Biró.
Tegyétek le a katlant, de vigyázzatok, hogy a boszorkány lába ne érje a
földet, különben tüstént megszabadul a sátán.
Dorka.
De, bíró uram, hogy gondolhat engem boszorkánynak, hiszen ha boszorkány
volnék, mindjárt megnyergelném bíró uramat, s az ecsedi várba lovagolnék
rajta.
Biró.
Tudom, hogy megtennéd, pokolbeli fajzat; de a katlanba szorítottunk, s
lábod a földet nem érhetvén, minden hatalmad elveszett, értek én az
efféléhez, meg nem csalsz, ha tíz ördög volna is benned.
Nép.
A lángba vele.
Dorka.
Vigyenek legalább a téns szolgabíró urhoz, vagy hivassák ide. A vármegye
itélete nélkül senkit sem szabad bántani.
Biró.
Ily boszorkány után a varju sem károg.
Nép.
Égessük meg!
Dorka.
Lakolni fogtok.
Biró.
Vessétek a szalmára, de hogy lába a földet ne érje.
Kisbiró.
A katlanból kiborítjuk a szalma tetejére.
Biró.
A czigányok pedig tüstént gyujtsák meg a szalmát.
Dorka.
Megbünteti kenteket a felsőség.
Biró.
Azt mi jobban tudjuk. Vigyétek!
(A katlant ismét felveszik, s hátra a szalma felé viszik.)
Dorka.
Úgy fogtok a pokolba égni, mint engem most igazságtalanul megégettek.
Második jelenet.
_Előbbiek. Zajtay. Gazsi. Zajtayné._
Zajtay.
Megálljatok! (Megállnak Dorkával.) Micsoda igazságtalan vakmerőség ez!
Biró uram, illik-e ily hirtelenkedés egy magistratuális személyhez?
Biró.
Notárius uram, bizonyos, hogy a banya boszorkány, alig van egy köztünk,
kinek kárt ne tett volna. Egynek a tehenét, másnak a gyermekét rontotta
meg.
Nép.
Úgy van.
Biró.
Azért ősi szokás szerint, mint boszorkányt megégetjük.
Nép.
Tűzbe a boszorkánynyal!
Zajtay.
Hallják kentek! Ha valóban bűnös lenne is a szerencsétlen, kentek nem
büntethetik meg, az a tekintetes nemes vármegye dolga, s ha kentek
többet tesznek, mint a törvény engedi, lakolni fognak. De hallgassunk
erről; azt mondják kentek, hogy ezen banyát more patrio, azaz ősi szokás
szerint, mint boszorkányt, megégetik. Hanem én azt mondom, hogy
boszorkányok nincsenek is a világon, és ezt more patrio, azaz magából a
_Corpus juris_ból, mint egy magyar nemes emberhez illik, meg is tudom
mutatni; – hallják kentek. Már Könyves Kálmán dicső királyunk ex stirpe
Arpadiana még 1100-dik esztendőben Vencsellőn, tehát tekintetes nemes
Szabolcs vármegyében, következéskép szomszédságunkban, tartott
országgyűlésen, hoza egy törvényt, mely így szól: «De strigis vero, quæ
non sunt, nulla quæstio fiat», azaz boszorkányok ellen, minthogy azok a
földön nincsenek, pert indítani nem szabad. Ha már eleink ezelőtt 739
esztendővel ily bölcs törvényt hoztak, illendő, hogy mi is, mindenképen
bölcs nyomdokaiba lépjünk, és azt tegyük, mit a _Corpus juris_, és egy
bölcs király, kit bölcsesége miatt eleink Könyves Kálmánnak neveztek,
mondanak. – A ki pedig nem hiszi azt, mit eleink, és a _Corpus juris_
mondanak, az nem magyar. Hát hiszik-e már kentek, hogy nincsenek
boszorkányok?
Biró.
Ha Könyves Kálmán, és notárius uram mondják, csak elhiszszük, főkép, ha
még az a Korpás úr is bizonyítja.
Zajtay.
Corpus juris.
Biró.
Vagy Corpus juris. Nem ismerem a familiáját, e vidéken semmit sem bír.
Zajtay.
Hiszen könyv az, bíró uram, melybe a törvények vannak írva.
Biró.
Vagy úgy.
Zajtay.
S most bocsássák el a banyát.
Biró.
Még is jobb volna talán fogva tartani.
Zajtay.
Miért? Mivel egynek-másnak a gyermeke beteg lett? Az csak azért történt,
mivel anyja nem vigyázott reá; vagy mivel egy tehénnek véres lett a
teje? Az némely rossz füvektől származik, mint a botánika tanítja. S
gondolom, talán csak elhiszik már, hogy nincs boszorkány.
Biró.
Már én tökéletesen hiszem, hogy a földön egy boszorkány sincs; de
meglátja notárius uram, hogy ez – mégis boszorkány.
Gazsi.
Mit beszél biró uram? Hajdanában meglehet, hogy vénasszonyok voltak
boszorkányok, s azok bolondíták el a világot; de már most azoktól nem
kell félní, bár az ifjaktól bírnók megóvni magunkat.
Zajtay.