ott szép leány is; van gondoskodva róla. Ismerősök a tavalyi
casinóbálokból. Vigan leszünk.
– Kivilágos kivirradtig!
Mindenki elismerte azt az egyet, hogy ez a Leon megennivaló fidelis
czimbora. Nem ront ez el semmi mulatságot.
Hanem ezért Potyási úr, a ki nagy praktikus, jónak látta
összeszólalkozni egynehány czimborával, hogy e percztől fogva soha se
ereszszék ki a kezükből Leont, mindig legyen vele kettő-három, a ki
kisérje; mert kötve kell hinni a komának! Ha ez most a gezetlenieket
értesítheti a történtekről, vagy beszélhet velük, a mint holnap
feljönnek a választásra, megteheti azt, hogy a sváb falukból jövő
választókat megijeszti, a ráczokat meg elcsábítja s a szavazásnál még
majd elverik rajtunk a port. Legjobb lesz pedig, ha a mai esti
vacsoránál leitatjuk az öcsémet, hogy holnap délig azt se tudja: a
földön van-e vagy a mennyországban?
E dicséretes szándékkal ölelte és kisérte karonfogva minden ember Leont
egész addig az óráig, a mikor Nagybaróthyéknál meg kellett jelenni.
Leon, természetesen, a legszivesebben látott vendég volt a háznál. A
háziasszony juristakori tánczosnője volt. Kedves emlékek! Aztán Napoleon
szép, igéző szemei mindenütt hódítottak. Veszedelmes volt azokkal
játékot kezdeni. A bekövetkezett lakománál egyik áldomás a másikat érte.
Körömpróbáig kellett inni a poharat. Leon mindjárt vette észre, hogy
ezek most őt le akarják itatni. Ez kellett neki épen. A kecses
háziasszony maga is bele volt avatva a kegyes complottba, mely egy
alkotmányos czél elérésére terveztetik, s ott maradt az asztalfőn, még
mikor a fagylaltot elhordták is. Tudva van, hogy a mig a házi asszony
ott ül, addig senkinek sem illik az asztalt elhagyni. Leon ott ült a
jobbján, s a kecses hölgy saját szép mollett kezeivel töltögetett a
poharába, s az átellenben ülő férj nógatta a koczczintásra.
A szép házi asszony kiváncsi is volt. Azt mondták neki, hogy Leon igen
érdekes alak, mikor leiszsza magát. Az is volt. Toasztjai majd költői
fellengésben úsztak, majd a humor tüzében röppentyűztek szerte; adomái
megnevettették az egész társaságot: mikor elmondta a négy nap élményeit
princz Alienor társaságában, roppantak a vállfűzők zsinórjai a nagy
kaczagástól.
Közbe-közbe udvarlói tisztjéről sem feledkezett meg Leon, s hizelgő
bókokat mondott kecses szomszédnéjának, el-elszalasztva egy-egy áruló
sóhajt ajkairól.
«Hiába, csak a mi szép, örökké szép marad!»
– Hej ha én akkor már szolgabiró lettem volna, a mikor jurista voltam!
(Egy veszedelmes oldalpillantással azokból az igéző szemekből a házi
asszonyra.) Nos uraim: ezt a poharat a legszebb asszony egészségeért az
egész vármegyében!»
– Te Leon; mondá féltréfával Nagybaróthy. Ha te ilyen veszedelmesen
kezdesz udvarolni a feleségemnek, akkor én nem viszem fel az asszonyt
Budapestre.
(«Ah, gondolta Leon, még magad jösz kapóra elém. Milyen szépen lelőlek
most!»)
– Ah, azt elhiszem. Az ürügy hamar készen van, a miért a képviselő urak
itthon hagyják a feleségeiket. A kis Fifine azóta bizonyosan kijárta már
az énekiskolát.
– Micsoda kis Fifine? kapott bele a háziasszony.
– No, az a kis reményteljes csemete, a kit a képviselőház taníttat ki
énekesnőnek. Egyébiránt a szinháztéri pogácsaárulónő többet tudna felőle
beszélni.
«… Sssss!» hangzék az asztal tulsó végéről. Potyási úr már vette észre a
Leon képéhez emelt puskát s látta, hogy most mindjárt lelövi
Nagybaróthyt, mint egy szalonkát.
Leon azonban hallatlanná tette az ő pisszegését, s részeg ember
szelességével folytatá csak azért is:
– De iszen ismerjük a képviselő urak kópéságait! Mikor otthon
elpanaszolják a feleségnek, hogy micsoda szörnyüség attól a
pártelnöktől, hogy tiz órára teszi a conferentiát s éjfélutáni két óráig
nem ereszti haza a törvényjavaslatok tüzetes tárgyalásából a tagokat!
Szép kis tárgyalások azok.
«Zárkány! Zárkány!» Kiáltának most már többen közbe.
Erre a figyelmeztetésre úgy tett Leon, mint a ki hirtelen meghökkent, s
a hogy részeg ember szokott, mikor észre veszi, hogy egy vasvillára való
ostobaságot vetett az asztalra, azt hirtelen igyekezik még egy petrencze
még ostobább magyarázattal eltakarni.
– Óh kérem, én a világért sem czéloztam Nagybaróthy barátomra, ő kivétel
a többiek közt. Ő példánya a jó férjeknek. A mint a nyolcz órát üti, ő
kel fel a klubban a helyéről és megy haza. A szinháztéri mandoletti
boltba pedig csak azért szokott bepillantani, hogy a kedves feleségének
egy kis friss dióskalácsot, meg pogácsát vigyen haza.
Ezzel a mentséggel aztán tökéletesen a víz alá buktatta szegény
Nagybaróthyt; mert ez soha sem szokott nyolcz órakor hazamenni, pogácsát
sem vitt a zsebében haza soha.
Potyási odaszaladt Leonhoz s a fülébe súgott:
(– Gyere már haza, kedves barátom. Szükséged van a nyugalomra. Tudod,
reggel a hideg lelt.)
(– Nagyon részeg vagyok már, úgy-e? Sokat ittam.)
A házi asszonyság is felkelt és asztalt bontott, s igen fagyos
tekintettel s feszes magatartással hagyta el a társaságot.
Leon tökéletesen el volt készülve. Ugy kellett a kalapot a fejébe
nyomni, mert azt sem tudta, hogy az mire való? Aztán két czimbora
kétfelől a karjánál fogva, nagy vesződséggel vezette haza az arany
sasig. Utközben minden házba beakart menni. A szállásán aztán
levetkőztették, lefektették s rábizták a pinczérre a szobakulcsot, hogy
majd ha csenget, nézzen fel hozzá, – úgy holnap délfelé.
Nagy volt aztán a pinczér bámulása, mikor félóra mulva hallotta a
csengetést s felszaladva a szobába, ott találta azt a holtrészeg embert
az iróasztal mellett ülve s leveleket pecsételve.
Leon a legnyugodtabb hangon mondá neki, hogy rendeljen számára rögtön
egy lovas embert, a ki a két levelet elvigye.
Az egyik szólt Nagy János uramnak Gezetlenbe.
A másik Csajkos uramnak Bátokba.
Nehány percz mulva ujra csengetett a pinczérnek.
Visszakérte az egyik levelet. A Bátokra szólót.
Meggyújtotta azt a gyertyánál s elégette.
Az a hajszálrugón ketyegő finom bolondság, a mi az emberi szív
óra-művében megvan (a míg el nem kopik), s a mit becsületérzésnek
neveznek, ezt még a mámor sem bírta elaltatni, ez megsúgta neki azzal az
alig hallható óra ketyegésével, hogy lehetetlen az, hogy ő a bátokiak
segélyéhez folyamodjék s győzzön olyan emberek szavazatával, a kik
Nornenstein Alienor borát és pénzét elfogadták.
Csak a gezetleni levelet küldte el.
De nem is volt többre szükség.
A petarda megtette már a hatást.
Másnap a választásra felgyült városi és vidéki választók előtt az elnök
egy levelet olvasott fel, melyben Nagybaróthy Dániel ur kijelenté, hogy
ő neki családi körülményei s egészségi állapotjai nem engedik a
képviselőség elvállalását, minélfogva barátai bizalmát megköszönve, kéri
jelöltetését visszavonatni.
Nagy lett erre az ijedelem.
Futottak Nagybaróthy szállására, ott azt tudták meg, hogy az már korán
reggel el is utazott családostól Koritnyiczára.
A gezetleniek, kik a piacz baloldalát foglalták el, az alatt lelkesülten
hangoztatták Zárkány Napoleon nevét.
Az elnök határidőt tűzött ki a másik pártnak jelölt fölállítására.
Potyási lótott-futott jelöltet keresni: de minden ember hátra dugta
előle a kezét, tudták, hogy ez drága kézszorítás.
Lassankint terjedt a lelkesülés s a jobboldalon álló csizmadiák is
elkezdték hangoztatni Zárkány nevét, a nagybaróthi tábor kezdett
átpártolni.
A végzetes határidő is letelt, most csak egyetlen egy mód van még
fordítani a dolgon, azt megsúgta Potyási úr az elnöknek.
A közönség csak egy nevet hangoztat már: Zárkány.
Egyhangú lesz a megválasztás.
Csupán egy lényeges kérdés akaszthatja azt meg.
A jelölt a választás színhelyére idéztetik.
– Van-e önnek választói igazolványa?
Ezt kérdé tőle az elnök.
Azt pedig ezer ember közül kilenczszáz kilenczvenkilencznek nem jut
eszébe a tárczájában hordozni. Pedig ebbe bele lehet kötni, ha nincs;
mert a törvény azt mondja: választható csak az, a ki választó.
De épen Leon volt az az ezredik ember, a ki azt elő tudta adni.
– Itt a budapesti választói igazolványom; s minthogy a törvény a
huszonnégy éves kort és a magyar nyelv tudását is feltételül szabja a
képviselőnél, elhoztam a keresztlevelemet is, meg az iskolai
bizonyítványomat: méltóztassék belőlük meggyőződni.
Csak akkor esett hanyatt minden ember bámulatában.
Hát ez már akkor, midőn hazulról elindult, tudta azt, hogy itt őt fogják
megválasztani képviselőnek.
Irtóztató ember ez! Ilyen fiatal létére.
Mi lesz belőle még, ha a bölcseségfogai kinőnek?
S hangzott aztán az általános felkiáltás: «éljen Zárkány Napoleon,
Etelvár képviselője!»
S nem volt egy falragasz, nem egy kitűzött zászló a városban, mely azt
előre hirdette volna.
Alienor késő éjjel rendelte meg a pesti kocsit, melyen hadjárata
színhelyéről elmeneküljön. Másnap reggelre ért be Gezetlenbe. Ott le sem
szállt a kocsiból, lovakat váltott s utazott tovább. Délután lett, mikor
Bátokra eljutott. Nem kellett neki sem étel, sem ital, csak friss
előfogat. Ki se dugta a fejét az ernyő alól, hogy meg ne lássa valaki, a
ki ráismerhetne. Ebben az átkozott hosszú épületben tánczolt ő a falusi
nymphákkal s azoknak az öreg anyjaikkal. Még a csóktól is elment már
minden kedve. A gyomra émelygett, ha rágondolt. Minden poézisát
elvesztette előtte az élet. A mint befogták a lovakat, jó borravalót
igért a kocsisnak, ha még ma eljut vele Etelvárra. Késő este volt, mikor
a herczegnő kastélya mellett elhajtatott. Osonva akart keresztülmenni
előtte, de a kocsis okvetlenül meg akarta a lovait itatni az út közepén
lévő kútból, s az alatt ideje volt kikémlelni a hintó ernyője alól.
A herczegnő palotájának minden ablaka ki volt világítva, s a narancsfák
sorba rakva a terrace előtt, tele aranyalmákkal.
A kapubejárat nemzeti színű szalagokkal volt felpiperézve s az ősi
faragványok virágfüzérekkel átfonva.
Az udvar közepén állt egy roppant nagy gúla, melyen sorba rakott veres
és fehér virágú pelargoniumok képeztek egy óriási «ÉLJEN»-t. A corridor
boltívei mind szőnyegekkel feldiszítve, mig a kastély legmagasabb tornya
hegyéről egy földet seprő nagy trikolór zászlót lebegtetett meg
koronkint a feltámadó esti szél. Holmi ácsok, szőnyegészek mindenféle
állványokon, karzatokon dolgoztak még ez éjjeli órában is, s a kastély
melletti tó szigetén erősen építettek valami échafaudeot: az bizonyosan
a tűzijáték számára lesz.
És ez mind az ő tiszteletére készül.
És ő ennek mind hátat fordít.
Egyszer-egyszer úgy rémlett neki, hogy be kellene hajtatni arra az
udvarra s megkérdezni: ébren van-e, vagy alszik már az a szép leány, a
kinek ő róla kell gondolkozni, ha ébren van, s róla álmodni, ha alszik?
De csak elmult az is. A négynapi erőtetett tevékenység, izgalom után még
mélyebben esett vissza erélytelen lomhaságába.
Nem kellett neki már se istennő, se nympha, ha még küzdeni is kell érte.
A méreg ette belül, ha rágondolt, hogy milyen hóborodott hadjáratra
engedte magát rávetetni.
A parkból szép csengő soprán énekhang zendült fel, kisérve egy másik női
alt hangtól.
– Siessünk kocsis!
Alig várta, hogy a kocsizörgésben elveszszen az a csábitó dal.
Éjfél volt, mire az etelvári postaház előtt megállt a hintó. Sietteté az
előfogatot: reggelre az indóháznál kell lennie. Még nagyon is korán
érkezett. A reggeli vonat csak tiz órára érkezik meg. Tehát öt óráig
ülhet ott egy helyben. Nagyon haragos volt. Az állomásfőnök azt kérdezte
tőle, hogy honnan jön. Megmondta neki, hogy Sipotáról. «Ejnye, nem tud
valami hirt a princzről? Itt azt beszélik, hogy a gezetleniek levágták
mind a két fülét.» Alienor megtapintotta a magáét. Még meg volt. Azt
mondta, hogy nem tud róla semmit. Azt kérdezte tőle az állomásfőnök,
hogy hová akar menni? Mondta neki, hogy Budapestre. «Ah, hisz akkor
iszonyú kerülőt tett ön szekérúton. Sipotához csak egy napi járat a
dancsvári állomás: arra mehetett volna.»
Erre Alienornak egy rémgondolatja támadt.
Ha Dancsvár csak egy napi járás Sipotához, akkor Dumka úr meg Leon a
vasuton még eléje kerülhetnek, megfoghatják, visszavihetik.
Ez a rémület felkölté benne az akaraterőt.
Azt kérdezte az állomásfőnöktől, hogy lehetne-e innen különvonatot
kapni?
Ez a kérdés gyanússá tette őt a hivatalos úr szemeiben. Kinézte a
szemeiből, hogy nem jó járatban van.
– Szabad a becses neve után tudakozódnom?
– Igen hát. Princz Nornenstein Alienor!
Erre aztán csinált neki a főnök furcsa bókokat, egymás után hármat is. S
futott, a sarkával előre, be az irodájába s egy óra mulva fűtve volt a
gép. Alienor princz könnyebbült szívvel ült fel a waggonba. Ide már nem
jöhet utána a kortes!
A tíz órai vonattal csakugyan megérkezett Dumka úr, a hátán czipelve a
bundáját, a mit kölcsön kért Dancsváron.
– Kit tetszik keresni? kérdezé tőle az állomásfőnök.
– Nem látta a princzet? súgá az érdemes úr.
– Dehogy nem. Most ment el két óra előtt különvonattal Pestre.
– No akkor jójczakát kivánok.
Azzal bement a váróterembe, levetette magát a bundájára s azt mondta a
szolgának, hogy őtet fel ne költse estig. Nem tudta azonban a szemeit se
behunyni. Fölkelt, kocsit keresett, felvetette rá a bundáját s hajtatott
Etelvár felé.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: A franczia commune harcza előtt.]
[Footnote 2: A 60-as években még nem volt Budapestnek bazilikája.]
TARTALOM.
I. KÖTET.
ELSŐ RÉSZ: NAPOLEON ÖCSÉM.
A mit két leány beszél egymás közt 5
A mit a harmadik leány beszél a kettőnek 15
Az albumból 37
A mit egy nő beszél egy leánynak 63
A védszent, a ki leszáll 86
MÁSODIK RÉSZ: A REND-ÚR.
A «Fürst» és a «Princz» 109
A «Jerichói Kürt» gépezete 123
Karakán barátunk tragœdiája 131
A tragœdia vaudevilleben végződik 150
Pompeja 153
Hadi tervek 169
A hadjárat előkészületei 180
A készülő zászló 186
HARMADIK RÉSZ: ALKOTMÁNYOS HARCZ.
A hivek tábora 207
Az ellenfél táborában 228
Nagy János 256
A közönyösek tábora 269
A nő segélye 287
A váratlan ellenség 291
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
12 |jellemvonásait folsoroltam |jellemvonásait felsoroltam
12 |hirágcsokrot tűz |virágcsokrot tűz
12 |s a szinvázban |s a szinházban
20 |tesz bízalmas |tesz bizalmas
42 |Mégfenyegette ököllel |Megfenyegette ököllel
45 |királyi herezegek |királyi herczegek
48 |kíálta felvillanyozottan |kiálta felvillanyozottan
52 |De a herszeg |De a herczeg
53 |ís belekeveredhetnének |is belekeveredhetnének
58 |S mít fog |S mit fog
59 |kímentem a kertbe |kimentem a kertbe
63 |Ha ki a vílágba |Ha ki a világba
64 |ísmétlő óra |ismétlő óra
65 |mondjon semmí |mondjon semmi
78 |készíttetí? miért |készítteti? miért
79 |Osztönszerű védelem |Ösztönszerű védelem
93 |Egy élétpályát |Egy életpályát
96 |park kíterjesztése |park kiterjesztése
129 |On nem tudja? |Ön nem tudja?
147 |ís rájuk |is rájuk
154 |kívétel a sok |kivétel a sok
159 |ífjú tánczosnőjével |ifjú tánczosnőjével
161 |második stádíuma |második stádiuma
165 |az nem híú |az nem hiú
165 |vítéz légióit |vitéz légióit
172 |magyar képvíselőház |magyar képviselőház
182 |Őtven forint |Ötven forint
226 |annyit bizo-zonyosan |annyit bizonyosan
248 |vasút kcll |vasút kell
249 |»Helyeslem nagyon |«Helyeslem nagyon
273 |míndennap megint |mindennap megint
276 |Az is ígaz |Az is igaz
277 |csizmadíaczéhnél leend |csizmadiaczéhnél leend
287 |patriarchális szertertás |patriarchális szertartás
291 |viszgálat alá |vizsgálat alá
297 |mondett kecses |mondott kecses
300 |egészségí állapotjai |egészségi állapotjai]
End of Project Gutenberg's Az élet komédiásai (1. rész), by Mór Jókai