(A tüzes barát imája. – Az ország mindenféle papsága. – Gasparich nem
maradhat Pesten. – Egyházi beszédei. – Szent-Antalon és Szarvas-Gedén. –
Székes-Fehérvár.)
Különös ez! A ki horvátból lett magyarrá, kolduló barátból iróvá, a
nemzeti irodalom föllendülésének kezdetén minő szép nyelven tudott
istennel beszélni.
– Istenem! – mondá egyik szent beszédében – szomoru gyermekeid fonják
össze könyörgő kezeiket s emelik fel hozzád! Siró teremtményeid alázzák
meg magukat előtted kegyelemért. Mentsd meg őket ezután minden vésztől s
terjeszd ki malasztodat minél előbbi fölsegélésükre.
– Istenem! tekintsd a feléd ázó szemeknek buzgó záporát; adjad, hogy nem
sokára ismét öröm mosolyogjon ott, hol az inség könyei remegnek!
Hallgasd rebegő ajkainkat, melyek bocsánatért esedeznek, megnémulást
igérve minden gonosznak. Ne engedd, hogy ezután az inség, szenvedés és
fájdalomnak ennyi áldozatja legyen köztünk. Távoztass tőlünk minden
veszedelmet, valamint mi törekedünk magunktól elháritani minden
erkölcstelenséget. Add meg uram szivünk forró vágyait nyugtató
kegyelmedet, könnyitsd a sebhedt kebleket, hogy a melyek tőled méltán
megkeserittettek, az általad nyujtott segedelem alatt enyhüljenek.
Isten, teljesitsd alázatos kérelmünket!
Egyházi beszédei közül, melyeket e tárgyban tartott, külön füzetben
kinyomatta az árvizkárosultak fölsegélésére azt, melyet az 1838. évi
ápril 1-én tartott nagy hálaünnep alkalmával roppant néptömeg előtt
mondott el. A hallgatók közt volt, mint nekem mondták, Horváth István
is, az egyetemi tanár s tudós történetiró, a ki az egész világot
magyarnak látta. Ő mondta volna e beszédre e szavakat:
– Ha minden pap ugy beszélné a magyar nyelvet, mint e szegény barát,
ma-holnap mi magyarok nem azt néznénk, mik voltunk valaha, hanem azt,
van-e még föld, a melyet szaporodó unokáink számára elfoglaljunk.
Sok jellemző van e szavakban.
Magyarországnak sokféle egyháza s minden egyháznak sok papja van. A
papok csak ott beszélnek magyarul isten előtt a néppel, a hol az osztrák
befolyás s a korona hatalma a magyar nyelvet semmiféle erőszakkal ki nem
irthatta. Német, tót, oláh, szerb, horvát, orosz, görög nyelven, sőt még
holt nyelveken is, latinul, héberül istennek több szentegyházában
vezették a szertartásokat összevéve, mint magyarul. Egész vidékek vannak
százezrekre menő lélekszámmal, tiszta ajku ősmagyarok, kiknek isten
igéjét saját nyelvükön hallgatni nem szabad. Pedig egy szót se tudnak
idegen nyelven.
Nincs ilyen ország több a világon.
Olyan szép nyelven, mint a tüzes barát, a sok egyháznak kevés papja
szolgálta az egyházat és a hazát. Első kinyomatott műve különben az
1838. évi ápril 1-i beszéde volt.
Ő maga is becsesnek tartotta ezt. Azokat, a kiket szeretett s a kik
iránt tiszteletet érzett, szivesen ajándékozta meg e művel később is.
Igy adott egy példányt, saját keze irásával ellátva, Bobory Károly
országgyülési képviselőnek is. Ez katholikus pap volt, függetlenségi
harczunk egyik hőse s forradalmi elitéltje. Az ő példányát láttam magam
is.
E munka czime: Egyházi beszéd, melyet az elfelejthetlen kárt, nyomort,
inséget és szomoruságot okozott 1838-iki árviz elmultával a kesergő
pestiekhez Szent-György hó 1-én mondta s hallgatói közkivánatára a
károsult szerencsétlenek segedelmezésére ki is nyomata P. Gasparich
Kilit sz. ferenczrendi szerzetes s egyházi szónok. Pesten Esztergomi E.
Beimel József betüivel.
Láttam ez időből néhány kiadatlan egyházi beszédét is kéziratban.
A tüzes barát ez után nem sokáig maradhatott Pesten.
Beszédének heve s gondolatainak merészsége sokkal nagyobb figyelmet
gerjesztett már, mintsem jámbor lelkü, félénk szerzetes társai valami
nagyon örülhettek volna vasárnapi egyházi beszédeinek.
E beszédek nem maradtak a hitvallás és erkölcsi élet tárgytalan elveinek
magas légkörében, hanem hangjukkal, példázgatásukkal belenyultak a napi
eseményekbe s a politikai mozgalmakba is. A nemzet ébredezett, ifjusága
lángolni kezdett s a tüzes barát hire napról-napra terjedt. A királyi
tábla s a vármegyeház ott feküdt a Ferencziek kolostorának
szomszédságában. A tábla esküdt ifjai s a vármegyeház bejárói lassanként
oda szoktak a tüzes barát szószékéhez. Uj eszmék szellői fuvalltak át a
hazafi lelkeken s e lelkeknek nagyon tetszett a barát minden beszéde. A
hatalom kezelői észrevették ezt.
Mi az e beszédekben, a mi a hatalom kezelőinek nem tetszhetett: ezt
ugyan ma már senki se érti. De a szabad szó üldözése épen akkor
napirenden volt. Kossuthot és társait akkor olyan szavak és nézetek
miatt pörölte és börtönözte a bécsi uralom, melyek ma észrevétlenül
tünnének el a zsibongó élet utczai zajában. Olyan nézetek miatt, melyek
okosak, szükségesek, szelidek, emberszeretők s a minőket ma minden
kormány saját nézeteinek vall és hirdet.
Nem tudom, de valószinünek tartom, hogy a szerzet előljáróságát felsőbb
helyről figyelmeztették Gasparich veszedelmes irányára.
Veszedelmes irány!
Minden ostoba és önkényü kormánynak ez a jelszava. Indokolni ugyan nem
tudja, nem is akarja, de majomként használja e szót. A tüzes barát
beszédeiben semmi sincs, a miből veszedelmes irányra lehetett volna
gondolni. Csak az, hogy a sokaság megszerette a barátot s mindinkább
szaporodtak, kik rajongtak érte. Mást is szeretni, mint a kormányokat,
másért is rajongani, nemcsak a királyokért: ez a veszedelmes irány.
Bizonyos, hogy a zárdafőnök s szerzetes társai is nem egyszer
szóváltásba keveredtek a tüzes baráttal egyházi beszédei fölött. De a
tüzes barát nem az az ember volt, a ki egyhamar hajlandó lett volna
meghunyászkodni. Fiatal is volt még ehhez. De ha lett volna is benne
hajlandóság, a mint a szószékre feljuthatott, gondolatainak és
szenvedélyeinek nem tudott többé parancsolni.
Ez volt főoka, a miért őt már az 1838-ik év folyamán a pesti zárdából
eltávolitották. Van Pozsonyvármegyében a felső Csallóközben egy kisded
falu: Bácsfa. Ehhez tartozik a szent-antali puszta, hol egy kis Ferenczi
zárda áll fenn. Ide helyezték át. Itt csak évenként egyszer-kétszer
gyülik össze búcsu alkalmával néhány száz főből álló kegyes hallgatóság.
Itt se módjában nem állott, se indittatva nem érezte magát az egyházi
szónoklat terén valami különös buzgalmat fejteni ki.
Eltették a világ szemei elől. Magányba, pusztaságba.
Napjai azért még se folytak munka nélkül. Nem békétlenkedett legalább
látszólag. Ki se tört. Ugy látszott, mintha végképen a szerzetesi
föltétlen engedelmesség alá hajtotta volna fejét. De szorgalmasan
olvasgatott s egyházi beszédeit rendezgette sajtó alá. E beszédek két
kötetben 1839-ben jelentek meg Pesten szintén Beimelnál e czim alatt:
Az út, igazság és élet, vagyis a Megváltó szelid lelke szeretetben és
igazságban.
E beszédek nem szórul-szóra való másolatai azoknak, melyeket a szószéken
mondott el. Ez időben Gasparich még előre el szokta beszédeit késziteni,
de azokat ritkán mondta el változatlanul ugy, a hogy előre megirta.
Gyakran felejtett ki egyes részleteket s a helyzethez képest rendesen uj
eszmék, uj szónoki gondolatalakitások támadtak agyában. Ezeket azután
papirra jegyezte s üres óráiban leginkább ezekből állitotta össze sajtó
alá adott beszédeit.
E beszédek egyházi és irodalmi értékét nem akarom fejtegetni. A tüzes
barát általános jellemzését ugyis hosszura nyujtottam már. Nyájas
olvasóm bizonyára események leirását várja már. De még meg kell
jegyeznem, hogy e beszédekben már sok helyütt a cselekvési vágy
csillámlik föl. Mintha nem elégitené ki őt csupán a vallás és erkölcs
mélységeiben való emelkedés. Mintha a világba s a világ küzdelmeibe való
avatkozás vágya sarjadzanék lelkében. Egyes helyek ugy hangzanak, mintha
nem egyházi szónok, nem igénytelen kolduló barát, hanem a közélet
valamely világi férfia állana előttünk erős érdeklődésekkel, tudományos
elméletekkel s a napok történetéből kikelt szenvedélyekkel.
A szent-antali pusztai zárdában egyébiránt kevés időt töltött. Messkó
János szarvas-gedei nógrádvármegyei előkelő birtokosnak házi káplánra
volt szüksége. Bejött Pestre Ferenczi barátért. Messkó Johanna urnő, ki
az árviz idejéből már jól ismerte Gasparichot, őt ajánlotta. De ez már
Szent-Antalon volt. Messkó János utána ment a Csallóközbe s elvitte
onnan uri házához.
Alig töltött ott egy évet. Talán a Messkó-család befolyása következtében
az 1839-ik év végén ismét bejutott a pesti kolostorba. De itt már nem
türték. A következő év végén a székes-fehérvári zárdába helyezték át.
Nem tudtam nyomára jönni: miért. A közvetlen okot tehát nem ismerem.
Itt volt négy éven át 1844-ig. Az egész időn át egyházi szónokként
szerepelt. Szónoki hire itt is nagy volt s folyton erősbödött. Még
ezelőtt harmincz évvel többen éltek, kik nagy hévvel, erős hangon s a
szenvedély gyakori kitöréseivel tartott szónoklataira élénken
emlékeztek.
De a hatóság előtt még se tünt ugy fel itt, mint Pesten. A kis város
közönsége más, mint a nagy városé. Az urak, a nemesek, a
köztisztviselők, az értelmiség előkelő férfiai és női ez időben nem
jártak rendesen a templomba. Ha jártak is: nem a kolduló barátokhoz.
Székesfehérvár püspöki székhely. Ott van a káptalan is s a gazdag zirczi
szerzetnek is van ott zárdája és gimnáziuma. Az urak inkább oda járnak
istentiszteletre, ha járnak, a hol a püspök és a kanonokok vannak, mint
a barátokhoz. A kolduló barátok oltárai előtt vidéken csak a szegényebb
néposztály áhitatoskodik. Előtte semmiféle tüzes szentbeszéd nem
feltünő. Azt hiszi, ilyennek kell lenni minden beszédnek. Ki félne
vidéken egy kolduló baráttól, habár az egeket hasogatná is heves
beszédeivel?
A tüzes barát kedélye azonban itt már borulni kezdett. Sorsát, függő
helyzetét lassanként nyomasztónak kezdte tartani. Önmagával mindinkább
elégedetlen lett. A vármegye politikai élete ekkor nagyon élénk volt. A
nagy nemzeti ellenzék, melynek élén Madarász László állott, hatalmas
erővel döngette a régi rendszert s az udvari törekvések itteni táborát.
A nagy küzdelem Székes-Fehérvárott folyt le. A megyei nemesség két
tábora ott vivta csatáit. A szereplési vágy oroszlánja eddig csak aludt
a tüzes barát lelkében, most azonban már ébredezni kezdett. Végzete még
a messze távolban, de sugarai már kezdtek csillámlani.
Itt ismerkedett meg Perczel Mórral is, a függetlenségi harcz egyik
hadvezérével. Nagy következéseket szült utóbb ez ismerkedés.
A lelkek átalakulása mindig vonzó és érdekes.
A szentirás és annak fölséges tudománya többé nem volt képes a tüzes
barát lelkét teljesen elfoglalni. Beszédei gyakran oly hevesek voltak,
hogy társai ugy tekintették már, mint valóságos rajongót. Szerzetbeli
főnöke gyakran figyelmeztette is szerzetesi kötelességeire s talán a
püspök is megintette néha, hogy mérsékeltebb s vallásosabb szinü és
tartalmu beszédeket tartson a hivek előtt. Az ily intések egy pillanatig
ingerültté tették, de hatásuk azért még megvolt ez időben. Ugy látszik,
ha némely pillanatban felmerült is agyában a szerzetből kilépés
gondolata: e gondolat ekkor még csak röppenő volt s komoly tervvé nem
válhatott.
A közélet nagy kérdése volt akkor a jobbágyság felszabaditása s a
törvény előtt való egyenlőség kivivása.
A tüzes barát szülői és rokonai szintén jobbágyok voltak. Zalavármegye
muraközi része, e több mint százezer holdnyi óriási terület, alig két
nagy uré volt. Sok-sok ezer jobbágy csak két uraság szolgája. Hogy ne
támadt volna keserüség a tüzes barát lelkében, mikor elgondolta, hogy mi
mindnyájan egyenlők vagyunk isten előtt, de semmiképen se vagyunk
egyenlők a törvény előtt.
A nagy szónok mindig nagy erőt érez magában arra, hogy a dolgok rendjét
megváltoztassa. Ez erő érzete föltámasztja a cselekvés vágyát. Fel
kellett támadnia ennek a tüzes barátban is.
Ekkor találkozott vele Hencsey. A szelid ember, az igénytelen,
tanulatlan, de éles elméjü, buzgó és ábrándos hittéritő.