szerint változik. A régi világban egyszerűbb volt a mejjrevaló, kevesebb
rajta a selyem kivarrás, ma már, – kivált Bánffy-Hunyadon – olyan sűrűn
telicifrázzák selyemmel, hogy semmi parasztja, semmi diszítetlen része
sem marad, eredeti anyagjából, a báránybőrből semmi sem látszik. Az
ilyen agyoncifrázottnál bezzeg szebbek azok a módjával varrottak,
amilyeneket például még Monostoron, Valkón, Mákón s Vistán viselnek. A
mejjrevaló téli ruhadarab, de nyáron is fölveszik templomozásra,
temetésre. Télen s hüvös időben, a mejjrevaló alatt kék flanel bujkát,
mint ők mondják, bujbelét hordanak. A mejjrevaló (IX. tb.) diszítésének
java, a selyemhimzés a hátra kerül, – eleje, a gomblyukak s gombok
tájéka vörös, zöld s fekete lakk bőrrel van szegélyezve, ez az
«almásolás», amely ismétlődő ívekből s pántokból áll; hasonló bőrszegély
veszi körül a «háticifrát» is, de már gazdagabb kiképzésű,
tulipán-szívalakú, sőt olykor az egész háticifra bőrből van, némi
selyemvarrású levél- és indadíszszel. A diszítendő mező, a mejjrevaló
szabásának megfelelően, alul szélesebb, mint felül, mert a két
hónaljkivágás íve keskenyebbé szeli felső részét. A hát középvonala két
arányos részre osztja az egész díszt s felező vonala az alsó és a felső
cifrának. Az egyszerű vagy többszörös alsó bőrszegély közepéből, amelyen
szintén lehet folyó leveles, rózsás himzés, indul ki az alsó himzett
ornamentika, többnyire egy egyenesen felszökő, leveles ágon ülő, két
oldalra hajló tulipán s ezek alatt két georgina, ahogy ők mondják,
«gyorgyina». A levelek felváltva pirosak és zöldek; a középső s két
oldalsó tulipánok közeit kisebb rózsák töltik ki; ugyanily dísz jő a
gyorgyina fölé is. Ez egyike az egyszerűbb alakításoknak; rendesen egész
egymás mellé simuló, minden tért betöltő a dísz, vagy legföljebb annyi
üres hely marad, hogy még a felső rész az alsó résztől valamelyest
megkülönböztethető. Rendesen felismerhető a középső tulipán, rózsa vagy
pávaszem, a két oldalsó ág, különféle rózsákkal, levelekkel és a jobbról
meg balról eső georgina. A szár a tulipánból indul ki, a georginák
fölött rózsák vannak, a hosszukás középtulipán két oldalán újra két
nagyobb rózsa, fölöttük madáralak, melynek fejéből indul ki lehajlólag a
leveles ág, végén négy pávaszemes virággal; ilyen virágféle van a
középtulipán fölött is; a megmaradt közöket kisebb pontokkal, rózsákkal,
szívidomokkal töltik ki. E diszítés különben nagyon változatos; néha a
gyorgyina és rózsa közül több ág indul, levelekkel s rózsákkal. Néha
oldalvást indul el alulról az ág, körülveszi a gyorgyinát és a tulipán
bimbaját s a középen tulipánnal, egy kisebb tulipánnal végződik.
Egyszerűbbek a bőrrel diszítettek: három egymás mellett álló piros
virág, mindenik egy közép rózsával, kétoldalt mellé simuló levéllel és
alattuk a georgináknak megfelelően egy-egy virággal. Van minta, mely
két-két oldalt georginából, s közülök kiinduló leveles rózsából áll; a
két oldalsó virág itt is feltalálható a nagy tulipán alatt, amelyből
újra ágak s rajta rózsák nőnek ki. Más változatban mutatja be ezt az
ötös tagozást egy mejrevalónk: a bőrből vágott közép-tulipán (már alig
hasonlít tulipánhoz) négy georgina közé esik, a tulipánból két oldalt
nőnek ki a szárak, nagyobb, piros bőrből vágott és kisebb, selyemből
himzett levelekkel. A mejjrevalók hátának felső dísze néha hasonló az
alsóhoz, de meg van fordítva, virágai lefelé csüngenek, vagy egymás
mellett van tulipán, rózsa, pávaszem, vagy a közép-tulipánból két
oldalra nyuló ágon fent is, lent is virágok; vagy csak két rózsa közt a
tulipán. Néha fönt sincs ilyen bokréta s csak bőrből készül a hátcifra
és alatta kis bimbó füzér, közepén nagy körmös bimbóval.
[Illustration: B.-HUNYADI CSALÁD. (22)]
[Illustration: B.-HUNYADI FIATAL PÁR. (23)]
[Illustration: KALOTASZEGI SZŰRGALLÉR. (24)]
[Illustration: DISZÍTÉS A SZŰRÖN. (25)]
Téli bunda helyett hordják a festett kozsókot, így hivják ugyanis azt a
mejjrevalót, amelynek újja is van (IX. tb.); festettnek azért nevezik,
mert a fehér birkabőr, amiből készül, kávébarnára van színezve; kivált
Vistán s Monostoron viselik, fekete prémgallérral s prémkézelős
újjakkal; kevéske selyemvarrású diszítés is van rajta, a háton, fölül a
tarkó alatt s a hát alján. Panyókára vetve hordják a «csonkát», a
«darócot».
[Illustration: B.-HUNYADI NŐI VISELET. (26)]
[Illustration: KÖRÖSFŐ FALUBÓL.]
A szürt, (20. 23. és V. tb.) Jankó János szerint, régente nem viselték a
kalotaszegiek, de ma már általános; Kolozsvárról, Nagyváradról hozzák a
vásárra. Diszítése fekete vagy sötétzöld s e vidéken nem olyan gazdag és
változatos, mint hazánkban egyebütt. Fődísze (24.) a hátra csüngő
gallér; van diszítés elül, a két alsó csücskén, oldalt az újjak alatt s
szegélyezve van a két újja. (25.) A gallér szegése egyszerű széles sáv;
a négyszögletes mező közepén, felülről, a tarkó alól indultan, levél
formába foglalható diszítés van: vastag szár, két oldalán rózsák s
levelek; az egész tömötten tartva és úgy, hogy a külső végződések
mintegy körvonalát adják egy hegyes levélnek. A gallér két alsó
sarkában, ferdén befelé, ugyanilyen alakú, de nagyobb díszek foglalnak
helyet alul egy-egy hozzájuk simuló levélfüzérrel. Elül szintén két
fekete, összefutó, széles sáv közt van a szür szélének dísze, épúgy
lefelé keskenyedve. Helyes ízlésre vall ez a megoldás, amennyiben nem
kisebbíti véges-végig az adott motivumot, hanem előbb egyszerűsíti,
azután egy kisebb, egyszerűbb alakba megy át, hogy a végén ékben
végződjék. Néhol, így Vistán, látni olyan szűröket, amelyek különböző
piros színnel vannak diszítve, de csak a két oldalon, a zseb táján.
[Illustration: B.-HUNYADI MENYECSKE. (27)]
Általában csizmát viselnek. Hetyke legények – Mákón látni gyakorta – a
csizma szárának felső részét kifordítják, úgy, hogy a csizma fülei is
kilógnak. (V. tb.)
A kalap nyáron karimás, fekete pörge, jobb oldalán bokrétával. Munkában
csurgóra gyürt karimájú szalmakalapot hordanak; a szalmakalapon tarka
selyempántlika van, Mákón tenyérnyi széles. Télen fekete báránybőr
sipkát viselnek.
Nézzük a női viseletet. (V. VIII. tb.)
Bánffy-Hunyadot kivéve, egész Kalotaszegen úgynevezett vállfűs, a vállon
kivarrott inget hord a fehérnép; Kolozsvár környékén kötéses inget
viselnek, Bogártelkén szép pókos kötéssel, Monostoron finom
recekötéssel. Ki van varrva az ing gallérja s kézelői, – legdíszesebben
a vállfű, két újjnyitól tenyérnyi szélességig; legszélesebb a mákói. A
vállfű varrása írás után való s ennek szép példányait a varrottasról
szóló fejezetben mutatjuk be. A hónalj alatt két betoldás van: felül a
pálha, alul a csók. A varrás az ingen piros vagy fekete fejtő. A gallért
s a kézelőket két-két hosszan lecsüngő hárász bojttal kötik össze; Mákón
s a környékbeli falvakban négy, sőt hat bojt is kerül a nyakra. Az
ingre, legalul – különösen Hunyadon – a kurta szoknya következik s erre
kötik a fehér fodorvászonból készült alsószoknyát, a pengyelt. A
pengyelre jön a muszuj, – Kolozsvár környékén bagazia a neve, – a
kalotaszegi viselet e legjellemzőbb darabja, amelyet a leány, pártával
együtt, a konfirmációtól kezdve visel. (27., 28.)
[Illustration: KALOTASZEGI KÖTÉNYSARKOK S VISTAI NYAKKENDŐ. (VI. tb.)]
[Illustration: PENGYELEN A MUSZUJ. (B.-HUNYAD).]
[Illustration: PENGYELEN A MUSZUJ. (B.-HUNYAD). (28)]
A muszuj vagy muszuly, fél szoknya (ez úgy értendő, hogy elejéből egy
kötényre való hiányzik; eredetileg egész szoknya volt, csak utóbb
hagyhattak el belőle, miután az a rész, a fölibe kötött köténytől úgy
sem látszik), amelynek alsó szegélyére belül arasznyi széles színes
(piros, sárga, zöld) posztót varrnak, azután a szoknyát elől felhajtják,
úgy, hogy a szoknya belső oldalán a színes posztó és a pengyel egy része
is látható; elől köténynyel takarják el a pengyelt. A muszuj színe
sötét, fekete vagy kék (Hunyadon), az ővnél sűrű ráncba van szedve s a
ráncok a muszuj ővkötőjében egyesülnek; az ővkötő Bánffy-Hunyadon zöld,
vidékén piros. A kötő alatt, körülbelül két ujjnyira, a ráncokat
kockázás, szedés vagy darázsolás fogja össze. Leányok, menyecskék
muszujszegő posztója piros vagy sárga, az idősebb asszonyoké zöld, az
öreg asszonyoké fekete. Ujabban, Bánffy-Hunyadon, divatos a mintás plüs
(bársony) muszujszegély, de ez nem olyan szép, mint a posztó. A posztó
szélessége változó, néhol keskenyebb, másutt husz centiméternél is
szélesebb. A posztót ki is szokták himezni; leggyakoribb hogy rávarrják
a tulajdonos nevét és a készítés évszámát. Mákón a kis tíz-tizenkét éves
leányok is hordanak muszujt, ami nagyon kedves.
[Illustration: TOROCKÓI KÖTÉNY. (ZENTELKE). (29)]
A kötény vagy kötő (VI. tb.) rendesen olyan színű és olyan anyagú, mint
a muszuj, de voltak ezelőtt nagyon szép zöld posztókötények, piros
torockói csipkével diszítve. (29.) Ma már, sajnos, ilyeneket nem
csinálnak. A kötény is sűrű ráncba van szedve s ezeket a ráncokat is
darázsolás, szedés vagy kötés tartja össze. A kötény szélét színes
pántlika futja körül három oldalt; vagy egyszínű (piros, sárga, kék vagy
zöld) vagy virágokkal díszes. A kötény két alsó sarkába egy-egy nagy
rózsa kerül, rendesen ugyanolyan a pántlikából, mint amilyen az oldalán
van, de néha csipkéből (torockói csipke), néha gyöngyökkel diszítve s
középen hárász bojttal. A rózsát néha még két szalaggal varrják körül,
úgy, hogy a rózsa mintegy keretben van; Mákón e keret fölé, néha kisebb
keretben egy másik rózsát is tesznek.
Ünneplő a gyócsfersing, a sűrű ráncba szedett, a vizelt (mert nedvesen
redőzik) fehér szoknya. (30., 31.)
Ma már ritka a váll vagy füzős váll, a piros posztóból készült kis
mellény fekete csipkedíszszel, mely elül piros szalaggal volt
összefüzve; ennek a mellébe és hátába fa vagy vas volt bevarrva,
halcsont helyett. (32.)
[Illustration: GYÓCSFERSING. (B.-HUNYAD). (30)]
A kalotaszegi viseletről írja munkatársunk, _Kriesch_ Aladár: «A
kalotaszegi viselet, különösen a női viselet, nemcsak a közönséges
értelemben vett festői, – hanem, hogy úgy mondjam: arhitektonikus. Az
ország sok egyéb táján van még népviselet, mely úgy rajzbeli
karakterénél, valamint színeinek eleven akkordjainál fogva erőteljes, ép
stílust mutat. De a kalotaszegin kívül egy sincsen (s ebben a
tekintetben még az oláh is messze mögötte marad), amelynek
alapprincipiumát az képezné, hogy vonalaiban, szabásában az emberi test
tagolásához, annak vonalaihoz alkalmazkodjék! Ezt a costume-öt még az
antik görög sem találta volna barbárnak. Figyeljük meg, mint símúl az
ing a törzs idomaihoz, s miképpen vannak az újjak beillesztve, jelezve a
karok különállását a testtől! Mily gyönyörű lesz ennek következtében a
karnak minden mozdulata. Az elül felhajtott szoknya, a «muszuj»,
lendületes vonalában miképpen adja meg a medence rajzát, a szoknyák
sokasága nem csinál felfordított tölcsért a nőből, hanem a lábak mentén
leomolva, harmonikusan zárja be a silhouette-t, míg a piros csizma
megadja a keleties nuance-ot az egész viseletnek.»
[Illustration: KALOTASZEGI NŐI VISELET S A PÁRTA (KÖRÖSFŐ,
M.-GY.-MONOSTOR, B.-HUNYAD). (VII. tb. a.)]
[Illustration: KALOTASZEGI NŐI VISELET S A PÁRTA (KÖRÖSFŐ,
M.-GY.-MONOSTOR, B.-HUNYAD). (VII. tb. b.)]
[Illustration: B.-HUNYADI HAJADONOK, TEMPLOMOZÁS UTÁN, GYÓCSFERSINGBEN,
PÁRTÁVAL. (31)]
A fehérnépnek is van mejjrevalója, (34 és VII. tb.) még pedig hosszú és
kurta. A hosszút manapság már nem is készítik, a még meglévőket hordják,
de csak öreg asszonyok, vasárnapi templomozáskor. A kurta mejjrevaló
csaknem olyan, mint a férfiaké, diszítésében sincs különbség. Sajnos, a
szép formás, csipkés mejjrevaló (35. 36.) már kiment divatból; ez zöld
vagy fekete posztóból készült, piros vagy sárga csipkedíszszel,
körülprémezve feketén. Darócot vagy condrát is használnak a nők. A
leányok karácsonykor fehér daróccal, pártásan mennek a templomba. Ugy az
asszonyok, mint a leányok csizmája piros, csak Hunyadon kezdenek újabban
a városi szolgálatból hazakerült leányok fekete csizmát viselni. A
csizma zöld selyemmel van kivarrva. (37).
[Illustration: GYÓCSFERSING (BOGÁRTELKE ÉS B.-HUNYAD.) (30)]
Templomozáskor leányok és fiatal menyecskék szélesen kibontott tarka
virágos keszkenőt viselnek jobb kezükben, legjobban szeretik a rojtos
szélű kendőket. Bal hónuk alá is szorítanak egy rojtos selyemkendőt,
amit nem szabad lehullatni, – így őrzik mozdulataik illedelmes voltát.
[Illustration: FŰZŐS VÁLL. (32) (KALOTA SZT.-KIRÁLY).]
Fejükre szintén szines, virágos kendőt kötnek; templomozáskor elül kötik
meg, máskülönben hátrakötve viselik s ez sokkal szebb, mert szabadon
hagyja a nyakat. Leányok, a konfirmációtól kezdve a lakodalomig, pártát
tesznek vasárnaponkint. (38 és VII. tb.) A párta két-négy ujjnyi széles
vasabroncs, sürűn kirakva arany pillangós üveggyöngygyel, gyöngyház
csigával; a párta hátulsó részéről különböző színű sallangok, pántlikák,
gyöngyöskötők s bojtok («boszintó») lógnak le. A pártát Hunyadon
vízszintes állásban viselik, egészen a homlokon; a falvakban hátradülő
rézsutosan helyezik a fejre.
A mennyasszony (IV. VIII. tb.) dulandlét visel s ezt viseli mindaddig,
míg keresztelőre nem viszik első magzatát; finom fehér patyolat fátyol,
két sarkában (az egymással átellenben lévő sarokban) kivarrott
diszítéssel. A dulandlé («tulle anglaise») díszítő szegését színes
pamutból az úgynevezett «berliner»-ből vagy mint ők mondják hárászból
varrják; köröskörül többnyire egyszerű, ritka kockás vagy háromszöges
dísz fut végig a fátylon s a sarkokat a mejjrevaló hátsó részének
középső díszéhez sok tekintetben hasonló himzés tölti ki. Itt is van egy
nagyobb rózsa- vagy tulipánalakú középdísz, mely a sarokból indul s
leveles száron ül két oldalt rózsákkal és georginával; a rózsából
levélfüzérek nőnek ki, két oldalt lecsüngve s fent egy másik kisebb
rózsa. A diszítés uralkodó színe a vörös; rajza széles nagy formájú,
többnyire tulipán, amelybe sokszor országcimer van varrva. Egyéb
virágdísz is előfordul; például a két alsó tulipán csak az ágak
kiindulási helyét jelöli s az ág felett is, alatta is, van egy-egy
rózsa; vagy csupán egy rózsa felső részéből indul ki az ág, amelyen
különböző színű kis rózsák váltakoznak. A gömbölyű vonalas minták
mellett előfordul a szögletes forma is; ez a «szál után varrott»
varrottasokra emlékeztet egyenes vonalú tört konturjaival, meg van ezen
is az egy főágon és a két mellékágon ülő öt virág, mellékágakkal; színe
majdnem egészen vörös, csak a szárak zöldek. A színösszetétel s a
foltelosztás általában ügyes; egy világos és egy sötétebb szín egymás
mellett, ez a jellemző. Majd a tengely emelkedik ki sötét foltjával,
majd a sötétzöld kelyhű nagy rózsa, világosvörös külső része, két oldalt
ugyanolyan világosszínű rózsával, ád világos foltot az alatta s fölötte
lévő levelek sötét tömegétől körítve. Egy kendőn a nagy középrózsa az
alatta lévő két tulipánnal és két rózsával simul össze egységes
színfolttá, körülvéve levelek sötét foltjával s az egész körül ismét
világos foltot képeznek a virágok és lent ismét sötét folt van a
tulipánok alatt. Mindez fejlett izlésre vall.
[Illustration: NYÁRSZÓN. (33)]
A dulandlé alá jő a gyöngyös csipkével lekötött, színes
staniol-lemezekkel és piros hárászdíszszel ellátott főkötő, amely
alighogy keresztül tetszik a fátylon. A fátyollal, a dulandléval körül
kötik a fejet, a nyakon egyszer körülcsavarják s hátul úgy omlik le
sarokig (VII. tb.)
Nincs a világon nép, akinek festőibb lenne a viselete.
[Illustration: KALOTASZEGI DULANDLÉK. (VIII. tb. a.)]
[Illustration: KALOTASZEGI DULANDLÉK. (VIII. tb. b.)]
[Illustration: B.-HUNYADI SELYEMVARRÁSÚ MEJJREVALÓ. (34)]
[Illustration: (35)]
[Illustration: CSIPKÉS MEJJREVALÓK, B.-HUNYADRÓL ÉS ZENTELKÉRŐL. (36)]
[Illustration: B.-HUNYADI ZÖLDSELYEM VARRÁSÚ PIROS CSIZMA. (37) a) b)
_diszítés a lábfején;_ – c) _diszítés a csizma kérgén._]
A «mejjrevalók» kapcsán emlékezzünk meg egy tipikusan magyar, a gyáripar
elül szintén tágító, rohamosan pusztuló mesterségről, a
szűcsmesterségről. Hat-hét régi szűcscsel találkoztunk Kalotaszegen,
abbahagyták mesterségüket, «nem győzzük, amióta begyütt a vasút!» Akinek
még aránylag jól menne, akinek meg volna a kellő kis anyagi tehetsége,
mint ők mondják, a «kitartása» hozzá, gondolkozik már az is, – mint
például Kati Márton, az értelmes, ügyes bánffy-hunyadi szűcs, – hogy
holmi egyéb, jövedelmezőbb, versenyképesebb kenyérkereset után nézzen.
Lám, Kati Márton azon tanakodik, hogy valami kis szatócsüzletet nyisson,
mert a gyáriparral nem győzi a versenyt a «mesterség». Milyen is hát az
a mesterség?
Ugyancsak Kati Márton oktatott ki bennünket, mint lesz a berbécs bőrből
a mejjrevaló.
[Illustration: B.-HUNYADI, PÁRTÁS HAJADON. (38)]
[Illustration: KÖRÖSFŐ FALUBÓL.]
A szűcsmesterség egyszerű szerszámai a következők: rámaláb s rajta a
félkézvas; kaszaszék (kaszapad, láb, járom, kés); olló, csipkéző
kalapács, csipőfogó, szabókés, török vagy törkővas, lyukasztó, csipkéző,
horgosvas (kákó, bőrtörő vas); a hammas (hamvas) kád, áztató kád,
korpatartó. (39)
Már most halljuk magát a mestert.
A berbécsről lehúzza a mészáros – tömlőre nyúzva (amikor kifordítja
bőréből az állatot) vagy hasítva – a bőrt s azon nyersen átvesszük tőle.
Első sorban lefejtjük (kifejjük) róla a zsírt, kaszával, a rámán, aztán
árnyékos helyen, a színben, kiterítjük rúdra; amit tömlőre nyúztak, azt
pálcikókkal peckeljük ki s úgy kerül rúdra (pálcikát dugunk a fejbe,
mellbe, farba s a két lábba). A szárítás négy-öt napig tart, aszerint,
milyen zsíros a bőr. Kiszárítás után, amikor a bőr «meg van
tömegesedve», a mester szakmányokba osztja a földolgozandó anyagot s
kikészítés végett átadja a segédnek. (Egy szakmány huszonöt darab bőr s
ennyivel egy nap végez egy ügyes ember).
[Illustration: A SZŰCS MESTER SZERSZÁMAI B.-HUNYADON. (39) _a)_
Kaszaszék. – _b)_ Kaszakés. – _c)_ Horgas vas. – _d)_ Törkő vas. – _e)_
Csipkéző. – _f)_ Lyukasztó. – _g)_ Csipő-fogó. – _h)_ Szabókés.]
A segéd az áztató-kádban, tiszta hideg vízben, tizenkét óra hosszat
áztatja a bőrt, – azután kimossa először ugyanabban a vízben, majd
újított vízben áztatja ismét, másnap reggelig. Másnap reggel kihányja a
kádból, csorogni, a bakra; miután kicsorgott, tajigába dobja s elhúzza a
«húsoló helyre», a színbe. Egyes darabonként, – mintha ostort
pattintana, – kicsapja belőle a vizet, rámára szorítja, keresztbe s
hosszába «behusolja» és amelyikkel végez, azt, ismét árnyékos helyen,
rúdra veti.
A napi szakmány, a huszonöt darab behúsolása után, a mester vizet
melegít, sót, timsót, vitriololajat, hamuzsírt s dercét előkészítvén,
csávát (pác) kever és evvel a csávával, az áztató-kád borítódeszkáján, a
segéd, az inas segítségével, bedörzsöli a bőröket keresztbe hosszába s
meghintvén dercével, összehajtogatván, egy üres kádba veti. (Egy
szakmány csávájához kell: tizenöt kupa víz, vagy tíz krajcár ára só,
háromfertály kiló timsó, három borivópohár vitriololaj, öt krajcárra
hamuzsír s jó négy kiló derce.) Bekészítés után, a megmaradt csávát
ráöntjük a kádba helyezett bőrökre.
[Illustration: KÖRÖSFŐ FALUBÓL.]
Másnap, ha jó idő van, a bőröket, szőrire, kiteregetjük sorjába az
udvaron a földre, hogy a «főd zsírján száradjon»; amikor «testet fog a
bőr», amikor nem ugrik már össze, az inas megforgatja s már most
szőrivel vannak fölül.
Rendes iparos, «akinek kitartása van», pihenteti az így bekészült
bőröket, mert jobb, tartósabb s kidolgozásra alkalmasabb a pihent bőr. A
hiuban, száraz helyen pihen, csomóba rakva, ötvenivel, százával.
Már most, ha szükség van bőrre, megyek a hiúba, kiválasztom s ledobom,
«bekenésre». Ez is a segéd dolga; szakmányonkint (egy szakmány:
berbécsbőr tíz darab, báránybőr tizennégy) bekeni tiszta vízzel, – a
kenést csepüvel vagy a rongyból kötött «mosóval» végzi, – s elteszi
pihenni negyvennyolc órára, hogy megpuhuljon. Amikor puha, «kisarkalja»
(sarkával ráhág s úgy húzza, nyújtja, kézzel); sarkalás után darabonkint
felhurkolja kötélre s horgos vassal kihorgolja, – azután kikaszálja,
hogy egyenlő puha legyen, se «acintos», se «doblott» ne maradjon. (A
kérges bőr az «acintos»; amelyik hámlik, az a «doblott».) Kikaszálás
után egyenkint nyújtjuk ki a rámán s kipattogtatjuk a széleket kézi
kaszával. Kinyújtás után tiszta buzakorpával vegyített fehérkővel
(alabástrom) bedörzsöljük s egyenkint kiszíneljük a rámán, először
hosszában, azután keresztben s harmadszor is, hogy szép szabályos
legyen, hosszában. Végül kiporoljuk s kész. Számbaveszi a mester.
[Illustration: KALOTASZEGI KOZSÓKOK ÉS MEJJREVALÓK. (IX. tb. a.)]
[Illustration: KALOTASZEGI KOZSÓKOK ÉS MEJJREVALÓK. (IX. tb. b.)]
Szakmányonkint, a segéd fizetése egy forint húsz krajcár, ehez húsz
krajcár borpénz és két-három pohár szilvapálinka.
Már most megyen a bőr szabás alá. A mester, «belátás szerint», szín után
válogat a bőrök közül. Kozsóknak, paraszt (üres, nem kivarrott) munkának
valót piros bőrrel, egyszerű szironyozással; jobb bőrt butorbőrrel – s a
legjobb, a legszebb színű bőrből készül a «dufla elejű mejjrevaló»
karmazsinttal s lakkal díszítve «hunyadi-paraszt»-nak, – mert ezek
nincsenek «selymezve». Selymezettett csak leánynép s legényember visel.
Gyöngébb juh- és báránybőrből készül a «selymes»: a bimbós, a
körmösbimbós, az egy rend csillagos, két rend csillagos, gyorgyinás, meg
a koszorús. Legparádésabb az «egészcifra», azon még «paradicsommadár» is
van. (34).
Irhának, zöld szironynak, zsebrevalónak a döglött juh bőrét használjuk,
mert a zöld szironyt s az irhát, azt magunk készítettük régente. Ma már…
azt se érdemes.
Hogy az irha mint készül?
A bőr béáztatódik, aztán nyolc napra a «hammasba» tesszük («hammas» egy
földbe ásott hordó s benne víz, oltott mész és szitált cser-, gyertyán-,
tölgy- vagy bükk-hamu; egyszer megtöltve, elszolgál egy esztendeig) s
naponta kétszer a kanálrúddal megforgatjuk. A hammasból rúdrahányjuk,
úgy, hogy leve a kádba visszacsuroghasson; aztán rámára feszítjük, egyik
oldaláról, félkézvassal, lehúzzuk a szőrt, másik oldalát meghúsoljuk, –
tiszta vízben kimossuk, detto behúsoljuk, aztán, hogy tisztuljon,
tyúkganés vízben (ami a mésztartalmat választja ki a bőrből) áztatjuk
egy félórát, detto behúsoljuk, – mert az irha három húsolást kiván, – s
huszonnégy órára begyúrjuk a rendes csávába. Ha ez megvan, kiteregetjük
s beszárad. Aztán nyirkos helyen, teszem a pincében, «megnyirkol» s
«hajnalosan a harmat is megnyirkítja». Aztán, csak mint a többivel. De
ennek fehérítés nem kell, mert színének a volt gyapjas részét hagyjuk.
Hogy mire kell az irha? Öreg emberek bundáját s mejjrevalóját irhával
ékítjük, a bunda varrásait véle födjük bé az újjasbundán, meg a
juhászbundán.
A szirony pedig? Az a szép zöld?
Éppen mint az irha: koppad a hammasban nyolc napig s az első
behúsolásnál mogyorófából hasított abroncsra húzzuk spárgával, «málészem
köré kötve hurokra», – a vizet kifejjük belőle félkézvassal. Kifejés
után béöntjük tiszta vízzel és sebesen bedörzsöljük szalámiasóval, aztán
«tiszta eredeti rézről reszelt porral behintjük, amit Váradról, a
harangöntőtől hoztak»; letesszük, úgy az abroncson, a pincébe, egy kád
víz fölé, mint a födőt. Másnap reggel kitesszük a napra, száradni vagy
egy órahosszára. Amikor az óra letelt, félkézvassal lekotorjuk róla a
rézport, – kész a szirony.
Így volt régen. Ma már megcsinálja külországban a német, gyárban,
firnájszos zöld föstékkel. De olyan is az!… Hanem hát olcsóbb, annyi
szent.
[Illustration: DAMOS FALUBÓL.]
TEMPLOM
[Illustration: A MAGYAR-VALKÓI TEMPLOM. (X. tb.)]
[Illustration: DAMOS FALU.]
Kalotaszeg népe, csekély kivétellel, «magyar» hiten van; a reformáció
hódító győzelmei után a katolikus templomot tették meg magyar templomnak
s utóbb épült templomaikon is részben megmaradt a régi katolikus
építkezés stilusa.