Az agát leteritették a vár piacára. Nem valami szépen teritették le,
mert a feje a kövezethez koppant, s a turbánja legurult, mikor letették.
De jól van annak már igy is.
Köpcös, szürke szakállu ember. Kopasz fején három hosszu sebforradás
mutatja, hogy rászolgált az agaságra. Gergely lövése a töltéssel együtt
bement a hasába s egy kisebb golyó a mellén érte, valószinüleg mikor a
legények lőttek.
Sukán számtartó összevizsgáltatta turbánját, övét, zsebét s följegyezte
mennyi pénz, gyürü és fegyver van nála. Ezeket az értékeket azok a
közkatonák kapják, akik az ásásnál foglalkoztak.
Azután átengedte a halottat a kiváncsiak szemléletének.
Először persze az asszonyok állták körül.
– Ilyen piros papucsba járnak ezek! mondotta az egyik.
– Fűzővel kötik a bugyogó alját, – szólt a másik.
– Valami gazdag úr lehetett.
– Talán hadnagy vagy kapitány.
– Vajjon volt-e felesége?
– Tiz is talán.
– Nem is volt csunya ember, – szólt a maklári molnárné. Kár hogy török
volt.
Zoltay is egy pillantást vetett rá, és szólott:
– Ez az egy aga mégis csak bejutott a várba!
Azzal odább ment.
Egyszercsak a kis török gyerek bebúvik az asszonyok szoknyáján át, és
örvendő kiáltással hajlik a halotthoz:
– _Baba! Babadsizim! Baba! Sekerli babadsizi!_ (Apa! Apácskám! Apa! Édes
apácska!)
És a mellére veti magát. Öleli, csókolja. Arcát arcához fekteti. Rázza.
Nevet rá.
– Baba, babadsizim.
Az asszonyok szeme megtelik könynyel. Baloghné kézen fogja a gyermeket:
– Jer Szelim! Baba alszik!