(A magyar színház belseje, Othello adatik; a szin Desdemona
hálószobája.)
Hetedik jelenet.
_Desdemona_ (alszik). _Othello_ (föllép gyertyával). _Zajtay, Gazsi_ (az
orchestrumban vannak alant).
Othello.
Helyes okod, helyes okod van szívem, s ne hagyjátok azt kimondanom
szemérmes csillagok! Helyes okod van! Vérét nem ontom el; s nem sértem
bőrét, a hónál fehérebbet, az oly símát, mint alabástrom a sírokon!
(Kardját leteszi.) De meg kell halnia, különben még több férfit csal
meg. A gyertyát oltsd el, aztán – a gyertyát oltsd el. Ha eloltalak, te
szolgaláng, megbánva azt, visszaadhatom-e előbbi világodat? de a tied
legremekebb idoma az egyetlen természetnek, eloltatván egyszer, nem
tudom hol van azon promethéusi láng, mely megújítsa világodat. – Ha
rózsádat laszakasztom, soha nem adhatok neki többé életszínt – hervadni
fog, de illatát még a tőn éldelem. (Megcsókolja.) Balzsami lehellet,
majd nem arra fordítod az igazságot, hogy kardját törje el. – Oh még
egyszer! még egyszer! (Megcsókolja.) Légy ilyen halva, úgy megöllek, s
azután szeretlek. Még egyszer, utoljára! (Megcsókolja.) Ilyen bájos soha
sem volt, ily gyilkoló! Sírnom kell, de gyilkos könyűket, a szenvedés
Istene büntet, a hol szeret. Hah! ő fölébred!
Desdemona.
Ki van itt? Othello?
Othello.
Igen, Desdemona!
Desdemona.
Le akarsz feküdni, kedves férjem?
Othello.
Imádkoztál éjtszakára, Desdemona?
Desdemona.
Igen, férjem!
Othello.
Ha vétek van szíveden, melyért az Istent még nem engeszteléd meg, úgy
imádkozzál!
Desdemona.
Oh férjem, mit akarsz ezzel mondani?
Othello.
Tedd meg, és röviden, én elmegyek, lelked ne szálljon el készületlenül.
Az Istenre, nem, lelkedet nem gyilkolom meg!
Desdemona.
Te gyilkolásról beszélsz?
Othello.
Valóban.
Desdemona.
Úgy Istenem, irgalmazz nekem!
Othello.
Amen! szívemből kivánom.
Desdemona.
Ha ez való, meggyilkolsz engem.
Zajtay.
Ártatlanul? Csak az volna hátra.
(Gazsi rángatja, s inti, hogy csöndesen legyen.)
Desdemona.
De félek tőled, mert iszonyú vagy, ha szemed úgy forog. Félelmem okát
nem ismerem, mert vétket nem tudok; de félek, azt érzem!
Othello.
Gondolj bűnödre!
Desdemona.
Szerelmem irántad, más semmi sem.
Othello.
Úgy? S azért halsz meg!
Desdemona.
A halál szörnyű, mely szerelemért gyilkol. Miért rágod úgy ajkidat?
Véres bolyongás rázza át valódat. Ezek rettentő jelek, de mégis
reménylem, nem illetnek engem.
Othello.
Hallgass, légy csöndesen.
Desdemona.
Megteszem; mit kivánsz?
Othello.
Azon kendőt, melyet annyira becsülök, melyet neked adtam, te Cassionak
ajándékozád.
Desdemona.
Nem, lelkemre s életemre nem, – küldj értte, s kérdezd meg.
Zajtay (az orchestrumban).
Úgy van, confrontálni kell, az asszony ártatlan.
Othello.
Óvd magad kedvesem, óvd magad a hamis eskütől! halálos ágyban fekszel.
Zajtay.
Ez a szerecsen dühében még azt sem látja, hogy felesége már fölkelt.
Desdemona.
Igen, de nem hogy most haljak meg.
Othello.
Tüstént! Azért valld meg őszintén bűnödet, mert ámbár minden kérdést
esküvel fogadj, még sem irtod s távoztatod el a gyanút, mely téged
elnyom. Te halálé vagy!
Desdemona.
Hát az Isten legyen irgalmas nekem.
Othello.
Amen!
Desdemona.
Légy te is irgalmas ez életben, soha sem vétkeztem ellened; soha sem
szerettem Cassiot, csak mint az Isten, és világ előtt szeretni lehet.
Soha sem adtam neki zálogot.
Othello.
Istenemre! én kezében láttam kendőmet! – Csalfa asszony, kővé
változtatod szívemet, s azt teszed, hogy a mit cselekedni akarok, azt
gyilkosságnak kell neveznem, bár áldozatnak véltem – én láttam a kendőt!
Desdemona.
Úgy lelte valahol! és soha sem adtam neki, hívasd ide, hogy vallja ki az
igazat.
Othello.
Ő vallott.
Desdemona.
Mit, férjem?
Othello.
Hogy veled – – – társalkodott.
Desdemona.
Hogy? nem engedett módon?
Othello.
Igen.
Desdemona.
Azt nem mondhatja.
Othello.
Nem, szája néma, a derék Jágora volt bizva.
Desdemona.
Félelmem világosodik, hogy ő meghalt.
Othello.
Ha minden hajszála egy élet volna is, iszonyú haragom mind elirtaná.
Zajtay.
Az átkozott pogány már azt is megölte.
Desdemona.
Ő elárultatott, ah! s én elvesztem.
Zajtay.
Még nem.
Othello.
Böcstelen, siratod ön szemeim előtt!
Desdemona.
Űzz el magadtól férjem, csak meg ne ölj!
Othello.
El veled böcstelen!
Desdemona.
Ölj meg holnap, az éjjel élni hagyj; élni.
Othello.
Hah! vonakodol?
Desdemona.
Csak fél óráig.
Othello.
Az elhatározottat nem lehet gátolni.
Desdemona.
Csak míg imádkozom.
Othello.
Már késő! (Megragadja Desdemonát, s meg akarja fojtani. Zajtay ekkor
hirtelen a színpadra ugrik, s kardot rántván a szerecsenre rohan).
Zajtay.
Dühös pogány, ne bántsd: ő ártatlan.
Gazsi (az orchestrumban).
Notárius uram! az Istenért, mit csinál?
Othello (ijedve elbocsátja Desdemonát, Zajtayhoz).
Lóduljon az úr, hiszen ezen asszonynak meg kell halni.
Zajtay.
Nem kell meghalnia! Tudom én, mi az igazság, én censuratus advocatus
vagyok, és notárius.
Gazsi (a szinre ugrik, s Zajtayt karon fogva).
Notárius uram, jőjjön, hisz’ ez asszonynak semmi baja sem lesz.
Zajtay.
Dehogy nem lesz! hiszen ez a dühös szerecsen most is azt állítja, hogy
meg kell neki halni. Ő ártatlan; ha bűnösnek tartja, indítson pört
ellene ex titulo adulterii.
Othello.
Uram! ez csak játék.
Zajtay.
A mennykő üsse az ilyen játékot, hol egy dühös szerecsen, egy ártatlan
magyar menyecskét meg akar fojtani.
Gazsi.
Hagyja, hogy folytassák, menjünk.
Zajtay.
Én magistratualis persona vagyok, nem engedhetek szemem előtt
gyilkosságot. Örüljön ezen sátán képű szerecsen, hogy ilyen szép fehér
asszony oly híven szereti, s becsülje meg.
Othello.
Már itt jönnek az őrök.
Nyolczadik jelenet.
_Előbbiek. Rendező. Színházőrök._
Rendező.
Uram, önök a közcsendet háboríták illetlen viseletökkel, azért tessék a
rendőröket követni!
Gazsi.
Mit rendőröket! Nekem semmi közöm a renddel s őreivel, én nemes ember
vagyok, és jurátus.
Zajtay.
Kérem barátom, a felsőbbségnek nem szabad ellenszegülni.
Rendező.
Kövessék az urak, míg szép szóval kérem.
Gazsi.
Mit, szép szóval? Hát máskép is merne az úr szólani? Lánczos lobogós,
tüstént takarodjék, különben…
Rendező.
Őrök, vigyétek el ezen urakat.
Gazsi.
Ezer diploma! engem elvinni? Hadd czensuráljam meg koponyátokat! (Emelt
csákánynyal rájok rohan, s elfutnak mind, csak Gazsi és Zajtay marad.)
Zajtay.
Az Istenért! mit csinált, hisz ez vétkes oppositio.
Gazsi.
Csak nem fogattatom el magamat ennyi becsületes ember előtt (a
publikumra mutat). Hejh még itt is leskelődik valaki. (A színfalhoz
ugrik.) Takarodjatok!
Zajtay.
Moderálja magát uram öcsém.
Gazsi.
Én moderálni, most, midőn vitézségem kitűntetésére alkalom akadt? Úgy is
mióta a magyar ifjúság olyan átkozottan művelődik, alig van
esztendőnkint is egy becsületes verekedés Pesten. Notárius uram, most mi
játszunk komédiát!
Zajtay.
De én jobban szeretnék akár hol lenni, csak itt nem.
Gazsi.
S ez még itt ólálkodik, mint egy pohos ürge. Nem lódulsz? (Csákányával a
sugóra üt.) Kotródik már. Hát notárius uram hol is játszik ez a darab?
Zajtay.
Cyprus szigetén, hol az a jó bor terem.
Gazsi (a sugólyukra ül).
No hát már most mi vagyunk az urak Cyprus szigetén, s annál inkább,
mivel ott jó bor terem. Két itcze cyprusit!
Zajtay.
Ott talán nem mérik itcze számra a bort?
Gazsi.
Nem bánom, hát két pintet.
Zajtay.
Öcsém uram inkább iparkodjunk haza!
Gazsi.
Nem, a szomorújátékot megzavartuk, most hát nekünk kell komédiát
játszani, majd meglátja, hogy fog mindjárt tapsolni a galléria.
Zajtay.
Menjünk haza! már lábom is úgy megmeredt a hosszas állástól.
Gazsi.
Hát feküdjék le, hiszen ott van az ágy! De még sem hozzák azt a bort.
(Fölkel.) Ugyan átkozott lusta kelnerek lehetnek Cyprus szigetén, Pestre
kellene őket hozni a Zrinyibe, majd moresre tanítanám ott! Vígan
notárius uram! (Zajtayt átöleli, történetből egy sülyesztőre állnak)
Zajtay.
Ni, ni! ez a deszka alattunk ki van vágva.
Gazsi.
Nem tesz az semmit.
Zajtay.
De már ingani is kezd. (Sülyednek.) Seregek-ura, a föld elnyel!
Gazsi.
Ne féljen.
Zajtay.
A pokolba sülyedünk, vagy szerecsenországba. Oh, átkozott komédiás nép!
(Elsülyednek; a föld alól). Micsoda átkozott sötétség, legalább is
Limbusban vagyunk, a pokol tornáczában. Jaj, jaj – mi lesz a
janitorságból? (Kiabálása elhangzik.)
Rendező (föllép).
Ereszszék már le azt a kortinát!
(A kárpit leesik. Zajtay s Gazsi a sugó-lyukon kidugják fejöket s
énekelnek).
Zajtay.
Föld alá jutottunk,
Jaj nekünk,
Pokolba hullottunk,
Elveszünk.
Gazsi.
Ne féljen, az ördög
El nem visz.
Nincs már a színházban
Többé víz.
Zajtay.
Jaj de félek, hogy még
Bezárnak.
Gazsi.
Ne féljen már többé
Nem bántnak.
Zajtay.
Hát hogyan menekszünk?
Gazsi.