Virágzásom idejében
Akármerre kerültem,
A természet nagy kertjében
Minden nyitott körűltem,
Minden újúlt, éledett,
Minden örvendeztetett.
Ah! de már hogy meghervadtam,
Ha lehajtom fejemet,
Azt sugja a föld alattam,
Hogy mahólnap eltemet.
Sorsom így ha képzelem,
Elgyalít a félelem.
De ha nézem a temérdek,
Csillagokkal tőlt eget,
És tanácsot tőle kérdek,
Ő magához integet,
Hol kinyílva tölthetem
Ujra munkás életem’.
Lelkem ezt ohajtva látja
És repűlne hirtelen,
Csak az fáj, hogy test barátja
Tőle válni kénytelen.
Ő a világi sok bajt
Únva nyúgalmat ohajt.