Sajnálja a nótárius budai útját, mivel azt gondolta, hogy Budán ollyan
régi magyarokat fog találni, mint valaha laktak, ollyas dámákat is; de
reménységében megcsalattatván, leírja a régi magyar őltözeteket.
Mind igy vannak ezek, szemeimmel láttam,
Pest’, Budát mind belől, mind kívűl vizsgáltam:
De hogy ide jöttem, azt már most sajnáltam,
Mert a mit kerestem, itt fel nem találtam.
Véltem, fogom látni nemzetemnek fénnyét;
Magyar öltözetnek kiválasztott kénnyét,
Bíbornak, bársonnak, skárlátnak a színjét,
Siberiából jött nyúsztját és gerínnyét.
Véltem: mente, dolmány takarja testeket,
Skófiumból szőtt öv keríti ezeket,
Borítja hogy hosszú nadrág szemérmeket,
Díszesíti nyusztos kalpag a fejeket.
Karmazsin, gordovány csizsma lesz lábokon,
Tigris- vagy párduczbőr fog függni hátokon,
Kerecsen kócsagtoll lebeg kalpagokon,
Bogláros pantallér csörög a nyakokon,
Gondoltam, üstökök érik a vállokat,
Kard tarsollal fogja verni a lábokat,
Buzogány vagy csákány tölti meg markokat,
Ollykor hogy pánczéring fedi bé tagokat.
Véltem, hogy ha űlnek paripalovakon,
Igmándi, füredi nyereg lesz hátokon,
Fecskefarku czafrang fog függni farokon:
Szironyos, sallangos szerszám lesz azokon.
Vagy hogy ezek lesznek skófiummal varva,
Ezüst avagy arany boglárral takarva,
Vagy lésznek tengeri csigák reá rakva,
Sárga, vörös és zőld szironynyal zavarva.
Így jártak valaha nagyhírű eleink,
Az egész világot rettentő őseink,
Így jártak királyink, grófjaink, herczegink,
Mi zászlós uraink, mi minden nemesink.
Hajdan ha a dáma a hitnek lánczával
Összeköttettetett élt maga párjával,
Illeték _menyecske_ szép titulussával,
Hivták nagyasszonynak esztendők múltával.
Ez hajadon fővel, akármerre jára,
Soha ki nem mene templomba, útczára,
Ez által adta ő mindenek tudtára,
Hogy vendég vólt gyűjtve már lakadalmára.
Kötöttek hajából kontyot a fejére,
Kivarrott főkötőt tettek tetejére,
Arany lánczot, gyöngyöt a kerűletére,
Gyémántos reszketőt, mennyi csak ráfére.
Vagy hosszú fátyollal kötötték bé fejét;
De sok köves tőkkel rakták meg tetejét,
Hosszan függött ez le, és alól csipkéjét,
Sarka emelgette szoknyája reczéjét.
Alabastrom színű nyakát a kalaris
Kerítette: gyöngy vólt, de _orientális_,
E mellé vólt kötve még szép aranyláncz is,
Zománczczal futtatott filegrám munka is.
Arany avagy ezüst fonalú bíborral
Takartatott karja; de e vólt fodorral
Szépen ékesítve, ránczba vett bodorral
Ékes vólt, és ezt szem nem nézte komorral.
Módossan vólt kötve karjok pántlikával,
Ujjokon vólt gyűrű arany karikával,
A fülbevalójok hasonló munkával
Vala elkészítve briliánt rózsával.
Karcsu derekokon vala váll felőltve,
Melly vólt a szabótól halhéjjal megtőltve.
Közepe kevesé volt test felé dőltve,
Úgy tetszett, hogy ez van derekára öntve.
Fűzték minden színű selyem pántlikával,
Erre megént gyöngyöt két zsinór sorával,
Ékesíték aztat olasz bokrétával,
Vagy balra feltűzött szép _medaliával_.
Szoknyájok Mailandba szövött kamukából
Vala, vagy aranyos, ezüstös prókátból,
Vagy bársonyból, mellyet hoztak Genuából,
Félig prémzett vala mind elől, mint hátról.
Mindenféle kötényt ezekre kötöttek,
Gyöngyből, vagy gránátból pártövet övedztek,
Régenten lábokon csizsmákat viseltek,
Nincsen _seculuma_, hogy czipőt öltöttek.
A kissasszonyok is mind így őltöztettek,
Csak egyedűl azzal megkülönböztettek,
Hogy ezeknek fejek nem főkötöztettek,
Sem hosszú fátyollal bé nem fedeztettek.
Illy öltözeteket Budán nem láthattam,
És még magyar szót is csak ritkán hallhattam.
Hogy lehet ez? éppen azt meg nem foghattam,
Ezen dolgon méltán én álmélkodhattam.
Igen szépen kértem én a cancellistát,
Hogy mutasson nékem magyar urat s dámát,
Vezessen helyekre, hol ezeknek számát
Láthassam hazámnak fényes ragyogványát.