Warensnét. Ő huszonnyolc éves volt akkor, mert egyszerre született a
századdal. Én még nem voltam tizenhét, és ébredező véralkatom – de
amelyet még nem ösmertem – új hévvel ruházta föl természettől fogva
élettel-teljes szívemet. Ha nem volt csodálatos, hogy ő jóakarattal
fordult egy élénk, de nyájas és és szerény, eléggé kellemes külsejű
fiatalember felé, még kevésbbé volt az, hogy egy bájos, szellemmel és
kellemmel telt asszony a hála mellett gyöngédebb érzelmeket is
fakasztott bennem, amelyeket nem igen különböztettem meg amattól. De a
legkülönösebb a dologban az volt, hogy ez az első pillanat egész
életemre nézve döntő lett és az események kikerülhetetlen
egymásbafűződésénél fogva hátralevő napjaim sorsát megszabta. Lelkemnek,
amelynek organumaim nem fejlesztették ki legbecsesebb képességeit, még
semmi határozott alkata nem volt. Az szinte türelmetlenül várta azt a
pillanatot, amely ezt meg fogja neki adni, azonban ez a pillanat, bár ez
a találkozás gyorsította azt, nem érkezett el oly hamar; s az erkölcsök
azon egyszerűségében, amelyet a nevelés nyújtott nekem, sokáig messzire
eltolódni láttam számomra azt a gyönyörűséges, de rohamos állapotot,
amelyben a szerelem és az ártatlanság ugyanabban a szívben lakozik. Ő
eltávolított magától; engem minden visszaszólított hozzá. Vissza kellett
oda mennem. Ez a visszatérés eldöntötte sorsomat és már jóval előbb,
mielőtt őt bírhattam volna, csupán ő benne és érette éltem. Óh ha
egészen betölthettem volna a szívét, mint ahogy ő betöltötte az enyémet!
Micsoda békés és gyönyörűséges napokat töltöttünk volna együtt! Hisz’
ilyeneket töltöttünk, de mily rövidek és gyorsan elfutók voltak azok, és
micsoda sors követte őket! Nincsen nap, amelyen örömmel és
meghatottsággal ne emlékezném életemnek erre az egyetlen és rövid
idejére, amelyben énemet teljesen, zavartalanul és akadály nélkül
megőriztem s a melyben igazán elmondhatom, hogy éltem. Elmondhatom
körülbelül úgy, mint a Prætoriumnak az a præfektusa, aki Vespasianus
alatt kegyvesztetté léve, napjait békében végezte falusi birtokán:
_Hetven évet töltöttem a földön, de ebből csak hetet éltem._ E nélkül a
rövid, de becses időköz nélkül talán bizonytalanságban maradtam volna
önmagam felől, mert életem összes többi részében – könnyű és ellenállás
nélküli lény lévén – annyira a mások szenvedélye által ide-oda
hányatott, dobált, rángatott életet éltem, hogy mint úgyszólván passzív
szereplő ebben a szörnyű viharos életben, nehezen tudnám
megkülönböztetni, mi igazán az enyém a saját magamviseletében, a
vaskényszerűség oly súlyosan nehezedett reám. De e kevés esztendő alatt,
egy nyájas és kedves nőtől szerettetve, azt tehettem és az lehettem,
amit tenni és ami lenni akartam, és szabadidőmnek okos felhasználásával,
az ő tanácsaitól és példájától is erősíttetve, lelkemnek – amely ekkor
még egyszerű és új volt – azt a formát adhattam, amely azt a legjobban
megillette és a melyet az mindig meg is őrizett. A magány és a
szemlélődés vágya azokkal az áradozó és gyöngéd érzelmekkel együtt
született szívemben, amelyek azok táplálására voltak rendelve. A lárma
és a zaj összeszorítja és elfojtja, a nyugalom és a béke életrekelti és
megerősíti őket. Össze kell szednem magamat, hogy szerethessek.
Rábeszéltem mamácskát, hogy falun éljünk. Egy magános ház egy völgy
lejtőjén lőn a menedékhelyünk, s itt, négy-öt év alatt egy századra való
életet és oly tiszta és teljes boldogságot élveztem, amely bájával
mostani sorsom borzalmát is béragyogja. Szükségem volt egy szívem
szerint való barátnőre, és megnyertem azt. Vágytam a falusi élet után,
és megkaptam azt. Nem bírtam elviselni a leigáztatást, tökéletesen
szabad, sőt több mint szabad voltam, mert csupán vonzalmaim bilincseltek
le és csak azt műveltem, amit művelni akartam. Minden időmet édes gondok
vagy mezei foglalatosságok töltötték be. Semmi egyebet nem kívántam,
mint hogy ez a kellemes állapot sokáig tartson; egyedüli gyötrelmem az a
félelem volt, hogy az nem sokáig fog tartani, s ez az aggodalom, amely
helyzetünk kényes voltából fakadt, nem alap nélkül való volt. Ettől
fogva azon járt az eszem, hogy e nyugtalansággal szemben némi
szórakozást szerezzek elmémnek és segélyforrásokat arra, hogy
következményét megelőzzem. Úgy gondoltam, hogy a tehetségek bő készlete
a legbiztosabb segélyforrás a nyomorúság ellen, ezért elhatároztam, hogy
üres időmet arra használom, hogy képessé tegyem magamat arra, mely
szerint egykor lehetőleg megadhassam a legjobb asszonynak azt a
támogatást, amelyet tőle nyertem vala.
JEGYZETEK.
Első séta.
_12. lap, 6. sor._ Furfangos gyűlöletük: Rousseau egykori barátaira:
Diderotra, D’Alembertre, Holbachra, Humera Grimmre és D’Épinaynére
gondol, akik ellenségeivé váltak és a föld hatalmasaival szövetkezve, az
ő vesztére összeesküdtek.
_12. l. 22. s._ Tizenöt éve… Már a _Rousseau juge de Jean-Jacques_-ban
is, amelyet pár évvel korábban írt, két helyen szintén 15 évet említ,
amióta a szerencsétlenség rázúdult; sőt Moultou genfi lelkészhez
intézett levelében már 1770 április 6-án ezt írja: «Tizenöt éve
dolgoznak ellenem a föld alatt» (Oeuvres complètes, éd. Hachette, t.
XII. p. 212), vagyis ő bizonyára 1756 április 9-étől, az Ermitage-ba
való költözésétől – ami által kivonta magát barátai befolyása alól s
lassankint egész világnézetében elfordult tőlük, nyers
materializmusuktól, rideg atheismusuktól – számítja barátainak ellene
való fordulását. 1762 január 26-án Malesherbeshez intézett levelében ezt
írja: «Csak 1756 április 9-én kezdtem élni!» (Oeuvr. compl. t. X. p.
304.) Tényleg az Ermitageban és Montmorencyban töltött évekkel kezdődik
Rousseau lángelméjének teljes kifejlődése, önálló írói és gondolkodói
egyéniségének teljes és érett kivirulása és – barátaival való szakítása.
_13. l. 28. s._ Tíz év mulva… Rousseau üldözési mániája első, hevesebb
kitörésre 1766 nyarán Woottonban jutott, midőn Hume-ot árulással
vádolta; tetőpontját 1776 február 24-én a Notre Dame-székesegyházban
lefolyt jelenettel érte el, – ettőlfogva baja fokozatosan enyhült.
_17. l. 13. s._ Dialogusait (Rousseau juge de Jean-Jacques)
1775–1776-ban írta.
_18. l. 7. s._ Rousseau nem nagyon bízott az orvosok tudományában, hanem
a természet erejére bízta magát; az orvosok elleni kifakadásaival
_Vallomásaiban_ is több helyt találkozunk (I. 226., 238. l.). Az
oratoriánusok ellenséges magatartásáról szóló gyanúja, minden
valószinűség szerint, nem egyéb, mint üldözési mániájának beteges
jelensége, amelynek utónyomai még az _Álmodozások_ írásakor is
visszamaradtak lelkében. _Vallomásai_ X.-ik könyvében nagy
bizalmatlansággal nyilatkozik Berthier atyáról, aki mindenüvé
betolakodik, akinek «mosolyában nem tudom miféle kajánságot láttam, a mi
teljesen megváltoztatta arckifejezését előttem» (magy ford. II. k. 238.
l.).
_19. l. 16. s._ Rousseau _Vallomásait_ 1765–1770-ben írta, azok 1765
őszig, Svájcból való távozásáig adják elő élete történetét.
_21. l. 28. s._ Montaigne _Essais_-i 1580-ban jelentek meg.
Második séta.
_25. l. ő. s._ Mint ez adatból látszik, Rousseau 1776 december havában
vagy 1777 elején, a menilmonti baleset után írta az _Álmodozások_ I–II.
könyvét.
_31. l. 27. s._ ***-né, Schneegans szerint, Mme la prèsidente d’Ormoy
regényírónő; első regénye, amelyről itt szó van, «Les Malheurs de la
jeune Emilie» (1777). (Les Rêveries du promeneur solitaire. Strasbourg,
éd. Heitz, p. 153.).
_36. l. 4. s._ Célzás Szent Ágoston prædestinatio-tanára, amely az Isten
kegyelmi kiválasztása mellett a bűnösök egy részének elvetését tanítja.
Harmadik séta.
_36. l._ Solon verse, található Plutarchos, _Párhuzamos életrajzok:_
Solon, XXXI. fejezetében; dr. Kacskovics Kálmán így fordítja a verssort:
Vénülök, de azért folytonosan tanulok (I. köt. 211. l.).
_40. l. 19. s._ Rousseau becsületes iparos (órás) családból származott;
szépapja jelentékeny vagyonát 10 gyermeke közt osztotta meg s így a
Rousseau nagyapjára (R. Dávidra) már csekély vagyon jutott; Rousseau
Dávidnak 3 fia és 3 leánya maradt; ami Rousseaunk atyja, Izsák,
könnyelmű, veszekedő s gyermekeivel nem törődő ember volt, anyja
(Bernard Zsuzsánna) szintén tekintélyes polgárcsaládból származott, de
anyai nagyatyja (B. Jakab) parázna életmódja miatt a tanácstól és a
consistoriumtól sokféle büntetésben részesült, kimerülés folytán korán,
33 éves korában meghalt; anyja, a «szép B. Zsuzsánna» (szül. 1663.) a
kacérkodást és tetszelgést kizáró egyházi rendeletek meg nem tartása
miatt konzisztoriumi megrovásban részesült; apja testvérének, R.
Theodorának, anyja testvérével, B. Gáborral való házasságában már 8
nappal az esküvő után megszületett az első gyermek, ami szintén
konzisztoriumi megrovást vont maga után. Rousseau kissé szebb színben
tünteti föl atyját, mint a valóság mutatja.
_40. l. 20. s._ Lambercier lelkésznél Bosseyben.
_40. l. 28. s._ _Vallomásaiban_ (I. 61–71. l.) részletesen leírja a
torinoi menedékhelyen az áttérésre történt előkészítését.
_42. l. 18. s._ E külső és belső átalakulásról, amelyen dijoni
pályamunkájának megjelenése után, 1751-ben átment, részletesen szól a
_Vallomásokban_ (II. 91–94).
_43. l. 6. s._ Forradalom… a párizsi laza erkölcsi felfogással és
fényűzéssel szemben a puritán genfi erkölcsiség, egyszerűség, igazság,
természetesség elvei emelkedtek már dijoni pályaművében érvényre.
_44. l. 10. s._ A modern filozófusok alatt Voltaire, La Mettrie,
Diderot, D’Alembert, Helvétius és Holbach értendő.
_47. l. 1. s._ «Gyermekkorom előítéletei» alatt genfi neveltetésének
emlékeit érti, azt a vallásos és erkölcsi szellemet, fölfogást, amelyet
ott gyermekkorában magába szítt s amely szívének-lelkének soha el nem
mosódó öröksége maradt.
_48. l. 14. s._ A 3 előző lap hangulata, fejtegetése sok részben rokon a
_Szavojai Vikárius hitvallásának_ – az _Emil_ IV-ik könyvébe szőtt ezen
becses valláserkölcsi vizsgálódásnak – hangjával és hangulatával (l.
különösen a Sz. V. Hitvallásának [magy ford. Sárospatak, 1912.] 34.,
52–53., 67., 83. lapjait).
Negyedik séta.
_57. l. 11. s._ R. *** abbé, Schneegans szerint (id. mű 153. l.), Thomas
Marie Royou (szül. 1740 körül, meghalt 1792.), a Louis le
Grand-kollégium tanára, a _L’année littéraire_ egyik szerkesztője. Vitam
vero impendenti – célzás R. jelmondatára: _Vitam impendere vero_ (életét
az igazság szolgálatába állítani), Juvenális mondása. (Sat. IV. 91.)
1758 márc. 20-án D’Alemberthez intézett híres levelében (Lettre sur le
spectacle), ennek egyik jegyzetében találjuk először e jelmondatot
(_Vitam impendero vero_ – ezt választottam jelmondatul s ehhez méltónak
érzem magam). 1762-től fogva igen sokszor levelei élére illeszti; 1762
júl. 21-én Luxembourg tábornagynéhoz intézett levele végén már úgy szól
róla, mint ismeretes dologról, ezt óhajtja arcképe alá, neve helyett
tétetni, s ezt vésette pecsétnyomójára is.
_58. l. 22. s._ Rousseau torinói tartózkodása alatt, midőn gr. De
Vercelliné házában inaskodott, úrnője halála után «ellopott egy kis
régi, rózsaszínű, ezüstös szalagot.» Mivel nem igen rejtette el,
megtalálták nála, a vallatásnál azt felelte, hogy Marion szolgáló adta
neki; Marion sírva tiltakozott a vád ellen, de Rousseau állhatatosan
megmaradt állítása mellett (Vallom. I. 85–86. l.).
_59. l. 15. s._ Jelszavát, mint föntebb láttuk, még Franciaországból
való menekülése előtt fölvette.
_66. l. 24. s._ _Temple de Gnide_ (Cnidosi templom), Montesquieu érzéki
és ízetlen regénye vagy idillje (1725), amelyet a párisi frivol és
libertinus társaság mulattatására írt, különösen pedig a ma
gyönyörhajhászó kis udvar számára, a melyben Bourbon herceg
miniszterelnöknek a nővére uralkodott. Egy kortársa azt mondotta e
műről: Cela sort de la tête de quelque libertin qui a voulu envelopper
des ordures sous des allégories.
_75. l. 31. s._ Rousseau _Vallomásai_ írásakor 53–58 éves volt.
_77. l. 9. s._ Paquis-városrész Genfnek a Rhône jobbpartján fekvő északi
és déli része.
_78. l. 5–6. s._ Tasso: Gerusalemme liberata, c. II. 22.
_78. l. 20. s._ Plainpalais, Genfnek a Rhône balpartján fekvő déli
városrésze.
Ötödik séta.
_22. l. 4. s._ Rousseau a _Vallomások_ II. kötetének 373–392. lapjait
szenteli a Szentpéter-szigetén való tartózkodása leírásának.
_82. l. 15. s. Regényesebbek_ (romantiques) – a romantikus szónak első
használata.
_83. l. 24. s._ A môtiersi megkövezésről (lapidation), amely 1765 szept.
6 és 7 között éjjel folyt le s a melynek folytán R. kénytelen volt
Môtierst odahagyni, l. a _Vallomások_ II. 371–378. lapjait.
_84. l. 9. s._ Csak két hónapot… tulajdonképen annyit sem, mert R.
szept. 8-án érkezett a szigetre s okt. 16-án már kiűzte onnan a berni
kormány rendelete.
_86. l. 1. s._ Neuchâtelnek első igazi modern botanikusa és
természettudósa: Jean-Antoine _d’Ivernois_ (szül. 1703.) orvos volt, aki
széleskörű orvosi gyakorlata mellett tudományos munkásságra is talált
időt. Megírta Neuchâtel flóráját (Catalogue méthodique des plantes qui
croissent naturellement dans la souveraineté de Neuchâtel et Valangin,
1745 – 1746). Testvére, Guillaume Pierre államügyész révén, aki nyaranta
Môtiers-Traversben lakott, R. csakhamar megismerkedett vele, azonban már
1764–65 telén meghalt; R. tisztelt és csodált odaadó barátját vesztette
el benne. «Elvesztése mind számunkra, mind a közre nézve nagy veszteség
s én a szenvedésbeli türelem és erény mintaképét veszítém el benne, a
melyre sokszor szükségem volt.» Ez a férfiú vezette őt be a botanikába,
utalta Linnére és ismertette meg a sexualis rendszerrel. R. előtt Linné
úgy tűnt föl, mint egy jóságos égi szellem, aki a három természeti
ország legkedvesebbikét az eszelősség és önzés világából világosságra
hozta, gyönyörűségünkké tette. Most már egészen más szinben látta a
világot, mint midőn a Warensné tanítványa volt. Másik botanikustársa
_Dupeyrou_ neuchâteli gazdag magánzó volt, aki a holland gyarmatokban
nőtt fel s ott gazdag botanikai ismeretekre tett szert. A harmadik
_Neuhaus_ neuchâteli orvos.
_86. l. 20. s._ A _Systema naturae_ alatt Linné műve értendő amelyet már
az előző télen áttanulmányozott.
_90. l. 22. s._ Tizenöt év eltelte után… kissé túlzott számítás, mert ha
1778 elején írta is e sorokat, akkor is csak 12 és fél év telt el a
Szentpéter-szigetén való tartózkodása óta.
Hatodik séta.
_107. l. 32. s._ Gyges gyűrűje láthatatlanná tette annak viselőjét.
Hetedik séta.
_112. l. 2. s._ Utazásaim közben… Angolországban (Woottonban),
Normandiában s Délfranciaországban való tartózkodása alatt állandóan s
nagy hévvel botanizált.
_112. l. 6. s._ Rousseau 1770 június havában (20-adika táján) tért
vissza Párizsba és telepedett ismét meg a Platriére-utcában; ekkor 58
éves volt, – az évszámokat mindig csak nagyjában, hozzávetőleg állapítja
meg.
_112. l. 15. s._ Párizsban eleinte nagy érdeklődéssel folytatta
botanikai vizsgálódásait és tanulmányait; a szabadban tett sétái mind
botanikai kirándulások voltak. 1771-ben lassankint visszavonult a
párizsi társaságtól, 1772-ben a barátaival való érintkezést, 1773-ban a
levelezést megszünteti; ezután a botanikáról is lemond és 1776-ban
botanikai könyveit és rajzait, nagy herbariumát és maggyűjteményét
eladta az angol Malthusnak.
_112. l. 24. s._ 1777–78. telén mohokat és zúzmókat gyűjtött Párizs
környékén; a genfi Prévost, aki utolsó életévében többször meglátogatta
híres honfitársát, beszéli, mily bámulatos gonddal és gyöngédséggel
kezelte R. növénygyűjteményét. Szerette és tisztelte Linnét, az újabb
növénytani műveket, pl. A Murray «Systema vegetabilium»-ját
áttanulmányozta.
_116. l. 31. s._ R. korában a botanika igen elhanyagolt állapotban volt
Franciaországban, azt a patikusok, gyógyművészek és kuruzslók
kizárólagos ügyének tekintették és a trye-i kastélyban a Conti herceg
emberei a botanizáló Rousseaut veszedelmes csalónak kiáltották ki, aki
állítólag a bölcsek kövét, meg az életelixirt kereste és titkos
tudományát az emberek mérgezésére használta fel. E tekintetben Rousseau
végtelen sokkal megelőzte korát, a hazugság és babona elleni harc egyik
előharcosa, a tudomány szabadságának apostola volt. Nemcsak teljes
értéke szerint méltányolta Linné nagy jelentőségét, hanem tovább ment
nála, mert fölismerte, hogy a növények strukturájának és
organizációjának kipuhatolása a botanikai tudomány legfőbb feladata.
_117. I. 30. s._ Rousseau nagy hódolattal írt Linnének 1771 szept.
21-én; «nagyon tudatlan, de nagyon buzgó tanítványának» nevezi magát,
aki nagy részben az ő iratai forgatásának köszönheti azt a nyugalmat,
amit élvez. «Egyedül a természettel és önnel, mezei sétáimban
gyönyörűséges órákat töltök és igazibb hasznot látok az ön _Botanikai
filozófiájából_, mint az összes erkölcstani művekből. Örömmel hallom,
hogy nem vagyok ön előtt teljesen ösmeretlen s hogy egyik-másik művét
meg akarja nekem küldeni. Legyen meggyőződve Uram, hogy azok kedvenc
olvasmányaim lesznek és az a gyönyörűség még nagyobbá lesz azáltal, hogy
azokat öntől kaptam.»
_128. l. 5. s._ Rousseau 1765 augusztus havában mászta meg az 1449 méter
magas Robaila-hegyet, vagyis a Chasseron-hegy északi lejtőjén levő
Robaila-majorságot.
_129. l. 27. s._ Montmollin motiersi lelkész, a ki eleinte jó
barátságban állott Rousseauval, de aztán – a _Hegyi Levelek_ megjelenése
után (1764) – a neuchâteli papság ösztönzésére, fellázította ellene a
motiersi lakosságot.
_130. l. 9. s._ Louis Comte _d’Escherny_ (1733–1814) egy lelkes francia
fiatal ember; Pury ezredes Rousseau szomszédja Motiersben. 1764 júl.
25-én indultak el a kirándulásra és Noirvaux községből hágtak fel az
1611 m. magas Chasseron-hegyre. Ennek csúcsa egészen alpesi jellemet
mutat és nagyszerű kilátás nyílik róla az Alpok láncolatára, a svájci
fennsíkra és a Jura-hegységre.
_130. l. 16. s._ Rousseaut itt a névhasonlatosság megtévesztette, mert a
könyvkereskedő boltja a Chasseral-hegyen, Neuchâtel egy másik magas
hegyén állott.
_130. l. 21. s._ Rousseau 1768 július havában időzött Grenoble-ban. 1768
jún. 18-án ért szökve Normandiából Lyonba s itt Boy de la Tournénál
töltött pár hetet; júl. 7–10. napján több botanikus társaságban
kirándulást tett a Grande-Chartreuse hegyvidékére; innen, társaitól
elválva, a Sapey-hegyen át Grenoble-ba ereszkedett le; innen júl. 25-én
Chambérybe rándult, hogy egykori barátnőjének és imádottjának,
Warensnénak (✝ 1762) sírját fölkeresse. Grenoble-ból aug. 17-én utazott
Bourgoinbe.
_131. l. 30. s._ Bovier ügyvéd később, mikor nyomtatásban olvasta R.-nak
ezt az előadását és róla szóló jellemzését, a leghatározottabban
tagadta, hogy ez a jelenet megtörtént volna.
Nyolcadik séta.
_148. l. 29. s._ Az ötödik álmodozásban.
Kilencedik séta.
_150. l. 7. s._ D’Alembertnek Geoffrin-néről írt emlékbeszédéről van
szó. Geoffrinné (1699–1777) nagyhírű, keresett szalont tartott, ízlése,
szívjósága magasra kiemelte őt a társaságban. Háza csaknem 30 évig az
összes államférfiak, írók és művészek találkozó helye volt; D’Alembert,
Raynal, Helvétius. Galiani, Marmontel, olykor Diderot, vendégei közé
tartoztak.
_160. l. 1. s._ Az Ermitage-ban való tartózkodása idején (1756 ápr.
9-től 1757 dec. 15.) történt, amely egynegyed órányira volt a
Chevrette-től, D’Épinayné kastélyától.
_162. l. 19. s._ Rousseau, midőn 1754 nyarán pár hónapot töltött
Genfben, többször részt vett ilyen népies mulatságokon, de
gyermekkorából is emlékezett azokra.
_165. l. 12. s._ Az invalidusok palotája, a Szajna balpartján, 1844 óta
dómjában I. Napoleon felséges síremlékével.
_165. l. 17–18. s._ Plutarchos, Párhuzamos életrajzok: Lykurgos, XXI.
fejezetében ez olvasható: A spártaiak ünnepén az öregek kara így kezdte
az éneket:
Mi hajdanában mind erős ifjak valánk.
Erre az ifjak kara így válaszolt:
Mi meg leszünk, de még vitézebbek, mint ti most.
(Dr. Kacskovics K., Plutarchos párhuzamos életrajzai, Budapest, 1894. I.
k. 120. l.).
Tizedik séta.
_168. l. 1. s._ Rousseau e tizedik sétát 1778 virágvasárnapján (ápr.
12.-én) írta, mert ekkor volt 50 esztendeje, hogy Genfet elhagyva,
Szavojába szökött s Annecyben Warensnéval találkozott. E találkozás 1728
március 21-én, virágvasárnapján történt. Szökésére a közvetlen okot az
adta, hogy március 14-én este 6 órakor, midőn mezei sétájából a városba
visszaigyekezett, a város kapuját éppen az orra előtt csapták be;
minthogy kimaradásáért durva mesterétől kétízben már kemény fenyítésben
részesült, a második után, mint _Vallomásai_ban mondja (I. 42–43.),
elhatározta, hogy nem teszi ki magát többé ennek s nem tér többé vissza
a városba. Nehány napi kóborlás után Confignonba érkezett s ennek
plébánosa (Pontverre) szívesen fogadja őt, azonnal áttérítésére gondol s
ennek előkészítésére egy előkelő és jótékony úri hölgyhöz Annecybe
küldi. Ez az úrihölgy báró Warensné, aki maga is 1726-ban tért át a
kath. vallásra s Rousseaut pár nap mulva Torinoba küldi a katechumenusok
intézetébe, hogy ott a kath. vallásra előkészülve, áttérjen. E
találkozás hosszú évekre eldönti Rousseau életének és szívének sorsát.
_168. l. 3. s._ Rousseau itt mind a Warensné, mind a saját életkorára
vonatkozólag kissé téved: Warensné (Françoise-Louise de La Tour) 1699
május 31-én született Veveyben s így 1728 tavaszán már 29-ik évében
volt, ellenben R. még nem volt 16 éves.
_169. l. 21. s._ Rousseaut már március 24-én Torinoba küldte; innen R.,
miután április 23-án ref. vallását levetkezte, különböző szolgálatok
végzése és kalandok átélése után 1729 tavaszán ismét visszatért
Warensnéhoz, aki őt szivesen fogadta és végleg magánál tartotta.
_170. l. 2. s._ Másutt (X. 304.) mint Spartianus mondását idézi, hogy
Similis, Trajanus udvaronca, miután minden keserűség nélkül elhagyta az
udvart és minden hivatalos állását, hogy békésen falusi jószágán éljen,
e szavakat vésette sírkövére: _Hetvenhat évig időztem e földön, de csak
hét évet éltem belőle!_ Ámde nem Spartianus, hanem Dionysos Cassius
idézi e mondást.
_170. l. 15. s._ Rousseau 1729-től, olykor hosszabb megszakításokkal
1740-ig élt Warensné közelében; 1733 őszén lesz Warensné kedvese, de
szivén Claude Anet-vel, majd Winzenried-del kénytelen osztozni.
_170. l. 30. s._ E magános lak alatt a Charmettes-et érti (Chambéry
közelében), amelyben 1738–1740-ben éltek, részint (télen) R. egyedül,
részint (nyáron) együtt Warensnéval és Winzenried-del. R. itt költőileg
idealizálja a Charmettesben Warensnéval töltött szép éveket. Az
bizonyos, hogy szíve itt nyílt ki s lett fogékonnyá a szerelem és a
természet szépségei iránt s az is bizonyos, hogy irodalmi és tudományos
képzettségének alapjait itt vetette meg.
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
10 |E kérdésésekre |E kérdésekre
15 |pokol midnen |pokol minden
18 |kollektrv |kollektiv
20 |sem tehetnk |sem tehetek
24 |köszönhetten |köszönhettem
25 |ritbább |ritkább
27 |így csakem |így csaknem
30 |hangon bezséltek |hangon beszéltek
41 |tisztességkez |tisztességhez
51 |köveztkezik |következik
56 |együt tazt |együtt azt
60 |ítéletnak |ítéletnek
73 |ha csupan |ha csupán
73 |mentségémre |mentségemre
74 |amely ben |amelyben
75 |hazugság nak |hazugságnak
105 |megggyőződtem |meggyőződtem
117 |Fra ciaországban |Franciaországban
123 |füstban |füstben
141 |ekkkor újra |ekkor újra
142 |annak szamára |annak számára
148 |álmodozásomben |álmodozásomban
156 |körülmeny |körülmény
172 |élni! |élni!»
175 |szentetli |szenteli]