Vendégek, majd Elza, az ördög.
_Mikor a függöny felgördül, urak és hölgyek sétálnak a hallban és a
télikertben. A hátsó ajtó, mely egy díszes szalonba nyílik, nyitva van.
Az emeletről keringő hallatszik fojtott hangon, cigánybanda játssza._
Első hölgy. Ki az a fekete ember, kit maga az előbb a faképnél hagyott?
A második hölgy. Nem tudom.
Egy úr. Velem is kellemetlenkedett. Tizenkét évvel ezelőtt
magyarosítottam a nevemet, még a régi nevemen szólított.
Első hölgy. Ki az? Kellemetlen fráter.
Második hölgy. Odamegy az uramhoz és azt mondja neki: Ma olyan hideg
lesz éjszaka, hogy az ön fogai vacogni fognak a pohárban.
Egy hölgy. Jolán azt mondja, hogy Száki János hivatta meg. Annak a
barátja. _Közben lárma._
Első kövér hölgy _jön le a lépcsőn_. Hallatlan.
Többen. Micsoda?
A kövér. Az a fekete ember, a Száki barátja, védelmébe vette Tóth Elzát,
a szemtelen Elzát és maliciákat mond mindenkinek, aki Elzát bántja. Én
például azt mondtam az Elzának: fiam, magát ma este itt férjhez fogják
adni, örülök, hogy végre baleknak látom. Hát azt mondja nekem: önök
pedig elefántok. Én tudom, mi az elefánt, de az én termetemmel, ha ezt
nekem mondják… _Szörnyűködés_.
Az egyik. Jön! jön! Elzával jön! Én nem akarok vele találkozni!
A másik. Én se! _Elmenekülnek a télikerten át. Több úr vigan utánuk
szalad._
Egy úr _fenn az ajtónál_. Jön!
_Hirtelen csönd támad. Az az úr is elmenekül. Fenn az ajtóban megjelenik
az ördög, karonfogva Elzával. Lassan jönnek le a lépcsőn. Mögöttük
becsukódik az ajtó és elhallgat a zene._
Az ördög _a hölgyekhez_. Itt nagyon nagy a csönd hölgyeim. Ahol ennyi
hölgy hallgat, ott rosszat beszéltek valakiről.
_Halk nevetés. Duruzsoló, társalgó moraj indul meg. Az ördög előre jön
Elzával._
Elza. Miért hozott ide? Azt mondtam, olyan helyre vezessen, ahol
négyszemközt beszélhetünk.
Az ördög. Nem telik bele öt perc, négyszemközt leszünk. Csak meg kell
mondani mindenkinek azt, amitől elmegy. Aki ehhez ért, az tudja, mi a
magány.
Elza. Miért mond maga mindenkinek kellemetlenségeket?
Az ördög. Ma éjjel itt egy feladatot kell véghez vinnem, és ehhez
szükségem van az egyedüllétre. Na már most, ha kellemes vagyok,
körülrajong a társaság. Ha hallgatok, hozzám jönnek azok az öreg urak,
akiket senki sem hallgat végig és nem mennek le a nyakamról. Hát
kellemetlen vagyok, mert magam akarok lenni. A malicia a gőgös lények
rovarpora. És most bízza rám a takarítást. _A kövér hölgyhöz lép._ Ne
vegye sértésnek, amit az imént mondtam. Mi itt ma valamennyien elefántok
vagyunk.
A kövér. Köszönöm. Újból köszönöm.
Az ördög. Ez csak névleg házszentelő estély. Valójában nagy
elefánt-estély. Mi ma azért vagyunk itt, hogy ne lássuk, mikor Lászlóné
férjhezadja a szemtelen Elzát.
Első hölgy. Hallottam, Száki Jánossal boronálják össze.
A kövér. Ez nagyon szép, nemes dolog.
Az ördög. Ez új divat: megházasítani az udvarlót.
Második hölgy. Hiába gúnyolódik, ez legalább becsületes.
Harmadik hölgy. Tisztességes.
Az ördög. Mikor a férfi kezd veszedelmessé válni, mikor méltóztat
érezni, hogy: Jesszusom, ez az ember nagyon is érdekel – mikor nem
tetszik tudni bróm nélkül elaludni, ha ott vacsorál maguknál, akkor
hirtelen fogják és feleséget szereznek neki. Én tudok egy hölgyet, aki
már két embert rázott le így. Az egyik egy mérnök volt.
Második hölgy _találva érzi magát_. Ne menjünk egy pohár pezsgőre a
buffetbe? _Egy másik nővel elmegy a lépcsőn._
Az ördög _a kövér nőhöz_. A tisztességben maradásnak ez az egyetlen
trükkje, amit Pesten eszeltek ki. Ebben a lusta városban. Máshol
végigélik az asszonyok a szerelmeiket. Vagy félre lépnek, vagy
megküzdenek magukkal, belesoványodnak, beletörődnek, – de ez a parasztos
megoldás, a drámának ez az elkerülése, ez a mienk. Nem szeretem az olyan
lelki drámát, amely helyszerzéssel végződik. Az ilyen asszony nem hősnő,
hanem cupringer.
A kövér. Óh!
Az ördög. Maguk sohasem tornáztak. Maguk nincsenek lelki válságokra
berendezve, mint a francia, vagy az orosz nők. Maguk nem gyalogolnak
keresztül vizen, sáron, havon. Maguk konfortábliba ülnek, testileg is,
lelkileg is. Csak drámát ne! Még a szinházban se! A nyugtalanító férfi –
el! Fort mit Schaden. És ezt nevezik a magyar írók az asszonyi élet
rejtelmeinek. Emelem poharamat a budapesti nőkre. _Két-három nő
sértődötten el._
Első úr. Ön rútul gondolkozik a mi hölgyeinkről.
A kövér. Csak mondják meg neki. _A második úrra mutat._ Ide nézzen
Bodajki úrra. Ez még abból az iskolából való, amely tisztelte a nőket.
Férfiakkal szemben bátor. Velünk olyan, mint a kezes bárány.
Az ördög _végignéz rajta_. Nem szeretem az olyan bárányt, amelyik
váltókon kezes. _A második úr sértődötten távozik._
Első úr. Ön rútul gondolkodik a mi hölgyeinkről.
Az ördög. Nem rútul. Szabadon. Én szabadgondolkozó vagyok. Ne ijedjen
meg ettől a szótól. Ez Pesten azt jelenti, hogy szabad gondolkodni. Nem
azt, hogy muszáj. _Az első úr sértődötten el._
A kövér. Mit csinál maga, ha majd olyan emberre akad, aki nem dugja
zsebre a maliciáit, mint ezek. Valami bátor emberre. Bár itt volna az
uram. Az egyszer megütött egy cirkuszi birkozót.
Az ördög. Gyáva fráter!
A kövér. Micsoda?
Az ördög. Most már nem ez a bátorság, nagysád. Azelőtt ahhoz kellett
bátorság, hogy megüssek egy atlétát. Merjen az ura nyilvánosan megütni
egy nyomorékot. Akkor elhiszem róla, hogy bátor ember.
A kövér. No ez szép. A szamárról van följegyezve, hogy megrúgja a
haldokló oroszlánt.
Az ördög. Ojjé! a szamaraknak már egész új eljárásuk van. Megcsókolják a
haldokló oroszlánt. Hátha felgyógyul?
A kövér. Magával nem lehet bírni.
Negyedik hölgy. Christennével hiába kezd. Azt nem főzi le. Ő köztünk a
legférfiasabb asszony.
Az ördög. A férfiasság szép dolog. A jó szivar illatos úgy-e? De mit
tart ön az olyan gyöngyvirágról, amelynek szivarszaga van?