Fehér a szőre, akárcsak a frissen esett hóé és úgy csillogott a napban,
mintha selyem lett volna a szőreszála. Odalép egy reggel az asszony a
hernyójához és leveszi a fáról, mert borulni kezdett az ég alja.
Odaviszi nagy óvatosan a hernyós ládikóhoz és amint el akarja benne
helyezni, egyszerre csak előugrik az a fehér kutya és hamm… bekapja a
selyemhernyót.
Vége a szegény asszony örömének meg a reménységének. Sír-rí nagy
szomorúságában és oly keservesen néz rá a kutyájára, hogy miért is
okozta neki azt a nagy bánatot.
– Nem tehet a szegény állat róla, – gondolja magában, – dehogy bántotta
volna a kutyáját.
Amint ott ül az eperfa alatt és gondolkozik a sorsán, egyszerre csak
eltüsszenti magát az a fehér kutya. Odanéz az asszony, hát két
selyemszál lóg ki a kutya orrából. Egy-egy szál az orra likából. Fehér
volt az a két szál, akárcsak az ezüst és úgy csillogott, akárcsak a
kristály. Nézi az asszony a két selyemszálat és megfogja, hogy kihúzza a
kutyája orrából. Húzza a két szálat, húzza, nem akar ám vége szakadni.
Megint csak húzza, még mindig jön az a két szál. Gombolyítani kezdi és
gombolyítja, gombolyítja, egy nagy gombolyag lett már belőle. Be
csillogott az a finom selyme, be ragyogott a fehérsége.
Belekezd egy másik gombolyagba, aztán egy harmadikba, egy negyedikbe,
alig győzi a két szorgos kezével. Százával hevert már előtte a sok
gombolyag és még mindig engedett az a két selyemszál. Bambusznádakat
vesz elő az asszony, hogy azokra aggassa a selymet. Mikor meg a
bambuszokból is kifogyott, előszedi a dézsáját, aztán meg a hordóját és
arra göngyölíti rá a sok selymet. Vagyont ért már a sok fonal, a sok
gombolyag, helye se volt többé a házában. Amint egyre csak dolgozik és
húzza a kutya orrából a selymet és közben meg szétnéz, hogy hol is
találhatna még helyet, egyszerre csak vége szakad a szálnak és abban a
pillanatban összeesik a kutya, élettelenül terül el a földön. Meghökken
az asszony, nem tudja mire vélni a dolgot.
– Az én védőistenem volt abban a kutyában, – fohászkodik fel az asszony,
– ő mentett meg az elpusztulástól, ő volt az én segítségemre.
Veszi aztán a fehér kutyát és oda temeti el az eperfa alá, ahol az az
egy selyemhernyója tartózkodott volt. Letérdelt a sír elé és imádkozott
a védőistenéhez, hogy segítségére volt a nagy bajában és hogy
megkönyörült rajta. Aztán megint nekilátott a munkának.
Egy-két nap mult el azóta. Arrafelé járt egy reggel az ura és benézett
kintről, hogy vajjon mit csinálhat az a szegény asszony. Csendes volt a
ház nagyon és úgy megsajnálta a feleségét, hogy szinte bánni kezdte a
tettét.
– Megnézem bíz én, – gondolta magában, – hátha segíthetek a sorsán. Tán
még szükséget is lát szegény feje.
Benyit a kapun, belép a házba, hát ott az asszony a közt a rengeteg sok
selyemgombolyag közt, alighogy kilátszik belőle. Meghökkent az ember a
sok fehérségtől meg a sok csillogástól; ilyen selymet még ő se látott
világéletében. Ő is tenyésztett odahaza selymet, neki is voltak
gombolyagjai, de azoknak sötét volt a szála meg olyan gubancos, hogy
alig lehetett hasznát venni. Jó, hogy még olcsó pénzen adhatott túl
rajta.
– Miféle selyem ez itt? Hogyan jutottál hozzá? – kérdi az ember az
elhagyott feleségétől.
Mindent elmondott neki az asszony, az egyetlen selyemhernyóját meg a
fehér kutyája dolgát, úgy ahogy megtörtént vele.
– Isten küldte neked ezt a segítséget, – mondja meghatódottan az ember.
– Én meg ostoba voltam meg rosszlelkű, hogy szegénységedben elhagytalak.
– Az is Isten műve volt, – felelte az asszony, – így juttatott ehhez a
nagy gazdagsághoz.
Sírva fakadt az ember, az asszony pedig megbocsátott neki és megint
együtt voltak, mint annakelőtte, a régi jóidőkben. Megint eltelt egy-két
nap.
Odalépnek egy reggel az eperfa alá, ahol a fehér kutyának volt a sírja
és amint felnéznek a fára, hát csak úgy csüngött le róla az ezernyi-ezer
selyemgubó. Mind fehér volt, mind csillogott, akárcsak az eleven ezüst.
Összeszedik a sok selyemgubót, felgombolyítják és épp olyan lett a
selyme, mint a fehér kutyából jött szálaké.
Nagy lett a híre a házaspár selymének. Csudájára jártak az emberek, úgy
bámúlták a fehérségét meg a ragyogását.
Egész a _mikádó_ig jutott el a híre és amennyi selyme csak volt az
asszonynak, mind a _mikádó_ vette meg. Ebből készültek a ruhái, a
feleségének, a gyermekeinek meg az udvarbelieknek is. Emlékezetére pedig
a kutyának »Kutyafej-selyem« lett az asszony fehér selymének a neve.
Boldogságban éltek meg nagy gazdagságban és még a késő ivadékaik is ezt
a selymet tenyésztették, a Kutyafej-selymet.
A nyulacska és a krokodil.
Volt valahol _Nippon_országban egy sziget, azon meg egy fehérszőrű kis
nyulacska. Egy másik kis sziget is volt a távolban, oda szeretett volna
a nyulacska eljutni. Csakhogy bajos volt az átkelés, sehogy se találta
meg a módját. Mindennap kisétált a partra és egyre csak azon tünődött,
hogy juthatna át arra a szigetre.
Amint megint ott üldögélt egy nap, egy krokodilt pillant meg a távolban,
mintha feléje volna közeledőben.
– Ha idejön az a krokodil, – gondolja a nyulacska magában, – most ez
egyszer hazudni fogok neki, hátha megkörnyékezem vele és eljuthatok a
túlsó szigetre.
Jön nagy uszkálva a krokodil és épp a nyulacska előtt tért pihenőre.
Köszönti a nyulacska a nagy állatot és így szól hozzá:
– Hányan vagytok ti a fajtátokból, krokodilkoma?
– Sokan, nagyon sokan, – feleli a nagy állat.
– Mi pedig annál is többen, – lódít egyet a nyulacska.
– No-no, – mondja a krokodil, – nem lehet a, pajtás. Nagyon nagy a
tenger, sokan férünk el benne; neked meg ez a kis sziget a tanyád,
aligha lehettek oly sokan.
– Ha csakugyan oly sokan volnátok, – feleli a nyúl, – a szomszéd
szigetig is el tudnátok sorakozni, akárcsak egy nagy híd.
– Még pedig könnyű szerrel, – hagyja rá a krokodil.
– Ha olyan nagyon könnyű, – mondja a nyúl, – ám próbáljátok meg egyszer.
Én majd itt vigyázok és összeszámlállak benneteket.
– Na, hát várj egy kissé, – mondja a krokodil – hadd hívom őket össze.
Nem is sejtette az egyűgyű eszével, hogy mi a nyúlnak a szándéka, hanem
hozzálát és ahány krokodil a tengeren, mind odaszólítja őket.
Egyre gyülekezik a sok nagy állat, a nyúl meg lesi őket és várja nagy
türelemmel, hogy együtt legyen mindahány.
– Nézz hát ide, nyúlkoma, – dölyfösködik a krokodil – és láss hozzá a
munkához. De aztán jól számláld őket össze, hogy el ne vétsd valahogy.
Már sorakozik is a sok nagytorkú és akárcsak egy eleven híd, egész a
túlsó szigetig ér el a rendjük.
– Pompás, – kiált fel a nyúl, – most majd összeszámlállak benneteket.
Azzal kapja magát a nyúl, rálép az első krokodilra és: ez az első, – ez
a második, – ez a harmadik – és addig-addig ugrál, az egyiknek a hátáról
a másikra, a másiknak a hátáról a harmadikra, a harmadiknak a hátáról a
negyedikre, míg el nem ér a túlsó sziget partjáig. Egyet ugrik a nyúl,
odapattan az új partra és odaszól a bámészkodó krokodilokhoz:
– Ó, ti egyűgyűek, ugyancsak rászedtelek ám benneteket. Túljártam az
eszeteken. Én csak idáig akartam eljutni, azért kellett a fajtátok.
Köszönöm, hogy annyit fáradoztatok és hidat álltatok nekem.
Jaj, de berzenkedett a sok krokodil, jaj, hogy csattogtatták nagy
fogaikat. És már inalna a nyúl elfelé, mikor az egyik krokodil, hogy,
hogy nem, nagy mérgében nekikap és megragadja a nyúl farkát.
Ó, de megszeppent a szegény kis nyulacska. Kérőre fogja a dolgot és
váltig szabadkozik, hogy csak tréfaszó volt, amit mondott.
Nem hisznek már neki a krokodilok. Megragadják a szegény kis nyulacskát
és mind kicibálják a szőrét.
– Most már rendben vagy, – mondják neki és ott hagyják a nyulat,
bánatostul, fájdalmastul.
Sír a nyúl nagy keservében, csak úgy potyogtak a könnyei. Restelte is az
állapotját, de meg a nagy fájdalma is kínozta a testjét.
Néhány bálvány-isten iparkodott épp arrafelé és megállanak a nagy
siránkozásra.
– Mért sírsz-rísz kis nyulacska? – kérdezik tőle.
– Krokodilusokkal különböztem össze, – sóhajtja a kis tapsi, – szép
fehér szőrömet jaj de kicibálták.
Jókedvében volt éppen az egyik és nagyhamisan azt mondja a nyúlnak:
– Sose búsulj, tapsifüles, segítek én a bajodon.
Felvillan a kis nyúl szeme, csak úgy lesi a szókat.
– Fürödj meg a tengerben, – mondja a bálvány-isten, aztán meg feküdj
neki a szélnek. Leszárad rólad a sok nedvesség és megint elkezdheted az
ugrabugrálásodat.
Valónak vette a nyúl a tanácsot és legott bebukdácsolt a vízbe.
Még csak most kezdődött az igazi hadd-el-hadd. Úgy megmarta a sós víz a
bőrét, hogy nagy kínjában felhördült és amint kiugrott a levegőre, a
szél kezdte el a munkáját. Csakúgy marcangolódott a szegény kis nyúlnak
a testje.
– Megérdemelted a sorsodat, – mondják a bálvány-istenek és víhogva
távoznak útjukra.
Nagysietvést jön megint egy bálvány-isten; a legfiatalabbja volt, azért
maradt el a többitől. Meghallja a nyúl fájdalmas nyöszörgését és odasiet
hozzá.
– Miért sírsz, kis nyulacskám? – kérdezi tőle.
Mindent elmond neki a nyúl; azt is, amit a krokodilokkal mívelt és amit
ők míveltek vele.
– Rosszul cselekedtél, – feddi a fiatal bálvány-isten, – bűnhödnöd
kellett miatta.
Rég megbánta már a nyulacska a tettét, sajnálta a hazug szavát, tűrte is
a sorsát megadóan.
– Beismerted a bűnödet, – mondja a bálvány-isten, – megint a régi
lettél, az ártatlan kis nyulacska.
– Tudnál-e rajtam segíteni? – kérdi nagyfélénken a nyúl.
– Menj csak ahhoz a tóhoz, – feleli a bálvány – és mosakodj meg benne. A
tó mellett egy füves, belemész, meghengergőzöl benne és legott megszűnik
a fájdalmad.
Siet a nyulacska a tóhoz és megfürdik benne, siet a füvesbe és
meghengergőzik benne, hát íme, azt se tudja, hogy mi fán nő a fájdalom.
Még a szőre is sarjadozik; épp olyan fehér, mint annakelőtte volt.
Vígan ugrándozik a nyulacska és leborul a bálvány-istenke elé:
– Köszönöm a jóságodat, ó, én áldott kis istenkém. Mondd meg a nevedet,
hadd imádkozhassak hozzád.
Megmondja neki a bálvány, hogy az előbbi bálvány-istennek ő a
legifjabbik fia.
– Hová igyekszel innen? – kérdi tőle a nyúl.
– _Jakahime_ vár bennünket, egy bálvány-istennek a lánya, hogy feleségül
jöjjön hozzánk.
– Hogyan? – kíváncsiskodik a nyúl, – hát többen akarjátok elvenni?
– Dehogy, – feleli a bálvány, – azt választja majd, akit a legjobban
kedvel meg.
– Akkor, – feleli a nyúl, – terád esik a választása, téged fog majd
megkedvelni.
– Majd megválik, – mondja a bálvány-isten – és siet a többi után, hogy
le ne késsék a lánykérésről.
A nyúl jóslása beteljesedett, _Jakahime_ lett a fiatal bálvány-isten
fiatal felesége.
A bonc és a vadász.
Járta a bonc erdőt-hegyet, oktatgatta a híveket. Irgalomra, emberségre,
tiszta szívre, szeretetre.
Hegyek között az erdőben, élt egy vadász vadra lesben. Kedve-teltig
vadászgatott, vadra nyíllal nyilazgatott.
Ballag a bonc erdők útján, hegyek között vándorolván s jön a vadász az
íjjával, nyíllal átlőtt zsákmányával. Megáll a bonc vadász előtt, akár
egy nagy bűnös előtt, szemet mereszt a vadászra s szigorúan így szól
rája:
– Elkárhozik a te lelked, hagyd abba a kedvtelésed.
– Miért? – kérdi csudálkozva, a bonc előtt meghajolva.
– Azért, mert ölsz állatokat, rókát, nyulat, madarakat. Ember is fél
elmúlástól, az állat is a haláltól – szól a szent bonc feddő hangon s
így folytatja papos hangon:
– Ha rátörnek életedre, harag száll rá a lelkedre. Úgy-e vadász, úgy-e
íjász? Épp úgy a vad, ha támadják, vagy életét ha megrontják. Vadnak is
van érző lelke, multból rászállt énes-élte. Sok állatot nyilazgattál,
sok madarat pusztítgattál s az lesz érte büntetésed, holtod után új
életed vagy állatban folytatódik, vagy madárba bujtatódik. Intőszómra ha
nem hallgatsz, íjazást ha abba nem hagysz, elkárhozik a te lelked. Hagyd
abba a kedvtelésed. Úgy-e vadász, úgy-e íjász?
Vadászember eltűnődik, mélyen-hosszan tanakodik s mosoly suhan át az
arcán, száját ilyen szókra nyitván:
– Megértettem bölcs szavadat, megszívlelem tanácsodat. Holtom után új
életem, állatban ha meglelhetem, úgy-e te bonc, úgy-e te bölcs?
– Nemkülönben, – felel a szent, ismételvén szavát újfent.
– Akkor inkább abbahagyom, kedvtelésem nem folytatom, – szól a vadász
megadóan, meghajolva bűnbánóan.
– Öröm nekem megtérésed, – ujjong a bonc a beszédnek s tipeg-topog
körülötte, íjat-nyilat nézegetve.
Ám a vadász nagyhirtelen, ajzott nyíllal a kezében, boncnak szegzi a
fegyverét, még átjárja vele szívét. Holttá sápad boncnak arca, gyökeret
ver a két lába s keze remeg, ajka hebeg:
– Miért kívánod életemet?
Nyugodtan szól vadász szava, íját, nyilát célba tartva:
– Azért török a vesztedre, azért rontok életedre, hogy majdan a holtom
után, lelkem másba vándorolván, új életet ha majd kezdek, te helyedre
bonc lehessek. Boncnak inkább lesz rá módom, hogy vétkem leimádkozom s
rókát, nyulat mert lelőttem, könnyebb lesz a vezeklésem. Úgy-e te bonc,
úgy-e te bölcs?
Néz a vadász bonc arcába, íját, nyilát lebocsátva és amint
elmosolyodott, bonc szó nélkül elódalgott.
TARTALOM-MUTATÓ.
Előhang 3
_Tokió_ és _Kiotó_ 5
Barack-fia, _Momotaro_ 7
Fehérke és Sárgácska 11
A levágott nyelvű veréb 16
Bonc-növendék mérget evett 19
Legyecske és Legyezőcske 22
A majom és a rák 26
_Odango_ – az igaz neve 30
Égi tündér ruhácskája 33
A virágfakasztó öreg 36
A tigriskölyök 40
Golyvát kapott a két öreg (1. rajz) 44
Hökköm törpe 48
Rizsbor-vásár 53
A szamuráj szerencséje 56
Az irgalmas szívű szegény 63
Tenger alatt járó asszony (2. rajz) 68
A medúza és a majom 74
Az újhold és a fellegek 80
Patkány-lakzi 84
Vak hátán a világtalan 87
Az ezerlábú szörnyeteg 91
Világító János-bogár 95
Testemésztő kígyó füve 100
A boszorkánypók 103
Tengert apaszt, tengert dagaszt (3. rajz) 106
Csalafinta róka kölyke 114
Tíz _szen_-pénz a halszag ára 119
A csodaforrás 121
Téli hónap szamócája 125
Papírsárkány eregető (4. rajz) 129
_Urasima_, a halászlegény 134
Kőfejtő és hegyiszellem 140
A hold és a denevérek 145
_Jamagata_ ajándéka 150
Félfülecske, Féllábacska 152
Víz tündére Sellő-lányka 158
Holló úszik, liba kúszik 164
Kacskaringós Folyondárka 169
Ibolyácska és a Puszpáng 173
Csodatevő ócska ecset 177
Felejtető gyömbért evett 182
_Bambuku-Csagama_ (5. rajz) 185
_Hacsibime_, a fatálas 189
Szellemirtó _Sippejtaro_ 193
A felemás szarvas 198
Férjemuram a vásáron 205
A varázstükör (6. rajz) 208
Csitteg-csattog, libeg-lobog 214
Üstöt lopott púpos varga 220
Az üstökös és a pacsirták 223
A bambuszlányka 228
A selyemhernyó 232
A nyúlacska és a krokodíl 236
A bonc és a vadász 241
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
88 |odaaát |odaát
129 |zsnegjén |zsinegjén]