Bálint Aladárrak.
Olykor az élet szép csodákat sejtet
S ujjaim boldogan s jólesve nyúlnak
Mint lyány keze, ha kéjelegve bújhat
Langy víz alá, vagy símít drága selymet.
Karszékemet tárt ablakomhoz húzom
S az egyszerű utcát csodálva nézem,
A satnya fák ragyognak künn merészen
S mily lágy vonal feszül sok olcsó blúzon…
Meghitt akkor minden vén, únt dolog
S miket árván szoktam bámulni este
Szelid s kecses otthonná bújnak egybe
A félszeg és szegényes bútorok.
S mint fínom ujju szobrász élveteg
Gyúr illatos viaszból furcsa aktot
A lelkem lomhán és bizarrul alkot
Filigrán és buja reményeket.
Fülem egy messzi nő halk szavát hallja
S tenyerem, míg a szék karját becézi,
Az ő remegő kézfogását érzi,
S tudom: most szép zárt ajkam bús vonalja.
Az ábránd egyre fantasztikusabb
S egyszerre fölrémlik, mily kúsza s dőre…
S fejem álmos mosollyal dől előre
S számból kihull a hűlt szivarcsutak…