Hopfen.
Csakugyan egyedűl maradunk. Ugyan kávés uram, üljön ide mellém!
Kávés.
Mindjárt lesznek vendégeim, egy sereg ifjú ma estére punschot rendelt
nálam; a magyar színházból ide jőnek.
Hopfen.
Az jó – ezek sokáig itt maradnak, s így elmulathatom magamat.
Kávés.
Már talán jönnek is.
(Kívülről hallatszik Norma 2-ik felvonásából a druidák kardala.)
Hopfen.
Vígan jönnek.
Második jelenet.
_Zajtay. Gazsi. Keserű. Sándor. Savi. Kecsei. Halmi. Pazardi. Édes.
Előbbiek._
Gazsi.
Készen a punsch? Hah, sörfőző uram itt van? Nagy katlanát ide
kölcsönözhette volna punschot főzni.
Hopfen.
Hozta Isten az urakat. (Félre.) Átkozott eset, a lyányom szeretője is
köztök van.
Sándor.
Üljünk ide, hamar punschot.
Kávés.
Mindjárt itt lesz.
(Leülnek Hopfen asztalával ellenkező oldalon.)
Halmi.
Hát notárius uram, hogy tetszett az opera?
Zajtay.
Sehogy sem biz’ az; én részemről nem vagyok barátja annak az örökös
kornyikálásnak, miből az ember egy szót sem ért; s már ki az ördög hinné
azt, ha valakit meg akarnak égetni, hogy az még előbb énekeljen.
Kecsei.
Hogyan? nem bájolta el notárius uramat ez a felséges opera? (Énekel.)
«Kit elfeledtél, kit megvetettél.» (Punschot hoznak.)
Zajtay.
Aztán ha mégis becsületesen énekeltek volna, de az a Norma oly rosszúl
danolt, hogy majd mindent újra kellett neki énekelnie, mint a normalista
gyermek, ha leczkéjét rosszúl tudja.
Édes.
Hiszen épen azért kellett ismételnie, mivel nagyon jól énekelt.
Zajtay.
Aztán nem is ment annak rendje szerint; csakhogy hamarább készen
legyenek, ketten-hárman is énekeltek egyszerre, sőt néha húszan –
harminczan is összevisítottak.
Kecsei.
Annak úgy kellett lenni.
(Hopfen, ki azalatt elaludt, hortyog.)
Kecsei.
Hah, itt is fürészel valaki egy melodiát az álomjáróból.
Keserü.
Sándor, ipád urad elaludt.
Halmi.
Hejh, ha most eloltanánk minden lámpást s egyedül hagynók itt, ugyan
megszeppenne.
Sándor.
Ejnye, talán javamra tehetnék valamit.
Halmi.
Oltsunk el minden világot, még a milyen ostoba, majd vaknak hiszi magát.
Sándor.
Bajtárs, ez arany gondolat! – Mi itt lármát ütünk, mintha biliárdoznánk
és kártyáznánk, s ha fölébredvén, a sötétségben elbámúl, elhitetjük
vele, hogy sürű hályog borítja mind a két szemét. Vitz, barátom, vitz!
Édes.
De már boldogulnod kell, mert ismét a vitzről beszélsz.
Halmi.
De most az egyszer a vitz tőlem származik.
Sándor.
Ne dicsekedjél vele, a vitz egyedül nem elég, hanem vitz és diploma kell
a világon. Hanem tudod mit? Te szemorvosnak adod ki magadat, ki
egyenesen Angliából jött, s azon föltétel alatt meggyógyítod Hopfent, ha
lyányát nekem adja.
Halmi.
Bravo!
Zajtay.
De fiam, ez impostura!
Sándor.
Nem az, édes atyám; csak rá akarjuk a vén zsugorit szedni; miért akarja
lyányát külföldinek adni, és nem nekem? Ez csupa hazafiság, hogy pénze
az országban maradjon.
Zajtay.
Ugy már helybenhagyom.
Sándor.
Hát frissen, dologhoz! (Kávéshoz.) Ha az úr szövetségesünk lesz, meg nem
bánja.
Kávés.
Szívesen.
Sándor.
Hát zárasson be ajtót, ablakot, s oltassa el a lámpásokat.
Halmi.
Én majd billiárdozom, marqueur, olvass!
Keserü.
Majd ketten tarokkozunk.
Kecsei.
Én Pazardival whistezek.
Sándor.
Igaz, hiszen az nobel játék.
Gazsi.
Én meg ferblizek.
Savi.
Én shakkozom.
Zajtay.
S én csak nézni fogom a dolgot.
(Ezalatt a szin besötétült. Édes billiárdozik, labdákkal csörömpöl,
marqueur olvas, a többiek olyan lármát csinálnak, mintha kártyáznának.
Sándor, Halmi és Zajtay állnak).
Sándor.
Bravo, ez fölséges tripla volt.
Mind.
Bravo! bravo!
(Hopfen a lármára fölébred s tapogatózva föláll.)
Gazsi.
Öt garas vizi.
Keserü.
Tuletroa, pagát ultimo.
Marqueur.
Vier und zwanzig, achtzehn.
Kecsei.
Ha most nem csinálok schlemet, hát soha sem.
Savi.
Shakk a királynak.
Hopfen.
Istenem! Én nem látok semmit, kellner, gyertyát hamar, gyertyát!
Kávés.
Gyertyát? Hisz’ itt ég a szeme előtt az asztalon.
Hopfen.
Hol? Én nem látom, az egész kávéház olyan sötét.
Kávés.
Hogy lenne sötét az én kávéházam? nem hallja a vendégeket minden felé
játszani? Ime itt a gyertya. (Kezébe ad egy elaludt gyertyát.) No lássa,
oly közel tartja szájához, hogy lehelletével eloltotta.
Hopfen.
Érzem is a füst szagát, de azért nem látok semmit.
Kávés.
Talán a szemének van baja? Hagyja csak látnom. – Az Istenért, szeme oly
homályos, mintha fekete posztóval lenne borítva.
Hopfen.
Az Istenért, csak nem vakultam meg?
Kávés.
Azt mindjárt meglátjuk. Itt van egy londoni szemorvos, tegnap érkezett;
ő azért jött úgy is, hogy szemünkről leszedje a hályogot. – Mister
Krokbrok!
Halmi.
Mit kivánnak?
Kávés.
Ez az úr hirtelen elveszté látását, vizsgálja meg.
Halmi.
Boldogtalan! az úr szemét a legsűrűbb hályog lepte el.
Hopfen.
Jaj az egekre, hát megvakultam? – Megüt a guta!
Halmi.
Tökéletesen.
Hopfen.
Jaj megvakultam!
Mind.
Hopfen úr megvakult.
Kar.
Hopfen urnak a két szeme
Zavarosabb lett, mint sere,
Megvakult jaj a szegény!
Rég sötét volt már fejében,
Mostan éj lett a szemében,
Boldogtalan vén legény.
Hopfen.
Hát vaksággal átkozott balsors engemet! Jaj miképen főzetem ezután
sörömet?
Zajtay.
Míg láthatott, nem akart napvilágnál látni;
Majd most megtanulhat ám sötétben bujkálni,
Kar.
Szánjuk, szánjuk, mind hiában,
Nem segíthetjük bajában,
Boldogsága már elmult.
Felmegy majd a bornak ára,
Elvész a sör valahára,
A serfőző megvakult.
Hopfen.
Doktor uram, angyali doktor uram! segítsen rajtam, gazdagon hálálom meg,
én dús ember vagyok.
Halmi.
Még most hamarjában lehetne segíteni, de fél óra mulva már késő.
Hopfen.
Kérem hát segitsen, s kérjen akármit.
Sándor.
Doktor úr! Én az úrnak életét mentém meg; most meghálálhatja, hogy a
Dunából életveszélylyel huztam ki.
Halmi.
Szívesen – de – hogy?
Sándor.
Hopfen urnak egy lyánya van, én halálosan szeretem; de Hopfen úr nem
akarja nekem adni; ne gyógyítsa meg, míg lyányát nekem nem adja.
Halmi.
Hallotta az úr megmentőm kérését? hamar adja neki lyányát. Különben vak
marad.
Hopfen.
Az lehetetlen! Inkább más doktorhoz megyek.
Halmi.
Hová? Most éjtszaka hol lelne doktort oly hamar, mint szükséges, mert
egy kis félóra mulva már késő a segítség. – Hát adja-e lyányát?
Hopfen.
Istenem, mit csináljak? Ugyan ki is voltakép az úr?
Sándor.
Hiszen ismer, én Zajtay Sándor vagyok.
Hopfen.
Zajtay Sándor? Álljon el kérésétől, nem teljesíthetem, lyányom vőlegénye
már megérkezett.
Sándor.
Küldje vissza, én el nem állok.
Hopfen.
Hát az úrnak adom lyányomat. (Félre.) Hiszen nem kell szavamat tartanom.
Sándor.
Köszönöm. De megengedjen, puszta szónak nem hiszek; önnek kezeskedni
kell valamivel.
Halmi (titkon a kávéshoz).
Hozzon egy kis szappanyos vizet és vásznot.
Hopfen (félre).
Átkozom! nem is hisz. – De mivel kezeskedjem?
Sándor.
Önnél van még azon 100,000 pengő forintos váltólevél, melyet ma este
adtam át princzipálisomtól?
Hopfen.
Itt a pugillárisomban van.
Sándor.
Adja ide azt kezességül.
Hopfen.
Jaj az nem lehet.
Halmi.
Hát vak marad. Az idő halad.
Hopfen.