Pesten és Budán. A harangokat félreverték, Pestről átrohantak a Hunyadi
névért rajongó vitézek, hogy kiszabadítsák a fiúkat. De már akkor
megszállotta Budát Giskra a cseh zsoldosokkal, ezek visszaverték a
magyar vitézeket, a király meg nagy hirtelen valami biróságot állított
össze s ez a biróság halálra itélte mind a két Hunyadit. Gyalázatos
vádakkal illette őket: a király életére törnek; el akarják a trónt
foglalni!
Március- 14-én érkezett Budára László és Mátyás s 16-án már végre is
hajtották a halálos itéletet Lászlón: a Szent György-téren hóhér pallosa
szelte le a daliás ifjú szép fejét. És ezt a gyalázatosságot még
nagyobbal tetézte a király. Március 21-én nyilt levelet adott ki,
melyben bepiszkolta a nagy Hunyadi János emlékét is, felsorolván »a haza
és a trón ellen elkövetett bűneit«.
Alkonyatkor – úgyszólván titokban – hajtották végre Hunyadi János fiának
lefejezését, mert nem ok nélkül tartottak attól, hogy a nép, mely
rajongással szerette Hunyadi Jánost s e szeretetét átruházta fiaira is,
a törvénytelen, igaztalan itélet végrehajtását megakadályozza. Ám a
budai nép, mely egész nap kint a szőlőhegyek közt hullatta véres
verejtékét, csak este, mikor fáradtan tért haza a munkából, tudta meg,
hogy mi történt. Futó tűzként terjedt el a megdöbbentő hír, hirtelen
megelevenedtek az utcák, a felháborodás hangja kitört az egyszerű
szőlőmunkások szivéből s valóságos zendülés támadt: az _első utcai
zendülés_, melyről tudomásunk van.
A katonaság szétverte a zendülő parasztokat, de ezzel nem fojtották el a
mértéktelen felháborodást, mely országszerte hatalmába ejtette a jobb
érzésű emberek szivét. Ezt a felháborodást még fokozta a király
rágalmazásokkal teljes nyilt levele. Meg kellett torolni a Hunyadi János
nevén, becsületén ejtett sérelmet, fiának igaztalan kivégzését.
Forrongott az egész ország, különösen a köznemesség és parasztság.
Szilágyi Mihály, a Hunyadi fiúk nagybátyjának zászlaja alá nagy
tömegekben verődtek össze a Hunyadi-család meggyalázása miatt
felháborodott hazafiak. Csaknem egész Erdélyt elfoglalta Szilágyi,
Hunyadiné zsoldosai pedig már-már elfoglalják Budát, s a felvidéken is
kitör a lázadás a király ellen. Ha a király hálátlan volt Hunyadi iránt,
nem volt az a nemzet. Nincs az országban maradása a Hunyadiak
becsületében s vérében gázoló királynak. És a gyáva V. László, mint a
nándorfehérvári csata elől, most is Bécsbe menekül. Nem mer szembenézni
a nemzet jogos felháborodásával. Szalad az országból, de futtában sem
feledkezik meg arról, hogy érzékeny sebet üssön a nemzet szivén: viszi
magával a kis Hunyadi Mátyást is, a nemzet büszke reménységét. Aztán
Bécsből Prágába megy, ott akarja megtartani lakodalmát egy francia
hercegnővel, de erre nem kerül a sor: hirtelen megbetegedett s pár nap
múlva meghalt. Állítólag megmérgezték.
Ez a nagy nemzeti megmozdulás mindennél fényesebben mutatja: kije, mije
volt Magyarországnak Hunyadi János. És ennek a nagy megmozdulásnak még
folytatása is van, fenséges folytatása: annak a királynak, aki
meggyalázta Hunyadi János nevét, megölette Hunyadi János fiát: a nemzet
Hunyadi Mátyást ülteti a székébe!
Ezzel a nemzet tartozott Hunyadi János dicső emlékének, és tartozott –
Mátyás uralkodása bizonyítja ezt – saját magának.
[Illustration: Mátyás király választása.]
MÁTYÁS KIRÁLY.
I.
Áll még a ház Kolozsvár legrégibb városrészében, az Ó-várban, hol a
törökverő Hunyadi János második fia, Mátyás született. Ez a ház nem volt
a Hunyadi Jánosé. Szállóháznak használta a Hunyadi-család, ha Kolozsvárt
időzött. Itt szállott meg az 1440-ik esztendő telén Szilágyi Erzsébet
Hunyadi János felesége. Itt, Méhffi Jakab jómódú szőllősgazda házában
született 1440. (némelyek szerint 1443.) február 23-án Mátyás, a nagy
király. Innét indul ki az a ragyogó fényes, az a dicsőséges pálya,
melyhez hasonlatost keveset ismer a történelem. Apja, a volt köznemes,
akkor még csak szörényi bán: álmodhatta-e vajjon, hogy őt magát a nemzet
bizodalma az ország kormányzói székébe, halála után pedig a fiát a
királyi trónra ülteti?
Valóban, csodás, tüneményes pálya az, melyet Hunyadi Mátyás megfutott.
Alig tizennyolc esztendős korában Magyarország királya. Tíz esztendő
mulva már Csehország királya is. Élete vége táján »nyögte Mátyás bús
hadát Bécsnek büszke vára«.
A ma oly hatalmas német császár ősei, a Hohenzollern fejedelmi családok
tagjai, évi fizetést fogadtak tőle el. Szives örömest adta hozzá
feleségül leányát a nápolyi király, s szives örömest lett törvénytelen
fiának, János hercegnek felesége Sforza Blanka milanói hercegnő. Fent
Budavárában, az ő idejében volt legfényesebb a királyi palota: híres
művészek, építőmesterek alkotásai világhírre emelték a magyar király
palotáját, mely állandó találkozója volt külföldi és hazai nagy
tudósoknak, költőknek, művészeknek s melyet áradozó lelkesedéssel nevez
egy olasz követ _földi paradicsomnak_!
Ha Hunyadi János nem is álmodhatá, hogy egykoron Mátyás fején ragyog
Szent István koronája, ő, ki csak férfikorában tanulta meg az írást és
olvasást, királyi nevelést adott a fiának. Gyermekéveit Kolozsvárt,
szülővárosának falai közt élte Mátyás, »ott vitték – írja Heltai Gáspár
– legelőször is az oskolába«. Nem is feledkezék meg sem szülőházáról,
sem szülővárosáról, midőn »annak utána magyar királlyá lőn«, írja
ugyancsak a derék Heltai Gáspár. »Nagyon megajándékozá a gazdát és jeles
szabadsággal meglátogatá. És örök emlékezetre megajándékozá az várost is
igen nagy és jeles privilégiummal és szabadsággal«.
De azt mondám: királyi nevelést adott fiának a törökverő Hunyadi János.
S valóban ennek a kornak a legműveltebb magyar embere, zrednai Vitéz
János püspök volt a mestere. Az a Vitéz János, ki leghivebb embere volt
Hunyadi Jánosnak; aki szebbnél szebb leveleket írt külső országbeli
fejedelmeknek Hunyadi János nevében. Ez a férfiú vezette a gyermek
Mátyás tanítását a világi tudományokban; ő és a melléje rendelt mesterek
ismertették meg vele a régi görög és latin írók remek műveit s
állították fejlődő lelke elé példaképül az ó-kor nagy hőseinek
elmetermékenyítő, nagy cselekedetekre serkentő tetteit. És ott volt
oldalán Kapisztrán János, a szent szerzetes, a nándorfehérvári diadal
egyik hőse; és ott volt a szintén olasz Karvajal János bibornok:
mindakettő szent életű, tudós pap. Ezek és az édes jó anya, Szilágyi
Erzsébet, a magyar női erények példaképe, csepegtették a gyermek lelkébe
a vallásosságot, azt a mély, erős vallási érzést, mely a
megpróbáltatások nehéz óráiban lelkét felemelte, a gonoszok, a
megtévelyedettek iránt szívét kegyessé, elnézővé, irgalmassá tette. A
jeles tanítómesterek nevelőmunkáját kiegészíti, megkoronázza a
valamennyi közt legnagyobb mesternek, az _apának_ példája. Nemcsak
Magyarországnak, de az egész világnak ez időben legnagyobb hőse,
legjelesebb hadvezére volt Hunyadi János. A gyermek esze, képzelete
bizonyára a valóságosnál is magasabbra emelte apjának hatalmas alakját.
Gyermekszíve sóvárogva néz a hadba induló hős s daliás vitézei után s
szeme könybe borul, hogy ő még gyermek; gyönge karja még nem birja a
kardot, nem követheti apját a törökverő csatákba. Diadalok és vereségek
váltakoznak, de a vereségek is emelik Hunyadi János nagyságát. Midőn a
várnai gyászos csatavesztés után híre jön, hogy elesett a király s
eltünt maga a hadvezér is, nemcsak a Hunyadi-ház, de az egész ország
gyászba borul. A Hunyadi-ház a család fejét, a nemzet legnagyobb hősét
siratja s im, az egész ország visszhangzik a lelkes, ujjongó örömtől,
midőn a hős élve kerül vissza a haza szent földjére, övéinek ölelő
karjai közé.
[Illustration: Vitéz János.]
Még nem volt öt éves Mátyás, mikor a nemzetet a várnai gyászos veszteség
érte. Tizenegy éves, mikor, a rigómezei szerencsétlen ütközet után, apja
Brankovics szerb fejedelem fogságába kerül s a váltságdíj egy részét
vele fizetik le: eljegyzik Brankovics unokájával, a gyűlölt Cillei Ulrik
gróf leányával. Akárcsak királyfi volna, úgy kötik le a gyermeket egy
másik gyermekkel, akit sohasem látott. Lekötik egy egész életre… Az éles
eszű gyermek már tudja, hogy apja révén nevezetes személy ő; hogy saját
álmait, vágyait el kell nyomni, ha az ország érdeke úgy követeli.
Csoda-e, ha korán érik lelke? Érleli a mesterek tanítása, érleli a
körülötte történő események folyása. Serdülő ifjú, midőn dicsőség és
gyász híre egyszerre száll be a Hunyadi-ház kapuján: Nándorfejérvárnál
tönkre verte apja a törökök rengeteg hadát, de közvetlen a diadalmas
csata után a törökverő hős lelke égbe száll. És a nagy hős halála után
szörnyű hirtelenséggel következik bátyjának, Lászlónak a lefejeztetése,
az ő fogsága, apja emlékének meggyalázása – – csoda-e, ha lelke időnek
előtte megérlelődött s meg is edződött? Hunyadi Lászlót lefejezték, de a
gyermek Mátyással már nem merték ugyanezt cselekedni. A nemzeti
felháborodás elől Bécsbe menekült V. László király s vitte magával
Mátyást is. Tudta jól, hogy a nemzettel szemben legerősebb fegyver a
kezében: Hunyadi János fia. Azzal gyanusították a Hunyadi-házat
ellenségei, hogy magának akarja a királyi hatalmat s a fogoly Mátyást
ezzel gúnyolják Bécsben az őrök. »Várjatok, majd még a ti királyotok
leszek!« – felelt a csúfolódóknak az ifjú Mátyás büszkén, dacosan. Mert
hiába vítte magával a gyáva V. László, hiába vetette fogságra, Mátyás
tudta, hogy egész nemzet áll mögötte s csakhamar megnyilnak börtönének
ajtai. Hirtelen halállal halt meg V. László s Mátyás Bécsből Prágába
került, Podjebrád György kormányzó udvarába. Fogoly volt itt, fejedelmi
fogoly, aki Podjebrád asztalánál ült, ha az asztal végén is. De »az
utolsókból lesznek az elsők«, mondja a Szentírás s Mátyás csakhamar az
asztal fejére került. Özvegy Hunyadiné egyszerre gyászolta férjét s
fiait, a halottat és a fogolyt, de magyar nő volt minden izében, nem
engedte át magát a semmittevő busongásnak: talpra állította házának
híveit, testvére, Szilágyi Mihály toborzotta a zsoldosokat s most már
nem volt titok, hogy a Hunyadi-házon ejtett gyalázatos sérelemnek csak
egy megtorlása lehet: Mátyás királlyá választatása! Közben az édes anya
folyton küldözgeti leveleit Prágába fogoly fiához: ne csüggedj, velünk a
nemzet. Csudálatos mesék támadnak a nép ajkán: olyan hírvivő szolgája
van Hunyadinénak, aki hat óra alatt teszi meg az utat Prágába meg
vissza. Bizonyosan a gonosz szellemek repítik a hírvivőt a levegőn
keresztül! Ismeritek Arany János gyönyörű költeményét, _Mátyás anyjá_-t:
meghatóan írja meg ebben az anyai szív feljajdulását, midőn a
leggyorsabb hírvivő is csak annyit igérhet, hogy három nap alatt hozza
meg levelére a választ Mátyástól.
Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat!
És ekkor lecsap »fekete szélvészből« egy fekete holló, kikapja az anya
kezéből a levelet, szalad utána a sokaság, hogy lelőjjék. Százat is
meglőnek, csak az igazit nem. Ez elvitte a levelet Prága városába s meg
is hozta a választ estére. »Piros a pecsétje, finom a hajtása, oh
áldott, oh áldott a _kezeírása_!«
[Illustration: Podjebrád György.]
Így születnek a mesék Mátyás király alakja körül már gyermekkorában,
jeléül a nagy szeretetnek, mellyel a nép Hunyadi Jánoshoz s egész háza
népéhez viselteték.
Bonfini Antal, az olasz tudós szerint, ki 1486-ban került Mátyás király
udvarába s ki Mátyás megbizásából megírta a magyar nemzet történetét,
ennek egyik fejezetében a királyválasztás történetét is – maga Mátyás
mondta el egy izben, midőn a bűvészetről vitatkoztak, hogy az anyja
milyen gyors hírvivővel küldötte leveleit Prágába. Oda-vissza hat óra!
Az ő könyvében olvassuk, hogy a jó édes anya »a hű és okos Vitéz Jánost
oly meghagyással küldötte Csehországba, hogy egy tapodtat se mozduljon
Prágából, míg csak fiának szabadulását bármi módon ki nem eszközli.
Amint azután ez a cseh királyi udvarba érkezett, úgy látta, hogy a
király puszta nyereségvágyból tartja fogságban Mátyást. Mikor pedig
látta, hogy a cseh király pénzszomja arannyal könnyen csillapítható,
megalkudott vele s visszatért az anyához. Legtöbben 60 ezer, mások 40
ezer aranyat említnek a váltság díjául. Magyarországra visszatérve, még
a királyválasztó országgyűlés előtt Szilágyi Mihály és Erzsébet elé
terjesztette az alku feltételeit s mikor ezek szivesen elfogadták
azokat, a tapasztalt és megfontolt Vitéz Szilágyi Mihállyal és
Erzsébettel együtt a _királyválasztásra_ s szavazatok szerzésére
fordította figyelmét.«
Az 1458-ik esztendő január hónapjára volt kihirdetve a királyválasztó
országgyűlés. Nemcsak idegenek, de magyar főurak is tartottak számot a
magyar koronára, ám a nemzet akarata oly hatalmas erővel nyilatkozott
meg, hogy a trónkeresők mind háttérbe huzódtak. A gyászos emlékű
Lászlónak két leánytestvére volt, az egyik Vilmos szász hercegnek, a
másik Kázmér lengyel királynak a felesége: mindakettőnek volt némi
pártja, de a nemzet zöme többé hallani sem akart idegenről. Szemet
vetett a koronára Garai László, a nádor, Ujlaki Miklós, az erdélyi vajda
is, de a Hunyadi-család népszerűségével egyik sem mérkőzhetett. A szent
korona Frigyes császár kezében, de nem volt mersze, hogy fejére tegye: a
nagy Hunyadi János fiának, Mátyásnak nevétől visszhangzott az ország, ő
mellette dobbant meg minden igaz magyar szív.
Magát a királyválasztást így örökíti meg a derék Bonfini, az ő
választékos nyelvén: »Mikor tehát Pest alatt, a Rákos mezejére, a
szokásos módon a királyválasztó gyűlést kihirdették, mindenekelőtt
Szilágyi Mihály érkezett meg nagy csapatokkal s a fő- és köznemesek nagy
sokaságával. Szilágyihoz a következő főnemesek csatlakoztak:
mindenekelőtt Székely Tamás auraniai perjel, Rozgonyi Sebestyén,
Kanizsai László, Szentmiklósi Pongrác, s még sok erdélyi és délvidéki
nemes, kiket Hunyadi János régebben békében s háborúban lekötelezett
magának. Ez a hálás sokaság, jótevője halála után méltó módon akarja
leróni háláját, s ehhez járult még, hogy a Hunyadi-ház sorsát
valamennyien a magukéval elválaszthatatlanul azonosnak tekintették. Az
ellenpárti főurak pedig Budán gyülekeztek; köztük legkiválóbbakként
emlegetik Garai László nádorispánt, Ujlaki Miklós erdélyi vajdát, a nagy
hatalmas urat, a Hunyadi-ház versenytársát, lendvai Bánfi Pált, a
királyi főajtónálló-mestert, s rajtuk kívül ott volt a nemesi rend nem
csekély része, kiváltképpen azok, kik a Hunyadi-ház esküdt ellenségei
voltak. Ezek valamennyien magába a budai várba gyülekeztek. Szilágyi
Mihály ereje, belátása s vitézsége nagyon megfélemlítette őket, –
lelkiismeretük is nyugtalankodott, mert László gróf erőszakos halálának
nemcsak tudói-látói, hanem köztudomás szerint egyenesen szerzői voltak.
Félelmüket fokozta a Duna váratlan befagyása is, tudva azt, hogy így az
ellenfél sokkal veszedelmesebb rájuk. Február 10-én ugyanis (valójában
február 20-án), a Szilágyi Mihály érkezését követő éjszakán, a Duna a
nagy hidegtől általános meglepetésre teljesen befagyott és jégkérge
mindenki előtt biztos utat nyitott. Látták, hogy ellenfelük számra,
fegyverben, lóban, vitézségre jóval felettük áll, s ezt az eredmény is
mutatta. Sőt a Hunyadi-pártból egy nagy rész a Dunán keresztül Budára
ment, hogy a budaiakat erővel a gyűlésre hurcolják. Félelmüknek Mihály
rendelete vetett véget: egy kiáltványban kihirdette a gyűlés
szabadságát, s gyakori követváltásával, becsületszavának lekötésével a
budaiakat mind a nemzetgyűlésbe csalogatta.«
»Másnap azután (a Budán tartott) titkos tanácskozáson valamennyien
egyhangúlag Mátyást kiáltották ki királlyá, amit a nép és a pesti
gyermekek már úton-útfélen napokkal azelőtt kiáltottak. Mikor az
ellenpártiak ezt hallották, úgy vélekedtek, hogy a nép szavának, mint
Isten szavának nem szabad ellentállani. Azt is igen csodálatos dolognak
tartották, hogy mikor még Mátyást az országgyűlésen a főpapok, a
főnemesek, nemesek és követek ki sem kiáltották királlyá, a pesti
főtemplomban a papság, mintegy isteni intésre, máris örvendve adott
ezért hálát az Úr Jézusnak, a Szűz anyának és a többi védőszenteknek.
Miután pedig nyilvánosan királyul jelentették ki, egész Magyarország
nagy örömmel ünnepelte őt. A falvakban és városokban öregek és ifjak az
örömnek nyiltan oly sok jelét adták, aminővel azelőtt egyetlen egy
királyt sem illettek. Kürtökkel, dobbal és síppal, továbbá tánccal és
énekkel örvendeztek s napokon keresztül örömkiáltásokat hangoztattak.«
Az 1458-iki esztendő január 24-én történt meg Mátyás királlyá
választása, miután az előző napon a Hunyadi-ház az ellenségeivel
ünnepélyesen kibékült. A főurak Budán tanácskoztak, a köznemesség pedig
a Rákos mezejéről a befagyott Duna jegére vonult: itt várta
türelmetlenül az eredményt. S mert sokáig tartott a tanácskozás, a
nemesség nagy izgalmában egyre sűrűbben kezdette éljenezni Mátyást, mire
az urak is befejezték a tanácskozást s Mátyást megválasztott királynak
jelentették ki. Egykoruak feljegyzése szerint negyvenezer ajkról
hangzott fel a Duna jegén: éljen Mátyás király! És felzendült a lelkes
dal a Duna partján:
Mátyást mostan választotta
Mind az ország királyságra,
Mert az Isten adta nekünk
Mennyországból oltalmunkra.
És ment a levél Szilágyitól Podjebrádnak, Prága városába s mentek a
követek is, hírül adni, hogy Mátyást Magyarország királyává
választották. »Mikor a cseh király – írja Bonfini – ebédközben hivatalos
levélben értesült arról, amit szóbeszédből már hallott, az asztal végén
ülő Mátyást azonnal felebb, az asztal fejére ültette. Ez azonban
csodálkozva a dolog szokatlanságán, félt, hogy ez az új dolog gúnyból
történik, és midőn kérdezősködött, hogy miért történik az, György
megparancsolta neki, hogy csak maradjon a helyén és csak az ebéd végén
akarta vele közölni az örvendetes hírt. Az ifjú elhallgatott és
reménnyel eltelve nem tudott enni. Az ebéd után a király ezt kérdezte:
– Mit adsz értte, Mátyás, ha egy hallatlan nagy örömhírt adok tudtodra?
Nemde ezért az örömért a legnagyobb jutalmat fogod adni és szívesen
megadsz mindent, amit csak kérek?
Mátyás így felelt:
– Semmi sem lehet rám nézve, óh király, örvendetesebb a szabadságnál. Ha
ezt megadod, fogadom, hogy örök hálával s mindazzal, amit csak kérsz,
fizetek értte. Azokat, kik más hatalmában vannak, nem kérni szokás,
hanem parancsolni szokás nekik, mikor kényszeríteni lehet őket.
Erre Podjebrád így felelt:
– Üdvözöllek, Mátyás, Magyarország királya, üdvözöllek, magyarok ura,
akit nem emberi, hanem isteni akarat tett azzá. A magyarok téged isteni
atyádnak halhatatlan érdemeiért, a te kiválóságodért s a beléd vetett
megmérhetetlen reményekért királyukká választottak!
E szavakat s utána még jó hosszú beszédet ád Bonfini Podjebrád szájába,
ki amint az örvendetes hírt vette, sietett kihasználni a maga javára a
kedvező alkalmat. Örök szövetségre szólítja fel az ifjú királyt s ennek
megerősítéseül szavát adatja, hogy feleségül veszi a leányát.
II.
Tizenhét esztendős volt Mátyás, midőn Magyarország királya lett s
fiatalságára való tekintettel kormányzót választott melléje az
országgyűlés Szilágyi Mihály személyében. Ő maga, a kormányzó vezette a
küldöttséget Prágába, s ment a követséggel Szilágyi Erzsébet is, hogy
mielébb lássa sokat siratott fiát. A magyar követségnek nem kellett
Prágáig menni, Magyarország határán, a Morva folyó partján fekvó
Strasznic várában találkozott a magyar követség a Podjebrád vezette cseh
követséggel. A találkozás megható jeleneteit csakhamar követték a komoly
tanácskozások. És igazán nehéz, kínos órákkal kezdődik Mátyás
királysága: alig száradtak fel a viszontlátás örömkönyei, Mátyás abba a
keserves helyzetbe jutott, hogy meg kellett tagadnia édes anyja
kivánságának teljesítését. A Hunyadiak és Garai nádor között kötött
békességnek az volt a főfeltétele, hogy Mátyás feleségül veszi a nádor
leányát. És ő már lekötötte kezét Podjebrád leányának. Még fejletlen,
beteges gyermek volt Podjebrád leánya, nem a szivére hallgatott tehát
Mátyás, hanem az ország érdekében vélt cselekedni, midőn kezét
lekötötte. És bármennyire fájt szívének, hogy anyját meg kell
szomorítania, szószegéssel nem kezdhette uralkodását. Anyja és
nagybátyja esküvel kötelezték magukat, hogy Mátyás feleségül veszi Garai
leányát, de neki erről csak akkor lett tudomása, mikor már szavát adta
Podjebrádnak. Még ott a stasznici várban írásos nyilatkozatban is
kötelezte magát, hogy örök barátságot tart Podjebráddal; aki annak
ellensége, neki is az, leányát Katalint hitvestársul eljegyzi, őt
legkésőbben egy esztendő mulva udvarába hozza, a maga megkoronáztatása
után királynévá koronáztatja s véle, mihelyt tizenhetedik évét
betöltötte, egybekél. Hasonló nyilatkozatot adott ki Podjebrád is s
végül mindketten százezer magyar forintnyi birságot kötöttek ki, ha
valamelyik a szerződést megszegné.
Testileg még gyönge volt Mátyás, midőn Magyarország királya lett. A
termete alacsony, az orra feltünő nagy, de nyilt, bátor tekintetű s
föllépése méltóságos, királyi vala. Tizenhét éves létére férfi volt ő
lelkében, önálló a cselekedeteiben. Imé, még át sem lépte az ország
határát, meglepő jelét adta férfiasságának: sem anyjának, sem
nagybátyjának, sem az érette jött uraknak nem sikerült megtántorítania,
ragaszkodott makacsúl az egyezséghez, mit Podjebráddal kötött. Abban a
korban ritka műveltséggel lépett trónra az éles elméjű ifjú s a ritka
műveltséggel erős akarat, gyámkodásra nem szoruló önállóság párosult. A
maga esze s szíve szerint akarja és tudja is kormányozni az országot.
Midőn a királyválasztó országgyűlés öt esztendőre kormányzóul
választotta Szilágyi Mihályt, mindjárt oly nehéz feltételeket
fogadtatott el a kormányzóval, melyeket a fiatal király éppenséggel nem
akart tudomásul venni. Azt határozta ez az országgyűlés, hogy a király a
saját zsoldosaival védje az országot, a fő- és köznemességet csak a
legnagyobb szükség esetén szólíthatja hadba, s a nemesek jobbágyaitól ne
szedhessen adót. Csehország felől a husziták pusztították az országot,
délről a törökök, kik már be is csaptak a Bánságba. Már most hogy védje
meg az országot a király, honnan, miből szerezzen zsoldosokat? Az ország
belső állapota, midőn Mátyás a trónra lépett, olyan volt, mint a
»szétrongyollott ruha«, a »sebekkel borított test«, a »romba dőlt ház«.
Maga Mátyás írta ezt néhány esztendővel később a pápának. Sem pénz, sem
hadsereg.