MAGDA: Mi van a konyhában?
SZOBALÁNY: Valaki vár.
MAGDA: Várjon! Siess. Hozd a limonádét. _(Fölveszi a köpenyét és
kalapját és beviszi a III. ajtón. Csak egy pillanatig marad, visszajön,
kiált.)_ Katinka! Hol az a limonádé?
SZENDREI _(jön II. felől, tálcán limonádét hoz)_.
MAGDA _(nagyot kiált)_: Szendrei!
SZENDREI _(alázatosan)_: Magda… maga nem mondott igazat. Maga az előbb…
nem azért hivatott.
MAGDA: Talán nem. Biztosan nem. Hazudtam, atyám és gyámom, hazudtam!
SZENDREI: Mért hazudott?
MAGDA: Mert nem mondtam igazat.
SZENDREI: És mért nem?
MAGDA: Mert megesküdtem, hogy nem fogok igazat mondani.
SZENDREI: És nem szegi meg?
MAGDA: Nem. Ha egy nő megesküszik rá, hogy igazat fog mondani, akkor
semmiesetre sem mond igazat, de ha arra esküdött meg, hogy hazudni fog,
akkor megesküdhetsz rá, hogy hazudik.
SZENDREI: Ez az ember… mit keresett itt?
MAGDA: Ne azt kérdezze. Hanem azt kérdezze, hogy mit keres maga itt,
pedig elküldtem.
SZENDREI: Visszajöttem.
MAGDA: Jó. Majd később leszámolunk. Azért is, ha hallgatózni
méltóztatott, mert azt látom, hogy haza nem ment.
SZENDREI. Nem. Ott kint voltam.
MAGDA: A cselédek között?
SZENDREI: Igen.
MAGDA: És hallgatózott?