Budapest az ő leánya volna ugyan, de az ország kormányai s az egyházak
fejedelmei a leányegyház szervezéséről már emberöltők óta
megfeledkeztek, igy hát valósággal még se az ő leánya, hanem azért az ő
hiveinek ügyeit a budapesti római katholikus egyház lelkészei készséggel
ellátják. Toklyó Miska tehát forduljon azokhoz.
Előre láttam, hogy Toklyó Miska megint ujabb bajba keveredik; de most
már mindegy volt, a kisérletet folytatni kellett.
Elment Toklyó Miska a belvárosi apáthoz. Öreg, jólelkü, nagy kegyességü,
istenes életü, de buzgó hitü férfiu volt az. Toklyó Miska tiszta,
fekete, ünneplőruhájába öltözött s nagy alázattal kezet csókolt a jó
apátnak.
– Én vagyok az a Toklyó Miska, főtisztelendő szent atyám. De én szüleim
után görög katholikus orosz vallásu vagyok s ezért könyörögném, hogy
miután nekem itt lelkipásztorom nincs, az én nagy lelki gyötrődésemben
főtisztelendő szent atyám segitene meg engem.
– Szivesen édes fiam, csak tárd ki szivedet egészen; – minden bajodnak,
bánatodnak és gyötrődésednek isten segitségével orvosa leszek.
– Van egy derék, becsületes asszonyszemély, az én lelkem Julcsám, a
kivel már több esztendő óta együtt lakom. Szeretnék vele törvényes
házasságra lépni.
– Jóravaló igyekezet édes fiam, emberséges dolgot mivelsz, jóvá hagyom.
– Ugy de főtisztelendő szent atyám, az én lelkem Julcsám kálvinistának
született s az is akar maradni, sőt a gyerekeink is kálvinisták.
– Ejnye te Toklyó Miska, te egy istentől elrugaszkodott Toklyó Miska
vagy, mit akarsz hát te most én tőlem?
– Csak azért könyörögném főtisztelendő szent atyám, hogy én is a leendő
feleségem és meglevő gyermekeim hitén akarnék lenni, adna tehát nekem az
én távollévő papom helyett engedelmet arra, hogy a kálvinisták közé
átmehessek.
A jó apát arcza elkomorodott. Szemmel látható volt, hogy a szent
egyháznak ilyen duhaj módon való megsértése miatt haragos gerjedelem
kezd az ő buzgó lelkében erőre kapni. S hozzá még nem is igazi hive ez
az ember.
– Mit akarsz édes fiam? Eretnekké akarsz te lenni az én segitségemmel? –
Az én segitségemmel? – No várj egy kissé!
Volt a szobában egy kis oltár. Az oltár sarkához támasztva az apát ur
botja. Vastag, erős spanyol nád, keresztben álló vastag elefántcsontból
való fogantyuval. Nyomott vagy két kilót. Oda tipegett a bothoz a jó
öreg apát ur. Jobb kezébe fogta azt a botot s azután oda állt Toklyó
Miska közelébe.
– Hadd hallom csak még egyszer fiam, mit akarsz te?
S fölemelte azt a botot.
A szarvas nem ludtalpu, Toklyó Miska pedig ludtalpu volt. De azért a
szarvas nem ugrik oly gyorsan, mint a mily gyorsasággal Toklyó Miska
kiugrott az ajtón. Ennek köszönheti szárazon lett menekülését.
Jött hozzám nagy lélekszakadva s elpanaszolta sorsát.
Tudtam én azt előre, hogy az lesz a sorsa. De mindegy volt már. Most már
csak előre kellett menni.
A törvényszabta időben két előkelő tanuval jelent meg Toklyó Miska a jó
apát előtt. A jó apát pedig megint csak kiverte Toklyó Miskát két
előkelő tanujával együtt. A minthogy egyebet nem is tehetett jó
lélekkel.
De legalább megvolt a bizonyitvány a két tanutól.
Rögtön ment a bizonyitványnyal a kálvinista parókhiára.
Akkor még egy parókhiájuk volt a kálvinistáknak a fővárosban. Két hires
papjuk volt ott. Az egyik püspök volt, főrendiházi törvényhozó,
nevezetes költő, iró és szónok, emberszerető nemes szivü jó ember. Ő
hozzá küldtem Toklyó Miskát.
A hogy sejtettem ugy következett be. A törvénytudó nagy püspök rögtön
kiböngészte Toklyó Miska dolgának gyöngeségeit. Kezét megcsókolni ugyan
nem engedte, sőt Toklyó Miska kezét megrázta barátságosan, de azért igy
szólt hozzá.
– Örvendezik az én lelkem, hogy te édes felebarátom az én egyházam igaz
hivei közé kivánkozol, de azért én téged most még az én hiveim közé be
nem vehetlek. Mivelhogy az ország alkotmányát szentül meg kell
tartanunk, nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt; – az alkotmány pedig
világosan rendeli, hogy az, a ki áttérni szándékozik: saját lelki
pásztoránál jelentse ki ebbeli szándékát. A mit te édes felebarátom nem
cselekedtél, mert te római katholikus lelkésznél jelentkeztél, holott
pediglen te a görög katholikus egyháznak lennél hive. Eredj tehát
nyugodt lélekkel haza a te békességes hajlékodba s kezd ujból s most már
a helyes uton a te igazságodnak kivivását.
Egészen vidám lélekkel jött hozzám Toklyó Miska. Még dicsekedett is,
hogy legalább a kálvánista parókhián meg nem verték.
– Megkapod te Toklyó Miska még ott is a verést.
De ezt csak ugy gondoltam, Toklyó Miskának fenhangon meg nem mondtam.
Minek keseritsem az életét szegénynek?
A kálvinista püspök ur szavában mégis volt utmutatás. Hátha Toklyó Miska
a hajdu-böszörményi orosz papnál jelentkeznék az áttérés dolgában s
onnan hozna két tanu-bizonyitványt? Akkor a püspök urat szaván lehetne
fogni s Toklyó Miska mégis csak bele kerülne az anyakönyvbe.
Kocsira raktuk Toklyó Miskát s küldtük Hajdu-Böszörménybe. Elküldtem
vele egyik ügyes, virgonczeszü emberemet is. A pap ugyan ott is
kilóditotta Toklyó Miskát, de néhány hét mulva a szükséges
bizonyitványnyal mégis csak visszaérkeztek hozzám.
Megint elküdtem a kálvinista püspökhöz. E jó püspök urat azonban
megtéveszteni nem lehetett. Szórul-szóra igy felelt:
– Valamint öt hét előtt: ép akképen örvendezik az én lelkem ma is, hogy
te édes felebarátom az én egyházam igaz hivei közé kivánkozol, de azért
én téged még most se vehetlek be az én hiveim közé. Mert igaz ugyan,
hogy te most már saját egyházadbeli görög katholikus lelkésznél
jelentetted be áttérési szándékodat, de ez meg nem a te lelkészed volt,
minthogy te budapesti lakos vagy: Budapest pedig nem Hajdu-Böszörmény.
Az ország alkotmányát szentül meg kell tartanunk, nagyoknak és
kicsinyeknek egyaránt; az alkotmány pedig azt parancsolja, hogy ily
esetben kiki a saját lakása szerint való lelkésze előtt jelentkezzék. Te
ezt édes felebarátom nem teljesitetted, igy hát rajtad ez úttal se
segithetek.
De most már Toklyó Miska igazán elkeseredett s keserüségében sirva
fakadt.
– Mi lesz az én lelkem Julcsámból? Mi lesz az én ártatlan gyerekeimből?
Segitsen meg méltóságos uram, hiszen én arról nem tehetek, hogy a hol én
lakom: ottan nincsen papom s a hol volna papom: ott meg én nem lakom.
Adjon legalább jó tanácsot.
– Én, édes felebarátom, istennek igéit hirdetem s nem a törvény
parancsait latolgatom. Vannak Mózesek és próféták a te számodra is,
keresd föl azokat.
IV.
Nagy búsan jött hozzám vissza Toklyó Miska.
Igaza is volt.
De a jó püspöknek is igaza volt. Ilyen mellék úton az örök üdvösségbe
becsusszani csakugyan nem engedhette Toklyó Miskát. Rá kellett lépnünk
az egyenes útra.
Jövel jó öreg Verbőczy a te Hármas Könyveddel! Jőjjetek elő ősi jogunk
testei és lelkei: te avas Corpus Juris, ti Kövy, Kelemen és Frank régen
alvó híres tudósok, emeljétek föl ti a ti bölcs szavatok: megtalálható a
ti tanítástokban az egyenes út.
Régen is megtörtént akárhányszor, hogy egyik vagy másik embernek
szüksége lett volna a keresztelő levélre, de ilyen levelet előmutatni
nem tudott. Zsidó, czigány, zarándok, remete, szegény legény, uton járó,
kóbor hajdu, szökött katona, tűzhely nélkül való nem is akarta, hogy
keresztelő levele vagy születési bizonyítványa legyen. Kinek mi köze
ahhoz: hol született, mikor született s ki volt apja-anyja? Sokszor maga
se tudta s ha tudta is, eltagadta.
Az anyakönyv se régi dolog. Sok helyen alig van másfélszáz esztendős. Az
előtt nem sokat törődtek azzal, ki hány esztendős? A ki jó szinben volt:
az volt a fiatal ember; a ki nyavalyás volt s lábát húzta, fogát szítta,
nyögve beszélt: az volt a vén ember. Ha a lovat meg tudta ülni amugy
szőrén-pőrén: legalább volt négy-öt éves. Ha serkedzett a bajusza:
legényszámba jutott. Ha szürkülni kezdett: java korabeli. Ha megvénült:
akkor otthon maradt s ki nem tette a lábát a kályha mellől. A ki
meghalt: eltemették. Nem hánytorgatták életének hosszát; nyugodjék
békével. Az asszonyfélével is tisztában voltak mindenkor. A lányka csak
nyáladék, mig ugrabugrál. Komolylyá lesz, haja megnő, melle domborodik:
már akkor hajadon. Titkon szabják már rá a főkötőt. Hamis szeme, eleven
mosolya, fényes arcza, ölbeli kicsinyje megmutatja, ki a menyecske. A ki
pedig a délczeg asszonyban föl nem ismeri az asszonyt: az olyan ember
vak is, buta is. Szóba se kell vele állani. Kiváltképen való bárgyu
ember pedig az, a ki lánynál, menyecskénél, java korabeli asszonynál az
életkort keresgéli. Öreg fejszével kell az ilyen embert agyonütni.
Egyebet nem érdemel.
De hát néha mégis meg kellett tudni: ki hány esztendős?
Egykor egy Tomay nemzetségbeli nagy ur magtalan volt s a veszprémi
káptalannál olyan végrendeletet csinált, hogy birtokát Gulácsy Dömjén
legidősebb fia örökölje. A mikor a végrendeletet megcsinálta: élt azután
még vagy negyven esztendeig.
Mikor meghalt: öt Gulácsy-gyerek élt. Élemedett ember valamennyi. Az öt
gyerek közül hárman álltak elő azzal, hogy Gulácsy Dömjénnek ők a
legidősebb gyerekei. Biró legyen, a ki most már eltalálja az igazságot.
Anyakönyv még akkor nem volt a világon.
Abban minden pörös fél megegyezett, hogy a boldog emlékezetű Gulácsy
Dömjénné született Tomay Fruzsinka asszony sohase szült se két, se három
gyereket egyszerre, hanem egyszerre mindig csak egyet; a három gyerek
közül tehát csak egy lehet a legidősebb. De hát melyik az? A Jankó,
Palkó, Markó-e az?
Édes anyjuk, édes apjuk régen meghalt. Meghalt már anyjuk-apjuk gyóntató
papja is. Senki se tudta még a nevét se annak a papnak, a ki valamikor
megkeresztelte őket. Keresztapák, keresztanyák vagy nem élnek vagy
elköltöztek más országba. Jobbágy, zsöllér, szolgáló ember vagy asszony
akadna talán, a ki emlékeznék valamire, de nem mer az vallani egy se,
mert a három testvér közül kettő bizonyosan nyomban agyonütné vagy
világnak kergetné. Lehetetlen volt tehát tisztába hozni, három közül
melyik a legidősebb.
Vármegye, főispán, országbíró, nádorispán, sőt maga a király is kifáradt
már a pörösködésben. Egyik király a másik után következett, de a pörnek
vége be nem következett. Ha az egyik a Jankót pártolta, a másik a Palkót
kegyelte, a királyfi pedig rendesen a Markót segitette. Utóbb is meghalt
mind a három Gulácsy-fi, sőt kihalt a Tomay nemzetség után a
Gulácsy-nemzetség is. A király foglalta el mind a két nemzetség minden
birodalmát.
A pörnek hát vége lett volna, de azért még se sült ki, hol az igazság.
Ilyen veszedelemnek többé az országot kitenni nem lehetett. Kellett
hozni törvényt, a mely szerint el lehessen dönteni, hogy hány esztendős
az az ember, a kiről senki se tudja, hogy hány esztendős.
De hát ki tudja azt megmondani?
Ki tudná más, mint a káptalan?
Tizenkét pap a káptalan. Van köztük prépost, apát ur, hitetlenek
püspöke, olvasó pap, éneklő pap, plebános s valamennyi miséző pap. A mit
a káptalan nem tud: azt már nem tudja senki. A mit pedig senki se tud,
azt a káptalan még mindig tudja. Azért mondják a csodagyerekről, hogy
több esze van, mint a káptalannak. De ez is csak hivalkodó beszéd.
Senkinek se lehet annyi esze, mint a káptalannak.
A káptalan különösen tud minden titkot. Pajkos káplánok, kápsáló
barátok, beszédes kéregetők besugnak oda minden titkot. Ha gyerek
születik: azt mindig valami titok előzi meg. Az a titok sohase lehet
titok a pap előtt. Azért rendelte az ország, hogy a káptalan döntse el,
a mikor senki se tudja, hogy ki-ki hány esztendő előtt jött a világra.
Te is Toklyó Miska, légy készen arra, hogy a váczi káptalan előtt meg
kell jelenned. Mivelhogy Budapest körülbelül a váczi káptalan alá
tartozik.
Az eljárás egyszerű.
Bizonyos napra megidézik azt a szerencsétlent, a ki keresi a saját
életkorát.
Azon a napon a nemes káptalan szentszékké alakul át. Hosszu asztal zöld
posztóval bevonva. Feszület van az asztalon és halálfej és tintatartó és
burnótszelenczék. Elől ül a nagyprépost, körülötte az oszlopos
kanonokok, ezek után a többi kanonok. Titkár, jegyző: fiatal papokból az
asztal végén. Ez a szentszék.
Bejön az életkorakereső fél.
Megkérdezik nevét, apját-anyját, születése helyét, keresztapját,
keresztanyját, bérmálási idejét és környülállásait. Mikor gyónt és
hányszor? Mikor volt búcsún először és utoljára? Mire emlékszik
legkorábbi gyerekségéből? Ért-e életében dögvészt, fekete halált,
tatárjárást, kuruczok és labanczok dulásait? Beverték-e fejét valamikor?
Volt-e felesége? Volt-e férje? Volt-e büntetve? Mikor, miért, ki által?
Hány gyereknek apja vagy anyja? És igy tovább!
Azután levetkőztetik meztelenre. Férfi-e vagy asszonyi állat: erről
különösen meg kell győződni. Gondosan megnézik minden fogát. A fogak
állapota sokat jelent, Minden fogorvos a pokol fenekére utasíttatik. Ugy
kell maradni mindennek, a hogy isten megteremtette. Kipödrött bajusz,
hetyke beszéd, föstött arcz, ugráncsi mozdulatok: mindezek kárhozatos
tünetek.
Igy készül meg az itélet. S az ítélet határozottan, világosan megmondja,
hogy Kukori Péter vagy Kikeri Örzsébet ennyi s ennyi esztendős. Ebben
aztán kételkedni többé nem lehet, de nem is szabad.
Toklyó Miskát be kellett jelentenem a váczi káptalanhoz. Noha láttam,
hogy ennek se lesz egyelőre semmi haszna.
Mert 1848-ban és 1868-ban a káptalanok minden világi hatóságát
eltörölték. Attól kezdve a káptalan se a végrendeleteket meg nem
vizsgálhatta, se a tudva nem levő életidőket meg nem szabhatta.
De az országgyülés egy dolgot elfelejtett. Elfeledte megmondani, kinek
legyen ezentul annyi esze, mint a káptalannak; ki mondja meg ezentul,
ki-ki hány esztendős?
Ezen azonban még se akadtunk meg.
Folyamodtunk a váczi káptalanhoz: idézze maga elé Toklyó Miskát,
vizsgálja meg alaposan: hány esztendős s a férfinemhez tartozik-e, vagy
a nőnemhez?
A káptalan elutasított bennünket. Még azonfelül össze is szidott a maga
kegyes módja szerint. Mit zaklatjuk ilyen hiábavalósággal? Hisz a
törvény elvette már tőle ezt a hatalmat. Van ő neki egyéb bokros munkája
is, csak azt tudja elvégezni.
Csak ez kellett nekünk.
Folyamodtunk ekkor a fővárosi tanácshoz. Bebizonyitottuk neki, hogy
Toklyó Miskának szükséges tudnia, hogy ő hány esztendős. A váczi
káptalan nem mondja meg, mert a törvény erre neki hatalmat nem nyujt; –
nincs tehát más mód: mondja meg ezt a fővárosi tanács.
Hatalmas polgármestere volt a fővárosnak. Jó barátom. A siker czéljából
elmentem hozzá személyesen, hogy felvilágositsam.
Kinevetett.
– Jó helyre jöttél barátom. Mi csak elevenekkel és holtakkal vesződünk,
azokkal se bírunk. Most olyan embert küldesz ránk, a ki meg se
született, mégis él. Mit csináljunk mi ezzel?
No ez bíztató kezdet.
Nyakára küldtem Toklyó Miskát külön és Sághy Juliánnát külön. Az asszony
valamennyi gyerekét oda vitte. És sirt a polgármester nyakán valamennyi.
A polgármester elküldte őket a főügyészhez, mert hát a főügyész ad ebben
az esetben jogi véleményt. A főügyész elküldte őket a fővárosi
képviselet jogügyi bizottságához. A tanács is ide tette át szakvélemény
végett az iratokat. A jogügyi bizottság azonban tovább küldte az
iratokat a közoktatási bizottsághoz, minthogy ez esetben anyakönyvi
dologról, keresztelő levél hiányáról volt a szó. Toklyó Miskát és
familiáját küldtem mindenütt az iratok utján.
A Bakony csak nagy rengeteg, de az semmi se a fővárosi bizottságok
rengetegéhez képest. A mely ügy egyszer ebbe beletéved: nem igazítja azt
többé helyes utra semmiféle égi vagy földi hatalom.
Addig jártak az irások egyik kézből a másikba, egyik szakbizottságtól a
másikhoz, mig utóbb Toklyó Miskának megint született egy gyereke.
Nagy örömmel és nagy bánattal jött ezt nekem bejelenteni.
– Megint egy gyerek nagyságos uram! Mi lesz én belőlem és szegény
Julcsámból, ha ez még sokáig igy tart?
Erre már én sem tudtam neki megfelelni.
Szerencsére az ország valamennyi hirlapja magáévá tette az ügyet. A
külföld is kezdett már ránk figyelni. Állandó rovattá vált a Toklyó-ügy.
Két táborra oszlott a napi sajtó. Az egyik táborban ez volt a rovat
czime: »Nem anyától lettél.« A másik táborban pedig ez volt:
»Rózsabokorban jöttem a világra.« Mind a két rovat csak a Toklyó-ügyet
tárgyalta.
Ez utóbb is arra inditotta a fővárosi tanácsot, hogy döntsön az ügyben.
Döntött is, de nem volt benne köszönet.
Folyamodásában azt mondta Toklyó Miska:
»Azért fordulok a székes főváros tanácsához, mert huszonöt év óta itt
lakom és mert születésem helyéről nincs tudomásom.«
Erre a fővárosi tanács azt felelte:
»Folyamodó az ő kérelmével azon törvényhatósághoz utasíttatik, melynek
területén született.« S hivatkozott hetvenhét törvényre, melynek alapján
másként nem dönthetett.
Ez még semmi.
A döntés másik pontja így szólt:
»Minthogy folyamodó maga beismeri, hogy ő anyakönyvezve nincs: ennél
fogva kétségtelen, hogy az általa használt Toklyó Miska név önkényüleg
fölvett név s ez őtet törvényesen nem illeti, folyamodása tehát már az
okból se volt érdemileg elintézhető, mert törvényes nevét bejelenteni
elmulasztotta.« Erre is hetvenhét törvényt idézett a fővárosi tanács.
Toklyó Miska most már dühösen rontott be hozzám. Bor volt benne. Bajusza
ugy állt, mint a bika szarva.
– Tessék megmondani, kit öljek meg. Valakit meg kell ölnöm. Mert én az
én becsületes Toklyó Miska nevemet elsinkófálni nem engedem.
V.
Az kellett volna még csak, hogy szegény Toklyó Miskát pörbe vonják
idegen név használata miatt.
Pedig ehhez is közel álltunk.
Törvényes alap volt rá elég. Mert hogy Toklyó Miska, miért Toklyó és
miért Miska: ezt ugyan a világért se tudtuk volna igazolni. Hiszen ezt
is csak a keresztelő levéllel lehet igazolni.
Egy rendőrkapitány bele is akart kapczáskodni e miatt Toklyó Miskába, de
őt szerencsésen lemordiáztam. Várja meg, mig valaki panaszt tesz a
Toklyó név viselése miatt. Segitségemre jött Karika Péter közrendőr is.
Igy aztán megigérte a mérges rendőrkapitány, hogy bevárja a fölebbezést
s a belügyminiszter határozatát.
Olyan fölebbezést is keveset látott még a fővárosi tanács, mint a
milyent az ő határozata ellen benyujtottam. Egy fiatal joggyakornokra
biztam a fogalmazást, a ki még tud lelkesülni az örök igazságért.
Megnyomta a tollat kegyetlenül. Birsággal is büntették miatta Toklyó
Miskát. Nekem kellett megfizetnem.
Mindez kicsi dolog.
Nagyobb az, hogy a miniszternél kedvező döntést tudtam elérni.
Elővettem képviselői tekintélyemet. Épen negyed százada voltam már
minden kormánynak tántorithatlan támasza. Sohase kértem érte semmit.
Megmondtam a miniszternek, hogy huszonöt esztendős számadást ró le a
kormány, ha most az egyszer igazságot szolgáltat. Ha pedig most se teszi
meg: egyenesen átmegyek a szélső ellenzékre. Meg nem állok a
köztársaságig.
Használt az erélyes föllépés. S különösen használt, hogy minden
fogalmazón, titkáron, osztálytanácsoson és államtitkáron keresztül
gázoltam. Hiszen már magam is kezdtem unni a munkát is, a költséget is.
Nyilvánvaló, hogy addig nem lehet rend és jogbiztonság az országban, mig
a Toklyó-ügy dülőre nem jut.
A miniszter utasitotta a fővárosi tanácsot, hogy Toklyó Miska számára
állitson ki korbizonyitványt.
Idáig tehát eljutottunk valahára. Még magam is alig álmodtam arról, mi
lesz ebből a nagy sikerből.
A fővárosi tanács megbizta az V-ik kerületi előljáróságot a
korbizonyitványi adatok összegyüjtésével.
Mióta szolgál nálam Toklyó Miska? Meddig szolgált a banknál? Meddig volt
hordár? Mennyi időn át napszámoskodott? Hát az előtt hol járt, mivel
foglalkozott? Mit csinált Szolnokon, Aradon, Hajdu-Bagoson,
Nagy-Kállóban? Ki volt apja-anyja? Élnek-e valahol rokonai? Hol élnek és
miből élnek? Kit tud tanunak maga mellett megnevezni? Pintye Gergelyt
vagy Rózsa Sándort nem hajszolták úgy meg, mint Toklyó Miskát.
Elmult a tél, tavasz lett. Elmult a nyár is, jól belejöttünk az őszbe s
a sok megkeresés, átirat, pótlás, kihallgatás még se akart véget érni. A
főváros költségvetésébe föl kellett venni külön irattári szekrényt a
Toklyó-ügy iratainak számára.
S mindez még csak előnyomozás volt. A vizsgálat még ezután következett.
Addig hajszoltam a kerületi előljárót, mig végre a rendes vizsgálatot és
a helyszini szemlét elrendelte. Jelen voltam a szemlén és vizsgálaton
magam is.
A helyszini szemlének az volt a feladata, hogy Toklyó Miska tagjait s
tetemének mivoltát orvosilag megvizsgálják. A kerületi fizikust
rendelték ki erre.
Mikor nőtt be a feje lágya?
Hány esztendeje annak, a mikor a bölcsességfoga kinőtt?
Mióta tudja kipödörni a bajuszát?
Micsoda betegségekben szenvedett gyerekkora óta?
Iszákos-e? Tud-e aludni? Nincsenek-e szédülései, rémlátásai?
Megmérték keresztben, hosszában. Fejéről, koponyájáról egész
statisztikát készitettek. Végre lefényezték előlről és hátulról. A
ludtalpát még se vették észre.
Mindezt eddig még csak a kerületi fizikus végezte. Szükségesnek mindezt
azért látta, hogy tájékozódást szerezzen Toklyó Miksa életkora felől.
Következett a kerületi előljáró. Most aztán ő fogta vallatóra Toklyó
Miskát.
– Kérdezem önt állitólagos Toklyó Miska!
Toklyó Miskát meg kellett fognom, hogy ezért az »állitólagos« szóért
hasba ne rugja a kerületi előljárót.
Száztizenhárom kérdést intézett hozzá. Fölirták papirosra az összes
kérdéseket.
– Beszélje el Toklyó Miska, micsoda esemény az, melyre életének
legkorábbi szakából vissza tud emlékezni.
– Emlékezem arra, hogy egyszer leestem a szederfáról.
– Hogy került ön a szederfára?
– Fölmásztam rá magam.
Ezt fontos körülménynek találták. Lehetett ekkor öt évestől tíz évesig.
Elvégre a kifogyhatatlan kérdések áradatában a gondviselés világot
gyujtott Toklyó Miska elméjében.
– Emlékezem arra, hogy egyszer libát őriztem Ördög-Ábrányban a falu
végén a libalegelőn, aztán katonák jöttek oda, szétverték a libáimat s
ágyukat állitottak föl a libalegelőn. A faluban azt mondták, hogy ezek
orosz ágyuk voltak.
Ez már nagy dolog volt.
Közös erővel siettünk a jó kedvü és nagy tudományu Hegyessy Mártont
Nagy-Váradon megkérdezni, mikor voltak orosz tüzérek Ördög-Ábrányban?
Nála föl van jegyezve minden katonáról, hogy napról-napra hol járt, mit
csinált, hol evett ebédet és vacsorát. Nyomban meg is irta, hogy
Krizsiev orosz ütegparancsnok ágyui 1849-ik évi junius hó 29-én délután
három órakor voltak az ördög-ábrányi libalegelőn.
Most már az volt a kérdés, mekkora lehetett Toklyó Miska emlékező
tehetsége az ő gyerekkorában?
A kerületi előljáróság erre is megfelelt. Tekintettel Toklyó Miska
elmebeli állapotának szerény méreteire: ő akkor hét évesnél fiatalabb s
tiz évesnél idősebb nem lehetett. Előbb nem születhetett tehát, mint
1839-ben, de később se mint 1842-ben. Vagyis a tudomány szabályai
szerint ezen folyó esztendőben ő közép számitással negyvenöt évesnek
tekinthető, kizártnak tekinteni azonban nem lehet, hogy egy-két évvel
mégis idősebb vagy fiatalabb. Nem ellenkeznek ezzel az orvosi látlelet
pontjai s különösen nem ellenkezik bőrének, szőrének, fogainak s egész
csontrendszerének állapota.
Igy szólt a korbizonyitvány.
Hála Istennek! Most már mehetünk keresztelőre. Most már bevezetheti a
pap az anyakönyvbe, hogy Toklyó Miska mikor született. Most már
törvényesen bizonyos volt, hogy 1839-től 1842-ig mindig született.
Válogathat a pap szabad tetszése szerint a napokban.
Nagy volt az öröm Toklyóéknál s meg kell vallanom, én is nagy
megkönnyebülést éreztem, hogy az ügyvédi tudomány ekkora diadalhoz is
eljuthatott. Nyugodtabban néztem a jövendőnek viszontagságai elé.
Pedig minden öröm korai volt.
A kerületi előljáróság jelentést tett az ügyről a tanácsnak. A tanács
pedig áttette az iratokat a katonai ügyosztályhoz. Mert ime most egy
ember került kézre, a ki negyvenötéves életkoru s a kinél ennélfogva meg
kell vizsgálni, hogy védkötelezettségének eleget tett-e s az alól nem
bujt-e ki tilos úton?
Egyszer csak megidézik Toklyó Miskát a katonai ügyosztályhoz.
Megparancsolják neki, hogy pontosan jelenjék meg, mert különben
katonaszökevénynek fog tekintetni s elfogatás esetén igy meg amugy
tekerik ki a nyakát.
Ne neked Toklyó Miska! A papok kezéből se keveredtél még ki s most meg
már a katonák kezébe kerülsz!