János, Cinka.
János. Minek jöttél ide? Mit akarsz? Hát nem megmondtam, hogy elmegyek
hozzád?
Cinka _sírásra álló hangon_. Most szégyeltél a privát előtt.
János. De ha megmondtam, hogy elmegyek! Mit akarsz?
Cinka. Lent ültem a kávéházban és meggondoltam… mégis… édes János…
_Belekapaszkodik_… ne nősülj meg.
János. Összetöröd a galléromat.
Cinka. Tudod, az előbb még nem bántam. De most, mikor láttam, hogy
idejöttek ezek, a szivemre szaladt az egész ügy. Ne nősülj meg.
János _elérzékenyül_. Na ne sírj mindig, fiam. Az nem szép.
_Megsimogatja_.
Cinka _kedvesen_. Ugy-e rémisztő buta vagyok?
János. Igen, igen, fiam. Most kedves vagy. Látod, így szeretlek, ha
ilyen szép buta vagy. Most majd fogok veled szépen, nyugodtan beszélni
arról a házasságról. Na gyere fiam. Maradj most itt. Jó is, hogy most
itt vagy. Vesd le szépen a kabátkádat. Így ni. _Lesegíti róla félig._ Én
vagyok a te barátod, és te vagy az én… az én… az én… az én…