olyat mond, mivel senkit sem ámíthatni el. E zavarából, az ügyetlen
mentségéből látszik, mennyire átadta magát szíve gerjedelmének, mennyire
nem gondolta, hogy valaki még kihallgathatja beszédét. Mily bajos egy
őszinte érzés felindulásában hazudni! Elhagyta ravaszsága, mellyel eddig
annyiszor kijátszotta férjét, de egy pár pillanat s ismét rendbe szedi
magát. Férje második kiáltására már jobban felel:
Minnyát nyitok, minnyát, lelköm jámbor uram,
Hadd huzzam lábomba karmazsin csidmámot,
Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot.
Időt akar nyerni, hogy valamit kigondolhasson férje haragja
csillapítására, vagy pedig, hogy elrejthesse magát. De a férj berúgja az
ajtót és halált kiált fejére. A nő nem kér, rimánkodik, sem hízeleg és
tettet többé. Méltóságába burkolózva kiáltja a szolgának:
Hol vagy édes szógám, legkedvesebb postám
Készitsd elő neköm, hat lovam, hintómat.
Egy szava sincs férjéhez, a haláltól sem fél, csak kedvesére gondol,
mélyen hiszi, hogy nem fogja elhagyni őt s megmenti. E hit még a
vérpadon se hagyja el. Időt akar nyerni, az aggodalom, remény s
méltatlanság hangján kiáltja a hóhérnak:
Várj kicsit, várj kicsit te fekete hóhér!
Mett a halottnak is hármat harangoznak,
Lám árva fejemnek ėgyet sem kondítnak.