A nap, messze fönt a vizen, Tápé felől felkel azon időben, ahogy azt
neki a kalendárium rendeli. Közhiedelem szerint Tápé tájékán állandóan
alkalmazva vannak hat tótok, akik a napot minden reggel föltolják az
égre s végül még csáklyákkal utána bökdösnek, hogy jól haladjon. Igy
utnak is ereszkedik a nagy fényesség és szét veti világát a vizen. Parti
madarak fölébrednek s halak dobják ki magukat a vizből. A tápéi malom
nagy szárnyai azonnal forogni kezdenek. A malom integet a zöld füzfák
közül a karjaival, hogy erre, erre, emberek. Itt jó lenni a füzfák közt,
a partos helyen, a viz szélén, amelyen lassan ereszkednek tutajos
oláhok. A vizen a hajnal ködje legel. A tulsó oldalon tizenkét ló huz
egy domentátumos hajót. Lassan mennek, igen lassan és mégis sokat
haladnak. Az oláhok sietve kapnak a kormányhoz és kitérnek előle.
Ugyanis azért oláhok, hogy iparkodjanak.
A parton még nem indult meg a rendes nappali mozgás. Apró gőzösök
füstölögnek, hogy majd mennek valamerre. Az öreg zsidó ember, aki a
buzát szokta méretni a hajóba, napernyőjével lassu csoszogással megjelen
s megy a dolga felé, mint ötven év óta tavasztól őszig tenni szokta.
Mindig a más buzáját méri, amit a más egy másik másnak adott el, ő csak
méri. Mennyit mérhetett már meg? Pipája ama régi, ma már ismeretlen
kávéházi pipákból való, amelynek garas volt darabja, sőt három krajczár
kettő. Fehér pipák ezek s manapság talán már sehol a világon nem
kaphatók. Honnan van neki mégis? Onnan van, hogy egyszerü emberek
egyszerü móddal élnek. A pipát, ha elkeveredik, csak be kell dobni a
parázsba. Ott lángol, izzik és sustorékol, mignem olyan fehéren kerül ki
belőle ismét, mint egy ma született kis macska.
A sleppekről pedig a kormányosok feleségei igyekeznek kifelé a piaczra.
Már a piaczon igazán aranyat lel, aki korán kel. Négy-öt hajó egymás
mellé kötve, azokon ugrálnak keresztül az asszonyok a vasalt szoknyában.
A gyerekek otthon maradnak, azon a darab fadobogón, amely a slepp
teteje. Már dugja is ki a fejét itt-amott egy-egy borzas szőke gyermek
vagy barna, már hogy ki micsodás. A kutyák is felébrednek a sleppen és a
gyerekek szaladgálnak a tetején a kutya után. A sleppnek semmiféle
korlátja nincsen. Mint van az, hogy ezek a gyerekek nem esnek bele a
vizbe? Bizonyára István király könyörög érettük. (Bár hiszen akkor nem
panaszkodhat a foglalatosság irányában.)
Emitt egy czimbora végez érdekes kisérleteket. Nem akar bemenni a
kutyája a vizbe. Vadásznak az ilyesmi nagy méreg. A multkor ugyanis
hasznára forditotta a kutya merengését s belökte a folyóba. Azóta aztán
semmiféle hajlandóságot az eb a vizhez nem mutat. Most már csalogatná
tyukkal, kalácscsal. Igen jó, ehető ételeket dob a Tiszába. Hektor
szalad utána fölfelé a parton (mert a hajók közt megszorulva olyan
bolond a parti viz, hogy fölfelé folyik), de bele nem megy. Még a
vizmeritő lápra is átsétál, hogy hátha annak az irányába hozza a sodor.
– Látod, látod – mondja örömmel a czimbora – hogy bevált az elvem.
Kényszereszközökkel nem szabad hatni a kutyára.
Nagy öröm az, ha az embernek valamely elve a valóság életben is beválik.
Ám később, mert semmi boldogság sem teljes, csak bemegy a kivánatos
falatért a Hektor.
Mikor kijön, olyan vizet csap szét maga körül, hogy a kőfalra támaszkodó
öreg emberek huzódozva nézik.
Ott egy egész sor ősz fej van. Barna és rózsapiros arczok, amikre nagyon
illik az ősz bajusz. Különféle ruhákban vannak: az egyik módos, másik
éppen csak, hogy él, de a régi idők s a közös mulatság csak összehozzák
mindet. Olyan vizenjáró ember ez valamennyi, akik már kiálltak a
munkából. Csak igy a partról nézik az ember járását, kelését. Ha esik az
eső, akkor is csak ott van, ha süt a nap nagyon ádázul, szintén csak
megjelen.
– Hej, testvér – mondja egy igen öreg, hajlott hátu ember – de rég
jártunk együtt a Dunán. Van ötven éve.
Amaz gondolkozva tömi a pipáját a mutató ujjával.
– Van ám – szól, – több is.
– Hajhaj. Emlékszik-e kend arra a nótára:
Kifogták az rózsám
Az pesti hid alatt
Hej, az pesti hi daalatt.
Egyszerre öt-hat reszketeg öreg hang mondja rá a végit:
Hej, az pesti hi daalatt.
Akkor megint az első szól: