Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket éppen nem tartunk
igazságtalanoknak, sőt azt hisszük, hogy Jászai Mari Elektrája még más
bajban is szenved: Elektra jellemének nem elég szabatos fölfogásában.
Elektra elkeseredett nő, aki áhítja az atyjáért veendő bosszút, de
egyszersmind nemesszívű s bosszúvágyának is kegyelet a forrása.
Legerősebb fölindulásaiban sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak
érzéseitől elragadott királyi nő, aki sohasem vetkőzik ki egészen
nőiségéből. Ezt nem mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt
azon sajátsága is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen
túlsúlyra kap a test lázas idegessége. Éppen azért legsikerültebbnek
tartjuk egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől
lesujtva, odaborul testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Oh,
szeretett Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt
lélektani, hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és
tiszta, amelyet nem zavart meg a test idegláza.
II.[76] _Nyilatkozat_.
A _Budapesti Szemle_ februári számában Jászai Mari asszony Elektrájáról
írt _Nyílt levél a szerkesztőhöz_ című álnevű cikk némely kifejezéseit,
amint közvetlen és közvetett forrásból értesültem, a művésznő olyanoknak
találta, melyek őt, mint nőt is sérthetik: ennek ellenében, mint felelős
szerkesztő, kijelentem, hogy a bírálatnak nem volt sértő szándéka s ha a
művésznő azzal magát _nőiségében_ sértve érzi, őszintén sajnálom s _e
tekintetben_ tőle minden vonakodás nélkül bocsánatot kérni lovagias
kötelességemnek ismerem.
Budapest, 1891. február 17.