Minap egy régi jó barátom ezen versekbe foglalt _Budai útazást_
Borsod-vármegyéből olly kívánsággal küldötte hozzám: hogy én a verseket
elolvasván, ítéletemet adjam felőlök: hogy tudniillik megérdemlik-é a
világ eleibe való terjesztést? vagy nem? és a hol azokban valamelly
hibát fogok találni, azt megjobbítsam, hogy jobbításom által
tökélletessebbé tétessenek a kiadásra. – Csodáltam, megvallom, ezen
kívánságát jó barátomnak annyival is inkább, mivel ifjúságunknak
zsengéjétől fogva esmérvén egymást, jól tudja: hogy én poéta sohasem
voltam, mégis azt kívánja tőlem, hogy azok _censurámon_ menjenek által –
de mégis, hogy kívánságának némű-néműképpen eleget tegyek: figyelmetes
elmével néhányszor általolvastam és az egész munkát annyira latra
vetettem, a mennyire csekély tudományomnak próbaköve engedte; de
megvallom, hogy semmi ollyast nem találtam benne, a mi jobbítást és
pallérozást érdemlene, és ha mi aprólékos lett is volna, semmiben sem
változtattam meg; netalán tán a szerző ezzel torkolna meg: _Hos ego
versiculos feci, tulit alter honores_. Éppen nem kívánom azt
tulajdonommá tenni; mert a mint feljebb mondám: _Én poéta soha sem
vóltam_. De azt is ellenben kéntelenítetem megvallani, hogy az ékes
versek olvasásában eleitől fogva nagyon gyönyörködtem és ez is lészen a
legfőbb oka, hogy ezen munkát jó barátom általkűldötte hozzám.
Ezen verseinek természet szerínt való folyása és szép magyarsága,
nemkülömben, ámbár pallástolt, de jóra igyekző mivólta, nékem annyira
megtetszett, hogy eltökéllettem magamban elsőben azokat – minthogy
egyetemben folytanak – tizenhárom részekre felosztani és minden rész mit
foglaljan magában, felől kis summában kitenni.
Másodszor: ollyan szavak mellé, mellyek _exoticumok_, vagy valamelly
históriabéli tudományt foglalnak magokban, betűket helyheztettem, hogy
minden levél alatt hasonló betű mellett azoknak megmagyarázását
találhassák az olvasók.
Harmadszor: a _barbarismusokat_ és franczia szavokat valamint a magyar a
magyar szavakat szokta írni, így írtam ide, jól tudván, hogy sok magyar
légyen, a ki sem írni, sem olvasni francziául nem tud. Így tehát a a
versek nem az én műhelyemben koholtattak, csupán azoknak tizenhárom
részekre való osztások és betűk által való megvilágositások ezen előjáró
beszéddel az én munkám.
_Mikroskopium_ nélkűl is által láttam én azt, hogy ezen verseknek sok
_criticus_ Zoillussai és kikaczagó _Mómussai_ fognak támadni; azon okból
tettem ezen előjáró beszédet eleikbe, hogy e légyen paizsok ellenek
kilövött nyilak ellen: _quot capita, tot sensus_. – Ezenfelül az igen
közönséges magyar példabeszéd szerínt: _Kinek tetszik papja, kinek a
papnéja, kinek a pallástja_; és így Péternek ez a munka tetszik, Pálnak
meg amaz. _Diogenes_ a hordóba vette lakását, _Aristoteles_ pedig
_maczedoniai_ Nagy Sándor udvarába. Tehát _autor_ sincs, a mellynek
munkája az egész világnak tessék. Ezen falusi nótáriusnak is a munkája
nem mindennek fog tetszeni; sőt a mint feljebb írám, sok ócsáló
Zoillussai fognak támadni. Egyike azt fogja előadni, hogy Szathmár
vármegyéből Budáig tett útazás nem hosszas, azért is emlékezetre való
dolgokat nem igen foglalhat magában és hogy az utjában történt
visszontagságok is csak csekélységek. – De ha ezek hosszabb útazásak
leírásában gyönyörködnek, útasítom őket _Magellán_ és _Kook_ utazások
olvasására; ha ez is rövid volna, _Kolumbus_ és _Amerikus Vesputzius_
utazásokra vagy pedig _scyták_, _vandalusok_, _frankusok_, _normanusok_,
_sclavusok_ vándorlássaira. Ha Jéruzsálembe jéruzsálemi János királyt
fogják kisérni, tudom, meg fog _Palesztináig_ az üstökök izzadni. Mind
ezeknek útazásai le vagynak írva, tehát olvashatják. – Ha mindezek sem
tetszenek, már a dologba tovább én sem mehetek: hanem kérdezzék meg azon
angyalt, ki Ádám első atyánkat a paradicsomból kikergette, hogy a
szegény Ádám merre bujdosott? A _harangodi_ pusztának, vagy pedig a
_Jatóságnak_ vette-é útját? – A szegény nótárius, mivel Mahomettel a
hóldvilágon keresztűl nem útazott, hanem csak Budára ment, hosszasb
útazását nem írhatta.
Ha történetei sem tetszenek, tehát javaslom ezeknek, olvasni _Cervantes_
munkáját, mely _Don Quisodról_ szól, vagy _Vieland_ úrnak könyvét,
melyet _Don Sylvio de Rosalvoról_ adott ki, ezekben elég furcsa és
nevetséges dolgokat fognak találni; de mégis csak meséket. Sok
tómusokból álló románczok: azaz mesés könyvek vagynak, kik mégis
kedvesek; annyival tehát nagyobb kedvet adhat a nótárius útazásának
leírása az olvasáshoz, mennyivel az ő történetjei valóságosak és nem
kigondolt mesék mint a fennt előhozatottak.
Fogják talán némelyek azért is rágalmazni, hogy sok deák szókat kevert
versei közzé; de ebben is pártját fogom; mert kiki tudja, hogy a falusi
nótáriusok így szoktak beszélleni, hogy ez által a közönségnek tudtára
adhassák, hogy ők is jártak oskolába.
De ha ki magyarságában kivetést tészen, annak azt mondom, hogy a napban
mocskot keres és netalán-tán más szemébe szálkát lássan, a magáéban
pedig a szelemen gerendát nem érzi.
Némellyek fognak agyarkodni azért, hogy verseiben a magyar gavalérokot
és dámákat annyira megillette, hogy a tisztelet küszöbén ebben
általhágott. – Megvallom, hogy ellenek tett _satyrája_ egy kevesé
darabos és nem oly csínossággal harapó, mint a _Horácziusnak_,
_Juvenálisnak_ vagy _Rábner_ úrnak _satyráji_; de úgy tartom, hogy ő azt
képzelte magában, hogy ezeken valami csínos és néműnémű élességgel való
gondolatok igen keveset vagy éppen semmitsem fognának, valamint hogy a
szó a rest lovon nem fog, hanem ostorral kell a vonásra megindítani;
mert nem hogy a korcsosságot és állorczás öltözetet le akarnák tenni –
de ó fájdalom! szégyenlik magokat magyar vérből származattaknak is
mondani. Jól általlátta a nótárius, hogy ezek azok, a kik _Memphis_
templomában csak azért imádják az _Apis_ istent, hogy a szarva meg
vagyon aranyozva. Tudta azt is, hogy a megélemedett cserfának a héját
_pennacillussal_ le nem lehet faragni: hanem bárddal vagy fejszével
szükség eztet véghez vinni. Vajha verseinek fúllánkjai olly hasznosok
lennének, mint gyakran a méreggel kevert orvosság szokott lenni; de
talán azt mondhatja a nótárius: _Aethiopem lavo_: Szerecsent mosok; de
haszontalan, mert nem fejéredik. – _Perditio lua ex te Izrael_. Jobbat
nem tehetnének ezek, mintha _Klimiussal_ a főld alatt lévő fa világba
mennének, hogy így a főld színén dicső s nagyhírű nemzetünket
bészurkozni, békormozni megszűnnének.
Utóljára: fognak megjelenni néhány őtet nemcsak kinevető, hanem ellene
puskázó új _Mómusok_ is, – de vajjon kik lehetnek ezek? Nem mások, hanem
két három esztendőtől támadott új magyar poéták; de ezt szükség előre
tudni, hogy Neptunus három ágú kapájával a _Helikon_ hegy tövén egy
gödröt ásott, a hol is forrás támadott, melly _Castalius_ kútjának
neveztetik. – Ezen új poéták azt megtudván, némellyike _Merkuriustól_
kőlcsönzött szárnyakon oda repűlt. Némellyike a _Lybusa_ lován, mely
Csehországban Prágánál a Siska hegyéről az úgynevezett Fejérhegyre
ugrott, a Mátráról ezen _Castalius_ kútjához ugratott. Másika a
_Mongolfié machinájába_ űlvén, egész addig hasította a levegő eget. A
szegénye pedig csak gyalog ment. Mind ezek annyit ittak azon vízből,
hogy megrészegedvén garázdálkodni mernek a szegény nótáriussal, a mint
hallom pedig, csak éppen azért, mivel négysoros versekkel tette
munkáját, azt állítván, hogy a mostani időben a kétsoros versek vétettek
módiba, a négy sorúaknak folyása már kiszáradott, mint Temesvár körűl a
posványság. – Ha ezen új poéták illyen mondásaikkal eggyenként
találnának jönni hozzám, akkor mindenike ezen ígéket hallaná tőlem: _Et
tu fili mi Brute!_ mellyek után tudnék a fülökbe valamit sugni. – De ez
meg nem eshetik; mivel imitt s amott laknak a két hazában. Addig is míg
fegyverhez kapnak, pennám légyen a beszéllő _túbusom_, melly által _ad
antevertendum omne malum_ így szóllok hozzájok:
«Drága új Poéta uraimék! Megengedi kegyelmetek aztat: hogy miólta a
magyar haza áll, még olly magyar poétát e világra anya nem szűlt, mint
néhai Gyöngyösi István úr, T. N. Gömörvármegyének viceispányja vala, és
talán mondhatom, egyhamar illyet nem is fog szűlni. Mutasson kegyelmetek
csak egy munkáját legalább, a a melly kétsoros versekből álljon.
Mutassanak több más jeles régi poétáknak legkissebb munkácskáját, a
melly kétsorú versekkel légyen írva. Mit felelnek kegyelmetek ezen
_thesisemre_? bizonyára nem mást: hanem _silentium indicentis_ stb.»
Végtére aztat fogják nyesni: hogy mostan a tudományok nagy
_metamorfosis_ alá vetettek, kipalléroztattak, az ó _slendriánok_
eltörőltettek: következésképpen a négysorú versírás is obsitot kapott,
mivel jobban és ékesebben hangzik a kétsorú versekből csinált munka. –
Kedves új poéta uraimék! ne vonják bé kárpittal kegyelmetek a dolognak
valóságát; mert a mostani világ pápaszem nélkűl az eltakart dolgokba is
bélát; sőt vallják meg, hogy csak azért hangzik jobban és szebben a
kétsorú versekkel épűlt munka: mivel kegyelmetek a dolognak a könnyebb
végét fogják, s nem akarnak igazán dolgozni és fejeiket törni a szavok
öszveszedésében; mert a munka mind későbbre haladna, mind annyi könyvek
a prés alá nem szoríttathatnának, és így az erszény is későbben dagadna.
Édes anyánk nyelve a szavakban és _synonimumokban_ olly gazdag, hogy egy
nyelv sem nyithat bővebb szótárt ennél; de mivel sokkal könnyebb két
szavat egyhanguakat találni, mint négyet, tehát ez a valóságos oka, hogy
kegyelmetek _metamorfosis_ módijok kétsoros versekkel ír. – Égig
magasztalom a füredi poéta urat, t. Horváth Ádám uramat, mivel ő
kegyelme nemhogy a négysorú versírásnak obsitot adott vólna; sőt az új
1788. esztend. új _conventziót_ szabott nékie, mivel a mint értésemre
esett, a Virgilius _Aeneissét_ hasonló négysoros versekben ezen új
esztendőben szándékozik kiadni.
A _Magyar Kurírban_ olvastam, hogy egy valaki – kétségkívűl új poéta –
azért berzeszkedik ellene, hogy a _Magyar Hunniássát_ négy sor versekkel
írta. – Sokáig éljen és mindég így írjon. _Omnis mutatio periculosa_. Én
előttem mintegy _rythmice_ hangzanak a kétsoros versek; de a négy sor
versekkel való munka fontosságot, érett nehézséget és méltóságot foglal
magában.
Vagynak szép munkák kétsoros versekkel is, megvallom, valamint t.
Pétzeli József úr magyar _Henriássa_; mert ezen munka arany munka és
minden dícséretre méltó. A mint is minden hízelkedés nélkül aztat
mondom: hogy igaz és szépen folyó magyarságáért, válogatott
gondolatokért, tökélletes poésisi reguláknak megtartásáért Gyöngyösi
István munkáji mellett első helyet érdemel. – Óh ha ő kegyelme ezen
munkáját négysoros versekkel tette vólna! még mennyivel méltóságosabb
munka lett vólna! felől mondám: hogy arany munka; úgy is vagyon; de ide
helyheztetem Andrád Sámuel úrnak a _Magyar Hunniás_ eleibe tett homlok
versei közzűl ezen egy pár sor verseit:
Be szép a tudomány együtt az erővel,
Az arany gyűrű is szebb a gyémánt kővel.
T. Pétzeli uram munkája is, ha négy sorból állana, ugyan briliantírozva
volna, mert előttem a négy sorok a briliántok a versekben. – Hogy ő
kegyelme kétsoros versekben tette ezen válosztott munkáját, ítéletem
szerint csak a lészen az oka, hogy a mostani _methodushoz_ alkalmaztatta
magát, vagy pedig erre másoktól késztetett; mert ollyan jeles és nagy
poétának, mint ő kegyelme, csak egy lett vólna a négysoros munka is.
Ha _pro coronide_ ide valaki azt mondoná: hogy mégis csak módi most a
kétsoros versírás: arra azt felelem, hogy csak ollyan módi ez, mint azon
őltözetek, mellyeket a nótárius a gavalérok s dámák hátán ezen verseiben
kefél.
Bézárom már előjáró beszédemet és dícsérem a nótáriust, hogy az igaz
régi magyar poésisnek utjáról el nem tért. Végtére azt mondja:
_Feci quod potui, faciant meliora potentes._
Elég az tőle, hogy míg mások a napra henyélve néztek, ő addig falusi
dolgai között üres időt nyervén, budai útját leírta. Történhet, hogy ha
ezen munkája kedvességet nemzete előtt fog érdemleni, ennek utánna
fontosabb dolgokról akár _in prosa_, akár mint most _in ligata_, fog
irni. – És talán jövendő munkájáért, ha ezért nem is, vagy borostyánt
vagy bojtorján koszorút fog nyerni. Most csak azt írja ide, hogy velem
együtt marad:
_Egész kedves hazájának_
tökélletes alázatos tisztelője, az autornak testi lelki barátja.