(Szoba Zajtay István házában.)
Hatodik jelenet.
_Zajtayné. Orgonista. Biróné. Rektor. Férfiak. Asszonyok. Gazsi._ Később
_Zajtay._
Gazsi (előlép).
Hah be szép volt hajdanában,
A fokosnak fénykorában,
Pesten életünk;
Míg a könyvek nem valának
S bor között vígan folyának
Éjünk, reggelünk.
Már e szép kor elvégződött,
Elfajult, elművelődött
Mind az ifjúság;
Hugó Viktor, Göthe, Börne,
Bár az oldalok kitörne,
Nékik a világ;
S a ki velök nem haladtam,
Már talán magam maradtam,
Gúnyok tárgya én.
Hogyha látnak, kinevetnek,
Ám de meg nem szelidítnek,
Erre esküvém.
Rektor.
Domine perillustris, hát ki az a göthe bőre?
Gazsi.
Ki az a Börne, azt én nem tudom, s ki az a Göthe, azt kentek nem tudják,
s így quittek vagyunk.
Biróné.
De bizony, mi tudjuk, mi az göthe, hát vízi bogár.
Gazsi.
Vízi bogár? – Az könnyen meglehet, mert mióta annyira divatba jött a
magyar ifjak között, azóta mind vizet isznak, – de hol van gazdánk, a
notárius úr.
Klára.
Levelet kapott a szathmári postáról, azt olvassa: mindjárt bejő.
Gazsi.
Tehát minekutána gyülekezetünk oly fényes és tündöklő, illik tehát, hogy
notárius urat is fényes és tündöklő beszéddel köszöntsük meg. Én e végre
készíték egy czifra beszédet, rithmusokkal, mint azt ama híres pesti
poétától, Hódmezei Cserei Berei Farkas András barátomtól tanultam. Én
tehát ezen oratiót, ha notárius uram kilép, elmondom, s ha végeztem,
vivátot kiáltanak.
Biróné.
Csak kitetszik, hogy Pestről jött a lelkem.
Klára.
De már jő az uram.
Gazsi.