épített. Ebben a várban halmozták össze a törökök az elrabolt kincseket,
itt senyvedtek a magyar foglyok. Ennek a várnak védelme alatt törtek be
újra meg újra hazánkba a törökök. Az 1475-ik esztendő októberében indult
Mátyás Szabács megvételére s az ostrom 1476 első napjaiban kezdődött.
Hat hétig tartott az ostrom, akkor az őrség megnyitotta Mátyás előtt a
vár kapuit, sőt szolgálatába is állott. És tovább akarta folytatni a
háborút a török ellen, ám az ármányos Frigyes császár megakadályozta e
szándékában. Újra megkezdette a bujtogatást az országban s magát a
hercegprímást, a sziléziai származású Beckensloer Jánost, az időközben
elhúnyt Vitéz János utódát szerezte meg cinkostársának. Azzal ámította a
prímást, hogy megválasztatja pápának s a nagyralátó ember, mig a király
Szabácsot ostromolta, kiszökött az országból, még pedig nem üres kézzel:
temérdek pénzt vitt magával. Most már csordultig telt a pohár. Mátyás
félbeszakitotta a törökkel való hadakozást és sietett vissza, hogy
Frigyes császár alattomosságait példásan megtorolja. De mielőtt a
megtorlás munkájához fogott, egy régi adósságot kellett lerónia,
adósságot, mellyel nemzetének tartozott.
IV.
Tizenkét esztendeje élt már özvegyi állapotban Mátyás s a nemzet méltán
aggódott, hogy a nagy király majd örökös nélkül fejezi be dicsőséges
pályafutását, s az ország trónjára újra idegen uralkodó kerül. Nem
Mátyáson mult a házasság. Frigyes császár hugánál is próbált szerencsét,
de csak ámították, komolyan nem gondoltak a vele való atyafiságra. Majd
a Jagello házból akart feleséget, ez a szándéka sem sikerült. Így
terelődött a figyelme Nápoly felé s kérte meg 1474-ben a nápolyi király
leányának, Beatrixnak, ennek a nagyeszű, nagyműveltségű és szép leánynak
a kezét. A nápolyi király szívesen fogadta Mátyás király leánykérő
követeit, az eljegyzés megtörtént, de maga a házasság csak két esztendő
mulva, 1476-ban köttetett meg. Ennek az esztendőnek májusában küldötte
szét követeit Mátyás a különböző fejedelmi udvarokhoz a lakodalmi
meghivókkal, s ugyanakkor indult Beatrixért is a fényes követség. A
váradi püspök vezette a követséget, melyben nagy számmal valának főurak
s nyolcszáz lovas kísérte a követséget, köztük húsz török vitéz.
Szemkápráztató látványosság volt ez a kis hadsereg, volt mit bámulni az
olasz városok népének. A főurak, a kíséret, legszebb, leggazdagabb
ruháikban pompáztak, rengeteg kincset vittek magukon és magukkal, drága
ajándékokat a magyar király menyasszonyának. S míg a követség oda járt,
azalatt Mátyás királyi pompával várta a leendő királynét. A budai
királyi palotát kijavíttatá, újabb épületekkel nagyobbítá, mesébe illően
feldiszítteté s ezer meg ezer kéz dolgozott serényen, hogy minden ékes,
ragyogó legyen s a rendezendő mulatságokban a bájos arának öröme teljék.
[Illustration: Mátyás király.]
Téli időben indult Beatrix új hazájába s az ország határán főuri nők
küldöttsége fogadta Magyarország leendő királynéját, a küldöttség élén
az agg Szilágyi Erzsébet várta ölelő karokkal szép menyét. És pár nappal
később elindult Mátyás is nagy vendégsereggel Székesfejérvár felé, hogy
ott, az ősi koronázó városban fogadja menyasszonyát. Háromezer lovas
kísérte a királyt Székesfejérvárra, hol már a külföldi és magyarországi
vendégek óriási tömege hullámzott. Frigyes császár nem jött el, még
követet sem küldött. A német fejedelmek sem jöttek el személyesen, csak
egyik-másik küldött követet. De személyesen jött el Kristóf bajor s
Frigyes liegnitzi herceg, Boroszló városából három tanácsúr negyven
cifra lovassal jelent meg. Legtöbben jöttek Csehországból: hercegek,
grófok s köznemesek.
[Illustration: Beatrix.]
December 9-én reggel érkezett Mátyás Székesfejérvárra s jött már a
futár, hogy közeledik a menyasszony. Mátyás a kíséretével a várostól egy
félmértföldnyire lovagolt a menyasszony elé. Ott a násznép számára
pompás sátrakat vertek, a sátrak előtt tizenkét darab széles, kék
szőnyeget terítettek le, ott foglalt helyet a király és fényes kísérete.
Körös-körül hatalmas máglyák tűze lobogott, mivelhogy kemény hideg vala.
És jött a menyasszony. Elől Bánfi Miklós, aki a menyasszony nevében
bokrétát nyujtott át a királynak, a bokrétán arany gyűrű, óriási
gyémánttal. A menyasszony Szilágyi Erzsébet oldalán ült aranyozott
hintón. Zöld bársonynyal voltak bevonva a hintó vánkosai. S zöld
bársonynyal valának bevonva a lovak, a kocsisok, a fullajtárok is. Hét
hintó követte a menyasszony hintaját, mind a hét előtt hat paripa, egy
előtt tiszta fehér mind a hat, más előtt tiszta fekete s így tovább,
minden hintó előtt egyszinű paripák. S a főrangú hölgyek, kik e hintóban
ültek, mind hófehér ruhában, melyek ragyogtak az aranytól, gyémántól.
Bánfi Miklós és Pongrácz János vezették a menyasszonyt a király elé, aki
elébe sietett. Beátrix mélyen meghajolt, térdre ereszkedett, de a király
gyöngéden felemelte, nyájasan üdvözlé, s kezén fogva bevezeté a
sátorába. Utánok haladott Szilágyi Erzsébet, húsz fiatal nővel. És
jöttek egymás után a nápolyi nők, a nápolyi herceg (a menyasszony
testvére), Bosznia királya, a külföldi követek s a magyarországi urak.
Mikor a fényes vendégsereg elhelyezkedett a sátorban, az egri püspök
szép olasz beszédben üdvözölte a menyasszonyt, és jöttek sorban a
követek, kik külön-külön üdvözölték. Akkor kint megperdültek a dobok,
felharsantak a kürtök, a násznép kivonult a sátorból, a király barna
paripára, Beátrix hófehér paripára ült s elindult a nászmenet a város
felé. A város kapujában a papság fogadta a királyt s menyasszonyát, s
elől szent István jobbjával, elindult a hatalmas menet az első magyar
király templomába. Bent a templomban felzendült a hálaadó ének, melyet a
király és menyasszonya állva hallgattak végig. Így végződött az
ünnepségek első napja.
Itt, Szent István templomában tette Beátrix fejére a szent koronát a
veszprémi püspök. Szilágyi Erzsébet vezette a templomba a menyasszonyt,
ki piros szinű, aranyszálakkal átszőtt ruhát viselt s fölötte kivágott
ujjú fehér prémes mentét. Kibomlott haját elől két sor igazgyöngyből
font koszorú tartotta össze. Mise alatt Beátrix az oltár elé ment, ott a
mentét leemelték válláról, s felöltöztették az arany szövetű piros
palástba: ezt szokták viselni a királynők koronázás alkalmával. Most a
bosnyák király, arany almával s királyi pálcával a kezében, Mátyás elé
lépett s felkérte, hogy jöjjön az oltár elé. Mátyás az oltár elé lépett.
Fején a korona, vállán Szent István palástja. Az oltár előtt
menyasszonyával együtt térdre borult s a himnusz elhangzása után elébe
lépett az ország nádora s kérdezé: Akarod-e, felséges úr, hogy
menyasszonyod megkoronáztassék? – Akarom, felelt a király. Akkor a
veszprémi püspök megeskette a menyasszonyt, hogy a keresztyén egyházat
soha el nem hagyja, de sőt pártolja minden ellenségével szemben, s ismét
a nádor lépett elő. – Akarod-e, felséges király, – kérdezé – hogy a
korona menyasszonyod fejére tétessék. – Akarom, válaszolt a király.
A püspök ősi szokás szerint a menyasszony jobb karját és vállait
megérinté a szentelt olajjal s a tárogatók harsonája közt föltevé fejére
a koronát. A király az oltár előtt egy díszes széken ült és koronázás
végeztével sorba járultak eléje a külföldi hercegek, grófok, kiket
Mátyás Szent István kardjával lovagjaivá ütött.
Megkoronázván a menyasszonyt, a rengeteg násznép pár nap multán Budára
indult, hová vasárnap reggelén érkezének meg. Egy egész hadsereg volt ez
a menet, ragyogó, szemkápráztató. Ehhez hasonló pompát sem azelőtt, sem
azóta nem látott Budavára. A menetet huszonnégy trombitás nyitotta meg
színes damaszt- és posztóruhában, mellükön aranyozott paizs, a király
hollós címerével. A trombitásokat díszlovasok követték, ezeket kilenc
királyi kamarás, selyem dolmányban, melynek alját aranyszálakkal hímzett
ékes mondatok diszítették. A kamarások után kilenc apród lovagolt, kis
fiúk óriási lovakon. Jöttek utánok a külföldi fejedelmek s követek, a
bosnyák király, a nápolyi király fia, a magyar és idegen főurak. A
főurak után léptetett a király hófehér paripán, melynek minden szerszáma
színarany vala. A király nyomában egy apród, ragyogó ékszerekkel terhelt
paripán s az apród után a királyné, kinek paripája tetőtől talpig arany
szövetbe volt vonva, ő maga sárga selyem palástban, fején korona. A
királyné után haladtak a mesébe illő hintók. Az első hintóban Szilágyi
Erzsébet ült. A hintók sorában magának a királynénak nyolc aranyozott
hintaja volt, mind a nyolc előtt hat hófehér paripa. És minden kocsi
körül síposok, trombitások, zenészek, bohócok. És bezárta a menetet fő-
és köznemesek fényes sora s a nép beláthatatlan tömege ünneplő ruhában.
Ezt a mesebeli káprázatos menetet óriási tömeg fogadta Budavár kapuja
előtt. A sort díszruhás zsidók nyitották meg. Ezeknek a csapatját egy
agg zsidó vezette lóháton, ezüst kard a kezében, s a kardról egy ezüst
pénzzel teli edény függött. Mellette egy ifjú lovagolt, ennek is ezüst
kard és edény a kezében. Utánok huszonnégy zsidó barna-piros öltözetben,
structollas süveg a fejükön. Kétszáz zsidó gyalogszerrel követte őket
piros zászló alatt s midőn a királynő közelébe érkeztek, nagy énekszóval
és kiáltozással mutatták be a tízparancsolat tábláját meg az ajándékokat
s esdekelve kérték a királynő pártfogását. Most a budavárbeli papok
üdvözölték a királynőt s a menet élére állva, himnuszok éneklése közt
vonult a menet a Boldogasszony templomába. Másnap volt a királyi palota
egyik legnagyobb termében az ünnepi lakoma, melynek fénye, gazdagsága
méltó csudálatra kelté az idegeneket. Az ebédlő-terem falai arannyal
áttört piros selyemmel voltak bevonva s ezek a drága szőnyegek
telehintve gyöngyökkel és drágakövekkel. A királyi pár asztala mellett
arany szőnyeg folyt le a mennyezetről s az asztal három hosszú
selyemszőnyeggel volt beborítva. Sárga atlasz mentét s alatta
cobolyprémes dolmányt viselt a király, cobolyprémes arannyal szőtt piros
selyempalástot a királynő. A királyi pár asztalánál ültek: a nápolyi
király fia, a barii érsek, a nápolyi főurak, Kristóf bajor herceg, a
pfalzi és szász választófejedelmek követei és a bajor követek. A többi
asztaloknál a magyar és idegen egyházi és világi főurak és hölgyek
ültek, köztük Szilágyi Erzsébet a maga és a királyné udvarhölgyeivel.
A terem közepén, a király asztala előtt, szőnyegekkel bevont, négy
oldalú, nyolc lépcsőjű pohárszék állott: ezen voltak elhelyezve az evő-
és ivóedények, termetes ezüst korsók, karcsú serlegek, fedeles kancsók,
lábas csészék, öblös kupák, tálak, tányérok, csupa arany és ezüst. S a
padlózaton, az asztal előtt ezüstből vert, aranyozott szökőkút állott,
mellette öt ezüst kenyérkosár. Odább egy kétakós ezüst hordó függött a
mennyezetről, mely belül több részre volt osztva, különféle drága
ó-boroknak. S közelebb, távolabb még nyolc más asztal állott, ugyanannyi
pohárszékkel, mindeniken az ezüst edények nagy sokasága. Összesen 980
ezüst edény volt a pohárszékeken. És tele voltak rakva az asztalok is
drágánál drágább evő- és ivóedényekkel. A király és királyné előtt egy
nagy lovat ábrázoló, színarany edénytartó állott, rajta tálak, serlegek,
csészék s mindenféle edények, színaranyból. Természetesen az egyes
fogásokat csupa nagy urak hordották fel. A királyi pár étekfogói előtt a
bosnyák király, Frigyes liegnitzi herceg, Hinko herceg és János,
Szilézia hercege jártak.
Az ebéd alatt mutatták be a királynénak szánt ajándékokat. A német
krónikások százezer akkori forintnál többre becsülték az ajándékok
értékét, melyeket egyesek és testületek hoztak. Ebéd után széthordták az
asztalokat, pohárszékeket s kezdődött a tánc.
Az első kört a német választófejedelmek és más német hercegek követei
járták; a másodikat Kristóf bajor herceg vezette, a harmadikat a király
és a királynő. Külön táncot járt el a nápolyi herceg nővérével, a
királynővel, mely egy egész óráig tartott el.
Másnap ismét nagy ebéd volt a királyi palotában s akkor a király a
külföldi követekkel ült egy asztalnál s evett egy tálból. Estefelé
lovagi tornajátékok voltak. Maga az esküvő a következő vasárnap ment
végbe. Az urak és a hölgyek a király elfogadó termében gyűltek össze.
Aztán belépett a király, nyájasan üdvözölte az egybegyülteket. Innét
kimentek a palota udvarára. Ott találkozott a király s a királynő.
Mindketten lóra ültek s úgy vonultak a Boldogasszony templomába, ki
lóháton, ki hintón. A templomban, a nagy oltár előtt, két űlőhely volt
szembeállítva, ezeken foglalt helyet a király s a királynő. Fejük fölött
aranyos bársonymennyezet volt kifeszítve, melynek nyelét hat magyar és
cseh főúr tartotta. Most elélépett Gábor egri püspök, szentelt vízzel
behinté a mátkapárt, aztán kézen fogva oltárhoz vezeté őket s
összeesketé. A király és királyné esketés után visszaültek helyükre s
először is Szilágyi Erzsébet lépett hozzájuk áldást, szerencsét kívánva
frigyükhöz. És jöttek sorba a fejedelmi személyek, követek. A
szerencsekivánatok után kezdődött a szent mise. A püspök csókra nyujtá a
szentírást a királyi párnak, aztán ismét az oltár elé vezette őket s úgy
áldotta meg a térdepelő királyi párt. Az esküvő ezzel véget ért s a
ragyogó menet visszatért a királyi palotába, hol az elsőhöz hasonló nagy
ebéd várta a vendégeket. És ekkor átadták a külföldi vendégek is az
ajándékokat. Ebéd után lovagi tornajáték s népmulatság következett,
melynek különösen kacagtató része volt az a tornajáték, melyet
bohócruhába öltözött tizennégy ifjú rendezett, kik lóháton s piszkafával
rohantak egymásra. És vége-hossza nem volt a különféle mulatságoknak.
Vízkereszt napjáig (1477. január 6.) tartott a lakodalom, ekkor
kezdettek oszladozni a vendégek, megrakodva a király ajándékaival,
feledhetetlen emlékekkel, hirdetve mindenfelé Mátyás király udvarának
fényét, gazdagságát, meseszerű pompáját…
Akkorbeli krónikások írták le Mátyás menyegzőjét, ennek szemkápráztató
fényét s én tovább adom e könyvben is a mai és a késő nemzedéknek: hadd
teljék meg a lelke a multnak ragyogó fényével. Nem hivságos ragyogás,
vagyonmutogatás volt az a fény, az a pompa, mit Mátyás király ez
alkalommal az idegeneknek mutatott: a nagyeszű, az elméjében nagy
terveket forgató király a maga és országa nagyságát, gazdagságát adta
tudtul mindeneknek, akiket illet, a fényes ünnepségekben.
V.
Hiába nem jött el Frigyes császár Mátyás menyegzőjére, hallania kellett
hírét annak a pompának, melyhez hasonlót akkor tán egyetlen fejedelmi
udvar sem tud vala kifejteni. Ám ennél mindenesetre jobban bántotta
Frigyes lelkét magának a házasságnak ténye. Ha Isten fiúgyermekkel áldja
meg e házasságot, semmivé lesz az alkú, mely szerint Frigyes vagy
valamelyik fia örökli a magyar trónt, ha Mátyás utódok nélkül hal meg.
Mindenáron megfosztani Mátyást a magyar tróntól, ez a törekvés dolgozott
hitvány lelkében s ő, ki annak idején könyörögve kért segedelmet
Mátyástól az »eretnek« cseh király ellen, most nyilvánosan elismerte
Ulászlót Csehország királyának, sőt fel is biztatta, hogy hadat indítson
Magyarország ellen. Ulászló be is tört Magyarországba, de Mátyás kevésbe
vette ezt a betörést, neki Frigyessel volt nagy számadása. Egyenesen
Frigyes ellen indult, sorban foglalta el az osztrák várakat és
városokat, eljutott Bécsig s ostromolni kezdte azt. A megszorult császár
könyörgésre fogta a dolgot, lemondott a magyar királyi címről (most már
másodízben), elismerte Mátyást Csehország királyának s százezer arany
hadi kárpótlás fizetésére kötelezte magát. Majd békére kényszerítette
Mátyás Ulászlót is, Kázmért is, amanak kezén hagyva Csehországot,
viszont a melléktartományok Mátyás birtokában maradtak s egyben tovább
viselte a cseh királyi címet is.
Olmücben, 1479-ben kötötték meg a békét s Mátyás most ismét a török
ellen fordulhatott, a minthogy a török ez évben újra betört az országba.
Ebben a betörésben része volt Velencének is, mely arra számított, hogy
míg Mátyás a törökkel hadakozik, szépen elfoglalja a magyar tengerpart
vidékét. Ezúttal Erdélybe ütött be a török, de csakhamar ki is
takarodott. Báthory István erdélyi vajda egymaga ugyan nem volt képes a
43 ezer főnyi török had kiverésére, de Mátyás segítségül küldte Kinizsy
Pált, a volt molnárlegényt, most temesi főispánt, annak a kornak egyik
legnagyobb vitézét. A török sereg éppen hazatérőben volt óriási
zsákmánnyal, mikor Báthory és Kinizsy egyesült hadai Szászváros
közelében, a Kenyérmezőn rajta ütött. A nagyerejű Kinizsy Pál két
kezében két karddal vágta, szabdalta a törököt. Eszeveszetten szalad a
török, elhányva az összeharácsolt prédát, még hírmondó is alig maradt a
török seregből, halomban hevertek a holttestek s a diadaltól mámoros
Kinizsy, midőn vége volt a harcnak, szertelen kedvében foga közé kapott
egy törököt és úgy járta a táncot… Fényes diadal volt a kenyérmezei
diadal, a magyar vitézségnek dicsőséges napja 1479. október 13-ika. És
diadal után diadal követte a magyar fegyvereket. A következő évben
Mátyás visszafoglalta Jajca várát Boszniában, több győzelmet aratott
Szerbiában s mind idegen segítség nélkül. Nemcsak hogy nem segítették a
keresztyén hatalmasságok Mátyást e diadalokban s e diadalok
kihasználásában, de valósággal ellene dolgoztak. Míg ő a törököt verte,
Velence elfoglalta Veglia szigetét, s a pápa Velencének adott igazat.
Hiába figyelmeztette Mátyás a pápát, hogy a török nemsokára megtámadja
Olaszországot is, hiába háborgott lelke a méltatlanságon, az
oktalanságon, szavát, tanácsát figyelembe nem vették. A töröknek rá
kellett lépni az olasz földre, hogy Mátyás szavát elhigyjék. És
csakugyan az 1480-ik év tavaszán hatalmas török sereg tört be
Dél-Olaszországba, elfoglalta Otranto városát s pusztított szerteszét.
És most jön a java: egyenesen Mátyáshoz fordultak segedelemért,
ugyanazok, kik nemcsak nem segítették az egész keresztyén világot
fenyegető törökség ellen, de sőt mindenképpen gáncsot vetettek útjába.
És Mátyás elküldött Magyar Balázs vezérletével 700 huszárt s a 8000
főnyi török őrség (a főhad még azelőtt eltávozott) a magyar huszárok
jöttének hírére kitakarodott Otrantóból!
Csak 700 huszárt küldött Mátyás Otrantóba, mert nem küldhetett többet. Ő
ez időben már újra Frigyes császárral hadakozott. Frigyessel, aki
százezer arany hadisarc fizetésére kötelezte volt magát, de csak azt
várta, hogy Mátyás eltávozzék, megfeledkezett a fizetésről. A magyar
királyi címet, melyről két ízben mondott le, újra használni kezdette, a
hadisarcból kifizetett 80 ezer aranyat, de a többinek a kifizetését
nemcsak hogy megtagadta, hanem még be is tört az országba. S még ez sem
elég, Mátyást mint cseh királyt hűbéresének mondotta! Mátyás a Frigyes
hűbérese! Ám ez csak addig tartott, míg Mátyás a hadával megjelent.
Azzal kezdette a megtorlást, hogy Regede nevű stiriai várat lefoglalta a
hadisarc fejében. Erre aztán megindult az alkudozás. Közbelépett a pápa,
folyt az egyezkedés, ami csak arra volt jó, hogy teljék az idő, hátha
közben történik valami? De Mátyás átlátott a szitán, teljes erővel
megindította a háborút konok ellensége ellen, sorba foglalta el az
osztrák várakat és városokat s végezetül magát Bécset is. 1485. június
1-én bevonult a magyar király »Bécsnek büszke várába,« Szent István
templomának tornyán megjelent a diadalmas magyar zászló! A magyar király
a császári várban fogadta az osztrák urak hódolatát, magyar embert
nevezett ki Ausztria kormányzójának: Zápolyai Istvánt s szintén magyar
embert bécsi püspökké: Dóczi Orbánt.
Elérkezettnek látszott az idő, hogy Mátyás a magyar nemzet e
megátalkodott ellenségét megtörje. E célból egy nemzetközi szövetség
létesítésén munkált. Ám e munkájában nem volt szerencsés a nagy király,
jóformán mindenütt akadályra talált, mivelhogy egy ország sem nézte jó
szemmel a magyar király hatalmának szertelen növekedését. A pápa is csak
akkor volt barátja, ha rászorult, egyébként Frigyest támogatta.
Frigyest, ki a maga erejéből semmire sem tudott menni s ki valóságos
babonás hittel számított arra, hogy a nálánál jóval fiatalabb Mátyást
túléli s akkor majd fejére kerül a magyar korona! És hiába alázta meg
Frigyest a nagy király, ennek az embernek szüntelen való fondorkodása
megakadályozta sok nagyszabású tervének végrehajtásában. Mikor Mohamed
szultán halála után elkövetkezett a kedvező alkalom arra, hogy döntő
csapást mérjen a szultánfiak trónviszálya miatt megoszlott törökre,
békét volt kénytelen kötni, mivelhogy a töröknél is veszedelmesebb
ellensége, Frigyes és társai megakadályozták a kedvező alkalom
kihasználásában. És Frigyes császár, ha nem is érte meg, hogy fejére
kerüljön a magyar korona, csakugyan túlélte Mátyást!
VI.
A nagy király 1485-ben kezdett betegeskedni s 1490. április 6-án nagy
kínok közt meghalt. Április 4-én, mely virágvasárnapra esett, még jelen
volt az istentiszteleten, s annak végeztével a velencei követet lovaggá
ütötte. Déltájban nagyon fáradtnak, éhesnek érezte magát s hogy éhségét
csillapítsa, fügéket hozatott. Megevett egy fügét s szörnyű haragra
lobbant, mivelhogy romlott volt a füge. A királyné rémülten szaladt
hozzá, mindenféle ételekkel kínálta, de a király semmit sem fogadott el.
Szeme elhomályosodott, a feje szédült s bevitték a hálószobájába, ott
lefektették. Alkonyattájban elvesztette az eszméletét s kínosan nyögött,
jajgatott, Jézus nevét kiabálta. Az orvosok tehetetlenül állottak ágya
körül, nem tudták enyhíteni a fájdalmat. A királyné erőszakkal nyitotta
fel a haldokló király ajkát s úgy öntött a szájába mindenféle gyógyító
folyadékot, de hiába. Éjjel még rettentőbbek lettek a fájdalmai »s mint
az oroszlán úgy ordított«. Hajnalban néhány órára elaludt. Reggel
felébredt, de egész nap félig aléltan feküdt. Közbe-közbe minden erejét
összeszedte, hogy beszéljen, de csak a tekintete beszélt, értelmes szó
nem jött az ajkára.
Harmadnap reggelig tartott a rettentő küzdelem a halállal: április 6-án,
a nagyhét keddjén reggel hét és nyolc óra közt kiszenvedett.
A halálos ágy mellett zokogott egy ifjú is, ki egy szép boroszlói
polgárleánnyal szövődött szerelmi frigynek volt a hajtása s kinek Korvin
János nevet adott a király. Harminchat éves volt Mátyás, mikor tizenkét
esztendei özvegység után feleségűl vette Beatrixet, de házasságát Isten
gyermekkel nem áldotta meg. Mikor megházasodott, akkor a kis János
herceg negyedfél éves volt. Boroszlóban 1469-ben szerette meg egy
előkelő polgár leányát, kit magával hozott Magyarországba. De a szép nő
sohasem élt a királyi palotában. Szerényen visszahuzódott s egyedül fia
nevelésének élt. Még a családi neve sem ismeretes. Csak később tűnt ki,
hogy Borbála volt a keresztneve. János herceg 1473 április 2-án
született s a keresztségben nagyapja, a törökverő Hunyadi János nevét
nyerte. Hat esztendős koráig anyjával élt, csendes magányosságban. Ám a
midőn Mátyás látta, hogy házasságuk gyümölcstelen marad, elhatározta,
hogy törvényesíti a fiát s hercegi rangra emeli. Ezt meg is tette
1479-ben. Három birtokot adományozott neki Erdélyben s az
adománylevélben liptói hercegnek és hunyadi grófnak címezi. Az apa
mélységes szeretete szólal meg az adománylevélben, mondván: »Midőn
királyi méltóságunkból és bőkezüségünkből mindenkinek érdemeit
adományokkal és királyi kegyelmünkkel jutalmazzuk, még inkább kell a
_természet rendelése szerint_ jótékonyságunk és bőkezüségünk teljességét
éreztetni azzal, aki életének csiráját a saját vérünkből kapta. A
természet ösztöne és sugallata megtanítván, hogy méltóságos János liptói
herceget és hunyadi grófot, mint egyetlen szülöttünket, szeretni
kötelesek vagyunk, szivünknek iránta táplált legforróbb szeretetétől
sugalmazva, különös jótéteményekkel és a királyi adományoknak királyi
sarjat megillető teljesítésével kivánjuk elhalmozni.«