Gazsi.
Kellner, egy portio roszprádlit foghagymával, s egy itcze steinbruchit!
Kecsei.
Kérem az Istenért ne hozasson foghagymást, nem szabad azt szagolnom! én
homœopathice élek.
Gazsi.
Tatár hordja el homœopathiádat! foghagyma, meg a jó paprikás gulyáshus –
az a magyar homœopathia!
Zajtay.
Mi az a homœopathia?
Keserü.
Az új gyógyítási mód! ármányos historia pedig, mely szerint az
orvosságot nem kell bevenni, csak ránézni, s az ember meggyógyul.
Zajtay.
Ezt egy új Hypokrates találhatá fel.
Pazardi.
De együnk (parancsolnak a pinczérnek). Tessék választani notárius
uramnak.
Zajtay (az ételjegyzéket olvassa).
Miféle csodaétkek ezek? Mintha Belzebub konyháján főzték volna: «olló
leves», már ki a manóban hallott valaha olló levest, vagy Pesten az
ollóból is tudnak talán levet csavarni. Talán szabó ezen korcsmáros?
Kecsei.
Hiszen az ollio-leves; franczia vagy angol étel, igen jó.
Zajtay.
Ha franczia vagy angol, úgy nem kell. Nem békülne meg gyomrommal, mert
az peleskei magyar gyomor. – «Sonka áspissal», hát ez mi az ördög? Hát
uraim itt még az áspis kigyót is megfőzik? de megyek én innen. (Fölkel.)
Halmi.
Ne ijedjen meg notárius uram, ez sonka aspikkal, aspik, egy neme a
kocsonyának, de finomabb, nóblabb.
Zajtay.
Ha nóbelabb úgy ez sem kell. – No ez már szörnyűség; nem gondoltam, hogy
még borju is lehessen kotlós.
Kecsei.
Mit beszél notárius uram?
Zajtay.
Hiszen itt van írva: «borju kotlós».
Kecsei.
Ez borju kotlet.
Zajtay.
Hát a mennykő üsse meg, talán itt hátul okosabb ételek vannak. –
«Lencse-torta», no ezt a tortát talán a nagyböjtben találták fel.
Keserü.
Az linczi torta, czukros sütemény.
Zajtay.
Most jő még az igazi: «velenczei arszénás Ausztria», egy egész ország,
no a ki megenné, annak meg kell gebedni, ha vasgyomra van is.
Pazardi.
Nem jól olvasta! velenczei arzenál austriga.
Halmi.
Ez tengeri kagyló, mely a velenczei arzenál mellett fogatik. Mindjárt
meglátja notárius uram. Pinczér, ezen urnak austrigát. Hát notárius
uram, hogy tetszett az opera?
Zajtay.
Se hogy se biz’ az. Én részemről nem vagyok barátja annak az örökös
kornyikálásnak. Azután már ki is gondolhatna olyan jurisdictiót, olyan
törvényszéket, mely muzsikaszónál és énekelve hozzon sententiát. –
Valóban mondhatom szép magyar város ez a Pest, alig vagyok itt, s már is
mit kelle látnom. A magyar színházban velenczei szerecsent játszanak, és
a fogadóban velenczei ausztrigát esznek, mintha jobb nem volna a
szalontai pecsenye, vagy a karánsebesi csiga; de ad vocem velenczei!
mondják meg, uraim, hogy lehetett szerelmes az a szép Desdemona, mert
ugyan átkozottan szép volt ám, abba az ördögarczú szerecsenbe?
Halmi.
De gustibus non est disputandum – de itt már az austriga, tessék.
(A pinczér az austrigát Zajtay elébe teszi.)
Zajtay (nézegeti).
Ez valóban csodaállat, hogy is kell enni (bele harap). Lánczos adtát,
hiszen ez keményebb, mint a kő.
Gazsi.
Úgy kell notárius uram, miért hozat olyan exoticus portékát.
Kecsei.