(Ki látott nemzetet támadni, hitvallást keletkezni? – A Genezáret tava.
– Zebedeus két fia hogy lett apostollá?)
Előre meg kell mondanom, miről szól könyvem. A ki olvasásába bele kezd:
tudja meg eleve, mit talál soraiban. Ne várjon se mást, se többet.
Okom az, hogy a tárgy különös. Valami sok könyvet nem irhattak róla,
mióta irnak az emberek. Efféle könyvet nem olvastam s nem is hallottam,
hogy volna efféle. Több, mint százezer könyvet irtak már hitről,
vallásról, szentegyházról, de oly módon, miként én, még nem irtak. Én
legalább ugy gondolom, ugy tudom. Meglehet: tévedek. Ha irtak is: akkor
is meg kell irnom a magam könyvét.
Van felekezet Magyarországban, melyet ugy hivnak: a Nazarénusok.
Vallásos felekezet ez. Hivőit a történelmi egyházak hiveiből toborozza.
Különösen római katholikusok és kálvinisták voltak kezdő hivei. De más
egyházakból is nyert már hiveket.
Ezekről lesz szó könyvemben. Tehát hitről is, vallásról is, egyházról
is.
Mi a hit? Mi a vallás? Mi az egyház?
E kérdésekről nem beszélek. Nem bocsátkozom se hittani fejtegetésbe, se
bölcseleti álmadozásba. Azt se keresem: van-e, nincs-e igazság a
nazarénusok hitében és vallásában. Hitüket és vallásukat se nem ajánlom,
se nem kárhoztatom. Se ellenségük nem vagyok, se hozzájuk nem tartozom.
Még csak nem is elmélkedem hitvallásuk fölött. Van-e jövendőjük, még e
fölött se szerkesztem meg véleményemet.
A hit, a vallás és az egyház együtt fenséges és csodálatos természeti
tünemény. Fenségesebb és csodálatosabb, mint a költészet. Sokban
hasonlit a csillagok rendszeréhez. Ép oly fenséges és csodálatos, mint a
népek és nemzetek lelke közt való különbség. Mikor és miként támadt s
miként és miért fejlődött ki ez a különbség? A boncztan, az élettan és a
vegytan szerint minden magyar és minden angol ember teljesen egyenlő. S
az angolok együtt s a magyarok együtt mégis egészen más-más nemzet.
Nyelvük, erkölcsük, természetük, vallásuk, költészetük ég-föld
különbség.
Ki látott nemzetet támadni?
Senki. Egyes ember talán nem is láthatott, mert a nemzetek támadásának
időkora századokra és ezredekre terjed, egyes ember figyelő ideje pedig
csak ötven-hatvan év. Ennyi idő alatt nyelv és nemzet a maga különös
lelkének teljességében nem támadhat.
A nemzetek támadásáról s egyéni, társadalmi és állami életük
keletkezéséről már sok könyvet irtak. De minden könyv csak bölcseleti
rámutatás arról, a mi most van, arra, a mi évezredek előtt volt.
Gyönyörü művek; igazak is, de nem teljesek. Meggyőznek bennünket arról,
miként támadtak a nemzetek, – de kisérletileg nem tudják szemeink elé
állitani, miként támadtak hát valósággal.
Igy vagyunk a vallásokkal.
Ki látott vallást keletkezni, felekezetet támadni, egyházat eredni?
Mind a három kérdésre meg tudunk felelni s a feleletben meg is
nyugszunk. Sőt Mózes, Jézus és Mohamed hívei oly tisztán látnak e
kérdésekben, hogy szükségtelennek, sőt ártalmasnak tartják a kételkedést
és a további kutatást. Ne is kételkedjünk, ne is kutassunk. Hanem azért
mégis eszünkbe juthat a kérdés: vajjon napról-napra, óráról-órára s
emberről-emberre miként támad, nől, fejlődik és terjed a hit és a
vallás?
Gyerek-ifju voltam még, a mikor ez nekem már eszembe jutott. De nem
sokat törődtem a kérdéssel. Sőt nevetségesnek tartottam volna, ha
törődöm vele.
Azonban ujra és ujra eszembe jutott.
Ha Mózes könyveit olvastam, ha Homérosz hőskölteményeibe elmerültem, ha
az évangyélisták és apostolok irásai fölött elmélkedtem: mindig eszembe
jutott. Hogy jöhetett hát létre a zsidó vallás? Miként alakult meg a
hellenek istenvilága? Mikor és miként támadott a szeretetnek keresztyén
vallása?
Különösen sokat tünődtem egy jeleneten, melyet Jézus életéből leirnak az
evangyélisták. S nem is egy irja le, hanem három is. Ez a jelenet az, a
mikor apostollá lett Zebedeus két fia.
Keresztelő Jánost börtönbe zárták. Mikor ezt Jézus meghallotta:
Názáretbe ment. De ott se maradt sokáig, hanem elindult észak-kelet
felé, a galileai tengerhez, Kapernaumba. Utja közben oktató,
fölvilágositó, hitterjesztő lelkes beszédeket tartott uton-utfélen, de a
zsinagógákban is.
A galileai tenger nem tenger, hanem tó. Egyik nevén igy is nevezik:
Genezáret tava. A szent irásokban tibériási tengernek is nevezik,
mivelhogy délnyugati partján fekszik Tiberiás városa.
Körülbelül akkora a tó, mint a Balatonnak az a része, mely Tihany és
Kenese közt s Siófok és Füred közt fekszik. Nem sokkal nagyobb tehát,
mint a Balatonnak egy harmada. Keresztülfolyik rajta a Jordán vize. A
Balatonnál mélyebb s egykor több hala is volt.
Nyugati partja Bethsaidától Tiberiásig: ez az igazi szent föld. Itt élt,
itt tanitott legtöbbet Jézus. Itt éltek szülői, testvérei, rokonai. Itt
szerették őt legjobban. Itt szerették igazán. Első apostolai itt
csatlakoztak hozzá. Emberi elmének nincs oly ragyogó és fenséges
költészete, mint Jézus élete itt Názáret körül s a Genezáret tava körül.
Ide jött akkor is, a mikor Keresztelő János elfogatása miatt szive
elszomorodott. S lement a tópartra; mint akkor mondták, a tenger
partjára. A tóparton halászokkal találkozott. Ott találta Zebedeust is.
Zebedeus egyszerü jámbor halászember volt. Csónakja a part mellett a
vizen himbálódzott. Nem maga volt a csónakon, hanem ott volt vele két
fia is, az idősebb: Jakab s a fiatalabb: János. De voltak vele még
szegődséges halászlegények is, kiket béres szolgáknak nevez a szentirás.
Ilyen is lehetett kettő vagy három.
Voltak tehát öten vagy hatan. Többen nem igen lehettek, mert a csónak
nem volt nagy, több ember abban nem fért volna el s egymást gátolta
volna halászember munkájában.
Igaz, hogy a szentirás se azt nem mondja meg, hány volt a halászlegény,
– se azt, mekkora volt a csónak. De azt igenis megmondja, hogy a
csónakot, a mikor rajta elvégezték dolgukat, kivonták a száraz partra.
Ebből bizonyos, hogy a csónak nem nagy volt, öt-hat emberre valónál
nagyobb semmi esetre se volt. A nagyobb csónakot nem szokás, de nem is
könnyü s nem is czélszerü a partra vonszolni.
Zebedeus és fiai és emberei épen hálójukat kötözték, igazitották s
mosták, a mikor Jézus oda ért. Halászembernek mindennapi rendes munkája
ez. A hálón halászás közben szakadás támadhat s mikor kihuzzák, halon
kivül más is beleakadhat; rák, kagyló, tüskés sulyom s egyéb. Mind ettől
a hálót meg kell szabaditani. De ha a hálónak egyik-másik fonala szines
foltot kapott: azt is ki kell mosni tisztára. Mert ha ki nem mossák:
meglátja a hal a vizben s nyomban odább ugrik.
Jézus odament Zebedeus csónakjához s oda szólt a két fiuhoz: Jakabhoz és
Jánoshoz s hivta őket magához. S a két fiu letette a munkát;
kivonszolták a csónakot a partra s akkor a két fiu ott hagyta apját a
csónakkal s a halászlegényekkel s elment Jézussal Kapernaum felé. Nem is
vált el többé tőle.
Igy beszélik el az evangyélisták ezt a jelenetet. De vajjon hát igy
történt-e ez?
Bizonyos, hogy igy történt. De még százszor bizonyosabb, hogy e jelenet
igen sok részletét elhallgatják a szent irások. Nézzük csak meg
közelebbről.
Az egyszerü tóparti halászember ma is olyan, a milyen Jézus korában
volt. Olyan a tava, a vize, a hala, a hálója, a csónakja, a ruházkodása,
étele-itala, napirendje, sátora, tanyája, házas élete s minthogy akkor
is, most is ezek körül forog elméje gyerekkorától agg koráig, tehát
olyan a gondolkozása is.
Ha ma a parton hálóját kötözgeti a halászgazda két fiával s két
cselédjével s oda jön egy idegen, eddig soha nem látott kegyes férfiu,
akár magánosan, akár tized-huszad magával vagy bár egész embersokasággal
s oda szól a két fiuhoz:
– Hejh, jó emberek, hagyjátok ott a munkát s engem kövessetek!
Vajjon mi történik akkor?
Bizonyos, hogy a két fiu nem hagyja ott szó nélkül apját és munkáját s
nem követi a kegyes férfiut.
Hanem előbb megkérdezi a kegyes férfiut: vajjon kicsoda, hogy hijják, mi
járatban van, miért hivja őket magához, miért és meddig és hova kövessék
őt, mi lesz a munka, mi lesz a fizetés, miből élünk, miből ruházkodunk?
Az öreg Zebedeus is bele szól a dologba. Ő a fiait csak ugy hevenyében
eltávozni nem engedi. Az ő gyerekei ezek! Mi lesz a hálóval és
halászattal, ha a két munkabiró fiatal eltávozik? Ő már öregszik,
gyengül, csupán idegenekkel, szegődöttekkel a munkát folytatni nem
tudja, tehetsége sincs hozzá. Abból tehát semmi se lesz, hogy az ő két
fia ő tőle bizonytalan életre eltávozzék.
Most ez a jelenet állana elő a legszelidebb alakban is. S bizony másként
akkor se volt. A változhatlan emberi természet biztos ismerete
bizonyitja, hogy másként akkor se történhetett.
Ha ugyanis a Zebedeus-fiak, Jakab és János, akkor még Jézust nem
ismerték.
Hanem hát ismerték!
Jézus is ismerte őket. Különben majdnem érthetetlen, hogy ott a csónakon
dolgozgató öt-hat ember közül épen csak Jakabot és Jánost hivja magához.
Szinte természetesebb lett volna, ha magát Zebedeust szólitja vagy
csupán a halászlegényeket.
Ugy, a hogy a szentirás elbeszéli: csodaszámba jön a történet. Pedig, ha
minden részletét ismernők, nem lenne benne semmi csodálatos.
Mert mikor Jézus odament Zebedeushoz, akkor már volt két állandó
apostola. Az egyik Simon-Péter, a másik András, Péternek a
testvéröcscse.
Ezek is halászok voltak a Genezáret taván. Ott halászgattak ők is
Zebedeus halásztanyájának közelében. Kétségtelen, hogy ők jó
ismeretségben voltak már régóta a Zebedeus-fiukkal, valószinüleg
barátság és rokonszenv állott fenn köztük s a két fiut ártatlan, jó és
nemes szivü férfinak s komoly és világos eszü embernek ismerték s ők
tanácsolták Jézusnak, hogy azt a két fiut is szólitsa magához.
Kétségtelen az is, hogy ezek a jámbor halászemberek már korábban is
ismerték Jézust s ha talán személyesen nem is, hirből minden esetre.
Názáret alig van a Genezáret tavának déli végéhez 28 kilométernyire; a
szegény, egyszerü emberek közt Jézus bátorságának, bölcsességének s a
papokkal való viaskodásának hire elterjedhetett s akkor már biztosan el
is terjedt. S a hir s az együgyü elmék képzelete már a csodatévő hatalom
fényével övezte Jézus alakját.
Csak igy lehet megérteni, hogy az öreg Zebedeus szó nélkül oda adta két
fiát apostolnak s a két fiu is szó nélkül követte Jézust.
Másként az egész dolog érthetetlen.
Az öreg Zebedeussal a szentirásban másutt nem találkozunk. A mennyire
tudniillik én ismerem a szentirást. Hanem feleségével találkozunk. Az
öreg Zebedeusné, a két apostol anyja, Jézus halála és föltámadása idején
ott van Jeruzsálemben. Az ő lelkében is ott fénylettek már az uj hit
sugarai. A mi azt bizonyitja, hogy némi fogékonyság ehhez volt már a
Zebedeus családban akkor is, a mikor még csupán csak a galileai tengeren
halászgatott.
– – Nos hát e két Zebedeus-fiu története okozott nekem nagy tünődést.
S gondolkozni kezdtem a fölött, vajjon a mi életünk, a mi társadalmunk
meg tudná-e még egyszer szülni ezt a jelenetet?