JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI
NEMZETI KIADÁS
LII. KÖTET
A JÖVŐ SZÁZAD REGÉNYE. I.
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
1896
A JÖVŐ SZÁZAD REGÉNYE
IRTA
JÓKAI MÓR
I. RÉSZ
PFEIFER FERDINÁND TULAJDONA
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
1896
ELŐSZÓ.
Ez a mű nem tart igényt arra, hogy az úgynevezett «államregények» közé
soroztassék, minő Morus Tamás hirhedett «Utopiá»-ja, mely nemes
ábrándjaival az emberiség egyszerű mesterkéletlen tökélyét egy puszta
szigeten kisérlé meg létrehozni; minő «Klimius Miklós földalatti útja»,
Holbergtől; minő Swift remekműve: «Gulliver utazásai», melyek satyrai
alakban rajzolják az ismert államok travestált viszonyait, vagy minő
Campanella «Civitas Solis»-a, – vagy Cabet «Voyage en Icarie»-ja, mely
főleg párteszmék szolgálatára készült, – vagy Terasson «Sethos»-a, mely
állítólag egyptomi hieroglyphok hagyományaiból compiláltatott, vagy
Fenelon «Telamach»-ja, vagy az «Ophir» rejtélyes királyságának,
«Scydromedia», «Dimocala», «Ajaója», «Nova Atlantis», «La Basiliade de
Bilpai» országainak és szigeteinek tendentiósus, képzelmes és mesés
leirásai, vagy az «Eldorado» satyrája, mely a többi ideális
államregényeket jő gúnyolni.
Más regénynek a feladata, egy mesét, melyet csak a képzelet alkotott,
úgy adni elő, hogy az olvasó azt higyje, hogy valóban megtörténhetett;
ez a regény egy olyan koreseményt fog előadni, mely «még» nem történt
meg, s küzdeni fog a nehéz feladattal, úgy rajzolni a tényeket és
alakokat, a jővő korszak kül- és belvilágát, hogy az olvasó azt mondja
rá: ez még megtörténhetik!
Nem lesznek ebben utópiai államok és icariai emberek; nem lesz ennek
színhelye egy még föl nem fedezett sziget; mindenütt az ismert földön
fog a történet végig lefolyni, s fejlődését veszi oly helyzetekből,
melyek mai nap léteznek, oly eszmékből, melyek a világ alakítására ma is
befolynak.
Segélyül hivtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet.
Tanultam ismerni a történetileg értett külvilágot: az államok
fejlődését, alakulását, feloszlásuknak és újjászületésüknek indokait,
phasisait; tanultam csodálni és irigyelni a civilisatiót terjesztő
nemzetóriásokat, s e bámulat közben a szeretet, a féltés, az életvágy
ösztönző gerjedelmét éreztem saját kicsiny és hátramaradt nemzetem és
hazám miatt.
Figyelemmel kisértem a nagy koreszméket, a mik a világnak új alakot adni
törekszenek, azoknak hosszú küzdelmeit az ellenálló létezőkkel. Láttam
az eszmék nyomain támadt titáni harczokat egész fegyverben álló milliók
között: az emberi jogért Amerikában, – a lelki szabadságért s nemzeti
egységért Itáliában, – a nemzeti feltámadásért Lengyelországban, – egy
hitbabonáért Kelet-Indiában, – az európai súlyegyenért a Krimben, – egy
büszkeségért Francziaországban s egy abstract állameszméért Ausztria és
Poroszország között, s aztán egy társadalmi elvért Párisban. Ezek
tengervért és milliárdokat elnyelő harczok voltak, s indító eszméik akár
győzve, akár legyőzötten folyvást élnek.
S fel kell találnom e nagy küzdelmek között az emberi érdekek apróbb
csoportulásainak külön küzdelmét is, mely sok apró érdek folytonosan
forr, zsurlódik, izgalmát csak egy-egy nagy országos catastrophánál
pihenteti el, vagy erejét éppen annál érvényesíti: a fajgyűlölet, a
nemzetiségi ellenszenv és önfentartási törekvés; a politikai pártok
kiegyenlíthetlen ellentétei, a nyilt parlamenti harczok, a hagyományok
és az ujítás, az alattomos ligák; szent és nem szent, és csak azért nem
szent, mert szent szövetségek, politikai, socialis, vallási alapokon;
jezsuitismus, internationale, nihilismus, antisemitismus; a mohamedán
fatalismus, mely mozdulatlanságával hat be az ujabb világtörténetbe s a
nagy küzdelem közt ólálkodó egyes érdek, személyesítve a fejedelmi
vágyak örököseiben: a királyálmoktól holdkóros családok, kalandorok, kik
koronát vadásznak, s más vadászok, kik a koronás fők ellen csinálnak
hajszát.
Ime az örök harcz elemei.
S ez örök harcz követelése az általános fegyverkezés. Az egész férfinem
a suhanczkortól a vénségig fegyverbe állítva, s a fegyvernemek
minduntalan változtatva, tökéletesítve, egymást új főlényekkel
megelőzve, a hadászat mesterséggé, tudománynyá emelve.
A folytonos fegyverkezési verseny iszonyú pénztömegeket köt le:
gépekben, mik hasznot nem hajtanak, építkezésekben, mik nem
jövedelmeznek és embertömegekben, a mik nem dolgoznak. Az államok
adósságai e miatt mesés nagyságra növekednek, s mentül nagyobbak ezek,
annál súlyosabbak az adók, terhesebb a munkás, az iparos, a földbirtokos
helyzete; míg a szédelgő vállalkozónak, a pénzhajhásznak annál több
alkalom nyílik könnyen szerzett gazdagsághoz. Az örök harcz foly a tőke
és a munka között.
S mentül könnyebben halmozódik a pénz a társadalom magaslatain, annál
könnyebben omlik szét onnan a társadalom lapályaiba. A királyoknak,
főpapoknak, minisztereknek, bankároknak, főuraknak, hadvezéreknek,
népképviselőknek parasitjaik is vannak, nagyon sokan vannak: eladó
emberek, patentált csalók, köztolvajok, zsoldosok, hizelkedők, naplopók,
bérencz irók, kerítők, alkuszok, szállítók, sinecuristák, sáfárok,
engedményesek, kortesek, és szomjas, éhes néptömegek. Az aranyfolyamot
elnyeli a homok, s lesz belőle mocsár. S ha az aranyfolyamban elmerül a
férfi-jellem, hát a nő hová legyen előtte? A Phæákok népe zsoldjába vesz
mindent, s zsoldba ád mindent. A könnyen gazdagult élvhajhász
szolgálatába áll a szerelem, a művészet, a zene, a szobrászat,
festészet, az irodalom. Foly az örök harcz az erkölcsi életalap, s a
társadalmi rothadás között.
S a mint lazul a családi élet, úgy szaporodik az ó-világ népessége, s
mentül több az ember, annál kevesebb a kenyér. Lassankint kivágnak
minden erdőt, felszántják a helyét, kiásnak minden völgyteknőt,
kihordják belőle a kőszenet; a természet emlői pedig nem kifogyhatlanok,
mint az ősmesék hírlelék: a kizsarolt földön egymást érik a rossz
termést adó évek, az égalj maga is mostohára változik az erőszakos
erdőpusztítások miatt, s a kőszén ára száz év alatt megnégyszereződik.
Az ó-világ embere éhezik és fázik. Itt a harcz az ember és a föld
között.
Ez pedig az elsőnek a vereségével végződik. A túlnépesült ó-világ
kiömleszti szélein a tajtékot. S mindaz, a mit magából kivet, siet az
új-világba. Ott még van tér elég. A jezsuita és a philosoph, a
trónvesztettek pereputyja s a számüzőtt lázadók; a feltörekvő iparos és
a szédelgő csaló, a szabadelvűség martyrjai és a charlatanok, a
találmányok lángelméi és a hóbortok futó bolondjai, a német és orosz
cosmopoliták s az apró népfajok elégületlenei ott találnak korlátlan
szabad tért okos és bolond eszmék, üdvös és kárhozatos vállalatok
megindítására. S az elemek túlszaporodása megváltoztatja Amerika mostani
jellemét. A sok hazasíró eszme befolyást követel Európa ügyeibe. S ez
Észak-Amerikának könnyű lesz. A közlekedés tökéletesülte közel viszi
hozzá az ó-világot. Nagy hadsereget nem kell tartania, mert a fél
világrészben, melyet elfoglal, sehol sincs szomszédja, ha Canadát és
Mexicot is bekeblezte; pénzforrásai kifogyhatlanok, földje gazdag,
bevételei kiadásait húszszorosan túlhágják s nincs kötelezve senki iránt
az ó-világban se érdek, se barátság, se szövetség, se adósság, se
elvrokonság, se hitközösség, se nemzeti rajongás, se mult, se jövendő
által. Fel is használja azt a helyzetét s befolyásának egész
világterhével rá fekszik Európára. Ime az örök harcz az ó- és új-világ
között.
És most gondoljuk hozzá, hogy száz meg száz év mulva is lesznek emberek,
– sokan lesznek, – kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait
orvosolni törekszenek, – kik a néperkölcsöt nemesítik, – kik a
felvilágosodást terjesztik, – kik a semmiből teremteni, az embererőt
istenerővé emelni igyekeznek; – a «közügy» gárdája még mindig «légió!»
de ezekkel szemben fog állani az a másik óriás, a kinek neve a «Nihil»,
a «Semmi», a ki nem hisz semmit, se Istent, se hazát, se nemzetet, se
túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet,
se költészetet; a ki megtagadja a multat, nem bánja a jövendőt, a kinek
nincs más czélja, mint a mai nap, más ura, mint az «én», más törvénye,
mint azt tenni, a mi neki jól esik.
Ime itt az örök harcz «Isten» és az «állat» között – mindkettő emberi
alakban.
Nem így kell-e ennek következni száz év alatt?
Ez nem fantazia, ez nem proféczia, ez tudat! ez ismeret!
S nem önkényt jön-e e tudat nyomában az a hit, hogy ez nem folyhat
örökké így?
Ezen hiten alapul az a mű, a mit irok. Regényem két részre van osztva,
az egyiknek czíme az «örök harcz», míg az lehetetlenné válik; a másiknak
czíme az «örök béke», midőn az kényszerüséggé lesz s megvalósul.
Igaz, hogy egy hypothesisre van építve az egész. Egy találmányra, mely a
világot át fogja alakítani.
Tudom, hogy ezért azt fogják rám mondani, hogy «bolond» vagyok. Hanem
hát igen jó társaságban leszek. Fultonra 1805-ben kimondta a párisi
tudományos akadémia, hogy «bolond», mert azt állította, hogy gőzzel
lehet hajókat hajtani. Greyre a vasutak eszméjeért 1815-ben az
«Edinbourgh Rewiew» kimondta, hogy «bolond». S Stephensont a
gőzmozdonyáért az angol parlament előkelő tagjai az őrültek házába
akarták csukatni 1825-ben.
Én pedig hiszek annak a találmánynak létrejövetelében, a miért čarustól
elkezdve Coxwellig és Lamountainig annyian keresték az ég rejtélyeinek
megoldását, s jártak az égben, nem találva, a mit kerestek. Egyszer majd
megtalálja valaki.
És az fogja a határát kiszabni az örök harcznak.
Az lefegyverzésre kényszerítendi az egymás kiirtására készen álló
milliókat, ágyút, puskát visszaküld a kohóba, azokból dolgozó gépeket
öntet; a lőport elemi csapások elfordítására használja, a katonát
lovával együtt hazaküldi szántani.
Az a trónkövetelőkből csinál békés polgárokat.
Az megszünteti az őrült fajgyűlöletet s megismerteti a testvért az
ellenségben. Az végét veti a diplomatiai fondorlatoknak.
Az feloldja a rabszolgákat s édessé teszi az önkéntes szolgálatot.
Az a dicsvágynak új tért nyit; az a felvilágosodást elterjeszti minden
világrészbe, a vak hitet minden álapostolaival együtt legyőzi.
Az megszünteti az államadót, a vámokat, a monopoliumokat, és mégis
gazdaggá, hatalmassá teszi a kormányokat.
Az helyes arányokat hoz be a kereskedelembe, pénzforgalomba, ész és
tehetség szerint osztja fel a jövedelmet, kijelöli helyét a tudósnak, a
költőnek, a művésznek és a napszámosnak, s elégültté teszi mindegyiket
sorsával. Az megszünteti a szédelgést és a corruptiót.
Az szilárd alapra helyezi a társadalmi erkölcsöket s a családi életnek,
a szerelemnek, az ideálnak oltárait újra fölszenteli.
Az megszünteti a halálbüntetést és a börtönt; s a civilizált társadalom
ellenségei számára talál olyan büntetést, mely az egész emberiségre
nézve áldás legyen, s amazokat megjavítsa.
Az helyreállítja az egyensulyt az ó- és új világ között.
Az győzelemre segíti az emberbarátokat s megadásra kényszeríti az
emberiség ellenségeit, kik álarczot viselnek, vagy nem viselnek.
Az visszahozza a szibériai számüzötteket újra éledt hazájukba.
Az befolyást gyakorol az időjárásra és behatol a természet titkaiba.
Az enyhít uralkodó járványokat és az emberi életműszereket ősépségükhöz
juttatja vissza.
Az kiszárítja a Ganges és La-Plata posványait, a cholera és sárgaláz két
irtóztató fészkét, s megszabadít három világrészt pusztító dögvészeitől.
Az új anyaggal gazdagítja a technikát, melynek mindenki hasznát veszi, s
mely becsesebb lesz az aranynál és olcsóbb a vasnál.
Az kiveszi a tengervízből a milliárd mázsányi ezüstöt s forgalomba
bocsátja.
Az egyik földrész bőségét kicseréli a másikéval. Az kiirtja a pusztító
fenevadakat őserdeik, pusztáik közepén.
Az civilizátiót visz a vad népek közé s világosságot gyújt a más színüek
előtt, és minden embert emberré alakít.
Az a nagy pusztákat benépesíti. Folyamokat vezet a Saharán keresztül, s
megtelepíti Afrika, Ausztrália belsejét, s az emberiség hajdani
bölcsőjéből, mely most sivatag, újra paradicsomot alkot.
Az elveszi a tenger félelmességét, lehetetleníti a hajótörést, az
utraküldött vagyon kárbavesztét.
Az megszünteti a fogadott nőtlenséget s visszaadja a papokat a családi
életnek.
Az a nőnek becsült állást ad a társadalomban, az a gyermeket az állam
kincsének tekinti s akként gondoskodik róla.
Az csak egy pártnak ad létet, melynek jelszava: «munkás hazaszeretet».
Az csak egy vallás számára épít templomot, melynek dogmája: «józan
emberszeretet».
Az meghosszabbítja az embernek a napot s megrövidíti benne a munkát.
Az a becsületszót olyan erőssé teszi, mint a törvény s a lelkiismeretet
teszi elsőfolyamodású biróvá.
Az megkönnyíti az utazást s megismerteti az egész földet az emberrel.
És segít feltalálni azt a földzugolyt is, a melyben a magyar nép ősei
laknak, elzárva a külvilágtól s teremt belőlük számunkra új
rokonnemzetet.
Ezek művem alkotó eszméi.
Ha a tudományom és képzelmem oly erős volna, mint a hitem!
Mert a hitem erős abban, hogy az emberiséget egy-egy nagy eszme viszi
koronkint előbbre, s visszaesést nem enged.
A classikus kor a költészet által emelte fel az embert. A héber az
erkölcsi törvénynyel ismerteté meg. A jézusi tan a szeretet vallásával
váltotta meg. Még hátra van ránézve a legnagyobb tökély fokára emelő
megdicsőités – ez az ismeret.
Az ismeretek diadala lesz az, midőn az a halandó, a ki azt mondja
magáról: «én vagyok az Isten!» leveszi a koronáját azon halandó előtt, a
ki azt mondja: «én vagyok az ember!»
És akkor úgy lehet – nincs a csillagrendszerben lehetetlenség, – hogy a
világalkotó a tökéletesült emberiség számára még a földnek azt a hibáját
is helyrehozza, mely legfőbb oka égalji s időjárási rendetlenségeinknek,
a földtengely elhajlását pályájától.
Ezen fog végződni regényem.
_Jókai Mór._
ELSŐ RÉSZ. AZ ÖRÖK HARCZ.
EGY KIRÁLY, A KI MEGSZOLGÁLJA A KENYERÉT.
Százegy ágyúlövés a gellérthegyi fellegvárból jelenté Habsburgi Árpád
legmagasabb névnapjának megvirradtát.
Habsburgi Árpád Magyarországnak ez idő szerint dicsőségesen uralkodó
királya, nemkülönben a Magyarországgal szövetséges országoknak
császárja, királya, nagyfejedelme, őrgrófja és a többi.
Huszonhét év előtt, – tehát 1925-ben – a római szent Curia által
«honalapító» Árpád a szentek közé emelteték.
Oka volt a canonisatiónak azon körülmény, miszerint a legmagasabb
királyi anya újszülött fiát egyenesen e névre óhajtá kereszteltetni,
leghívebb népe iránti rokonszenvének tanujeléül.
De mindenek fölött erős védok volt Árpád canonisáltatására az a
nevezetes történelmi adat, mely az első magyar fejedelem fehéregyházai
sírjának fölfedeztetése alkalmával jött napfényre. Hogy a czölöpépítésű
kriptában csakugyan a fejedelem volt eltemetve, harczi paripájával
együtt, azt csalhatatlanul tanusítá az óriási csontváz mellett talált
kard: mely görbe kard volt, arany rúnákkal végig beedzve, mikből a tudós
nyelvészek a valódi ősmagyar irásjegyeket állapították meg, s a betükből
az eltemetett vezér nevét hozták elő. A kard kasza alakja bizonyítá
ázsiai eredetét. De legnevezetesebb volt a czölöpkriptában talált
aranyláncz, mely épen a sisakos koponyát köríté, s melyhez egy hármas
arany kereszt volt foglalva (a minőt manapság is használnak
Déloroszországban a raskolnik sectáriusok). Ezzel be lett bizonyítva,
hogy Árpád fejedelem már a honfoglaláskor, ha confirmálva nem volt is,
de formaszerint keresztyénnek állítható: ami annak az okát is kideríti,
hogy miért viselt a nyelvrokon kazár fejedelem Mén Marót ellen oly
hosszan tartó hadjáratot, a ki ugyanis soknejű volt, tehát Mahomedhitű.
Ekként az archæologok segélyével ki lehetett eszközölni, hogy Árpád
ősfejedelem a pogányok «napmezejéről» a szenteklakta paradicsom számára
ezer év multán diadalmasan átköltöztessék: a mi országos ünnepélyek
mellett ment végbe s alapul szolgált a rákövetkező szentté felavatásnak.
Canoni indoka volt e canonisatiónak az, hogy Árpád, ki egy egész népet
kihozott a pogányságnak világrészéből, Ázsiából, s azt a keresztyénség
keblébe átvezérelte, méltán sorozható a «hittérítők» legnagyobbjai közé,
s miután ellene az «advocatus diaboli» sem tudá bebizonyítani, hogy vagy
napimádó, vagy tűzimádó, vagy izmaëlita, vagy buddhista, avagy
fetish-tisztelő lett volna: ellenben historiailag bebizonyítható, hogy
egynejű, jámbor életű férfi volt, sőt a lerombolt római bálványok,
melyeket az archæologiai társulat istentelen kegyelettel ismét muzeumba
gyűjtet, tanuskodnak a felől, hogy Árpád a bálványimádókat buzgalommal
üldözte, s miután a szentté emelendők négy fő virtusa: «bölcseség,
igazság, vitézség és mértékletesség» kimutatható volt benne, de főleg
oly szent ember tanutétele folytán, mint Julian Dominicanus barát, ki
Árpád őseit a Volga mentén felkeresve a XIV-dik században, azoknál semmi
nyomát a schismának fel nem találta: ennélfogva XI. Pius pápa egy saját
maga és minden bibornokai által aláirott bullában kihirdeté, hogy
«honalapító» Árpád a szentek közé emeltetik s nevének a keresztény
gregorianus naptárban julius 15-én hely adatik s ezáltal Árpád ősapánk a
«septem honores» kultusában részesült: 1) neve a catalogus sanctorumba
tétetett, 2) litániába fölvétetett, 3) tiszteletére templom épittetett,
4) nevének ünnep szenteltetett, 5) bucsujárás napjává tétetett, 6) képe
körfénynyel elláttatott, és 7) csontjai ereklyéknek nyilváníttattak.
Méltó oka volt a canonisatiónak pedig az, hogy a szomorú korszakban oly
balcsillagzatok jártak Európa fölött, melyeknek befolyása alatt a még
mindig rómainak nevezett, de Rómát elhagyni kényszerült egyházi
fejedelmi curia koronás fejével együtt legbiztosabb menedékét találta a
«négyfolyamú» országban, mely az által, hogy a pápa Pozsony városát
választá lakhelyéül, elérte azon dicsőséget, melylyel Hunyady Mátyás
király biztatá egykoron, hogy «czimerének kettős keresztjét
meghármasodva» láthatá.
Tehát 1952-ik julius 15-kén százegy ágyúlövés hirdeté szent Árpád
napjának megvirradtát.
Ő felségét már nem álmából ébreszték föl az ablakreszkettető
üdvdördületek. Árpád király nem szokott reggeli öt óráig aludni. Hiszen
csak az az idő az övé, a mikor az egész világ alszik: a hajnali órák; ő
felsége már ekkorra mindennapi hideg vízben fürdésével elkészült,
azontúl egy órai gyalogsétát végzett a várkertben egyedül, kiséret
nélkül, s az első ágyúlövésnél már ismét hálószobája ablakában áll,
melyről Pestre s a rákosi rónára látni.
Fejedelmi látvány!
A nap épen akkor bontakozik ki egy felhőcsoport közül, s éles
fényküllőket lövell szét az aranyhomályos égen, s az aranyos alapra
látszik rárajzolva a nagyszerű város kékes, árnyékos kőtömegeivel. Az
óriás Duna partjain nagy messzeségben vonul le a pompás paloták
sorozata; a hajdani füstokádó gyárak az ujpesti telepig vonultak hátra;
a soroksári külvárosig hat álló hid igázza le a folyamóriást s a
Rákoson, Czinkotán túl terjedő ligetek, erdők közül elszórt mulató lakok
csúcsai villognak elő.
A feljövő nappal szemközt nézve az egész város egy tömeggé olvadva
látszik, melyből csak a templomok, városháza, a parlament palotája s a
basilika érczkékes domja magaslanak elő, az egész kép a városunkat
jellemző, nem annyira egészséges, mint festői ködben látszik elmerülve.
(Még aztán valami másba is el van merülve a város minden palotáival és
városház tornyaival együtt: az adósságaiba. – De ez már nem pittoreszk
látvány.)
Csupán egy órási jel emelkedik ki magasan a ködökből, valamennyi
toronynál magasabban: az új «münszter» tornya. A hajdani szinháztértől a
bécsi-utczáig terjedő házcsoport helyén egy új székes egyház emelteték,
góth stylben; huszonkét év alatt készült el; s létrejöttéhez ez idő
alatt az összes magyarországi klérus összes jövedelmének egy
tizedrészével járult. Ez a münszter is «Szent Árpád» nevet visel s a
király keresztelésének napján tétetett le alapköve.
Ez az egy emelkedik ki az összes város mindennemü ködeiből.
A messze elterülő városon túl szabályos félkört alakítva látható kilencz
váracs, csillagsáncz tömör védműve: Budapest ez idő szerint elsőrendű
táborhely; a budai oldalon hat váracs védi, összesen tizenöt, miket
körvasut foglal össze.
S a mint a százegyedik ágyúlövés elhangzik, a tizenöt váracsnak 11 és
fél hüvelyk átmérőjü érczszörnyetegei még hat-hat lövést bömbölnek a
városra s e légreszkettető hangverseny után egyszerre kétszáznegyven
léggömb emelkedik ki a tizenöt csillagsáncz falai közül, mik ezer mérte
(métre) hosszaságú köteleken tartva s egymáshoz fűzve, az új strategia
vívmányát mutatják fel; a mikből az ostromló sereg fejére trinitrin,
durranilin, dynamit, nitromannit és pyroxilin lövegeket lehet hajigálni,
a nélkül, hogy az röppentyüivel a mennyei tűzaknákat elérhetné; legfőbb
rendeltetésük levén pedig az ostromló léggömbök hasonértékű
ellensulyozása.
S mind a kétszáznegyven hadi léggömb köröskörül fel van lobogózva ő
felsége minden országainak színeit képviselő zászlókkal, míg a
városházak s az óriási münszter tornyaiból egy-egy hosszú, földig lengő
szőnyeg, veres-fehér-zöld-, lebben a reggeli szélben alá. Átveszik végre
a lövöldözési hangversenyt a Dunán horgonyzó gőzösök, monitorok és hadi
hajók, s arra, mintegy repülni induló erdő, zászlókat ölt minden árbocz,
a dokkok, kikötők árboczfái; s egy villanyütésre legöngyölődik a
Gellérthegy ormától a városház tornyáig kifeszített sodronyról a Duna
fölött huszonhárom zászló, ő felsége valamennyi országainak czímereivel.
A nap egészen kilép a fellegek közül s akkor bearanyozza az egész
látványt. A természet és az ember pompája együtt! A székesegyházak
harangjai megkondulnak, mély zúgásaikkal felbátorítva a kisebb kaliberű
harangokat is a közbeszólásra s az egész városban egy folytonos
dobpörgés uralkodik a reggeli zsivajon, melynek zajában egy
végeszakadatlan érczkigyó kezd alá tekergőzni a budai vároromról végig a
középlánczhidon, az aldunasoron, tovább ki az erzsébetfalvi rakparton; a
feje az érczkigyónak a roppant vasuti raktárak mögött tünik már el, s
teste még tovább vonaglik, ragyogó aczéltüskéivel, még mindig huzódik
alá a várkapuból. Ötven válogatott lövészezred és megannyi
honvédzászlóalj, ez az érczkigyó.
Azonban ő felségének nem sok ideje van e látványon elmerengeni, mert ime
jő már az a nevezetes férfiu, a ki minden királyoknak parancsol: a
főkomornyik. Számára mindenkor nyitva minden ajtó.
Jön jelenteni ő felségének, hogy itt az idő az öltözködésre.
Ő felsége katonás rendhez van szokva, s belátja, hogy ennek meg kell
történni.
Legelőször is rendelkezésre bocsátja magát a főudvari borbélynak, ki
állát simára megborotválja; azután jön a főudvari fodrász, ő felsége
gesztenyeszinbe játszó szőke hajzatát rendbe szedi és bajuszának
magyaros jellemét fentartja. Következik a főudvari szabó, ki ő felsége
számára elhozta a biborszínű új fejedelmi egyenruhát, melyet ő felsége a
mai ünnepélyen viselendő lesz.
Ő felsége úgy találja a felpróbálás után, hogy az öltöny kissé nagyon
bő.
A fő udvari komornyik megjegyzi erre, mély alázattal párosítva a
hivatalos csalhatatlanság biztos tudatát, miszerint nem lesz az olyan
bő, mihelyt alá jön az «ing».
Ő felsége kérdőleg tekint rá, hogy miféle ing?
A fő udvari komornyik előveszi a hóna alatt tartott skatulyát s abból
kihúz egy rejtélyes öltönydarabot, a minek láttára ő felsége nagyot
sohajt s lecsüggeszti a fejét.
– Hát megint?
Az az ing egy pánczéling.
Húsz rét tafota erősen össze-vissza varrva selyemmel képezi ezt a
pánczélt. Feltalálója, ki ezt felajánlá, saját testén állta ki a próbát,
puskagolyóval húsz lépésről, revolverrel közvetlen közelből engedve
magára lövöldöztetni, a pánczélt nem birta a golyó átszakítani. E
pánczél neve «gambisson».
– De hát minek ez? szólt ő felsége szomoruan.
A fő udvari komornyik oly mélyen húzta a fejét a vállai közé, a hogy
csak ezt emberi csontalkat engedi; de kérlethetlen maradt.
– Felség, ezt fel kell venni. Az olasz király ő felségére kétszer lőttek
rá, a franczia köztársaság elnökére háromszor, az angol király ő
felségére négyszer, a spanyol királyra csak egyszer, de nyolcz
fegyverből, a szerb királyt el is találták, az orosz czárt nem is
említve, s mai világban a lőeszközök már oly fokra tökélyesültek, hogy
meglehet valakit lőni egy tollszárral, egy plajbászszal, egy
szivarszipkával, sőt a kabátujjba elrejtett tölténynyel, mint a hogy
Mahmud szultán ő felsége ellen utóbbi időkben merényeltetett. Fölséged
élete az országáé. Ezt az inget viselni kell. Ünnepély lesz, a hol
kétszázezer ember gyűl össze; sok idegen lesz ott; ötvenezer katona tesz
üdvlövést. Tízféle ország követsége jön közel felséged testéhez,
negyvenféle üdvözlő küldöttség. Ilyenkor szükséges ez az ing. A
családtanács és a minisztertanács így határozta.
II. Árpád király belátta, hogy szót kell fogadnia. Megadta magát
sorsának: felölté a húszszoros tafotát királyi öltözete alá. S oda künn
29° volt a meleg, Reaumur szerint.
Habsburgi Árpád arczvonásai legelső ősére emlékeztetnek; az lehetett
ilyen, mikor még egyszerü helvécziai gróf volt; mikor a vadászaton a
haldoklóhoz siető lelkész előtt leszállt a lováról, s átadta azt neki,
hogy átmehessen rajta a megáradt hegyi patakon; mikor még Habsburg
grófjára nézve nagy dicsőség volt az, hogy Zürich város megválasztotta
kapitányának, s mikor még Habsburg grófja apró rablólovagok ellen
védelmezte a szorongatott városi polgárokat, s tizenketted magával
nyargalt fel Utliberg várába a nemesi zsiványokat leküzdeni, s úgy
foglalgatott el apró székhelyeket, trónocskákat egymásután, hogy a
baseli püspök ijedten kiálta fel: «no uram Isten, ugyan erősen ülj a
székedben; mert még abba is bele ül!»
Hosszukás arcza, boltozatos homloka, széles alsó ajkai a családi
jelleget tüntetik fel rajta, melynek valami rokonszenves hatást
kölcsönöz a méla kifejezésü aczélkék szem, mely inkább egy ábrándozó
philosophot árul el, mint egy uralkodót; hanem egy vékony redő a két
szemöld között, mely a magas homlokot kétfelé osztja, akaraterőt
gyaníttat. Arczszine halavány, a mi annál feltünőbb, mert minden belső
indulatra élénken el szokott pirulni. Ha keserv, ha gyászhír, ha
csalódás éri, ha harag hevíti, ha nehéz itéletet kell kimondani:
olyankor megjelenik arczán ez a tűzpír, olyankor lesüti szemeit,
összeszorítja ajkait. A király uralkodik önmagán. S csak akkor szól vagy
tesz, midőn arczáról ez a pír eltünt.
Engedte feladatni ruháit.
A selyempánczél ügyes viselet; enged mozogni s a termetet még emeli.
Mikor készen volt az öltözéssel, melynél semmi udvaroncz nem volt jelen,
parancsolá, hogy bocsássák be az udvari gyóntatót.
A királynak bűnei is vannak. Más embernél tán nem is bűnök azok; de a
királynál igen. Más ember ha szerelmes, hát szeret: ha boszús, hát
boszut áll; de a királynál bűn az mind, mely feloldozásra vár. S II.
Árpád király vallásos érzelmekben növelteték, mindkét őséhez méltón:
Habsburgi Rudolfhoz szintugy, ki megkoronáztatásakor az ellenségei által
eldugott jogar helyett a feszületet vevé kezébe; – valamint I-ső
Árpádhoz, ki hasonló ünnepélyesség alkalmával az ő és apostol társai
vérét egyesítő kehelyből ivott, a mi oly eleven hasonlatossággal bir a
mi urunk megváltónk által alapított szertartáshoz.
E kegyes foglalatosság után következik a főudvarmester, és a
főczeremonia-mester, kik a képtárban várakoztak ő felségére.
A főudvarmester átnyujtá ő felségének egy bársonyvánkoson azon
rendjeleket, miket e napon kell viselnie, a bárányt az aranygyapjuval, a
vaskoronát a kétfejű sassal, a porosz négy fekete sast és egy veres
sast, az orosz kétfejü fekete sast a benne foglalt egyfejü fehér sassal,
a svéd négy serafim főt, a badeni szárnyas oroszlánt, a guelph fehér
paripát, az angol sárkányt, a török félholdat s a dán fehér elefántot, –
ő felsége mosolyogva jegyzé meg: «hisz az egész zodiacus rajtam van
már».
Mire az udvarmester, ki elmés aperçüiről hires, találóan jegyzé meg:
«akkor felséged e zodiacus közepett maga a nap».
(A hogy ez adoma még az nap az esti lapokban olvasható volt.)
Ezután a főczeremonia-mester terjeszté elé leghódolatteljesebben a mai
nap végbemenendő programmját, óranegyedi pontos kiszámítással; melyet ő
felsége egyszer átolvasott s erős emlékező-tehetségéről tett tanuságot,
midőn azt mondá, hogy most már tudja az egészet.
Hét órakor kivonulás a királyi várból, keresztül a pesti első sugáruton
a Rákoson összpontosított csapatok szemléjére, ugyanott fél kilenczkor
tábori mise, kilencztől tízig a csapatok elléptetése tábori zenével, fél
tizenkettőre visszatérés a királyi várba, tizenkettőig villásreggeli en
famille, fél egykor a diplomatiai testület üdvözleteinek elfogadása,
mely ezuttal, alább előadandó okoknál fogva, a szokottnál hosszasabban
fog tartani; azután az országos testületek, alsó, felsőházi és
cislajthán reichsrathi küldöttségek tisztelgése, a magas klérus,
Budapest, Bécs, Prága, Lemberg, Zágráb és Triest városainak
személyesített hódolata, mely eltart három óráig; három órakor
kikocsikázás, a kelenföldi népkertben tartandó népünnepélyre, ott a nép
örömteljes hódolatnyilvánításainak legkegyelmesebb elfogadása; onnan
docksokon keresztül hadi monitorokkal visszatérés, vízi szín-ütközet
útközben; onnan a Galveston-féle ballon captiffal a légen keresztül a
vár erkélyére visszatérés; – öt órakor diplomatiai ebéd és cercle,
negyven különböző rendű és rangú embernek hétféle európai, két ázsiai
élő, azonkívül latin és ó-görög holt nyelven való megszólítása; hét
órakor a pesti drámai szinházba, onnan az operaházba, onnan a
népszinházba, onnan a víg szinházba, s végre a budai várszinházba teendő
legmagasabb látogatás. Tíz órakor a legmagasabb családtagok elfogadása
és souper, tizenegy órakor a kivilágított városok megtekintése nyitott
hintóban; tizenkét órakor rengetegtakarodó (monstre czapfenstreich) mind
az ötven ezred zenekarai által végrehajtva – ezzel a nap befejeztetik.
A nap programmja a legnagyobb pontossággal lőn megtartva; nagyszerű volt
a látvány, mely ő felsége elé tárult, midőn az Andrássy sugárúton végig
lovagolt fényes kiséretével, kétfelől csupa palotasor, kettős terebély
fasorokkal szegélyezve, ékszerész boltok, miknek kirakatai három
emeletig fölmennek, roppant vendéglők, urasági hotelek aranyozott
erkélyekkel, a börzeépület korinthi oszlopcsarnokával; a Pantheon
renaissance izlésü kupolájával, melynek felső homlokzatát valamennyi
magyar király, alsó estradeját valamennyi magyar királyné szobra
ékesíti. Előtte a roppant téren a szabadság colossalis érczszobra
nagyszerű domborművekkel gazdag talapzaton, az operaház, a hyppodrom, a
miniszteriumok palotái, a világtárlat roppant épülete, a téreken művészi
faragványokkal díszes szökőkutak s e két mértföldnyi hosszuságú utczán
végig süt a felkelő nap. Csak fény van e képen, semmi árnyék.
De egy árnyék még is van. Ő felsége tafota pánczélja, mely elrontja az
egész élvezetet.
Nagyszerű volt a rákosi Mars mezőn a tábori mise is, s a csengő zenével
végig vonuló ötven ezred sorgyalog, ötven zászlóalj honvéd és negyven
escadron lovas, melynek végigvonulása másfél órát vett igénybe, s minden
a legnagyobb præcisióval hajtatott végre. A sorlövések egyszerre
dördültek el és senki agyon nem lövetett: a főparancsnok táborszernagy
által ő felségének átadott rapportban nem volt több beteg följegyezve 20
tisztnél és kilenczven közvitéznél, kik a roppant nyári hőségben a
feszes egyenruhában kidültek a sorból.
És ő felsége fölött őrködött a gondviselés, hogy pánczélinge,
nyusztprémes mentéje és nyusztkalpagja daczára, semmi változása nem
történt.
A katona legalább mehetett azután a maga finoman elkészített gulyáshús
conserveját elkölteni, de ő felségére nézve még hátra volt az üdvözlő
küldöttségek elfogadása a királyi várban.
S ez nem olyan könnyű feladat, mint hajdanában, midőn az uralkodók
névnapi üdvözleténél a felköszöntést az összes diplomatiai testület
nevében elmondá a pápai nuncius; azzal készen voltak. Azóta a világ
felbomlott. A pápa elhagyta Rómát, később Avignont is; s egy ideig
Maltában időzve, végre Pozsonyba menekült, s erős ellentétben volt a
világi kormányokkal. Azonkívül Magyarországra menekültek az európai
államoknak változás következtében eltávozott fejedelmei, volt itt
nápolyi és spanyol Bourbon, Welf, Bonaparte és Orleans, Romanow,
Chambord, Coburg és Karagyorgyevics dynastia: s azoknak a monarchia mind
menedékjoggal és protectioval tartozott, úgy hogy egy időben kétféle
teljes diplomatiai corps működött az udvarnál, egyik a legitim, de
elűzött prætendenseké, másik az illegitim, de tettleges hatalomé. S
aztán egyiktől sem lehetett rossz néven venni, ha boldog névnap
kivánásához mindegyik hozzácsatolta a maga partikularis óhajtásait, a
mik egymással tökéletes ellentétben álltak, s miután ezekre ő felségének
nem csak olyan okos választ kellett adni, a mivel egyiket se sértse meg,
hanem még mindenkinek a saját nyelvén kellett válaszolnia, azon időben a
franczia nyelv diplomatiai általánossága a nemzetiségi elv érvényre
jutása által meg levén szüntetve: tehát spanyolul, angolul, francziául,
németül, románul, olaszul, szerbül, görögül és törökül (az orosz nincs
közötte, hogy miért nincs? azt majd megtudjuk később): ebből látható,
hogy a magyar királynak 1952-ben annyi nyelvészeti ismerettel kell
birnia, mint az összes tudós akadémiának en masse.
A trónterem 38 foknyi meleget mutatott, mikor mind ennek vége lett.
És a selyemgambisson azt beszéli ezalatt ő felségének, hogy a tisztelgő
diplomaták közt van kettő, a kinek az ura egyenesen az ő trónjára
áhítoz: van négy, a ki országainak egy-egy darabját reméli tőle
elvehetni: van kettő, a ki meg akarja őt házasítani kiállhatlan
királykisasszonyokkal: mind valamennyi szeretné őt mind a többivel
összeveszíteni; a selyempánczél azt beszéli, hogy a magas klérus
kenetteljes oratora egy mellékág idősebbjét pártolja mint præsumtiv
trónörököst, jó ultramontán érzelmei miatt; – hogy az alsóház alázatos
szónoka republikánus érzelmű és szabadkőműves, hogy a felsőház
rendjelrakott szónoka neheztel a királyra azért, hogy hétköznap polgári
ruhában jár s tudósokat is hí meg az asztalához, sőt a felső házban is
helyet adott a könyvmolyoknak, hogy Bécs neheztel rá Budapestért,
Budapest Bécsért, Prága mind a kettőért, s Zágráb azért, hogy miért nem
ő mind a három. A selyempánczél azt beszéli a királynak, hogy mindezek
az üdvözlő, hajlongó, édesen és savanyuan mosolygó alakok futnának
egymástól, ha egy arany abroncs nem tartaná őket össze, s azt az arany
abroncsot az ő homloka viseli… A selyempánczél igazolja lételét.
Következik a kelenföldi népünnep. Itt van most a főváros legszebb
népkertje, mely százezer embernek ád helyet. A nép mulat! Van circus,
caroussel, czigányzene, kintorna, táncz, bűvész, bohócz, kötéltánczos,
állatmutogató, tombola, szamárverseny; a vendéglők, csárdák telve. És a
merre csak ő felsége elhalad, mindenütt tódul eléje a nép, s harsogó
éljennel fogadják, kisérik. Czigányzene, kintorna félbehagyja a
megkezdett csárdást, polkát s rázendíti a néphymnust.
A selyempánczél pedig azt beszéli, hogy az a lelkesült néptömeg egy
percz előtt minden trafikánál a dohány miatt, minden sörháznál a söradó
miatt skallirozott a király ellen, mintha az pipázná el valamennyinek
dohányát s az inná meg valamennyinek a sörét, borát.
A népünnepélyről a dunai szinütközetre került a sor, melyben ő felsége
egy újabb szerkezetű víz alatt járó monitoron vett részt. Az egész
színütközet alatt azt beszélte neki a selyempánczél, hogy az orosz
nagyherczeget, Pált épen ily alkalommal vetteté a levegőbe egy veszett
roskolnik; s ennek a monitornak a legénysége – dalmata!
Végre a légen keresztül röpült fel ő felsége a királyi vár erkélyeig,
egy óriási léggömb csónakjában, a léggömb tetején ülő æronautának
hűségére volt bízva az alatta lebegők élete: egy meggyujtott gyufa elég
az egész léggömböt egyszerre fellobbantani, s az æronauták mind
internationalisták.
De azért bármit beszélt is a pánczél, ő felségének arcza nyugodt maradt,
s míg környezete urainak vörösre pirult ábrázatjairól csorgott a
veríték, ő felségének az arcza még csak fel sem hevült.
Következett a családi üdvözlet zárt ajtók mögött. Korábbra nem lehetett
ezt a számot tenni; mert a család vezértagja, Mária Clara
főherczegasszony későn kel, és a főherczegek mind főtisztek, kik
brigadeokat vezényelnek a nagy katonai szemlén.
A család nagyon számos tagból áll. Mindannyinak szives üdvkivánatát
Mária Clara főherczegasszony tolmácsolja. Ő felsége sorba öleli s
csókolja rokonait.
Hanem az atlaszgambisson még itt is rajta van, s ez azt beszéli, hogy a
hány családág, annyiféle érzelem. Egyik ág a hagyományokat tartogatja,
absolutisticus hajlamokat, jezsuita elveket, német hegemonia utáni
vágyakat, a saint alliance újra felélesztését; a másik ág Magyarországon
települt meg, beleélte magát a nemzeti szokásokba, népszerüséget
szerzett; vannak mellékágak, miket polgári vérvegyület tett külömbözővé,
azok tüntetőleg democraták, s maga a vezértag neheztel rá, mert az
általa beczézett angol királyi herczegnővel tervezett házasságot
visszautasította.
Következik az udvari ebéd. A menu királyi. Ő felsége mindabból nem izlel
egyebet, mint a szokásos rostbeafet, s nem iszik hozzá egyebet egyszerű
somlyainál. A selyempánczél eszébe juttatja, hogy a férfiágon utolsó
Árpád-ági királyt úgy ölte meg az asztalnoka, hogy mérgezett hegyü
késsel szelte föl előtte a halat; az asztalnok a király előtt kóstolá
meg a halat, maga a kés nyele felől választván, a királynak pedig azt a
részét nyujtva belőle, melyet a kés hegye ért.
Átellenben a királylyal ül az északamerikai államok követe, s a menu
hátlapjára jegyezget valamit.
Ő felsége észreveszi azt s az asztal utáni cercle kezdetén megszólítja a
követet, mit jegyzett fel magának?
– Azt, Sire, hogy a mit felséged az ebédnél elköltött, az megér három
shillinget. (Egy forint ötven krajczárt.)
A selyempánczél kiegészíti az észrevételt. És ezért a három schillingért
ő felségének 4800, mondd: négyezer nyolczszáz emberből (pardon! úrból)
álló udvari személyzetet kell jóltartania mindennap.
Következett a szinházba menetel. A méltányosság úgy kivánja, hogy a
király ne csak egy szinházat látogasson meg, de mind az ötöt. A drámai
szinházban megnézte egy históriai nézőjáték első felvonását, az
operaházban egy új dalmű második felvonását, a népszinházban egy tündér
paródia harmadik felvonását, a víg szinházban egy érzékeny családi dráma
negyedik felvonását, s még a budai szinházba elég jókor érkezett, hogy
egy pályadíjnyertes vígjátékban megláthassa a boldog szerelmesek
összekelését.
Összefüggést képezett mind az öt között a selyempánczél, mely folyvást
arról beszélt, hogy két franczia császárt épen ilyen szinházba kocsizás
alkalmával akartak a levegőbe vettetni.
A gambisson csak késő éjfélre, a rengeteg takarodó után hagyhatja el ő
felsége felkent testét; a mikor aztán újjászületve érzi magát, hogy nem
hall több néphymnust, se ötven zenekar, se egy szál kintorna által
közrebocsátva.
Ez volt az első napja a hétnek.
Hanem ez még csak a mulatság napja volt.
Most következik még a hat munkanap!
Első munkanap a kaszárnyák megvizsgálása délelőtt, a vadász
zászlóaljaknak az új præcisiós fegyverekben próbatétele. Ez új fegyverek
6400 lépésre hordanak, felül távcsővel vannak ellátva: ő felsége maga is
megkisérti a czéllövést, természetesen mindig szeget talál. Ez eltart
délig. Délben a ministerek terjesztik elő az országgyűlés által
elfogadott törvényeket ő felségének aláirás végett, megmagyarázva, miket
változtatott az eredeti javaslatokon a két ház. Étkezés alatt az udvari
felolvasó adja elő a napi lapokból kiszemelt érdekesebb közleményeket.
Délután egy új rendszerű tűzakna fölvettetése pyronommal a János hegy
alatt; visszaérkezéskor a külföldről jött üdvözlő táviratok elfogadása s
azokra válasz-adás, a főhadszertármester jelentéstétele az új
huszárcsalmák tárgyában, este udvari hangverseny; annak végeztével
vasutra kelés, hogy éjszaka utazván, reggelre Bécsben lehessen ő felsége
a birodalmi tanács új ülésszakát megnyitni a trónbeszéddel. A trónbeszéd
után mindjárt mind a két cislajthán ház személyenkinti bemutatása
előzetes templomba menetellel, csapatszemle és még az nap éjjel
visszautazás Pestre.
Kihallgatási nap!
Kétszáz folyamodó, a ki magát mind gyermeknek nézi, a királyt pedig
apjának, a ki az ő sorsát tartozik elintézni. Szükölködő özvegyek
alamizsnát, hivatalnokok előléptetést, pervesztett adósok itéletük
megsemmisítését kérik. A király nevenapján született fiugyermekek szülői
keresztapának hívják ő felségét. Dalárdák és sakklubok pártolásért
esedeznek. Irók és különösen irónők munkáik dedicatiójával fejezik ki
hódolatukat. Festők, fényképészek igénylik, hogy a király üljön előttük
egy órácskát, elkészítendő arczképe végett. Rokkant vitézek jönnek
dicsekedni mankóikkal, sebhelyes tetemeikkel. Kaczér asszonyságok
pukkerliznek, szemérmetes leánykáikat bemutatva abban a hitben, hogy
majd a király szeme megakad valamelyiken. Félőrült mechanikusok
terjesztik a király elé bonyolódott találmányaik kimagyarázhatatlan
terveit. Paraszt asszonyok térdelnek elé keserves instántiákkal s
elsirják a mondanivalókat. Egész világ által méltatlanul üldözött
martyrok jönnek appellálni a legfelsőbb biróhoz; nagyravágyó szatócsok
rimánkodnak az engedelemért, hogy boltjuk czimerére odairhassák e szót:
«udvari.» Leégett templomokra könyörögnek segélyt kerekhasú előljárók.
Denunciansok kullognak elő titokteljes feladásokkal. Száz esztendő előtt
eldült urbériség dolgát felforgatni tápászkodnak fel falusi deputatiók s
mutogatják zsiros okirataikat. Financiális zsenik ajánlják fejedelmi
jutalom reményében arcanumaikat, mikkel egyszerre ki lehetne fizetni
minden államadósságot. Vándor muzsikusok prætendálják, hogy engedje ő
felsége magát megkinoztatni általuk egy udvari estélyen. Feloszlatott
egyletek előljárói dobbannak elő panaszt tenni a miniszter ellen.
Aszályverte vidékek küldöttei vizet kérnek; Tisza-elöntötte népek földet
kérnek; ragálylátogatta városok levegőt kérnek. Minden ember kér
valamit, elvisz valamit, hozni senki sem hoz semmit. A legtöbb
folyamodásra az udvari főpénztárnok és a magán chatuille válaszol.
S hogy jól végződjék a nap, ő felségét meginvitálja az
egészségügyminiszter, hogy látogassa meg a kórházakat, ő felsége
megjelenése igen jó hatással leend a betegekre. A tábori kórházban
kiütött a kórházi üszög, a polgári kórházban a himlő dühöng s a budai
ideiglenes lazarétum a typhus áldozatai számára van berendezve. Ő
felsége azokat mind sorba járja s saját tapasztalata után győződik meg
az azokban uralkodó rendes s gondos ápolás felől. Éjszaka utazás
Zágrábba, a horvát országgyűlést megnyitni horvát nyelven tartott
trónbeszéddel; az nap bemutatás, csapatszemle, visszautazás Budapestre.
Utközben minden állomáson deputatiók, felköszöntés, viszonválasz, semmi
alvás.
Ötödik nap a tanintézetek, jótékonysági egyletek meglátogatása, egy
országos dalárda s egy hitvallástalan betegápoló egylet zászlójának
felszentelése, egy új entrepot alapkövének letétele, ülés egy
arczképfestő előtt, ki a legmagasabb képmást az Árpád gabonacsarnok nagy
terme számára készíti. Este előkelő műkedvelők szinpadi előadása,
melyről nem szabad elmaradni, s melyet végig kell nézni.
Oh, mint szeretne a király csak három perczig ember lenni, ember lenni s
egy három perczig tartót ásítani.
Pedig még mindig nincs gondoskodva ő felsége számára egy nyugodt
éjszakáról. Midőn legmagasabb fejét álomra készülne hajtani, megszólal
dolgozó asztala fölött a villanyos csengetyű, mely azt jelzi, hogy ő
felsége számára magántávirat érkezett. A miatt ismét iróasztalához kell
ülnie. Az érkezett sürgönyt Londonból küldték, szentpétervári
tudósításokat foglal magában. A sürgöny hosszú és chiffrekben van
szerkesztve, miknek megoldási kulcsát egyedül a király birja. S ez igen
tekervényes rendszer, minden szót más kulcs old meg bizonyos jelmondat
betüi szerint. A hajnali napsugár ott találja ő felségét még iróasztala
mellett. Hanem a király ezuttal már ember volt, elaludt, a félig
megoldott sürgönyre lehajtva fejét.
A hatodik nap vasárnap. Ő felsége nem csak a misén jelenik meg a szent
Árpád székesegyházban, hanem az egész délelőttöt arra fordítja, hogy a
protestansok, ó-hitüek és héber vallásuak templomaiban is fölkeresse a
szent szertartásokat, nehogy valamelyik hitfelekezet háttérbe téve
érezze magát s e miatt zugolódjék. Tizenkét órakor pedig
minisztertanács. Több miniszternek sürgős előadnivalója van.
Ő felsége miniszteriuma többféle nézetet képviselő elemekből van
összealkotva.
A XIX-ik századbeli pártkülönbségek természetesen nem léteznek már
többé. Jelenleg kétféle pártárnyalat van, a miket így neveznek: «a
kemény kéz,» és a «lágy kéz» pártja. Hanem azt a két fogalmat aztán
megint értelmezi mindenki a saját kedvencz themája szerint. Mást értenek
alatta Cislajthaniában, mást Magyarországon, mást a lengyelek, mást a
horvátok, mást a papok, mást a főnemesek, mást megint a külországi
prætendensek, mást a finánczbárók, mást az udvaronczok s minden
felfogásnak megvan a maga pártja, pártvezére minisztere, országgyűlési
szónoka, hirlapja, bankárja, exkirálya, exminisztere, udvaroncza,
udvarhölgye; elágaznak azok a királyi család tagjai közé; néha ketten
egyesülnek, hogy egy harmadikat megbuktassanak; néha egy harmadik
felhasználja a másik kettőt hágcsónak, s mind valamennyien untalan a
királyi palástba fogóznak, azt el nem eresztik, egymást gyanusítják,
beárulják, a királyt egymással ijesztgetik és semmi egyéb feladatot nem
ismernek, mint valakit kiszorítani a székéből, hogy egy más valakit abba
beleszoríthassanak.
Ezért minden minisztertanács egyuttal miniszterek összeveszése,
miniszterkrizis, mely betegséget a királynak kell végig kiszenvedni.
Legelőször is jön a külügyminiszter, az előadja a küludvaroktól nyert
tudósításokat; Anglia duzzog a visszautasított házassági frigy miatt, a
német császári udvarnál nem jó szemmel nézik a Romanow-család egyik
sarjának s a Welf királyi családnak adott menedéket. Francziaország az
itteni jezsuita fondorlatoknak tulajdonítja az ottani socialis
zavargásokat s felvilágosításokat kér. Olaszország újból ajánlatokat
tett a dalmát tengerpart megszerzése végett; de ezuttal már nem az
osztrák-magyar monarchiát kinálja meg pénzzel, hanem Törökországnak
kinál száz milliót, ha ez cserében Triesztért átengedné Magyarországnak
Albaniát. Ez annexióra most kedvező alkalom volna, miután ez idő szerint
a belzavarokkal elfoglalt Oroszország Szerbia aspiratióit Bosniára nem
gyámolíthatná. Oroszországból egyébiránt semmi hiteles tudósítás
nincsen.