Oh, hogy nekem kell a Te ravatalodra koszorút letennem! Neked nyilt meg
előbb az ég, én kereslek hiába a földön.
Még most is álomrémnek tetszik az a hír, mely azt súgja, hogy «nincs
többé Tisza Kálmán…»
Hát nincs már szüksége a sorsnak nagy emberekre?
Mekkora ür támad a ledőlt alak helyében, a mit nem lehet betölteni!
Hányszor fogjuk szellemét látni előttünk, midőn már élő alakja nem jár
közöttünk. Hányszor fog méla hangja megcsendülni lelkünkben, midőn már
ajkai zárva vannak!
Én tudom, hogy ki volt Tisza Kálmán, a nemzet ébredése óta, végig a
nemzet tetszhalálán és újra életre támadásán, a nemzet megerősödéséig;
hisz mindenütt hű fegyverhordozója voltam: ő volt a vezér.
Meg vannak örökítve Tisza Kálmán érdemei a história ércztábláján; nem
szavak hirdetik azokat, hanem tettek. Irigység, rágalom rozsdája azokat
onnan le nem törülheti.
Magyarországnak hatalmi állása, jólétének megszilárdulása, állami
háztartásának rendezése, nemzeti és kulturális kifejlődése, szabadelvű
intézményeinek hódítása: minden, a mi egy nemzet életében új és dicső
korszakot teremt elő, Tisza Kálmán nevétől elválaszthatatlan.
Mennyi küzdelem volt ez óriási feladat közben! A mitológia minden
szörnyeivel szembe kellett szállnia. A legrettenetesebb volt ezek között
a népszerűtlenség Meduzája.
S ez a Meduza-fő nem változtatta Tisza Kálmánt kővé, hanem aczéllá.
A parlament, a sajtó, az utcza ellene zúdult a török-orosz háborúban, az
áramlat ragadta volna magával a magyar nemzetet egy végeláthatatlan
háborúba: Tisza Kálmán a mellét szegezte ez áramlat ellen s megőrizte az
üdvös békét. Minő támadásokat kellett kiállania a boszniai megszállás
idején! És minő hatalmas ellenfelektől! Az ő messzelátó lelke felismerte
annak üdvös voltát: nem ingadozott, a távol jövőbe látott, mely tetteit
fényesen igazolta. Minő meghurczoltatásokat kellett kiállnia a
véderő-törvény megalkotásánál, a mit ő szükségesnek talált monarchiánk
haderejének tökéletesítésére. (Ahogy a damaszki aczél közé aranyat
olvasztanak, úgy kellett országunk haderejébe beolvasztani az
aranyfiatalságot, az értelmiséget.) És mind e küzdelmekben nem használta
fel a _vas-államférfiak_ eszközeit: a parlament, a népgyűlés, a sajtó
megrendszabályozását, puszta kézzel, tiszta kézzel végezte nehéz
munkáját.
És e mellett mennyit alkotott, a mi a késő kor üdvére szolgál:
reformokat a közigazgatásban, a főrendiházban, a vallásfelekezetek
egyenjogúsítását, a jegybank javítását, a magyar rente érvényesítését,
az állami háztartás rendbehozatalát.
És mégis el kellett hagyni vezéri helyét.
Ne szellőztessük a kárpitot, mely ennek titkát takarja.
Mikor egy tetterős férfi kezéből kicsavarják a munka eszközét, a
győzelemhez szokott fegyvert: az egy halál.
Nem halál annak az államférfinak, a ki vezéri székéből kiszállva, helyet
ád az _ellenkező_ elvek zászlóvivőjének s szembe ül vele az ellenzék
padjára s vállalja a küzdelmet. Ez csak egy _új élet_. De a ki, mint
Tisza Kálmán, mikor titáni helyét elhagyja, abba _nem ellenfeleket_, nem
pigmæokat, hanem vele egy elvért küzdő, vele tehetségben,
honszeretetben, alkotó erőben egyenlő titánokat lát beülni, kik az
általa megkezdett feladatot nem hátravetik, de előreviszik, akkor
ezeknek a háta mögé állni, mint _köztriáriusnak_, pajzszsal, dárdával
védni a vezérutódot: ez már megdicsőülés! Ez a Csaba királyfi regéje, ki
szorongatott utódainak megvédelmezésére halottaiból is ujra előtámad.
És mikor végre maguk a honfiak el tudják felejteni a nagy államférfi
honfiérdemeit, el tudják felejteni a dicsőséget, melyet annyi időn át
rájuk különösen, de egész nemzetére árasztott (a háladatosság nem magyar
erény,) és kiveszik kezéből még azt a triáriusi pajzsot és dárdát is:
hát ez is egy halál.
Bizonyára nekünk, apró embereknek elég lesz egyszer meghalnunk; de a
nagy embernek háromszor kell meghalni, hogy átmehessen a
halhatatlanságba, hogy meg legyen dicsőítve (még régi ellenfeleitől is,)
meg legyen siratva.
Ámde maga előtt láthatta feltámadását is: derék fiaiban, a kik bizonyára
örökölték atyjuk szellemét s az általa megkezdett munkát folytatni
fogják. Ez a feltámadás.
… Örök világosság fényeskedjék fölötte.