Körülbelől hetvenen ültek a vacsoraasztalnál. Ennek több mint fele
udvari nép, a másik rész meghivott rokonai a vőlegénynek.
A királyné a fiával együtt az asztalfőn. Mind a ketten zöld bársonyban.
Mögöttük egy komor méltóságos szakálú fegyvertartó, akinek a karján a
fejedelmi buzogány pihent. A királyné balján Fráter György, a kis király
mellett a menyasszony s e mellett az örömanya.
A menyasszonynyal szemben ült a vőlegény.
A vacsora csöndesen kezdődött. Az emberek csak itt-ott suttogva
beszéltek. A harmadik fogás után felállott György barát, és köszöntőt
mondott az új házaspárra. A köszöntőben a királynét szerencsecsillagnak
nevezte, a menyasszonyt liliomnak, a vőlegényt a szerencse kedveltjének.
Ide is, oda is vetett egy virágot, egy cukrocskát a szavában, s még akik
ellenségei voltak is, szivesen hallgatták.
Ekkor már, hogy a java borok kerültek az asztalra, megindult a
beszélgetés. Persze csak halkan beszélgettek, és kiki a maga
szomszédjával.
– Mért nevezik ezt sirató estének? – kérdezi az egyik.
– A menyasszony siratja a leányságát.
– De hiszen nem sír. Olyan jókedve van, mintha örülne, hogy vége a
leányságának.
– Akkor csodálom, hogy elereszti a királyné.
– Nem ereszti el. Csakhogy eddig palotás leány volt, ezután meg palotás
asszony lesz.
Vacsora után egy uj énekest mutattak be a társaságnak. Valahonnan
Olaszországból jött, s a királynénak már bemutatta művészetét.
Mig ez énekelt, a menyasszony odaszólt halkan az édesanyjának:
– Anyám, mi lenne, ha én ma meghalnék!
Az asszony megdöbbenve pillantott a leányára, de hogy ennek az arca
mosolygott, csak feddéssel válaszolt:
– Hogy beszélhetsz ilyent leányom!
– De mégis.
– Ugyan, ugyan.
– Megsiratna?
– Utánad halnék apáddal együtt.
– De ha én egy hónap mulva feltámadnék, vagy talán kettő mulva, és
betoppannék a budai házunkba?
Az asszony bámulva nézett a leányára.
Ez mosolyogva folytatta:
– Hát lássa, akkor megbánnák a földben, hogy én meghaltam.
Ezzel fölkelt és a királyné mögé került. A füléhez hajolt és valamit
sugdosott belé.
A királyné elmosolyodott, és bólintott a leány szavaira.
Ekkor a leány kiment a szobából.
Mindnyájan az énekesre figyeltek, csak az anya vette észre a leánya
távozását, és mindig sápadtabban és nyugtalanabban forgatta elméjében a
leánya szavait.