Ez volt az utolsó levél, mely Zárkány Leonról hírt mondott.
Másnap nem találták őt sehol.
Ott hevertek asztalán érdemrendei, üdvözlő levelei, ő maga nem jött elő
többé.
Hová tünt el? Mi érhette, hogy a boldogság küszöbén, a gazdagság,
hatalom, dicsőség magaslatán, mint egy ködkép, úgy eltünt? Ezt a talányt
nem tudta megoldani senki.
MI LETT A VÉGE?
Sokáig próbálgatták megoldani a talányt, mely Leon eltűnését fedezte.
Mindenki más magyarázatot adott neki.
Nornenstein Octavián fejedelem bizalmas körökben elbeszélte, hogy
Alienornak amerikai párbaja volt Leonnal. Alienor ugyan ezt nagyon
ügyesen el tudta tagadni, de mégis bizonyos, hogy ez okozta Zárkány
elveszését. Vagy elölte magát, vagy úgy kiszökött a világból, hogy rá ne
találjanak.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Alienor pedig épen ellenkezőleg fogta fel a dolgot. Ő meg azt hitte,
hogy Leon egyenesen őt játszotta ki, s azért hagyta ott Rafaelát és a
főispánságot, hogy mégis csak Párisba szökjék Pompeiához. Most már
erősen élt a gyanuperrel, hogy Pompeiának örvendetes levelei kettőjük
között kicsinált cselszövény művei voltak, s tartott a kétségbeesés a
háború végeig, a mikor aztán, a békekötés legelső hirére, ő volt a
legelső, a ki a felszabadult Párisba rohant, azzal a szándékkal, hogy
Pompeiát megöli. Ott azután a kétségbeesésből egyszerre megint az atyai
örömök extasisába esett bele. Onnan írt apjának, hogy Pompeia mégis csak
egy angyal! újszülöttét ma fogják keresztelni, nagyapja tiszteletére
Octaviánnak. A mire Octavián fejedelem emez ismeretes mondatot
válaszolta:
«A hajó útját a tengeren, a madár röptét a levegőben és a többit, és a
többit ki ismerhetné fel! Egyébiránt miért ne hihetné a coeurkirály azt,
hogy ő igazi ura a coeurdámának, holott jól tudja, hogy minden
játékkártyában ott van a coeur-alsó?» (Gyönge példálózás Pompeia
kártya-silhouettjeire, a mikről mindenki tudott, csak Alienor nem).
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Leon tehát itt sem került meg.
Dumka úr fejéből senki sem verhette ki, hogy Leont titkos ellenségei
sikkasztották el, s minden módot megkisérlett feltalálására, jutalmakat
tűzött ki annak, a ki nyomára tud vezetni, s a ki legalább hulláját
megtalálja.
Kárba veszett nemes buzgalma. Leon halva sem jött elő.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Voltak, a kik titkos politikai vendetta áldozatát akarták látni benne, s
éjjeli elraboltatásról beszéltek, s sürgették a kormányt, hogy járjon
utána a követségek útján, nincs-e külföldön elzárva a keresett nevezetes
férfi?
Aztán voltak megint, a kik megesküdtek rá, hogy látták őt majd itt, majd
amott megjelenni; hanem aztán, mikor utána jártak, hallák, hogy az vagy
valami kalandor volt, a ki Leon nevét bitorolta, vagy pedig valami
jámbor utazó, a ki beleillett a személyleírásába.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Csak hárman voltak, a kiknek sejtelmük volt a valóról.
Az egyik Rafaela herczegnő.
A másik madame Corysande.
A harmadik a vas kakadu.
De ők egymást soha sem keresték fel, hogy gondolataikat kicseréljék.
Annyit megtudtak, hogy Leonnal együtt Livia is eltünt.
De hogy hova lettek aztán? az kideríthetetlen titoknak maradt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A FRANCZIA UTAZÓ VÁZLATA.
Az 1872-ik nyár utólján egy franczia utazó: Beaulieu Gaston megkisérté a
schweizi havasok egyik legmagasabb csúcsára, a Mont-Viergere feljutni.
Uti naplójából közöljük ezt a részletet.
Augusztus huszadikán reggel tovább indultunk a pásztor gunyhóból, hol az
éjszakát töltöttük, a Mont-Vierge csúcsa felé, melyet még egy
veszedelmes jégmező választott el nyugpontunktól.
E jégmező egymásra düledező romtömegein keresztülhatolás közben, az
egyik vezetőm oly szerencsétlenül csúszott el, hogy a fejét belevágta
egy párkányba s eszméletlenűl terült el.
A másik vezető, ki emennek testvére volt, a balesettől úgy megrémült,
hogy nem volt rábírható a továbbmenetelre. Azt mondá, hogy ő már előre
tudta, hogy valami baleset ér bennünket, mert reggel, a mint kitekintett
a gunyhóból, előtte ugrált el a fehér kőszáli kecske: a havasi vadászok
rémkísértete; a kivel találkozni bizonyos veszedelmet jelent.
Miután a ficzkót semmi igérettel és biztatással nem bírtam rávenni, hogy
a pompás hegycsúcsra feljöjjön velem, föltettem magamban, hogy neki
indulok egyedül. A jégkúp, melyre még föl kellett mászni, kétszáz méter
magasan meredt föl előttem, s én nem akartam magamon hagyni azt a
szégyent, hogy ily közel a czéltól engedtem magamat visszariasztatni. A
vezetőt utasítottam, hogy mit csináljon a bátyjával, hogy életrehozza, s
azután várjanak ott rám, míg visszatérek, ha nem akarnak utánam jönni.
Három órai erőfeszítő fáradság után felkapaszkodtam a Mont-Vierge
legmagasabb csúcsára, a honnan a világ legszebb panorámája látható be
köröskörűl.
De nem a nagyszerű kép lepett meg első pillanatra, nem a napfénytől
tündöklő jéghegyek csoportjai világoskék árnyékaikkal, nem a fehérrel
fehérre rajzolt havasi tájképek, nem az egymásba folyó hegylánczok;
hanem a mi közvetlen előttem volt: két holttest a szikla tetején.
Egy ifjú férfi és egy leány.
A leány halt meg elébb, mert feje oda volt téve az ifjú keblére, ki
egyik karjával magához ölelte őt, míg más karján saját feje nyugodott. A
leány arcza az ifjú mellét érinté, mig ennek az arcza ég felé volt
fordítva, azon ég felé, mely örökké derült. E pontját a földnek felhő el
nem éri soha.
Mellettük hevert a két kiürített üveg, melynek tartalma halálukat
okozta.
A leány úgy feküdt ott, mintha aludnék: lecsukott szemekkel; az ifjú
mintha virrasztana fölötte, felnyitott szemeivel az égbe nézve.
Mióta alhatnak itten?
Kővé fagyva az örök hidegtől; szobrok, a miket az idő el nem pusztít.
Megörökítve a halálban. Eltemetve a szabad égbe!
Minő balsors üldözhette őket, hogy ezt a helyet, ezt a halált
választották maguknak a világtól megválásra?
Semmi irás, semmi jel nem volt náluk található, mely kilétükről
felvilágosítást adhatott volna. Régen itt lehetnek már.
A kőszáli sasok nem jöttek el értük. Talán nem járnak ily magasan prédát
keresni? Talán nem bántják a halottakat? vagy talán azt hiszik, hogy él
az a férfi, ki szemeivel folyvást az égbe néz s félnek hozzá közelíteni.
Köröskörül ünnepélyes csend van: a természet teljes, tökéletes
hallgatása. A ritkult légbe a mély völgyből semmi zaj sem emelkedik föl.
Háborítatlan alhatják álmukat: egyik, kedvese keblére borulva, másik,
örökké nyitott szemmel nézve a kelő és lemenő napot, s a támadó és
leáldozó csillagokat. Gyönyörű sírbolt!
Minő tragoedia előzhette meg ezt a végzetet?
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A szerző *) alatt megjegyzi, hogy az eset tán összefüggésben van annak a
magyar ifjúnak a rejtélyes eltünésével, ki pár év előtt a párisi
diplomatiai körökben is feltűnt. Szerző is találkozott vele egyszer s a
halott arczvonásaiban hasonlatosságokat hisz fölfedezhetni. A vezetőket
azonban semmi áron nem bírta rávenni, hogy a holttesteket lehozzák a
magasból. A mint azok meghallották, hogy ott halottak feküsznek,
elfutottak onnan.
RAFAELA KISÉRLETE.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Rafaela herczegnő, a mint az úti vázlatott olvasta, rögtön elutazott
személyesen Saint-Croixba, a mi a Mont-Viergehez legközelebb eső falu s
ott legelébb arra akart vállalkozni, hogy maga fölmenjen a Mont-Vierge
csúcsára. Nem talált rá vállalkozót, a ki őt oda felvezesse. Nőre nézve
ez a lehetetlenség erőszakolása volna.
«De ha az a nő felmehetett oda, a ki ott halva fekszik».
Azután nagy jutalmakat igért azoknak, kik a Mont-Vierge ormán fekvő
halottakat onnan lehozzák.
Senki se vállalkozott rá.
Kinevették vele. Azt mondták, hogy nem ment oda még fel senki: azért is
Mont-Vierge a neve. Nem feküsznek ott halottak. Az útleírás szerzője
csak úgy gondolta ki az egész történetét, hogy a könyvét érdekesebbé
tegye vele. Ő maga sem ment fel arra a csúcsra.
Mesének állíták az egészet.
Vagy talán erősebb volt náluk a babonás félelem, mint a pénzvágy? s nem
mertek közelíteni ahhoz a helyhez többé, a mit két elenyészhetlen halott
választott magának örök nyughelyéül?…
A NÉMET UTAZÓ VÁZLATA.
1874 végével pedig egy porosz útleírásban, a mit Frohman tanár
szerkesztett, ki Japánban füvészeti tanulmányokat tett azzal az
expeditióval, mely nemzetközi szerződés végett volt odaküldve a német
kormánytól, ez a részlet olvasható:
«Dezimában találkoztunk egy telepítvényessel, kinek ott a megszokott
japáni fa- és papirházak között szép, kényelmes kőháza van s abban jól
rendezett theaüzlete. Mynheer Ruysdalenak nevezik. Európai műveltségű
férfi, a harminczas években, arczán hollandi nyugalom és figyelmesség.
Mindenféle európai nyelven beszél, s azért a japáni hatóságoknak
nélkülözhetlen embere.
A Mynheer, megtudva füvészi szakküldetésemet, meghitt magához a Mogi
falu mellett fekvő nyári lakába, hol családja lakott.
Márczius vége volt az idő, Japánban a virágok évszaka. Mind az a
növényzet, a mit nálunk Európában üvegházban ápolnak, itt erdőszámra
borítja a hegyoldalakat, s a fűszerillat erdőről-erdőre változik.
A gazdag föld, az áldott éghajlat mellett nem ismerik itt a mostoha
évet: inség, rossz aratás nincs. A nép szorgalma csodákat tesz. A
hegyoldalakat escarpeokra metszi, s a vizet felvezeti a hegytetőre és
rizst termeszt ott, a hol nálunk kecskék legelnének. A lapályokon épen
akkor szántottak rizs alá: eke és szántó két lábnyi mély vízben jártak.
A fiatal thea-ültetvényekről akkor szedték a legdrágább theát, a tavaszi
első sarjat.
A Mynheer nyári laka egy pompás völgyben fekszik, a két hegyoldal közűl
az északit örökzöld japáni cedrusok és tiszafák fedik, a déli nagylevelű
fejedelmi pawlowniaerdőket mutat, miket datolyapálmák sorai
szegélyeznek.
S e völgy egy tengeröbölre nyílik, melynek hátterét egy távolban
füstölgő vulkán foglalja el. Gyönyörűbb látványt képzelni nem lehet.
Kedélyes házi gazdám nyári lakása egészen a Nangasakiban otthonos
modorban épült, tágas verendával, hol a lakomát elköltöttük.
A házi gazda neje, kinek bemutatott, csak japáni nyelven beszélt; ámbár
feltünően szép kék szemei meghazudtolni látszottak japáni eredetét;
nemes vonásai európai typusra emlékeztettek, a mi azonban mind a german,
mind a latin, mind a szláv fajoktól elüt.
A férj tolmácsolása mellett mégis csak megértettük egymást valahogy.
A kedves háziasszony megmutogatta nekem szobakertjeit: azokat a
csodálatos japáni műkertecskéket, a hol egy arasznyi magas skatulyában
eleven fenyőfák, cseresznyefák zöldülnek, virágoznak és még gyümölcsöt
is teremnek, akkorákat, mint egy mustármag; s egy terebély diófa, a
minek a kerülete akkora, mint egy zsebóra, rakva diókkal, míg egy
lúdtoll nagyságú élő kókuspálma valósággal görnyedezik a borsószemnyi
kókusdiók terhe alatt. Ez a japániak ártatlan mulatsága.
Az ebéd japáni izlés szerint készült s ebéd alatt japáni énekesnő
mulattatott bennünket gottojátékával az ott divatos sokhúru zongorán,
valami legendát énekelve hozzá, a mi a háziasszony tetszését nagyon
meglátszott nyerni; anynyira, hogy szinte elvonta a figyelmét kis
leányáról, a ki szüntelen a nyakán csüggött, s keresztül-kasul mászkált
az ölén. Egy kedves kis három esztendős gyermek, épen olyan kék
szemekkel, mint az anyjáé. Ez sem beszélt más nyelven, csak a japánin.
Hanem mikor vége volt az ebédnek, s az énekesnő egy perczre
elhallgatott, hogy legendakönyvében új dalt keressen: a kis gyermek
egyszerre letérdelt az anyja mellé s két kis kezét összetéve, elkezdett
imádkozni egy előttem ismeretes európai nyelven: magyarúl.
Gyakran utaztam Magyarországon füvészi búvárlataim végett, a
vendégszerető magyar nép asztalánál sokszor hallottam ezt az
asztaláldást a kis gyermekek ajakáról:
«A ki ételt italt adott,
Annak neve legyen áldott!
Ámen!»
Bámulva tekinték gazdámra és nejére: azok zavarodottan vissza én rám. Ők
nem adtak nekem magyarázatot, s én láttam, hogy a kérdezősködés őket
kellemetlenűl fogja érinteni s nem tettem a miatt szót.
Hanem most már kezdek rá emlékezni, hogy láttam én egyszer ennek a
férfinak az arczát valamikor Berlinben, egy nagy ünnepélyes tánczvigalom
alkalmával: akkor meg is mondták a nevét; de már elfeledtem. Úgy
hasonlít hozzá.
S a többi!
* * *
A tisztelt olvasó és olvasónő tetszésére bízzuk, hogy válaszsza a két
változat közűl azt, a melyik kedélyéhez jobban illik.
TARTALOM.
II. KÖTET.
NEGYEDIK RÉSZ: POMPEIA.
Az elkészült zászló 3
Livia feladata 14
Csatavesztés után 23
A jótékony bazárban 32
A rózsa csipkebogyói 39
A megtalált könyek 48
Magyarország Bécsben 59
A vas kakadú 64
ÖTÖDIK RÉSZ: LIVIA.
A Loreley 86
Ragyogó veszély 102
Az oroszlán, a kit megütnek 117
Most jövök én 123
Táncz a vulkán felett 132
A «schwarze Péter» 146
A tűzakna fellobban 162
HATODIK RÉSZ.
A vadonban 167
Az Isten szolgája és az istentagadó 186
A harmadik nyom 198
Bolond szerencse 206
Niobe parasztruhában 217
Az utolsó szívdobbanások 227
A herczegnő gyászfátyola 233
Az én atyám 247
A gúla magasán 266
Mindenféle auspiciumok 273
A rejtély kulcsa 281
A kinn rekedt férj 282
Vigasztalás 287
Bűbájos éjek 292
Töprengés 297
Légy üdvöz 300
Mi lett a vége? 316
A franczia utazó vázlata 318
Rafaela kisérlete 320
A német utazó vázlata 321
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
41 |Miért ímádkozott? |Miért imádkozott?
56 |tartotta beszeddel |tartotta beszéddel
63 |nemesi czímereben |nemesi czímerében
81 |Rossz godolat |Rossz gondolat
98 |kereszül rontani |keresztül rontani
100 |altabornagy maga |altábornagy maga
113 |tojáshéjából kipittanhatott |tojáshéjából kipattanhatott
130 |atyai elérzékcnyülése |atyai elérzékenyülése
141 |vege lesz |vége lesz
181 |és hajlékom!« |és hajlékom!»
200 |On nem lakik |Ön nem lakik
212 |apró penze» |apró pénze»
212 |tarthat örökkké |tarthat örökké
213 |jatszottad a szerepet |játszottad a szerepet
219 |a kí «halandó» |a ki «halandó»
233 |szádat megütn |szádat megütni
250 |közötti külöbséget |közötti különbséget
281 |gyásszertartás után |gyászszertartás után
281 |rendezte valámi |rendezte valami
287 |azt modod neki |azt mondod neki
291 |mindnféle üdvözleteket |mindenféle üdvözleteket
292 |mínden büszkeség |minden büszkeség
295 |most nindent |most mindent
299 |nem tudomany |nem tudomány
300 |a mít saját |a mit saját
300 |hagyhatta csukódní |hagyhatta csukódni
309 |keresi többbé |keresi többé
317 |tűzött kí |tűzött ki
321 |Eurúpai műveltségű |Európai műveltségű
323 |gyermekek ajakáról; |gyermekek ajakáról:
326 |Loreley 88 |Loreley 86]
End of Project Gutenberg's Az élet komédiásai (2. rész), by Mór Jókai