalom közegei. Fröhlichnek egy órai időt engedtek az útra
készüléshez, akkor vállon fogták, a házból kituszkolták, két erőteljes
fogdmeg jobbról-balról melléje állt s el-kikisérték Straszburg felé az
ország határáig.
Az asszony és a gyermekek ott sirtak mellette. Sirásuk hangját elvitte a
szél messzire. A szomszédok és hitsorsosaik oda mentek a végrehajtáshoz
s néma csodálkozásukkal s néma bánatukkal tiltakoztak a végrehajtás
ellen. Se a hangos sirás, se a néma tiltakozás nem használt semmit.
A végrehajtásnak ezzel nem volt vége.
Az anyától el kellett venni gyermekeit. A fattyugyermekeket, a mint
szólt az itélet. A gyermekek sirtak s anyjuk ruháiba kapaszkodtak. Egyik
még ölbeli volt. Épen aludt anyjának kebelén s karjain. Nem várták meg,
mig fölébredt. Lefeszitették anyjának kebeléről s elvitték azt is,
elvitték a többit is. Mintha apátlanok és anyátlanok lettek volna.
Hiszen most már azok voltak.
Az asszony is a férje hitén volt. Istennek végezésében meg kell
nyugodni. Ezt parancsolja a hit, az ész, a vallásos jellem. Az asszony
erős akart lenni. Erre intette férje is, mikor utolsó csókját sürü
könyhullatás közt arczára akarta lehelni. Akarta, de hiába. Ez az itélet
szerint paráználkodás lett volna, azt pedig a hatóság meg nem
engedhette. Hitvesi csók nélkül, kézszoritás nélkül kellett férjétől
elszakadnia. De azt mégis megmondta az ember:
– Asszony, légy erős!
Szót akart fogadni az asszony, erős akart lenni. Csakhogy az anyasziv
törvénye minden emberi és minden isteni törvénynél erősebb. Az anyasziv
nem lehet nyugodt, a mikor minden kincsét elrabolják.
A végrehajtók nem törődtek az anyaszivvel. Összeirták butorát, ruháját,
ágynemüit, hogy az ötszáz forint birságot behajtsák. Ha szép szerével
nem fizet: elkótyavetyélik mindenét. Ha mezitláb marad is.
Ez történt Fröhlichhel.
A honfit kiüzték hazájából. A hű hitvestársakat elszakitották egymástól.
A férjtől elvették családját, az anyától elvették gyerekeit. A
becsületes, hű és jó asszonyt paráznának kikiáltották. Van-e ezeknél
gonoszabb büntett?
Mikor az állam ilyet cselekszik: megrenditi a társadalmat. Mikor a
társadalom ezt szó nélkül türi: önkényt görnyed szolgává s önkényt
gyalázza meg magát.