ezekhez járulának később saját iszonyú tépetései, melyek dúló féregként
gyötrék lelkét. Málika halálát egyedűl magának tulajdonítá ő; nem vala
nyugta kínzó képzeletének éjjel és nappal, szűk lőn a világ neki, nem
maradhata szobájában, nem az udvarban. Egy háznak, mely jótétivel őt
elhalmozá, sőt mely sorsát alkotá, mely iránt csupa hálává vala
átolvadva, saját mindenét, egy öröm-lihegő lyánkát, virúló korban,
mosolygó szerencsében, kiért saját szíve forró szerelemben ége, kiért ön
életét szívesen fogta volna adni – sírba taszítni, legiszonyúbb játéka
egy halandó sorsának! Tépő bánat, önkínzás s mindig meredezőbb
magába-vonulás volt most szomorú állapota Uzorynak. A mint a harangok
Máli temetésére megzúdultak, kiriadva futott Uzory, mint fúriáktól
űzetett, a közel dombra; onnan látta a temető felé mozgó sokaságot,
látta a kedves lányra hányt utolsó rögöket, s elmarjúlt szíve, esze,
fájdalmában. A nép eltakarodtával alkony felé sietett az új sírhoz. Itt
még egyszer kínozva dúlt szívén keresztűl azon gondolat, hogy a jó
teremtésnek ő a gyilkosa. Magán kívül borúlt a sír rögeire, s nem kelt
fel arról ép elmével többé. Csendes tébolyodással tépett virágokat a
temető hantjairól, s azon képzettel, hogy csak szunnyad kedvese, s tán
homályos eszmélettel is annak végszavaira, sírdombjára hintegette
azokat.
Nem volt neme a gyógyításnak, nem az ápolásnak, miket a generál el nem
követett a szerencsétlen körül. Sikeretlenűl használtatott minden, s mit
leginkább fájlalt jótevője, az volt, hogy nagy részben kényelmeiről sem
gondoskodhatott. Nem volt tudniillik az ifjúnak nyugta egy helyen,
szüntelen mennie kellett faluról falura, s virágait hintenie, temetőről
temetőre. A generál kisérletei, mikkel egy helybe erőszakoltatá őt, mind
búsan ütének ki. A legtépőbb kín s nyugtalanság gyötrék ekkor
látszatólag Uzoryt, s könyörűlő szív nem tűrheté gyötrődését, mik szabad
vándorlásaiban nyilván enyhűlének. Nem vala tehát más rése a generál jó
szívének a boldogtalan iránt, mint hogy számára több falukban, mikben
leginkább szerete előtűnni, rendeléseket tegyen ruházatáról s lehető
ápolásáról. A generál lakhelyén és Málika sírján nem jelene meg Uzory
többé; mert ezektől különös borzadály tiltá el őt; de messze sem
hagyhatá azokat; a szomszéd ismeretes vidék falúi és temetői valának bús
vándorlásainak tanyái.
Csodás vegyülete volt az az érzeményeknek, mely most Jusztinka szivét
marczonglotta. Megtalálta fiát, ó de mily állapotban! Csak kínra ébredt
fel az anyai érzelem, egy fájdalmas perczbe olvadt össze feltalálás és
vesztés! Most orvosi gondhoz az anyai is járulván, egyétett Jusztinka
napot és éjet, hogy fiát megmenthesse. Angelica, testvérét találván fel
az ifjúban, vetélkedett ápolásában, s kedves nyájasságával különösen
megnyerte ennek bizodalmát. Mosolygott a beteg, ha őt látta, nyugodtabb
lett mellette kínaiban, s tőle örömestebb szedte az orvos-szereket, s
fogadta el étkeit, mint anyjától, ki nem bírt szívével úgy ömleni
előtte, miként Angelica. Tán visszaemlékezés is vonzotta ehhez, s némi
ámulat; mert gyakori tévedéssel szólította őt Málikának. Az ifjú több
hetek után lábbadozott, de csak csekély jeleivel elméje jobbúlásának.
Előbbeni eszméletlen gondtalansága helyett most bús borongás fogta el
lelkét és szótlan meredezés, olykori józanodásnak rövid perczeivel, és
saját sorsának homályos sejtéseivel.
A generál mindennapi volt Jusztinkánál. Virágos eleinte nyugtalan
rámeredéssel szemlélte jótevőjét, mintha emlékezni igyekeznék reá;
aprónként nyugodtabban tűrhette jelenlétét. Rónapataky mindent
elkövetett, hogy Jusztinkát és a háznépet maga körül megtarthassa. Ám
legyen édes Jusztinkám úgy, miként önmaga kívánja, mondá; mi kényletet
se fogadjon el tőlem, csak az elkerülhetlenről hagyjon gondoskodnom, ám
rendelje állapotát úgy, miként saját lelke óhajtja; csak ne hagyja önt
újra elvesztenem! Nyájas írjai vannak sebhedt szívek számára a
barátságnak, s szelid ápolásával hány szívet nem gyógyított az meg már,
kit zajos szerelem megzúzott vala? – Jusztinka nem hajlott: mit keressen
száraz galy úgymond, kert zöldellő lombjai között, hogy szemet sértsen,
vagy maga után száraszsza testvéreit is?
A generál siete kúlcsárságra tenni át az öreg jegyzőt, s Porubayt
helyébe igtatni. A nagy lélek nem törpül el, édes barátom, így szóla a
generál hozzá, a sors leszállításival. Én nem önnek, hanem inkább
magamnak örvendek ezen nyerésemmel; mert bizonyos vagyok, hogy ily
férfiú fogja értni, nemesítni a különben csekély állapotot. Egyébiránt a
generál szép rést engede a maga nagylelkűségének, Porubay házi
elrendelései körül. A jegyzői ház kicsinosíttaték, kertje és földjei
tágulának, s a szűk élés-kamrácska megtölteték. Mosolyga a generál, a
mint a tudós exprofessor, bírái előtt, fontos rátartással s hivatalos
arczczal belépe a generál tiszteletére, s fél római, fél magyar nyelven,
beköszöntő beszédét tartá. De ő maga boldog elégűléssel mosolyga kedves
Angelicájára, a mint ezt, mint már nőjét, a szépen bútorozott notariális
házba, s megtömött kamarába bevezeté. Csak az érezheti igazán a vagyon
kényelmeit, ki egykor szűkölt, s küzdött a szegénységnek
nyomasztásaival.
Uzoryn, vagy a mint őt a köznép nevezé, Virágoson, mindinkább
szembetűnők valának a kínos nyugtalanság, és szívbeli szorongatások
jelei, minél közelébb halada anyjával a generál lakához. Mintegy
gyanakodva őgyelgének tekintetei az ismeretes vidékben; úgy látszék,
emlékezete visszahoza némelyeket a hajdani képekből. A mint a faluba
behajtottak, nyilvános lett, hogy jól tudja hol jár, szenvedései
főpolczra hágtak ekkor. Vonaglóan kúlcsódtak össze kezei, lélekzeteit
kapkodta, s homlokára hideg izzadás cseppjei ültek ki. A mint az udvarba
fordúltak, egyszerre megeredtek könnyei, és zokogással sírt. Jusztinka
jó változást várt ezen erőszakos jelenségek után, s hagyta kiömleni a
rejtekben dúlt bánatot. Az ifjú mindjárt leszálltával, volt szobája felé
indúlt. Kinyittatta ezt a generál, s őrt rendelt vigyázatára. De ő
alkonyban meglopta őrjét; másnap reggel halva lelték a kiszenvedett
ifjat, Málika sírja felett. Kezében hervadozott, arra szánt
virágkoszorúja!
Jusztinkának, a tépett anyának, nem vala többé könnye számára.
Vesztéshez szokott szíve, mintegy elfásultan vevé új vesztését. Magyar
földön semmi dolgom többé! szóla Angelicához, én keresni megyek új
rokonokat szenvedő szívemnek, hasonló szenvedőket; ti boldogok,
maradjatok! – Kimene Edvárddal Vürtembergbe, s egy szenvedő lélek adá
magát úti társúl melléje. Erzsike vala ez, az önmagával ki nem békűlhető
juhászlányka.
Erzsike szívének nyugalma végképen veszve vala. Vallásossága azt hiteté
el vele, hogy az ég malasztját, megszegett fogadásával hitetlenűl
eljátszotta. Anyja gyöngédsége még inkább megerősítette őt ebben, ki
aggodalmas buzgólkodással intette leányát, hogy bánó töredelmességgel és
jóságos tettekkel törjön leróni vétkét. Magával hordozta őt templomokba,
alkalmakat nyújtott ájtatosságának, s mintegy orvoslás alá fogta
hányatott lelkét. Legkedvesebb helye Erzsike ájtatosságának azon
feszűlet vala, mely a házfeletti dombon álla, s mely alatt megszegett
esküjét tevé. Ide járdala reggel és este, töredelmes szívvel könyörögni
bűne bocsánatáért. Egy borzasztó vészben, épen Erzsike születése
éjjelén, a szent feszűletet az ég tüze által szétforgácsolva lelé.
Elmarjúla gyöngéd szíve a lánykának, s elborzada az aggodalmas anya.
Kiestél az ég kegyelméből boldogtalan! mondá ez Erzsikének, s ennek
keblét ezentúl futotta minden öröm és nyugalom. Ugyan ekkor ért falujába
a Pista elfogattatásának híre is. Új réműlés, új lélek-gáncs a szegény
lánykára nézve! Azt is én űztem bűnbe! kiáltott; ki tudja: mennyi
fekszik már szívén, s általa az enyémen? Nem lehete tartóztatni a
fölriadtat; azt sem várhatta be, míg atyja befog; gyalog eredt útnak
Pistához.
Azontúl nyugodtabb vala Erzsike; de nem mintha vidúlt volna szíve, hanem
hogy erős föltétele megnyugtatá őt. Több illő szerencsék jelentgeték
magokat a szép és vagyonos lányka körül; atyja többször hajlott – nem
Erzsike, sem anyja. Az legyen ezentúl egyedüli szerelme szívemnek, ki
iránt oly gonoszúl tudék bűnhödni, mondá a lányka, s szinte aggódék,
miként tehetne még több töredelmes áldozatat? Több hónapot tölte Budán a
gyógyító apáczáknál, s a legalsóbb szolgálatokat tevé a betegek körül;
de még ezen állapot is kényletes, s még nem elég szigorú vala neki.
Ezután történt az, hogy új földes úrnéja Klárcsi, az öreg juhász
kérésére, keze alá vette a lánykát, enyhűlést és gyógyúlást reménylve
számára, idő, szorgalom és szivesség gyógyításaiból. Eszközöltek is ezek
annyit, hogy a lélek nyugtalan zajoskodása csillapúlt; de ki nem
gyógyúlt egészen. Jusztinkának híre, de még inkább szigorúsága, kedves
vonzalmak voltak a sebhedt szívű lánykának, s eltökélte vándorságát
vele; remélvén, hogy szolgálati sanyarúságban, nyavalygók ápolásában, s
mintegy hazájátóli s rokonitóli száműzettetéseiben, írt és
bűn-bocsánatos nyugtot fog kivívhatni, hányatott lelkének. Jusztinka
megkedvelte a rokon szenvedésűt.
Vincze és Klárcsi elkísérték Gyulát Várfokra, hol őt szerelem és
barátság karjai fogadák. Nem elég-e három szerető pár, mondá ölelése
közt Gyula, boldogsággal fűszerezhetni az életet, s külön szép világot
alkotni egymásnak? Különben is nem lelkeinknek néhány rokoni teszik-e a
tágvilágból kiszakított saját kis világunkat? s nem önnünknek közlései
rokon lelkűekkel, képezik-e földi mennyünket? De édesim! folytatá Gyula
hágó lelkesedéssel szavait, s boldog jövendőjének ihletése, mely
gyermeksége óta feküdt lelkében, elterűlt most szaván, arczán,
tekintetén; három lelkes jóakaratos pár, sok jót is áraszthat el a
hazában. A csekély látja a fogyatkozásokat, de úszik a folyam mentében;
a kebletlen beéri hideg tanácsokat és terveket osztogatni, de a szó tett
nélkül röppen el nála miként pelyva, melyet drága magok nem terhelnek.
Csupán a lelkes hő kebel nyújt munkás kezet, s kisebb s nagyobb sikerrel
erőlködik ragadó ár ellenébe. Emlékezel-e még kötésünkre jó Vinczém,
melyet utazásunk előtt tevénk?
Hű vagyok s leszek hozzá, édes Gyulám, felele Vincze; követőd leszek, a
merre vezetendesz. Addig is a fényűzést fogom ostromlani hazánkban, a
hol csak találkozom vele.
Lernai hydrát vevél elődbe édes Vinczém; mondá Gyula; de ha csak egy
fejét vághatod is le a százfejű csodának, gyöngébb leend ártalma.
Hát én kimaradjak-e szövetségtekből? kérdé Ongay. Elmaradtam ugyan
kedvesim, zajló pályámon tőletek; de hiszem, csak főben, szívben nem.
Jut neked is munka, édes Józsim, mondá Gyula; hidd el, a hazának nem
kevésbé van szívre szüksége, mint főre, így saját boldogságunk, mely meg
nem fér a szűk kebelben, szívesen fog kiáradozni magából, hasonló
boldogokat ohajtva magunk körül; csak ne csüggedjünk, keveset tenni
azért, hogy egyszerre sokat nem tehetünk!
A nők lelkes mosollyal néztek a szövetkező férfiakra, némán fogták meg
egymás kezét, mintegy segélyekűl szövetkezve magok is, a szép czélra
férjeik mellé.
Náni már főkötőben mutatá be magát Gyulának. Az ács, a mint a mulató
tetejét föltevé, szalagocskát kére Nánitól, hogy azt áldomás-jelűl
lobogtathassa a tető-élen. Nánika, a bőkezű, egyúttal szívecskéjét is
átnyújtá az ifjú ácsnak a szalaggal; s már néhány nap óta férj és
feleség valának. Mit tegyen az ember nagyságos uram! mondá a ledér nő
nevetve, férfijának kell lenni a nőszemélynek, nehogy igen jó dolga
találjon lenni a világban, s ki se vágyjék belőle. Gyötrenünk kell és
gyötrettetnünk; úgy igazi az élet!
A férfiak mosollyal intének nejeiknek, s ezek vissza; azon biztos
győződés élvén sziveikben, hogy nekik hatoknak lelkeikben, nyájasabb
képe él a boldog nős életnek.
KÉPJEGYZÉK.
1. A másik táblánál a falu pozsgás menyecskéi 6
2. Nina egyik neme vala a művész barátnéknak 29
3. – Ez az én jegyesem! – ismétlé Pista 75
4. Két felől karjára ölté a házi lánykákat 124
5. Az ábrázolatok tolmácslataiba oly tűzzel merült a professzor 137
6. Hosszú napokon, hosszú estvéken átzenge a hanga az Uzay házban 173
7. Felérve a várhoz, jutalmazottnak látták felfáradozásukat 210
8. Bús rablókapitány egy legényével belépett 247
9. … Csakhamar álomnak erede 297
10. Én gyilkos, én kétszeres bűnös! – kiálta, kezeit tördelve és Porubayra borula 346
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
61 |váltg |váltig
74 |lányka möge |lányka mögé
91 |az állítom |azt állítom
101 |feledés fáklyát |feledés fátylát
109 |ha a gerál |ha a generál
126 |nem magamérl |nem magamért
135 |hajadonnnak |hajadonnak
143 |perczenkét |perczenként
145 |könnyedén álll |könnyedén állt
153 |nem ívott |nem ivott
161 |halvány szíve |halvány színe
174 |férfiúvel |férfiúval
179 |igen kímért |igen kimért
184 |szagatnak el |szaggatnak el
188 |ezentűl inkább |ezentúl inkább
190 |látott, halott |látott, hallott
220 |szívem ifaj |szívem ifja
243 |gondolatl ansággal ejtette eze, |gondolatlansággal ejtette ezen
254 |Támásra |Tamásra
268 |házi-assszony |házi-asszony
280 |bol vegye |hol vegye
316 |bccsület-fogadás |becsület-fogadás
333 |szívékez |szívéhez
351 |is ige |is igen
362 |egyhűlének |enyhűlének]