Második jelenet.
Zajtay (egyedül, a színházat nézegeti).
Ezen már örülök! még theátromot életemben sem láttam, sem kívülről, sem
belülről. – Vajon úgy játszanak-e ebben is, mint az a német, ki egyszer
Csengerben olyan dróton járó fabábokat produkált! – Egyszer csak
bemegyek. – Vajon mit játszanak ma? Ni, ni, itt egy czédula van
kiragasztva; mi lehet? (Olvassa a czédulát.) Pest, magyar színház. (Az
előadás dátumát mondja.) Először adatik (akadozva) «Öt-holló – vagy:
ott-holló! vagy O-thelló, a velenczei szerecsen.» – De már ez sok,
magyar színházban szerecsent játszani, mintha nem volna nekünk elég
híres emberünk, mint Zrínyi, Hunyadi, Mátyás király, és több számtalan,
aztán ha mégis nemzeti szerecsen volna, de velenczei szerecsen magyar
színházban, (tovább olvas) «szomorújáték öt felvonásban, angolul írta
Sák – zsákospárna, vagy Sákespeare.» No ez is valami szerecsen név.
«Schlegel után németből fordította L. M.» – No ez is furcsa, angolul
írták, németből fordították, és magyarul játszszák. Már szeretném tudni,
miért nem adnak és írnak eredeti magyar darabokat? «Személyek: Othello
velenczei szerecsen»; már megint: oda fenn nagy betűkkel, itt aprókkal.
– Csak szeretném tudni, hol veszik Pesten azt a szerecsent – «Desdemona,
Cassió» mind olyan pogány nevek. «Történik Velencze és Cyprus
szigetében.» – No de ez már valóban iszonyúság, még csak a történet
sincs Magyarországban.
Harmadik jelenet.
_Zajtay. Gazsi._
Gazsi.
Mit olvas notárius uram?
Zajtay.
A magyar komédia-czédulát. – Nem ismeri barátom ennek a darabnak
históriáját; furcsa történet lehet.
Gazsi.
Nem biz’ én! nem igen járok én a theátromba, s azért nem is bibelődöm az
effélékkel.
Zajtay.
Már hogy lehet az, hogy nem jár a magyar színházba, hát milyen hazafi?
Gazsi.
Magyar vagyok, töröm a bordáját, még pedig a java. Ki tagadni meri,
lecsákány-nyelezem, de abban a theátromban oly csendesen kell az
embernek magát viselni, én nem oda való vagyok, nem kell nekem az a
csendes mulatság, inkább a Zrinyiben egyet ferblizek, s ha valaki
megharagít, olyat ütök az asztalra, hogy a poharak balétot tánczolnak.
Ez a valódi komédia; aztán minap egyszer véletlen bementem, mikor épen
egy korhely ficzkót produkáltak, s az épen úgy nézett ki mint én,
úgyannyira, hogy az egész publikum rám mutatott és nevetett.
Zajtay.
Talán csak vaktörténet volt! Reménylem azért, velem majd csak bejő. Ni
ni, de miféle hasadék ez itt? (A színházra mutat.) Mintha a mennykő
ütött volna belé!
Gazsi.
Azon a gázcsövek, vagy mint magyarul mondják, légszeszcsövek mennek
keresztül.
Zajtay.
Miféle csövek?
Gazsi.
Az egész theátromon ilyen csövek vannak áthuzva, s azokból levegő jő ki,
ezt a levegőt meggyujtják, s azzal világítanak.
Zajtay.
Már mit nem találnak ki még? Eddig a levegőt csak lélekzeni használtuk,
s most már gyertya gyanánt égetik; de ha a levegő elég, megfulnak benn
az emberek.
Gazsi.
Azért kívülről ezeken a csőveken mindig új levegőt fújnak be.
Zajtay.
Már megijedtem, hogy mennykőütés, mert mennykőhárító nincs rajta.
Gazsi.
Hát hova menjünk most?
Zajtay.
Hány az óra.
Gazsi.
Mindjárt hét?
Zajtay.
Hát úgy theátromba kell menni! csak eljő velem öcsém uram?
Gazsi.
No nem bánom, notárius uram kedvéért elmegyek.
_Braun. Schwartz. Roth_ (jőnnek ki a színházból).
Gazsi.
Uraim! hová mennek?
Braun.