Kiköltözött azoknak
Az ész kabak fejekből,
Kik vizbe telhetetlen
Lúdnak való torokkal
A bort merik gyalázni.
A bort! az éltető bort!
A bort! ama nagy Isten
Képére alkotódott
Bölcs ember oktatóját.
Be messze elfajúltak
Nóé apánk eszétől,
Ki a töméntelen víz
Peshedt nyomát azonnal
Borfával ülteté be.
Áldott emlékezetben
Maradjon én előttem,
Mert én ha rá botolnék
Száraz porára, tüstént
Jó borral önteném meg.
Hej! kár gyalázni a bort!
Hiszen! ha a garadra
Felöntök én, ki nálam
Az ég alatt vitézebb?
A legnagyobb vezér sem
Furfangol oly manővert,
Mint a fejembe készűl.
Elbúhat a világnak
Minden mihaszna bölcse,
Ha néha kótyogósan
A physikába vágok,
Vagy astronomizálok,
Forog nekem nap és föld,
Sőt a sut is megindúl. –
Ha én amúgy búsásan
A torkomat megöntöm,
Hozzám jöhetsz tanúlni
Bízvást akarmi nyelvet. –
Ha fejem nem ollyan éppen,
A mint magam szeretném;
Egyszerre fínomabb észt
Tudok belé locsolni. –
Rebelliót ha érzek
Belső monarchiámban,
Egy jó palaczkkomandó
Lecsendesíti tüstént.
Ki a király, ha én nem?
Hej kár gyalázni a bort!