LEHOTAI: Igen is Margit.
MAGDA: Nem Margit! Magda.
LEHOTAI: Magda.
MAGDA _(nevet)_: Egész jól ejti.
LEHOTAI: Magda.
MAGDA: Igen, igen, Magda. De ez még kevés. Ha játék, hát játssza jobban.
Játsszék! Ha van fantáziája. Azt a másikat is igy fogadja? „Igen, nem,
talán, kérem“.
LEHOTAI: Az más.
MAGDA: Mert az az igazi? De eljátszani csak el lehet velem is? Eljövök
életemben először egy legénylakásba és akkor unatkozom.
LEHOTAI: Mit mondjak, Magda?
MAGDA: Ha nem tud egyebet, akkor mondja azt, amit ilyenkor szokott. A
másiknak.
LEHOTAI: Nem!… Hogyan?
MAGDA: Hát majd én elkezdem. Hisz én vagyok a müvésznő. _(Fölkel,
visszamegy a III. ajtóhoz, kimegy rajta.)_
LEHOTAI _(maga marad és kissé tanácstalanul néz körül)_.
MAGDA _(igen kedvesen és gyerekesen bedugja fejét az ajtón)_: Emil!
_(abbahagyja a szerepet)_ Mert, ugy-e, Emilnek hivják a bárót?
LEHOTAI _(még most is zavartan)_: Annak.
MAGDA: Emil, itt vagyok.
LEHOTAI _(kicsit, mintha szégyelné a játékot, éppen ezért nagyon
természetesen)_: Isten hozta édes… Magda… Isten hozta… Ugy vártam.
MAGDA _(bejön)_: Ah! remélem, nem látott meg senki? Mit gondol Emil? _(a
saját hangján)_ mert, ugy-e, a kegyelmes asszony magázza magát?
LEHOTAI: Honnan tudja?
MAGDA: A művész fantáziája! _(a másik hangján)_ Milyen jó meleg van itt…
Brrr. Ugy összefáztam… _(ki a szerepből)_ De ezt csak ugy mondom, mert,
bizony isten, nincs meleg itt…
LEHOTAI _(komolyan)_: Felgyujtom a kandallót.