Már mindenki aludt. Az aga is a szobájába tért, és lefeküdt a
fehérfátyolos ablakok mögé. A fogadó udvarát emberhorkolás és lovak
zabropogtatása töltötte be. Minden percben hallatszott egy lódobbanás,
de mindez nem zavarta az alvókat. Az emberek fáradtan térnek be ide és
úgy alszanak, mintha csendben és selyem ágyban aludnának.
Az idősebbik deli ekkor fölemelte a fejét, és körülnézett. A rab ifju is
fölmozdult.
És összedugták mind a hárman a fejöket.
– Mit akart az aga? – kérdezte magyarul az idősebbik deli.
– A lovaink tetszettek meg neki. Megakarja venni.
– És te mit mondtál?
– Azt, hogy nem eladó.
– Persze, hogy nem eladó, – szólt boszusan az idősebbik.
– Aztán abban maradtunk, hogy holnap cserélünk valamelyik lóval.
A kocsi szőnyege szétvált, és a legfiatalabb rab szépmetszetü arca
hajolt ki belőle:
– Gergely, – suttogta, az ujját az ajkára téve.
– Pszt, – felelt a harmadik deli. Mit akarsz Vicuskám? Nincs semmi baj.
Aludjál.
– Mit akart az aga?
– Csak a lovunkat kérdezte. Aludjál kedves.
És ahogy közel volt a két arc, halk csókban érintkezett.
Azután a három ifju még egypár szót váltott.
– Nincs mit félnünk, – mondotta Gergely. Mihelyt virrad, tovább
indulunk, és itt hagyjuk az agát a lovaival együtt.
– Hanem én holnap nem leszek rab, – szólt Török Jancsi. Legyen Mekcsey
holnap a rab. Unalmas igy összekötött kézzel kocsikázni egész nap. Aztán
ez a sok arany rettenetesen nyom. Mégis okosabb volna a kocsiba rejteni.
– Jó, jó, – felelte Gergely, – hát leszek én holnap rab szivesen, de
mikor öltözzünk át? Az éjjel nem lehet, mert hátha az aga mégis korábban
ébred.
– Hát akkor holnap Gergely, majd az úton, valami alkalmas helyen. Ördög
vigye el ezt az agát!
– Nekem se tetszik, – szólt Mekcsey. Az ilyen urak nincsenek ahoz
szokva, hogy holmi rongyos deli megtagadja a kivánságukat.
– Csak arra vigyázzatok – mondotta Gergely, – hogy ha valaki közelünkben
van, magyarul ne beszéljetek. Ez a dervis is tud magyarul.
A dervis mellettük feküdt.
Össze volt guborodva, mint a sündisznó.