Kaffka Margitnak.
Halk hangon sírdogálnak a szelek
Mint eltévedt és meghökkent fiúcskák,
Fakó aranyvonal a holdszelet
S átlépte már a hervadt hegyek csúcsát
A sápadt hajnal s halkan közeleg.
Megcsobbanó, híg sárban gázolok
S az őszi kertben messzenézni félek,
Elhervadt ajkam csendesen zokog
S érzem édes ízét tört, sűrü vérnek;
Az ágakon gyászlobogó lobog.
Egyszerre édes, lázas képeket
Látok kialvó szemmel, késő vággyal,
Hallok szelid, lágy menüetteket
S halk, surranó, selyembevont bokákkal
Az Élet a bús fák közt ellebeg…