LEHOTAI: Azért nincs itt, mert nincs itt.
FÉRJ:… mert ez a csacsi megneszelte a dolgot és utánajöttt. Szegény fiu!
Hallom, nem is rossz szinész. Te pedig bocsáss meg, hogy igy rád
eresztettem. De akkor, az imént még, a látszat egészen más volt. Egészen
más. És ha az előbb olyasmiket mondtam volna…
LEHOTAI _(könnyedén)_: Ha szivességet teszek vele, elfelejtem, amiket
mondtál.
FÉRJ: Lásd be kérlek, hogy amit előadtál, azzal a szinésznővel, aki
ugyanolyan… hétköznapi használatra kicsit valószinütlen. Ilyesmit az
ember csak a szinpadon hisz el; vagy még ott sem.
LEHOTAI: Most már talán fölösleges tovább bizonyitanom.
FÉRJ: Ha közbe nem jön ez az elcsapott szerelmes, nem mondhattam volna
le arról, hogy be ne mutass a szinésznődnek. Igy is elég kényelmetlen.
Aki meglát vele, mégis azt hiheti, hogy a feleségem.
LEHOTAI: Csak a legritkább véletlen, hogy együttlátnak vele. Légy
nyugodt, ezentul az sem fordul elő.
FÉRJ: Hanem azért furcsa fiu ez a szinész, egész egyéni módon viseli el
ezt a csapást. Náluk ugy látszik nem ritkaság. Ugy látszik, nem is régen
vetted el tőle a nőt.
LEHOTAI _(mereven)_: Kérlek. Rosszul fejezed ki magadat. Nem vettem el
tőle a nőt. Nem volt az övé.
FÉRJ: Értlek, értlek.
LEHOTAI: Nem értesz, vagy félreértesz. Ha azt mondom, hogy nem volt az
övé, légy szives, vedd ugy, ahogy mondom. Minden gunyos mosoly nélkül.
FÉRJ: Anélkül, anélkül. Csak meg ne egyél. Nem volt az övé… talán senkié
se volt.
LEHOTAI: Senkié! Értesz!
FÉRJ: Hogyne, barátom. Ezt el is lehet hinni.
LEHOTAI: Nem lehet, hanem kell. Kell. És most már nagyon kérlek, hogy
csakugyan hagyjuk ezt a tárgyat.
FÉRJ: Ne hevülj ugy neki, édes Emil. Egyáltalában nem beszélek róla.
Szervusz, nem akarok tovább terhedre lenni.
LEHOTAI: Szervusz.
FÉRJ: És nézz fel hozzánk közelebb.
LEHOTAI: Köszönöm a szives meghivást, nem fogom igénybevenni.
Engedelmeddel távolmaradok a házadtól.
FÉRJ: Emil csodállak. Ugy beszélsz, mintha nem volnál értelmes fiu.
Különben, ha majd férj leszel, megérted, hogy nekem ugy kellett tennem,
ahogy tettem. Szervusz. Ne is kisérj ki. Ideges vagy. _(Megy kifelé, az
ajtónál még egyszer visszafordul.)_ Szervusz.
LEHOTAI _(föl és alá járkál, csönget, azután iróeszközt vesz elő, a kis
ajtóhoz megy)_: János, János! _(Szünet.)_ Mi az? Meghaltál, gazember?
JÁNOS: Parancsol a méltóságos ur?
LEHOTAI: Csöngettem.
JÁNOS: Nem hallottam. Nem volt szabad hallanom.
LEHOTAI _(közben már leült és ir, rámutat a teás asztalkára)_: Kiviszed
ezt a szemetet.
JÁNOS: Igenis.
LEHOTAI _(ir, látszik, hogy kinosan megy az irás. Az asszonynak ir)_.
JÁNOS: A méltóságos ur itthon marad?
LEHOTAI _(végigsimitgatja a homlokát, eltépi a levelet)_: Lepihenek, fáj
a fejem.
JÁNOS: Nem csuda, olyan járás-kelés volt, mint a turi vásáron. Csak ugy
durrogtak az ajtók.
LEHOTAI: Most már senki sem jön be. Senki. Se angyal, se ördög.
Megértetted.
JÁNOS: Meg. Se angyal, se ördög.
LEHOTAI: Senki, semmiféle ügyben. A kandallót oltsd ki. Meleg van itt.
JÁNOS _(megteszi)_: Igenis.
LEHOTAI: Mindent olts el, hozd ide a kis állólámpát.
JÁNOS _(megteszi; a középluszter taszterének az első ajtó mellett kell
lenni)_.