Az ördög, Elza.
Az ördög. Ah?!
Elza. Maga itt is itt van? Micsoda maga itt? Titkár?
Az ördög. Jóbarát vagyok, semmi más. Véletlenül talál itt. Kezét
csókolom.
Elza. Jónapot. Nekem nem mondták, hogy van itt valaki. Akkor nem is
jöttem volna be. De ha csak maga az a valaki, hát most már itt maradok.
_Leül, majdnem háttal neki._
Az ördög. János az éjjel – ma reggel jött haza.
Elza. Tudom. Mit jelent ez?
Az ördög. Azt jelenti, hogy még mindig az ágyban fekszik. Én már
nyolckor talpon voltam, ő meg még délután fél háromkor is fekszik. De
lehet, hogy már öltözik. Bejelentsem neki talán a kedves meglepetést?
Elza. Nem szükséges, megvárom. Legalább körülnézek itt. Én tudniillik
még nem voltam itt soha.
Az ördög. Tudom.
Elza. Honnan tudja?
Az ördög. Az inastól. Az, hogy egy nő mindennap idejár, titok maradhat
az inas előtt. Azt, hogy még soha nem volt itt, nem lehet előtte
eltitkolni.
Elza. Magam jöttem ide. Tudja, hogy ez nem illik?
Az ördög. Tudom.
Elza. Honnan tudja?
Az ördög. Ezt is az inastól. Azt mondta, hogy aki künn vár, – úrilány.
Elza. Láttam rajta, hogy annak tart. Ez az inas az első férfi Pesten,
aki úgy beszélt velem, ahogy úrilánnyal beszélni illik.
Az ördög. Kokottnak nézte. Tévedett.
Elza. Én tévedtem. Úgy látszik, itt nem ő az inas.
Az ördög. Nem tévedett. Ő az inas. Amennyiben nem anyakönyvvezető.
Elza. Miért?
Az ördög. Úrilány előtt egy garzonlakás ajtaját csak két ember nyithatja
ki. Vagy az inas, vagy az anyakönyvvezető. Gusztus dolga, ki melyiket
választja.
Elza. Figyelmeztetem, hogy én egyszer egy barátnőm lakásán egy férfit,
aki mikor magunkra maradtunk, megcsókolt, tettleg inzultáltam.
Az ördög. Én pedig egyszer egy barátom lakásán egy nőt, aki mikor
magunkra maradtunk, tettleg inzultált, megcsókoltam.
Elza. Ez itt nem a maga barátjának a lakása. Ez itt festőműterem, ahova
eljöhet mindenki portrét rendelni. Ez így van. Ne csináljon ilyen gúnyos
képet.
Az ördög. Pardon, nem én vagyok a festő. Én olyan képet csinálok,
amilyen nekem tetszik.
Elza. Mi van abban, ha én idejövök lefestetni magamat? Akár, ha egyedül
is? Ez ellen nagyon kevés kifogás eshetik.
Az ördög. Kifogás: kevés. Ráfogás: sok.
Elza. Mondja mindjárt, hogy azt fogják rám, hogy a szeretője akarok
lenni!
Az ördög. Azt nem. De súlyosabbat. Hogy akar a felesége lenni.
_Csönget._
Elza. És ha ez nekem eszem ágában sincs?
Az ördög. Akkor én legyek juhászkutya hat hétig. _Megjelenik András az
ajtóban._ András… azt a kis sárga bőrtáskát… a télikabátomból. _András
el._
Elza. Ne féljen, ma nem fogok sírni.
Az ördög. Nem félek. Én csak a nevető nőktől félek. _Átveszi a táskát,
leteszi._ Miért jött ide?
Elza. Ma meg akarom rendelni az arcképemet Száki Jánosnál, és e célból
mindennap ide fogok jönni.
Az ördög. Mindennap ide fog jönni, és e célból megrendeli az arcképét.
Elza. Frakkos nem tagadja meg magát. Bosztont táncol a mondatokkal. Hol
előretolja, hol megfordítja őket. De én szívesen táncolok úgy, ahogy
maga vezet. Én ma föltettem magamban, hogy elkezdem a harcot. Most
mindennap egy óráig itt fogok ülni vele, kettesben, szép pózban,
kicsinosítva, és meg fogom mutatni, mit tudok.
Az ördög. Magába akarja szerettetni.
Elza. Mindennap egy óráig, másfél óráig a szemembe kell néznie.
Befolyást gyakorolok rá. Más boldog lányok másként kapják a szerelmet.
Én nekem, úgy látszik, küzdenem kell érte. Kiülöm magamnak.
Az ördög. Nem tudja, hogy van itt még valaki, aki idejár a portréját
lefestetni?
Elza. Tudom. Azért jövök én is. Harcoljunk egyforma eszközökkel.
Meglássuk, kinek a portréja sikerül jobban.
Az ördög. Micsoda bátor hang! Tegnap még nem beszélt így!
Elza. Tudja, tegnap még haboztam. Azt tanácsolta, hogy küzdjek.
Gondoltam: szép, amit mond, de… aludjunk rá egyet. Én óvatos lány vagyok
ám. Én az ilyesmire nemcsak egyet, hanem kettőt is szoktam aludni. Egyet
pro, és egyet kontra.
Az ördög. Nos és?
Elza. Nem tudtam elaludni. Épp azokon az éjszakákon nem tud elaludni az
ember, amikor olyasmik történnek vele, amikre jó volna aludni egyet.
Úgy-e, ez szomorú?
Az ördög. És miért nem várta meg a holnapot?
Elza. Mert örülök, hogy egyszer életemben vad és meggondolatlan vagyok.
Most beledobom magamat a küzdelembe, így álmatlanul, izgatottan,
idegesen, amíg bolond vagyok. Oly szép, oly izgató volt az a tanács,
amit adott!… és olyan becsületes…
Az ördög. Ezt kikérem magamnak.
Elza. Miért?
Az ördög. Mert becsületes ember nem adhat ilyen tanácsot fiatal
úrikisasszonynak.
Elza. Hogyan?
Az ördög. Nagyon sietett az éjjel. Nem várta meg a végét. A vége az lett
volna, hogy hagyja ezt. Maga nem alkalmas az ilyen harcra.
Elza. Miért? Úgy érzem, elég okos és elég bátor vagyok!
Az ördög. Ön okos és bátor. Egyesíti magában egy tudós és egy oroszlán
tulajdonságait. Csak az a baj, hogy olyan bátor, mint egy tudós és olyan
okos, mint egy oroszlán.
Elza _megroppanva, kislányosan_. De hát… mit csináljak?
Az ördög. Akinél üveg van, az ne kezdjen verekedést. Vagy ne sajnálja
összetörni az üveget.
Elza. Szomorú alak lehetek… nézzen rám. Ki vagyok én? Egy kis szerelmes
lány, aki itt áll egyedül az élet közepén… nem aludt, nem evett… lázas a
virrasztástól… elvesztette az eszét… idejött egyedül… Csak most veszem
észre, milyen borzasztót csináltam, mikor idejöttem… huh! _Ijedten
rázkódik össze._ Mit csináljak?
Az ördög. Maga szereti azt az embert?
Elza. Szeretem.
Az ördög. Volt már erről szó maguk közt?
Elza. Soha.