_Ferenc gróf, Anna, később Galambossal, majd Galambos nélkül._
_Anna_ (odamegy Ferenc grófhoz): Köszönöm. Ezt nagyon köszönöm.
_Ferenc gróf_ (megfogja az állát): Hát sikerült egy kis örömet szereznem
magának, Anna? Meg volt lepetve?
_Anna:_ Igen.
_Ferenc gróf:_ De nem mutatta. Az nagyon jó volt, Anna. Az embernek nem
szabad meglepetve lennie.
_Anna:_ Ha meg volt velem elégedve, jó.
_Ferenc gróf:_ Meg voltam elégedve. Általában: meg vagyok magával
elégedve. Nem is hinné Anna: én egyre jobban örülök magának. Nem is
hinné.
_Anna_ (mosolyogva, bizonyítja): De! Én elhiszem.
_Ferenc gróf:_ Tudja Anna, ne higyje azt, hogy én olyan öreg vagyok.
Tudja, a mult héten lementem a tanyára, a magtárba… Mindenkit elküldtem…
_Anna:_ Miért?
_Ferenc gróf:_ Hogy megpróbáljam, föl tudok-e még emelni egy százkilós
búzás-zsákot.
_Anna:_ És?
_Ferenc gróf_ (diadalmasan): Tudok. Mint amikor húszéves voltam és
Drágffy Mukival együtt versenyeztünk a kocsisokkal: ki a legkülönb
zsákemelő. – Tudok. És egy hónappal ezelőtt tizenkét órát ültem
nyeregben és hatszor átugrattam az Ördög-árkot és szabad szemmel lövöm a
héjját és virradatig táncolnék a lakodalmunkon, ha… és… és… (Megfogja a
kezét és magához húzza.) Anna!…
_Anna_ (engedi a kezét, de az öleléséből diszkréten kibontakozik).
_Ferenc gróf_ (más hangon): Anna én csak egyet kérek: sohase tegyen
nevetségessé.
_Anna:_ De mit gondol?
_Ferenc gróf:_ Akármi történik is, Anna, – hiszen én remélem, én tudom,
hogy maga majd szeret engem, – de akármi történik is: teljes
őszinteséget akarok. Tökéletes nyiltságot. Az igazat, mindig az igazat.
Megigéri ezt nekem, Anna?
_Anna:_ De mikor…
_Ferenc gróf:_ Megigéri ezt, Anna?
_Anna:_ Megigérem.
_Ferenc gróf:_ És mondja meg nekem: most nem szeret senkit? Nem gondol
senkire… _Most_ nincs a szívében vonzalom… más valaki iránt? Se
vágyódás, se emlék?
_Anna:_ Nincs.
_Ferenc gróf:_ Akkor jó. Csak most ne legyen, mielőtt a feleségem lesz.
Azután: az az én dolgom. Igy jó. (A zsebébe nyúl.) Itt van Anna ez az
okirat, amely az Anna-villa tulajdonjogát magára ruházza. (Átadja.) A
telekkönyvi átírás is. Az ajándékozás közjegyző előtt történt… Vigyáztam
a formákra… ez most megtámadhatatlanul a magáé, Anna. Én – ki tudja –
holnap meghalhatok… A menyasszonyom sorsa akkor se legyen bizonytalan.
_Anna:_ Meghalni! Mindnyájunkat túlél. Száz évig fog élni.
_Ferenc gróf:_ Tudja Anna: ha jól összeszámítom, így sem nagyon sok, ami
hátra van.
_Anna_ (mosolyogva): Negyven év. Hol leszünk mi már akkor. Negyven év!
_Ferenc gróf:_ Keveslem. No, de mindegy, lesz amennyi lesz. Mindenesetre
azt akartam, hogy ez legyen a magáé… hogy jobban érezze itt magát… maga
legyen a vendéglátó és a többiek a vendégek.
_Anna_ (meghatva, mosolyogva nyújtja a kezét).
_Ferenc gróf_ (megcsókolja a kezét): Az okiratban benne van, hogy az
elhatározásom – egy évvel ezelőtt kelt… Akkor maga egy… egy… éjszakát
töltött itt Anna, az csak úgy volt lehetséges, ha a kastély már akkor a
tulajdona volt.
_Anna_ (kissé elszomorodva, fanyarul, de nem haragosan, elfordítja a
fejét).
_Ferenc gróf:_ Erről pedig nem beszélünk többet. Most úgyis egy más
ügyet kell rendeznem, amely ezzel összefügg. (Kimegy a verandára,
lekiált.) Galambos!
_Anna_ (meglepetve és idegenkedő kíváncsisággal várja, mi lesz).
_Ferenc gróf_ (visszajön, utána).
_Galambos_ (ősz ember, a grófnál fiatalabb, de sokkal összetöröttebb; a
ruhája afféle fél-vadász-, fél-turistaruha, kopott, elhanyagolt,
alkoholista).
_Ferenc gróf_ (keményen, szinte pattogva, ahogyan vele beszélni
szokott): Galambos! – a _lánya_ ezentul itt marad a kastélyban. Örökre.
Értette?
_Galambos_ (ijedt, alázatos): Igenis, méltóságos úr.
_Anna:_ Apám… nincs ez ellen… semmi… kifogása… nincs semmi…
mondanivalója?
_Galambos_ (dadog): A… ahogyan a méltóságos úr… úr… úrnak parancsolni…
tetszik… úgy van az jól.
_Anna_ (elfordul).
_Ferenc gróf:_ Galambos, ide figyeljen. Anna úgy marad itt, hogy a
kastély úrnője lesz. Én feleségül veszem.
_Galambos_ (kiegyenesedik, levegő után kapkod): Hogy… hogy a gróf úr…
Annát… (mámorosan), hogy úgy tartja itt, hogy feleségül veszi… Istenem,
istenem… (szinte sír, nem tudja, mit mondjon). Igaz ez… (Annához.) Igaz
ez…
_Anna_ (elfordul).
_Galambos_ (Ferenc grófhoz): Igaz ez… úgy értem, hogy a méltóságos úr
nem parancsol… nem tréfál-e…
_Ferenc gróf:_ Elég, Galambos. Nem tréfálok. Csöndesedjék le. Mert ide
figyeljen: a maga helyzete azért nem változik. Maga marad ott, ahol
volt, az, aki volt. Értette?
_Galambos:_ Igenis, méltóságos úr.
_Ferenc gróf:_ Szólítson gróf urnak. Hányszor mondjam még. Ma minden
buzakupec és Zeitungsschreiber méltóságos úr.
_Galambos:_ Igenis, gróf úr.
_Ferenc gróf:_ Annát elveszem, de azért magával semmiféle rokonságban
nem vagyok. Nem óhajtom, hogy ebből az összeköttetésből a maga
helyzetére bármilyen következések származzanak. Mindjárt jobban meg
fogja ezt érteni. Ma… tizedike van. Számoljon el, Galambos, a
vad-pénzekkel.
_Galambos_ (egészen összeomlik): Méltó… Gróf úr… alázattal könyörgök
kegyes bűnbocsánatért; ismét megtévedtem.
_Ferenc gróf:_ Elitta! – Jó! – Üljön le. Irja.
_Galambos_ (leül az íróasztalhoz).
_Ferenc gróf_ (diktál): Ezennel elismerem…
_Galambos_ (mint aki sokszor irott dolgot ismétel): … hogy gróf Cserháti
Ferenc ő méltóságától 156
_Ferenc gróf:_ azaz százötvenhat koronát…
_Galambos:_… kegyes jóságával és bizalmával…
_Ferenc gróf:_ visszaélve…
_Galambos:_… ismét sikkasztottam.
_Ferenc gróf:_… Dátum… Galambos Péter. (Odament a háta mögé, nézte az
aláírást, elveszi az írást.) Jól van, Galambos. Elmehet.
Galamos (szólni akar).
_Ferenc gróf:_ Elmehet, Galambos.
_Galambos_ (elmegy).
_Anna_ (alig bírta a fölháborodását és a türelmetlenségét türtőztetni,
most odamegy Ferenc grófhoz): Addig, amíg ez a boldogtalan és elzüllött
öreg ember itt volt, nem akartam megmondani, mennyire fölháborít ez a
dolog.
_Ferenc gróf:_ Azt helyesen tette, Anna. Nézeteltérések nem valók a
személyzet elé.
_Anna:_ De most. (Kiveszi a Ferenc gróf kezéből az írást, széttépi és
rátapos.)
_Ferenc gróf:_ Anna!
_Anna:_ Ezt nem tűröm… ezt nem nézhetem. (Sírni kezd, leül egy székre,
zokogva.) Mégis csak az apám!
_Ferenc gróf:_ No, Anna… hát… Csak ne sírjon…
_Anna_ (zokogva): Hát ezért nem tudott innen elmozdulni. Ezért nem
tudott innen szabadulni. Hányszor mondtam neki: jőjjön el; könyörögtem,
jőjjön hozzám Budapestre; mindig elsápadt és remegni kezdett… A
börtöntől félt… Hány ilyen írása van itt? Minden évben egy… kettő?…
_Ferenc gróf:_ Három… négy…
_Anna:_ Szegény, elzüllött öreg ember. Nem bír magával, nem tud
ellentállni a kegyetlen szenvedélyének… elissza… De miért bíznak rá
pénzt akkor? (Fölemeli a fejét.) Tudja, hogy ez nem szép dolog. Ez… ez
rút dolog.
_Ferenc gróf:_ Anna, ezt maga nem érti. Azok ott fönt az ostoba
törvényeikkel minden eszközt kivettek a kezünkből… ez az egyetlen mód
rá, hogy a cselédséget megfékezzük (egy kemény ökölmozdulat) fogjuk,
munkára szorítsuk, földhöz kössük.
_Anna:_ Nem… ez nem szép. (Föláll.) Én azonban erről most nem akarok
vitatkozni, én csak azt akarom, hogy az apám ne legyen többé szolga… a
szolgák közt is az utolsó… nyomorult jobbágy…
_Ferenc gróf:_ De én így akarom, Anna.
_Anna:_ Én pedig nem akarom. És ha ez a kívánságom nem teljesedik,
akkor… akkor én… elmegyek.
_Ferenc gróf:_ De Anna… hát ne mondja ezt ki ilyen könnyen. Várjon, hát
beszélgessünk a dologról. Velem lehet vitatkozni. És magának szabad
akarata van. Engem meg lehet győzni.
_Anna:_ Galambos Péter az én apám…
_Ferenc gróf:_ De Anna… én csak magát veszem feleségül és az apját nem.
Ellenkezőleg: távol akarom őt magamtól tartani, el akarom magát tőle
szakítani.
_Anna:_ Távol tartani őt lehet, de rabságban tartani nem.
_Ferenc gróf:_ Magának ő hozzá attól a perctől kezdve, mikor Cserháti
Ferencné lesz, nincs semmi köze.
_Anna:_ De ő akkor is Cserháti Ferencné apja lesz.
_Ferenc gróf:_ Hja… (Türelmetlenül.) Anna, magával nem lehet vitatkozni:
maga mindig ellentmond.
_Anna_ (elneveti magát): Nem, azzal csakugyan nem lehet vitatkozni, aki
ellentmond. De látja: meg kell szoknia, hogy én ezt tartom
vitatkozásnak.
_Ferenc gróf:_ Majd megpróbálom. De próbálja meg maga is, hogy szabad
akaratát úgy érvényesítse, amint én akarom.
_Anna_ (mosolyogva): Majd megpróbálom. Egyelőre azonban: hol vannak a
többi irások, amelyek ehhez itt hasonlítanak. (A földön heverő
papírdarabokra mutat.) Azokat most rögtön meg fogjuk semmisíteni. Nem
itt? (Az íróasztalra mutat.)
_Ferenc gróf:_ Nem. Azt hiszem lent vannak a kis irodában. De Anna,
tudja, hogy maga kétségbeejtő: föllázítja ellenem a személyzetemet,
fölszabadítja a cselédeimet, tönkreteszi minden hatalmamat.
_Anna_ (már megy): De cserébe érte belehajtom a magam fejét egy kemény
igába. Ne merje azt mondani, hogy veszített a cserén, mert különben… (A
visszalépést jelzi.)
_Ferenc gróf:_ Dehogy mondom. Isten ments… még sokkal többet is hajlandó
volnék… (Jobbra kimennek.)