Emléked már oly ódonan aranylik…
Ha este véle búsan bíbelődöm
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn…
Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jő már s nem röpítnek hozzád…
S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közzűl
S setét lomok közt lassan messzegördűl…