Úgy látszik, de nem egészen biztos.
Bogumil szörnyethalt.
A szegény optimista holttestét két hétig szállították haza.
Itthon sírva temették el bácskai rokonai. Én is megnéztem őt, az
üvegkoporsó fedelén keresztül. Csendesen feküdt. Ha tudna beszélni,
elmondaná nekem, milyen puha a koporsó párnája s milyen boldog az ember,
hogyha a füle egészen megsiketül, a szeme megvakul, az orra eltompul a
szag iránt, a keze nem tapint és az inye nem érez semmi ízt. Csak
halottnak érdemes lenni, mondaná szegény. Keze fontoskodóan össze van
kulcsolva, mintha barátmalmozna. Még ennek is örült. Az ember nem vesz
lélegzetet, a szíve nem ver, mozognia sem kell, mennyi mindent nyer
ezáltal. Egész lénye helyeselte a halált, neki is igent intett. Micsoda
kényelem, édes barátom, micsoda kényelem.