anyjáé. A gyerek csak járuléka az anyának, mint a gyümölcs a fának. A
szilva a szilvafához tartozik, a melyen termett s a melynek virágából
sarjadzott. Nem tartozhatik pedig az almafához, mivelhogy az almafa nem
teremthet szilvát. Nemzetes uram különben is olyan almafa, a kinek se
fia, se lánya, se felesége. Magtalan és gyömölcstelen, ha ráakasztanák
is az idegen gyümölcsöt: abba féreg esnék, lehullana róla, ő azt
fölnevelni, megérlelni sehogy se tudná. Agglegénynek különben se szabad
gyerekének lenni. Hiába is mondja, hogy ő úgy találta s mint igaz találó
tart hozzá jogot. A gyerek nem borju, nem csikó, nem malacz és
semmiképen se bitang jószág, de még ha az volna is: akkor is köteles
lenne igaz tulajdonosának visszaadni. Így rendeli ezt a Hármas Könyv és
a Jognak Teste. A gyerek anyja pedig sehogy se lehet más, mint Gergő
Zsuzsi. A mi onnan bizonyos, hogy a gyerek csak anyától születhetett,
bodzafán nem teremhetett. Anyává csak erős, egészséges, fölserdült nő
lehet, senki más; Gergő Zsuzsánnában az anyaság minden törvényes kelléke
megvan s kész esküt tenni arra, hogy a pörbe foglalt gyermek az ő
méhéből született. Minthogy pedig egy gyermek csak egy anyának lehet
szülöttje, a mi más szóval azt teszi, hogy egy gyermeknek csak egy anyja
lehet, ennélfogva mindaddig, míg nemzetes Böthök uram egy másik
nőszemélyt elő nem állít, a ki ellenmondhatlanul bebizonyítja, hogy a
gyerek tőle származott, kénytelen az isteni és emberi törvények előtt
meghajolni s a gyereket sértetlen állapotban s egész mivoltában kiadni.
Mondja is ki a biróság ezt itéletben s kötelezze nemzetes uramat, hogy a
gyereket nyolcz nap alatt anyjának kezébe szolgáltassa, különben várja
magára a végrehajtást s annak minden következését.
A napfény nem oly világos, mint a gyereke után járó anyának s a
kirendelt fiskusnak igazsága.
Csakhogy nemzetes uramnak s ügyvédjének, tekintetes Szömörcze Boldizsár
urnak is van napja és igazsága, ez pedig még fényesebb, még világosabb,
mint a kirendelt fiskusé.
Először is a pör személyes oldalával kell végezni. Hiába hánytorgatja a
felpörös, hogy nemzetes uram még csak legényember, a kinek felesége
nincs. Ha igaz lenne is, hogy legényember semmiféle gyerekhez jogot nem
tarthat, még sokkal igazabb az, hogy hajadon leányzónak épen nem lehet
gyereke. Az isten azért szerezte a szent házasságot, hogy annak
segélyével szaporodjék az emberi nemzet. A szent házasságon kivül való
szaporaság nem számit. Törvénytelen az és semmis s a mi hazánkban nincs
is rá példa; idegen országok törvénye pedig nálunk birói figyelembe nem
vehető. A személyes fogyatkozások feszegetését tehát hagyja abban a
felpörös, mert ebből mindenképen csak ő rá hárulhat minden rövidség.
A törzsök és tartozék törvénye is csupán csak nemzetes uramnak ád
igazat. A szilva csak addig tartozéka a szilvafának s az alma az
almafának, míg róla le nem hull. Ha már megérett és lehullott róla:
akkor a gyümölcs többé nem a fáé. Az a kis gyerek pedig már érett
gyümölcs s régen lehullott a maga fájáról. S aztán azzal is tisztában
kell lenni, meddig tartozik a csikó, a borju, a malacz az anyjához. Csak
addig, a míg szopik. Tovább nem. Ha már a maga emberségéből is megélhet:
már akkor nem az anyjával együtt tesz egyet, hanem az anyja is más, ő
maga is más. Mindig így volt, a mióta bölcs törvények vannak a világon s
így van most is.
Hogy egy gyereknek nem lehet két anyja vagy tizenhárom: az szent
igazság. De hogy nemzetes uram talált gyerekének csupán csak a
felpörösnő lehetne az anyja, senki se más: ezt az állitást komolyan
venni nem lehet. Annak a gyereknek keze, lába, feje, füle, orra s minden
tagja egészen olyan, mint Szent-Gálon létező minden más hasonló koru
gyermeké. Ha pedig a többi gyereknek nem ő az anyja, hát akkor mi jogon
meri állitani, hogy épen ennek az egynek ő volna az anyja? Azt is
kereken tagadja tekintetes Szömörcze ügyvéd ur, hogy felpörösnőben az
anyaság minden törvényes kelléke megvolna. Az anyaság csak akkor áll
elő, a mikor már gyerek van. Gyerek pedig nem létezhetik apaság nélkül.
De hát hol van az apa? Hol van az anyakönyvi kivonat? Hol vannak a
mindenféle törvényes bizonyságok? Ezek nélkül anyasággal dicsekedni
minden isteni és emberi törvénynyel ellenkezik. Ime így állja útját
felpörösnő jogának a Hármas Könyv és a Jognak Teste! Mindenképen igaz
pedig, hogy név nélkül gyerek nem lehet. Felpörösnő maga is beismeri,
hogy az ő gyerekének neve nincs, holott nemzetes uram talált gyerekének
igen is van, – annak Bálint a neve. Minthogy pedig a vármegye tudós
szakértői kimondták, hogy ők semmi jelét és kétségtelen bizonyságát nem
találták, hogy a lány valaha egészséges gyereket szült volna a világra s
a biróság is ezt bölcs itéletében megerősitette, de azon felül a lány
maga beismerte, hogy képzelt gyerekét kitette, elhagyta, mindenkinek
martalékul engedte s ezzel úgy tekinthető, mintha minden jogáról örökre
lemondott volna: ennél fogva őt el kell utasítani s keresetét
alaptalannak kell kimondani. Viselje a pörnek költségeit.
Úgy is lett.
A biróság nemzetes Böthök uramnak adott igazságot, a minthogy mást nem
is tehetett. A lánynak sok nagy sűrü könyhullatása s a Három Grátiának
jó szive és buzgó fáradozása mind nem ért semmit. Az igazságtól eltérni
nem lehetett s a gyerek nemzetes uramé maradt.
Elmegy a lány a kirendelt fiskushoz.
– Meg kell nekem most már nyugodnom az itéletben?
– Dehogy kell. Kell a manóba. Fölebbezek, panaszt emelek, ujitok,
pótolok, árvaszékhez folyamodom, még a nemes vármegye közgyülését is
megkeresem, de az igazságot bukni nem engedem.
Csak úgy hizott szegény lánynak a lelke, hogy ily igaz pártfogót adott
neki a vármegye. De azért mégis megkérdezte:
– Aztán mikorra remélhetem az én pörömnek végét?
– Erre nézve a kártyavető asszonyt kérdezd meg édes lányom, mert én a
jövendőmondáshoz nem értek. Én csak annyit mondhatok, hogy én legalább
tiz év alatt véget vetek az ügyednek.
Boldogságos isten! Tiz év! Hiszen akkorra már nagy lesz az a gyerek s
egészen elszokik, elidegenedik édes anyjától. Akkorra már nem is szeret
mást, csak nemzetes Böthök uramat s a nemes Lidia kisasszonyt. Igaz,
hogy e két jó lélek megérdemli. Ők mentették meg a haláltól s ők viselik
gondját most is. Tele is van hálával az anya szive ő irántuk. De hát ő
vele mi történjék? Hát ő neki, az igazi anyának, már sohase legyen többé
édes kis gyereke? Tíz évig várjon ő ezért? Hiszen akkorra már ő is
megöregszik.
Bizony mély fájdalom fogta el a szegény anya szivét, a mikor mindezt
meggondolta. De segiteni nem tudott se ő, se a kirendelt fiskus.
Segitett azonban a gondviselés, a ki közbenjárónak kiválasztotta erre a
nemes Böthök nemzetség leányági ivadékait: a Láthó, Menyekey, Halyagos
és Kerepes-családok nagyszámu tagjait.
Nemzetes Böthök uram ugyanis a nagy pörbeli diadal után nem fért a
bőrében. Igaz, hogy nagy eset volt. Igazi édes anyától is el tudta
pörölni a gyerekét. Erre még nem volt példa a vármegyében. Más ember
örül, ha az idegen porontyot lerázhatja a nyakáról. Ő pedig ragaszkodik
hozzá, megköti magát, pört áll, fut, fárad, buzgólkodik, költséget nem
sajnál, csakhogy a gyerek az övé maradjon.
Eljárt a szája.
Most már nem elégedett meg azzal, hogy a gyereket fölneveli. Most már jó
Lidia nénjének segitségével embert is akart belőle csinálni.
XII.
Az a három esztendő, a mióta nem gyülésez, nem tanácskozik, nem vadász
és nem dőzsöl, nagyon meglátszik a gazdaságon. Igása, kijárója, rideg
marhája felszaporodott. Tücski-hajtski elegendő. Termései jók. Bajuszát
és öltözködését se hanyagolja el annyira. De a mennyire szaporodik egy
részről a jószág és a becsület: ép úgy gyüjti maga ellen más részről a
megszólást is.
Vén szamárnak tartják. A ki a legszebb életidőt eldőzsölte, se nem
dolgozott, se meg nem házasodott s most lát a szerzéshez, a mikor már se
neki, se másnak nem lesz benne gyönyörüsége. Már utóbb templomba járó is
lesz s bemászkál a reggeli s délesti könyörgésekre. Csak az van hátra.
Minek szerez? Kinek szerez? Kinek gyüjt? Hiszen vele ugyis kimulik a
Böthök-nemzetség.
– Azért se múlik. Majd megmutatom én! Azt a kölyköt örökbe fogadom,
nevem és vagyonom ráháritom. Nem vagyok én hízó, az én halálomra ne
számitson senki.
Ez a meggondolatlan beszéd szülte a nagy bajt. Mert ez a beszéd eljutott
a nőági rokonság fülébe.
Először csak a Láthó és Menyekey nemzetség dugta össze a fejét.
– Hallották kegyelmetek? Most már nyiltan is hirdeti, hogy minket, vér
szerint való rokon atyafiakat meg akar rabolni s mindenét arra az
úton-útfélen talált fattyúgyerekre akarja hagyni. Még nevét is. Ezt a
csúfságot el ne türjük. Ezt a fajtagadást meg ne engedjük.
Hozzájuk csatlakoztak Halyagosék és Kerepesék is.
De hát mi a teendő?
Kiválasztottak maguk közt egyet. Okos, higgadt, közbecsülésben álló
férfiut. Az öreg Láthó Istvánt. Menjen be a vármegyéhez, keresse föl a
kirendelt fiskust, kérdezze meg: mi kell ahhoz, hogy Gergő Zsuzsi
megnyerje a pörét s magához vehesse kis gyerekét?
A kirendelt fiskus nem várakozott a felelettel.
– Tanú kell, bizonyság kell, mindenféle igazság kell.
Haza jön Láthó István. Egybegyülnek a családok. Meghallgatják Láthó
István előterjesztését.
Csak tanú kell? Csak bizonyság kell? Pénz nem is szükséges, csak igazság
kell? Hiszen az álom se könnyebb, mint ez a dolog.
– Utána nemes atyámfiai! Ki erre, ki arra! Egy hét alatt legyen
bizonyság, legyen tanú elegendő.
Lett is.
Tíz vállalkozó atyafi tíz felé ment. Másik tíz beült a kocsmákba. A
Gombási csárda, a herendi kocsma s az Angyal fogadó egy nap se volt
vendég nélkül, valaki közölük mindig ott iddogált s a jövő-menőkkel,
árosokkal, vásárosokkal beszélgetett.
Nem vittek ők magukkal se mérnököt, se szakértőt, se esküdtet, se
iródiákot, se pandurt, se megyei huszárt. Mindez csak rontja, zavarja,
késlelteti, behomályosítja a dolgot. Jobban tudják ők, mi a teendő.
Jobban is tudták.
Nem telt bele egy hét, megtalálták a kolontári kanászt, Mihály bácsit.
Nem ment az a Muraközbe, csak a nem messze fekvő Dobos erdőbe. Tudta ő
jól, hogy őt a vármegye keresi, de nem ment el az esze, hogy maga
jelentkezzék, mikor nem mondták meg előre, hogy miért keresi. Most már
tudja. Most már eljön ő tanúnak akár a szolgabiró elé is. Emlékszik ő
mindenre, mintha tegnap történt volna. Megismeri ő Gergő Zsuzsit ezer
közt is. S megismeri gyerekét is, ha akkorára nőtt volna is már, mint a
kútágas. Jó lány volt, derék lány volt, az ő putrijában szült s ott is
lábbadozott. A mi igaz: igaz.
Szóra birták a Gombási csárdásnét is. Hiszen megmondta volna ő az
igazságot az esküdt urnak is, ha kérdezi. Kérdés nélkül csárdásnénak
törvény dolgába avatkozni nem szabad, de nem is tanácsos. Látta ő a
gyereket az anyja ölében. Ő etette meg forralt tejjel s egyéb apró kis
falatokkal. Négy krajczárt fizetett érte az anyja. Szakasztott az a
gyerek volt, a kit hajnalban nemzetes uram posztószél-tarisznyájából
kezénél, lábánál fogva kihuzott.
A káplár hajlandó volt megesküdni arra, hogy a lány zsebjében
kis-gyerek-fejkötőt találtak. A herendi jó kocsmárosné is elmond majd
mindent, a mit tud, noha ő a gyereket nem látta. Föltalálták azt a
vásárra menő három noszlopi embert is, a kik a boldogtalan anyát az
ó-teglavető gödörben meglátták s kocsijukon Veszprémbe vitték. A mi
pedig a legfontosabb: megtalálták Karakó-Szörcsökön azt a szegény
jóravaló bábaasszonyt, a kinél a kis gyerek esztendeig volt anyjával
együtt.
Meg se foghatta a világ, hogy a megyei esküdt mind ezekre hamarosan rá
nem bukkant. Bizonyára azt a szegény lányt, mikor rab volt, ezekre nézve
meg nem kérdezte, az pedig halálra szánva, halálra készülve, talán nem
is tudott, talán nem is akart mindenre emlékezni.
Most jőjjön csak nemzetes Böthök uram a tárgyalásra! Hozhatja most már
magával Szömörcze Boldizsár ügyvéd urat vagy akár a Herkó pátert, nem
boldogul most már sehogy se.
Szömörcze Boldizsár ügyvéd úr észre is vette csakhamar a dolgok
fordulatát, a mint a tanuk névsorát meglátta. Beidézte magához nyomban
nemzetes uramat.
– Uram öcsém, baj van! A leányági atyafiság annyi tanut hordott össze,
hogy mi azzal megbirkózni nem tudunk. Ajánlom a békességes egyezséget.
– Már hogy én egyezzem? A gyereknek egyik felét talán odaadjam az
anyjának, a másik felét pedig megtartsam magamnak?
– Nem úgy gondoltam. Dobni kell annak a lánynak valamit. Negyven-ötven
forintot meg egy ünneplő ruhát. Többet ér az annak, mint az a
nyivácskoló gyerek. Mit csinálna vele úgy is?
– Tudja mit tekintetes urambátyám? Majd Lidia nénémmel megbeszélem a
dolgot. De addig is arról a gyerekről meg az anyjáról szebben beszéljen
ügyvéd uram, mert az ilyen beszédet dörgöm-morgom-adta, nem szeretem.
Nagy dérrel-durral ment haza nemzetes uram, hogy az ügynek fordulatát s
Szömörcze ügyvéd úr bolond tanácsát nemes Lidia kisasszonynak
megjelentse.
A jó Lidia kisasszony épen öltöztette, mosdatta a kis gyereket. A gyerek
kaczagott, játszadozott, úgy csengett a hangja, mint az ezüst
csengetyüé. Mikor a gyerek már oly tisztán, üdén és pirosan állt előtte,
mint a rózsa: ránézett sokáig. Addig nézte, addig nézte, míg könynyel
tele nem lett a két szeme. Elővette zsebkendőjét s megtörülte szemeit.
– Bálint öcsém! Vérem voltál, öcsém voltál s eddig megosztottam veled
mindenem. De ha talpadra nem állsz s ezt a gyereket elviszik tőlem:
nyomban megosztozunk s én téged örökre megtagadlak. Az én életem úgy se
sokat ér már, a mi kis vagyonom van: hadd legyen az is az egyházé, azok
a rosszlelkü rokonok hiába éhászkodnak utánam. Rólad se akarok tudni
semmit azon túl.
Nagyot káromkodott erre a szóra nemzetes uram, s kegyetlenül el kezdte
sodorgatni két bajuszát. Pedig nem a bajusz volt oka a bajnak, hanem az
a leány.
De be is fogatott azonnal, alig fujták ki magukat a lovak. Hajtott
Herendre s nagyot ivott a kocsmában. Hajtott Veszprémbe s ott is nagyott
ivott az Angyalban. Úgy ment föl a Három Grátiához. A förgeteg
szelidebben rohan be a kéményen, mint a hogy ő belépett az ajtón. Annyit
se mondott: ökör mászik be kendtekhez.
– Egy szavam volna ahhoz a lányhoz.
Eszti kisasszony majd hanyatt esett ijedtében, mikor nemzetes uramat az
ő torzonborz minemüségében meglátta.
– Micsoda leányhoz?
– A ki el akarja pörölni gyerekünket. Én vagyok Szent-Gálról nemes
Böthök Bálint.
Jött már a lány s hallotta a szót. Oda sietett nemzetes uramhoz,
megragadta kezét és mindenképen megakarta csókolni azt a kemény durva
kezet.
– A jó istennek minden áldása szálljon nemzetes uramra; ez az én
lelkemnek sok sűrü sóhajtása, a miért az én ártatlan édes kis fiamat
megmentette s mind e mai napig gondosan megőrizte.
Nemzetes uram e váratlan támadásra azt se tudta hamarjában, fi-e vagy
lány. Csak azon iparkodott, hogy az a lány valahogy az ő kezét meg ne
csókolhassa.
Az igaz, hogy szemre való teremtés az a lány. Megnézheti ezt mindenki.
Kivált a mióta biztosan tudja, hogy gyerekét visszaadja neki a törvény.
Ragyog is, melegit is két szép barna szeme. Nemzetes uram alig tud
magához jönni bámulatából.
De mégis magához jön. De hangja most már szelidebb valamivel mint a
förgeteg.
– Nem másért jöttem édes hugom, csak azért, hogy tudassam veled, annak a
gyereknek nálunk kell maradni. Így kivánja a családi belső békesség s
kiváltképen így akarja Lidia néném. Ez ellen hiába való minden
ágaskodás. Nekünk úgy sincs több annál az egynél, neked pedig ád az
isten, ha jól viseled magadat, még hatot is. Miért háboruskodnánk
egymással, a mikor békességben is lehetünk. Ha szemünket behunyjuk: úgy
is tied marad akkor az a gyerek. Adunk róla írást. Nem viszem magammal a
föld alá. Megértettél édes hugom?
Olyan okos beszéd volt ez, pap se tudna különben beszélni. De az a lány
nem értette meg még ezt se.
– Annyit szenvedtem, jó nemzetes uram és úgy fáj a szivem az én aranyos
édes gyerekem után, hogy én azt nem adhatom senkinek.
Megint förgeteggé vált nemzetes Böthök uram.
– No hát én se adom senkinek. Még a törvénynek se.
Bevágta az ajtót a lányra s nagy, nehéz lépésekkel eltávozott.
Eljött az uj tárgyalás napja.
Megjelent a biróság. Ott voltak a felek, az ügyvédek, a tanúk egész
sereggel. Mindenki a lánynak tanúja, egyetlen egy se a nemzetes uramé. A
nemzetes uram igazságát most már lehetetlen megmenteni. Szömörcze
Boldizsár ügyvéd úr azonban mégis megvigasztalja.
– Elhuzom uram öcsém a pört tíz esztendeig, akármi lesz a vége.
Nemzetes uram e szóra nagyot néz Szömörcze ügyvéd urra.
És nagyot gondol.
Tíz esztendeig pörölni! Talán rövidebb idő is elég lenne ahhoz. Igaz,
hogy közel húsz évig egyebet se tett, csak vadászott, dőzsölt, kocsmába
járt és tanácskozott, de az egész más. A kocsmában mégis csak jobb, mint
a törvénypalotában. A Bakony-erdőben tölteni az időt mégis kellemesebb,
mint a biróságok előtt. S az erdők vadjai még sem oly veszélyesek, mint
a tekintetes ügyvéd urak.
Most már nem is dőzsöl, nem is vadász, semmiképen nem korhelykedik. S
most ez istenes életnek ime az a jutalma, hogy szakadatlanul pörlik,
idézik, biróság elé hivják, kihallgatják, megesküdtetik, tanúk után
küldözik, egyik ügyvédtől a másikhoz taszigálják, egyik biróságtól a
másikhoz ránczigálják, elitélik, fölmentik; igazságát hol megadják, hol
elragadják; soha ügyének végét nem szakasztják, hanem a helyett mindig
csak ujitják, fölebbezik, pótolják, kiegészítik s elküldik és
visszaküldik s utóbb a gyereket tőle mégis csak elbirósitják.
S ki meri ezt tenni?
Egy lány. Az a lány, vagy asszony, vagy lány asszony.
Mit csináljon vele? Láb alól csak el nem teheti. Hiszen csak nyáladék
fehérnép. Férfi lenne, legény lenne: a fokosát már összetörte volna a
koponyáján. De mit csináljon holmi gyönge fehércseléddel?
Az igaz, hogy csinos teremtés. Fiatal is, szép is, egészséges is, bátor
is. Hogy szembe szállt még ő vele is, ott a Három Grátiánál. S hogy
szereti azt a gyereket, pedig már nem is az övé. Mily szívből
hálálkodott, mennyire istenkedett, mily örömmel akart még neki is kezet
csókolni! De azt már meg nem engedhette.
Ha még a nyakába borult volna! Ez egészen más!
Nemzetes uram erre a gondolatra kétfelé törölte s megsodorintotta mint a
két bajuszát.
Tíz esztendeig pörlekedni! Birákkal, ügyvédekkel, tanúkkal, atyafiakkal
csatázni s utóbb is pört, gyereket, asszonyt, még a jó Lidia nénjének
jóindulatát is elveszteni. Bolondság ez, pedig nagy.
Ki kell itt valami okosat gondolni!
A birói tárgyalás Szent-Gálon történt, a helyszinén.
Ott volt a Láthó, Menyekey, Halyagos és Kerepes családok egész nemesi
hada is. Látszott szemükből a káröröm pislogása. Nemzetes uramra úgy
néztek, mint a ki után már biztos a leányági örökösödés.
Nemzetes uram nyalkán jött a tárgyalásra, a hogy a biróság iránt való
tisztelet megkivánja. Bajusza kipödörve, ezüstgombos dolmánya panyókára
vetve, kordován csizmája csak úgy csikorog, a mikor egyet-egyet lép.
Dehogy féltené a gyereket. Dehogy félne attól, hogy a törvény nem neki
ad igazságot. Nem fél ő most nemes Lidia kisasszonytól se, a ki különben
meg se jelent a tárgyaláson. Valami nagy eltökéllés sugárzik szemein és
egész arczán. Még a lány is édes tekintettel néz rá.
Szól a biró.
– Felszólitom a feleket a biróság előtt való barátságos egyezségre!
Előre lép nemzetes Böthök uram.
– Hajlandó vagyok a barátságos egyezségre. Én a pör alatt álló gyereket
másnak, mint az én édes hites feleségemnek ki nem adom. De annak aztán
odaadom. Gondolja meg ezt a felpörösnő.
A biró fordul a lányhoz.
– Mit felel a felpörös e barátságos ajánlatra?
A felpörös nem felel semmit. Hol elpirul, hol elhalványodik, két kezét
két könyező szemére teszi. Nem tud felelni e pillanatban.
Nemzetes uram azonban nem várakozik. Oda lép a felpöröshöz, megfogja
kezét szeliden s szeme közé néz édes szives tekintettel.
– Határozd el magad édes hugom. Ne legyen az a gyerek se az enyém, se a
tied, hanem édes mindkettőnké.
Alig tudja a leány lassu hangon kiejteni:
– Ha isten úgy akarja!
S oda borul nemzetes Böthök uram széles kebelére.
– – Meglett azután az esküvő is s az esküvő napján a keresztelő is. Egy
napon jutott el nemzetes uram minden szerencséhez. Szép asszonyhoz, szép
feleséghez s három éves szép ifjabb Böthök Bálinthoz is.
Más embernek hány esztendeig kell küzködnie, mig ennyire juthat!
Örült a nemes Lidia kisasszony is. Ime tehát mégis csak fenmarad a nemes
Böthök nemzetség. Nem hal ki a tiszta vér az ő szeme láttára.
Egy kis gyanuja azonban mégis támadt. Hátha hamis legény volt akkor,
valamikor, valahol az ő Bálint öcscse! Hátha nem is véletlenül találta
azt a gyereket!
Ezt a gyanút a nőági atyafiság élesztette. Minden vigasztalódását e
gyanúban találta föl ez az atyafiság.
Pedig bizony ebben oly ártatlan volt nemzetes Böthök uram, mint a ma
született gyerek.
TARTALOM.
A KÉT ÖRDÖG VÁRA.
I. Privoda kapitány 3
II. Patkós Dani 11
III. A két ördög 27
IV. Mikola uram házának veszedelme 39
V. Menyasszonya után életre-halálra 53
VI. A két ördög lakolása 60
VII. Menyasszonyát mégis meglátta 71
ÉJBEN, VIHARBAN 85
HOGY LETT EGY DISZNÓBÓL KÉT DISZNÓ 109
KATÓ 121
HÁZASSÁGI VISZONTAGSÁGOK 173
NEMZETES BÖTHÖK URAM SZERENCSÉJE 237
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
14 |égő szemekkal |égő szemekkel
82 |En vagyok |Én vagyok
98 |volna a szót |volna a szót.
105 |Jáfkalvy kölykét |Jákfalvy kölykét
140 |asssonyom s menten |asszonyom s menten
194 |istentől elragaszkodott |istentől elrugaszkodott
200 |negyven esztendeig, |negyven esztendeig.
223 |Miska izenetét, |Miska izenetét.
226 |»édes Julcsám» |»édes Julcsám«
257 |csöppnyí se |csöppnyi se
257 |hidegebbre vální |hidegebbre válni
258 |csíllag fénye |csillag fénye
274 |Mínden tárgyalásra |Minden tárgyalásra
286 |Könnyei kítörtek |Könnyei kitörtek
288 |Atkozott szük |Átkozott szük
289 |valami njságot |valami ujságot
301 |uramnál ís |uramnál is
308 |kís gyerekségétől |kis gyerekségétől
313 |IX. |X.
317 |Szent-Gálon lakík |Szent-Gálon lakik
333 |durva kezet |durva kezet.]