A platina manap a legértékesebb fémek közül való: a tudományos
kutatók, a vegyészeti gyárak, a fogorvosok és az ékszerészek
egyaránt nagy hasznát veszik. A platina a legsúlyosabb fém, csak
az ozmium és irídium nevű fémeknek nagyobb a fajsúlya. A
termésplatina színe sötétebb vagy világosabb szürke aszerint,
amint vasat is tartalmaz vagy sem. A színplatina szürkésfehér,
ezüstös színű. Igen nehezen, 1750 fok körül olvad; kitünően
nyújtható és üvegbe forrasztható, ami a villamos izzólámpa vékony
áramvezető drótszálának készítésére tette alkalmassá. Savak,
lúgok nem támadják meg, azért használják vegyiszerek keverésére
való edények, finom tudományos műszerek, orvosi eszközök
készítésére is. Termés-állapotban főleg arannyal, ezüsttel és az
úgynevezett platin-fémekkel (ozmium, irídium) ötvöződve,
gömbölyű, néha szögletes szemecskékben, apró rögökben a folyók
iszapjában, vagy elhagyott folyammedrekben találják.
A platinát javarészt iszapolással választják ki azokból a
földrétegekből, amelyek platinát tartalmaznak. Iszapolás közben
az idegen anyagokat folyóvízzel kimossák, a nehéz platina pedig a
mosószerkezet fenekén ülepedik le. A platinatartalmú anyagot
addig mossák, míg a tiszta platina magában marad. Az utóbbi
években úszó kotrógépekkel aknázzák ki a folyók medréből a
platinát. A kiemelt földanyagot a kotrógép szerkezete maga
osztályozza: a platinás anyag dobban gyűlik össze, a
hasznavehetetlen részt pedig a partra dobják. A gőzzel hajtott
kotrógép 30 embert foglalkoztat, de 600 embernek a munkáját végzi
el.
A platina értéke az elmult húsz évben egyre emelkedett: 1892-ben
1250 korona, 1895-ben 1750, 1900-ban 2800, 1905-ben 3400,
1910-ben 5300, 1913-ban 5900 korona volt egy kilogram platina
ára. De nem is csoda, hogy az ára ennyire emelkedik, hiszen a
fogyasztása is egyre nő, egyre nagyobb tért hódít, míg a
termelése jóformán csak egy helyre, Oroszországra szorítkozik.
Szinte "orosz fémnek" is lehetne nevezni, mert a világ
platinatermelésének mintegy 95 százalékát ez az ország
szolgáltatja. Pedig nem is Oroszországban fedezték fel, hanem
Dél-Amerikában, a Pintó-folyóban lelték először az aranymosó
spanyolok. A súlyos, ezüsthöz hasonló fémet kezdetben pintói
ezüst, majd spanyolul platinja (ezüstöcske) néven emlegették. A
platinja szóból lett a mai platina név. Később megtalálták a
platina nyomait Amerika többi aranymosó-helyein, sőt
Ausztráliában is. Európába 1735 körül hozta Don Antonio Ulloa
nevű spanyol ember. Értékét ez időben nem ismerték, úgy hogy az
aranymosók az iszappal együtt kiöntötték.
Oroszországban 1822-ben, az Ural-hegységben fedezték fel első
nyomát, majd 1829-ben Humboldt Sándor, a kiváló német
természettudós bejárta az Ural-hegységet és több helyen talált
dús platina-telepeket. Kezdetben itt sem tudtak vele mit
csinálni, nem ismerték tulajdonságait, használhatóságát. Matthey
nevű angol vállalkozó ismerte fel először a platina számos
jótulajdonságát és kezdett érdeklődni az orosz bányák iránt. Az
orosz kormány egy ideig maga vásárolta össze az egész termelést
és pénzt veretett belőle, de 1845-ben megszüntette a
platina-pénzverést. Ettől fogva az orosz platina-bányászat is
hanyatlásnak indult, annyira, hogy például 1854-ben az egész évi
termelés orosz mérték szerint egy pud (körülbelül 16 kilogram)
volt. Az angolok 1857-ben megszerezték a bányák egyrészének
bérletét és olyan erővel fogtak kiaknázásukhoz, hogy három év
multán már 1088 kilogram volt az évi termelés.
[Illustration: Platina-mosás az oroszországi Tura-folyó mentén
Az úszó kotrógépek a folyóból kiemelt anyagot a gép közepén levő
dobban osztályozzák, a hasznavehetetlen részt pedig a partra
dobják. A képünkön fönt jobbról a kisebb platinamosó szerkezetet,
lent pedig a bal sarokban a platina-ércet tartalmazó anyag
kiásását látjuk.]
A mai orosz platinabányászat négy nagy társaság kezében van,
melyek évente átlag 5400 kilogram platinát termeltek az utóbbi
évek alatt. Az ezeken kívül működő számtalan kisebb-nagyobb
bánya, valamint a szabad bányaterületek évi termése 2600
kilogram, a mi összesen 8000 kilogramot tesz ki, úgy hogy az
átlagos platina-termés ma a világ egyéb részeiben termelt 400
kilogrammal együtt 8400 kilogramra rúg. Amikor az oroszországi
platinabányászat megkezdődött, tíz métermázsa földtömegből 150
gram (15 deka) platinát nyertek, de manap akkora földtömegből már
csak 1 gramot tudnak kimosni.
Oroszország a termelt nyers platinából, platinaércből alig 400
kilogramot tart meg, míg az Amerikai Egyesült-Államok 3200,
Anglia 2000, Franciaország 1600, Németország 1200 kilogramot vesz
át. A finomítás költsége nem igen nagy,--körülbelül 90 korona
kilogramonként--aminek jórésze, gyakran az egész is megtérül a
finomítás melléktermékeiből: az ozmium, irídium és palládium nevű
fémekből, mert ezeknek értéke még a platináénál is nagyobb.
A megtisztított platinának további feldolgozása nem nehéz, mert
jól olvasztható, kovácsolható, hengerelhető és könnyen lehet
ötvözni is. A villamos vezetékekre és csengőkre alkalmasabb, mint
például a réz, amely a levegőn megváltozik (okszidálódik) és
ilyenkor a villamosságot rosszul vezeti. A platinát üvegbe
forraszthatjuk anélkül, hogy az üveg a lehűlés vagy a hevítés
közben megrepedne. A villamos izzólámpákba is két, nagyon rövid
platinadróttal vezetik be az áramot. Ennek a kis drótocskának a
súlya a gramnak alig néhány ezredrésze, mégis az izzólámpagyárak
fogyasztják a legtöbb platinát. A műfogak készítése is igen sok
platinát fogyaszt: évenként körülbelül kétezer kilogramot.
Ujabban szívesen használják a platinát ékszerek (gyűrűk, láncok)
készítésére, brilliánsok és más drágakövek befoglalására.
A platina nagyobb tömbökben igen ritkán található. 1843-ban
találtak egy kilenc és fél kilogramos és később egy 45 kilogramos
darabot Oroszországban, mindkettőt a pétervári múzeumban őrzik.
Hogyan terjednek a betegségek?
Tudja mindenki, hogy némelyik betegség veleszületik már az
emberrel, más betegségeket pedig úgy kap az életben. Azt is
tudjuk, hogy némelyik betegség ragadós, azt tehát mástól kapja az
ember. Vannak olyan betegségek, amik nem születnek az emberrel,
de már egész kicsi gyerekkorában elkezdődnek, mert a gyermek
világrahozott gyöngeséggel született,--ilyen például az angolkór.
Van néhány olyan betegség is, aminek az igazi természetét még az
orvosok se tudják és nem tudják azt se, mitől kapja az
ember,--ilyen például a rákbetegség. A legtöbb betegségről,
kiváltképpen pedig a legtöbb gyermekbetegségről azonban mégis
tudjuk, hogy mitől támad, például a ragadós betegségekről, amik a
legtöbb gyermeket pusztítják el. De nem elég csak azt tudnunk,
hogy mi okozza a betegséget, hanem hogyha óvakodni akarunk tőle,
akkor azt is meg kell tudnunk, hogy hogyan és hol éri a
gyermekeket a fertőzés vagy egyéb baj, amitől beteg lesz. Tudjuk
például, hogy kanyarós gyermekhez nem szabad közel ereszteni az
egészséges gyermeket, mert megkaphatja a betegséget. De sokszor
látni, hogy megkapta a kanyarót olyan gyermek is, aki sohase járt
közel kanyarós beteghez. Azt is tudjuk, hogy sokszor
tüdőbetegséget kap az olyan gyermek, aki körül az egész házban
egy tüdőbeteg sincsen. Olyanról is hallott már mindenki, hogy
egészséges családban beteges gyermekek vannak és az emberek nem
igen tudják, mitől olyan véznák, betegesek azok a gyermekek. Azt
kell tehát tudni, hogy hogyan jutnak a betegségek a gyermek
közelébe és hogy mitől kell óvni a gyermeket, ha azt akarjuk,
hogy egészséges maradjon.
Azt, hogy ragadós beteghez a gyermeket nem szabad közel
ereszteni, de ha csak lehet, még egy lakásban se hagyni--mindenki
tudja. De kevesen tudják, hogy nemcsak a betegtől magától lehet a
betegséget elkapni, hanem mindenkitől, aki a betegnél járt és még
mindenféle tárgyaktól is, amelyek a beteg közelében voltak. A
ragadós beteg csirája benne szokott lenni a beteg legtöbb
váladékában, a nyálában is, kivált pedig a kiütéses
gyermekbetegségek csirája terjed el könnyen, mert a kiütéses bőr
későbben hámlik és a lehámlott bőrdarabkák televannak a
fertőzettel. Ebből mindenki megítélheti, hogy hova mindenhova
eljuthat a ragadós betegség csirája. Ha a beteg egyet köhint, már
szerteköpköd igen sok apró nyálcsöppöt. Ezek a nyálcsöppök olyan
aprók, hogy alig látni őket, de a betegség csirái is olyan
kicsinyek, hogy még a láthatatlan kis csöppöcskékben is ezrével
lehetnek. A beteg zsebkendőjére, vánkosára, ingére, takarójára
biztosan igen sok ilyen apró nyálcsöpp kerül, de jut belőle az
ágy fájára, a beteg evőeszközére, tányérjára, poharára, még a
padlóra is. Ha a beteg bőre hámlik, akkor a lehámló picike
bőrdarabkák szerteszét hurcolódnak a szobában, lerakódnak és
fölkeverednek a porral és el is lehet őket vinni mindennel, amire
egy kis por ráfér,--vagyis jóformán mindennel, ami csak megfordul
a szobában.
Aki bent volt a ragadós betegnek a szobájában, annak már a
kezére, ruhájára, hajára juthat a beteg nyálából vagy lehámlott
bőréből. Ha letette valahová a kalapját, azon is elvihet a
fertőzött porból, de legkivált a cipője talpán biztosan visz
belőle. A fertőzésnek pedig az a természete, hogy végtelenül
kevés kell csak belőle, máris megbetegedhetik tőle az ember.
Abban az alig-alig látszó csöppöcske nyálban, vagy az
észrevehetetlenül apró bőrdarabkákban a betegséget okozó bacillus
eljut az egészséges emberek közé, ha valamelyiknek a vérébe
belekerül, akkor ott elszaporodhatik, eláraszthatja annak az
egész testét és beteggé teheti azt is. Egyáltalában meg kell
jegyezni, hogy a bacillusok éppen úgy mérgezik meg az ember
testét, mint a veszedelmes mérgek. De azzal veszedelmesebbek,
mint a mérgek, hogy élnek, tehát szaporodni tudnak. A veszedelmes
mérgekből is érheti az ember testét olyan kevés, amennyi még nem
árt és ha csak ennyi éri, akkor az embernek semmi baja se lesz
tőlük. De ha a bacillusokból jut az emberbe egy kevés, akkor azok
a testünkben szaporodni kezdenek és olyan szaporák, hogy néhány
óra alatt már milliószámra szaporodhatnak és beteggé teszik az
embert.
Ha most már ebből tudjuk, hogyan kerül az egészséges ember házába
a fertőzés, akkor azt is tudni kell, hogy hogyan jut bele a
gyermek (vagy az ember) testébe. A legkönnyebben úgy, hogy a
gyermek a fertőzött kézzel mosdatlanul eszik, vagy a szülő a
gyermeket fertőzött kézzel eteti, vagy csak megfogja a gyermek
ételét: ezen a módon már az ételre, az étellel pedig a gyomorba
jut a fertőzés, a bacillus. Bejuthat a fertőzés a szoba porával
is, mert olyan apró, hogy a legfinomabb, legapróbb szemű porban
is elkeveredik és a porral együtt száll a levegőben, rakodik le
mindenfélére, az asztalra is, a tányérra is, az ételre is és ezen
a módon belekerülhet az emberbe. A port be is lélekzi az ember,
ezzel pedig a tüdejébe juthat a bacillus.
A gyermek, kivált az apróbb, még olyan módon is szerez ragadós
betegséget, ahogyan a felnőtt ember, de már a nagyobbacska
gyermek se szokott. A gyermek ugyanis sokat játszik a földön, a
padlón, mászkál, guggol, ül és a szoba porában, piszkában a
játékát is, a kezét is jól megforgatja. Ezzel aztán a kezére
ragadhat a fertőzés is, amikor pedig a kezét vagy a játékát a
szájába veszi, akkor azzal a fertőzés is a szájába jut és a
gyerek megkaphatja a betegséget. Ezért jó mentül tisztábban
tartani a gyermek kezét, kivált a körme alját, mert ott bújik el
legjobban minden piszok. A körmöt mindig egészen rövidre kell
vágni, hogy ne férjen alája piszok és ha rövid, ha hosszú, mindig
ki kell mosni, ki is piszkálni. A tüdővészt majdnem mindig ezen a
módon szerzi a gyermek, mert a tüdővészes betegnek a kiköpésében
is benne van a fertőzés, a kiköpést pedig mindenhonnan, az
utcáról is hazaviszik az emberek a cipőjük talpán és otthon
megfertőzik vele a padlót. A gyermek aztán felszedi a padlóról és
a maszatos kezével beleviszi a szájába.
Sokan azt vetik ez ellen, hogy ők is, a testvéreik, gyermekeik is
jártak ilyen betegeknél: mégsem kapták meg a ragadósnak mondott
betegséget. Csakhogy tudni kell azt is, hogy nem minden
fertőzésből lesz betegség. Sok ember ugyanis ellene tud állni a
bacillusok mérgének, az ember egészséges vére sokszor le tudja
győzni a fertőzést és ilyenkor az ember nem lesz beteg, ha bele
is kerül a testébe a bacillus. Megesik az is, hogy valaki
állandóan, folyvást hordja magával a fertőzést, sokan meg is
kapják tőle a betegséget, ő maga azonban egészséges marad. Ezt
azonban senki sem tudhatja magáról előre. Ezért jó, ha mindenki a
legnagyobb óvatossággal és vigyázattal viselkedik. Ahol valakinek
ragadós betegsége volt, ottan mindenféle dolgokon--ágyon,
ruhafélén, meg amit a beteg csak használt--rajta maradhat jó
sokáig a fertőzés és amikor például a kiütéses, kanyarós gyermek
már régen meggyógyult, még mindig megkaphatja a betegséget
ezektől a tárgyaktól egy másik gyermek. Ha tehát valahol ragadós
beteg volt és az meggyógyult, akkor mindent, amit csak lehet,
lúggal le kell sikálni, vagy lúgban kimosni, amit pedig így se
lehet, azt legalább jól ki kell szellőztetni, kitenni a levegőre,
a tiszta napvilágra. A nem ragadós betegségekről nem mindig lehet
megmondani, hogy hogyan kapja a gyermek, de annyit ezekről is
kell tudni, hogy minden betegséget az kap könnyebben, aki
gyöngébb és aki egészségtelenebb módon él. A meghűlésre rá szokás
fogni mindenféle betegséget és sokan ezért úgy vigyáznak a
gyermekre (meg magukra is), hogy a széltől is óvják, mindig
benntartják a szobában, mindenféle ruhákba, kendőkbe bugyolálják,
ha már egyszer ki muszáj engedni, a szobába pedig sohase engedik
be a friss levegőt. Ezen a módon pedig nem óvakodni lehet a
meghűléstől, hanem inkább biztos betegséget lehet szerezni. Mert
akit ezen a módon elkényeztetnek, az aztán egyetlenegy friss
szellőtől vagy az úgynevezett légvonattól (cúgtól, amint mondani
szokás) beteg is lesz tüstént. A meghűlés ellen nincs más
védelem, mint az edzés, vagyis az, hogy a testünket
hozzászoktatjuk a hideghez és a friss levegőhöz. Sokat kell
szellőztetni, mindennap friss levegőre kell vinni vagy ereszteni
a gyermeket. Meg is kell mosdatni mindennap hideg vizzel, még
pedig nemcsak az arcát, hanem az egész testét tetőtől talpig.
A haját is tisztán kell tartani a gyermeknek. A fiúk haja rövid
legyen és a gyermek mossa meg mindennap éppen úgy, mint az arcát
és a kezét. A lányok haját is legjobb mentül többször megmosni,
kivált betegség után, mert a haj között sokáig megmaradhat valami
fertőző piszok. Természetes, hogy a beteg ember csókjától is
betegséget lehet kapni. Aki tehát beteg, az sohase csókolja meg a
gyermeket, a más gyermekét pedig ne csókolja meg az ember sohase
és tanítsa meg a maga gyermekét is, hogy ne engedje magát idegen
emberektől megcsókolni.
Az is nyilvánvaló, hogy aki sört, bort vagy akármilyen
pálinkafélét ad a gyermeknek, az mérget, betegséget ad neki. A
gyermeknek csak vizet vagy tejet szabad inni adni.