Percy jóformán csak egy héttel ezelőtt egy löncs alkalmával ismerte meg
jobban a leányt és ma látta először estélyi toalettben. Valóban bájos
volt. (Helén különben előre megmondta, hogy nagyon tetszeni fog
Percy-nek.) Üde, arányos termete volt és meglepő fesztelenséggel
mozgott. Az arca kicsi, majdnem háromszögletű mint a macskáé, szeme
búzavirágszínű, hosszú, fekete szempillákkal, fogai, nyaka és karja
vakító fehérek.
--A maga édesanyja valóban nagyszerűen csinálta--felelte.--Ugy örülök
neki, hogy maguk megtartják a cselédek bálját. Nem értem, hogy tudják
egyes szomszédaink úgy elhanyagolni... Igaz, tudja már a beszédét?
Arcán megjelent a tréfás kicsi gödröcske.
--Ah!--sóhajtotta Percy.--Talán majd csak sikerülni fog. Próbáljuk meg.
Azzal fogom kezdeni, hogy mekkora öröm együtt látni ennyi jóbarátot
(könnyű hangsúly a „jóbarát‟ szón). Én ugyan nem szoktam meg a
nyilvánosság előtt való szereplést, de most nem kerülhetem el azt, hogy
miután apám gyengélkedik, én ne intézzek néhány szót önökhöz azok...
azok részéről...
--Akik... segítette Mabel.
--Igen, akik idegen létükre oly barátságos fogadtatásra találtak ezen a
környéken. Mert az anyám kivánja, hogy ezt bevegyem a beszédembe. Én
ugyan nem akartam, de ha már kell...
--Folytassa csak--szólt közbe Mabel.--Különben nagyszerűen csinálja...
--Köszönöm--folytatta Percy.--Mindazonáltal jóleső érzéssel--ne mondjam
inkább úgy, hogy „elégtétellel‟--(tudja ezt a szót használni a király
is?)
--Mondhatja úgy is, hogy „nagy elégtétellel‟. Egészen jól hangzik.
--Akkor tehát--nagy elégtétellel gondolok arra, hogy habár mi a
személyünk szerint idegenek vagyunk is ezen a vidéken, legalább a
családunk nem az. A családunkat ősidők óta mindenki tisztelte ezen a
vidéken--ez lesz a beszéd tartalma Miss Marridon.
--Helyes. És most hogyan fogja befejezni? Mert tudja, az utolsó mondat
mindig a legfontosabb. Másképen megtörténhetik az is, hogy nem tudja
majd abbanhagyni. És akkor mit csináljunk?
--Majd jó étvágyat kivánok nekik, meg jó éjszakát és leülök.
--Azután tapsvihar--mondotta Mabel.
* * *
Percy végtelen nagyra volt önmagával. Tudatára ébredt annak, hogy
mindeddig nem értette meg kellőképen azt, hogy mekkora jelentősége van
vagyoni viszonyaik megváltozásának. Néhány hónappal ezelőtt még vendég
minőségében sem vehetett volna részt valamelyik vidéki úricsaládnál a
cselédek bálján. Most pedig itt ő a házigazda és egészen jól érzi magát
a szerepében és fesztelen leereszkedéssel forgatja meg Gladwin asszony
hengeralakú derekát.
Miss Marridon is nagyon tetszett neki. Mindig megcsodálta fesztelen
viselkedését, különösen most, hogy oly közvetlenséggel érintkezett vele,
mint soha más nő őelőtte. Szupé előtt újra együtt táncoltak; és mikor a
szupé ideje elérkezett, örömmel vette észre, hogy alig néhány hellyel
lejebb ül James mellett. Mikor az imént kint ültek a hallban, az a
gondolata támadt, hogy beszélni fog neki Miss Farhamról. De mégsem
beszélt. Attól tartott, hogy nem fogja megérteni őt.
A szupé kitünő hangulatban folyt le.
A vasoszlopos, kövezett padlós cselédek hallja zászlódiszben pompázott.
Két hosszú asztal süteményes tálaktól görnyedezett. A tűzhely fölött
zöld levélkoszorúban óriási vörös paizs függött, fehér vattával kirakott
felírással: Isten hozott. Egy tucat ember szolgált fel sorjában és a
vacsora kőzepén egy koromfekete hajú ember--(Given úr,--aki a kastély
óráit kezelte--mint Percy hallotta hölgyétől, Gladwin
asszonytól)--tréfás dalt énekelt. Charles kisérte zongorán.
A beszédek is nagyszerűen sikerültek.
Először Underhill úr emelkedett szólásra a második asztal fejénél.
--Percy úr, Helén kisasszony... Ladies, and Gentlemen--kezdte és pompás
kis beszédet vágott ki sok találó szellemességgel és minden sértő
kitétel híjával. Sajnálattal emlékezett meg bőkezű gazdájuk
távollétéről, de sietve tette hozzá, hogy Percy úr is „párját ritkítja
minden idők házigazdája között, mint ma este mindenki tapasztalhatta‟.
(Erre a kiszólásra mély csend támadt, majd meg hangos felnevetés.)
Underhill úr pedig tisztelettel párosult humorral beszélt tovább.
Mindenkit belevett beszédjébe. Miss Marridon neve hallatára tapsorkán
tört ki, amit a fiatal leány bájos mosollyal viszonzott. A rektorról és
a feleségéről--bár ők már nem voltak jelen--azt mondta, hogy „a legújabb
idegenek a plébánián, akiket mi már mindnyájan barátságunkba fogadtunk‟.
Helént pedig a fiatal ladynek nevezte, „aki egyszerre meghódította
valamennyiünk szivét‟. Csupán Brandreth-Smith asszony nevét nem kisérték
díszítő jelzők. Őt csak tiszteletes hálával emlitette, mint akinek
méltóságos alakját úgy sem emeli a dicséret. Végül a családnak és az
egybegyült vendégeknek egészségére ürítette a poharát.
Azután Sharpe úr állott fel--Brandreth-Smith úr inasa, a háztartás
legújabb szerzeménye--és száraz, virágtalan nyelven teljesítette
kötelességét. Éltette Gladwin asszonyt és Underhill urat és
figyelmeztette a társaságot, hogy ez a nagyszerűen sikerült
mulatság--természetesen Brandreth-Smith úr és asszony bőkezűsége
mellett--az ő fáradhatatlan rendezésük eredménye. Majd a vadőr szólalt
föl és a háztartás tagjainak egészségére kocintott. Végül Underhill úr
köszönetet mondott önmaga és Gladwin asszony nevében a vendégeknek
szives megjelenésükért és ekkor Percyre került a sor.
Ez volt a legelső alkalom életében, mikor nagyobb hallgatóság előtt
kellett beszélnie. Kezével az asztalra támaszkodott, szemét pedig az
előtte levő virágcserépre szegezte és elmondta mondókáját. Ködbeborult
előtte az egész szoba, kivéve Marridon kisasszony mozdulatlan arcát.
Csak őt tartotta szem előtt a beszéd kezdetétől a végéig. Maga sem tudta
miért, de fontosnak tartotta, hogy az ő jó véleményét kiérdemelje.
Eléggé sikerült is ez az első felszólalása. Mikor befejezte a szót és
leült, hangos taps keletkezett, ő pedig remegő kézzel nyúlt vörös borral
telt pohara után. Azután Mabelre nézett és félénken mosolygott. A leány
nyiltan visszamosolygott rá. Mikor pedig később táncba vitte, így szólt:
--Egészen jól csinálta!
--Nem mondottam valami bolondot?--kérdezte a fiú.
--Nem. Igazán nagyszerűen beszélt--erősítette amaz.
* * * * *
Sokáig ébren feküdt az ágyában az éjjel, vagy inkább reggel felé, mikor
nyugovóra tért, a szivét pedig megdobogtatta a bor és az indulat.
Tűzzel táncolt egész éjfél után két óráig. (Mabel félórával előbb
visszavonult.) Azt a látszatot akarta kelteni Mabel előtt, mintha csak a
táncolók előkelősdi mozdulatai fölött mulatna, pedig valóban kitünően
mulatott. A régimódi táncok járták itt még, valcer valcer után és ő az
egyik cselédleányt a másik után forgatta meg, a skót tánc közben pedig ő
ujjongott leghangosabban.
A tánc és zene láza átment a vérébe és most, hogy hűvös vánkosokon
nyugodott, ott lüktetett a fejében ritmusa.
Reggel mire felébredt, a nap már magasan állott és James--mintha csak
nem is lett volna azonos a tegnapi csapongó jókedvű Jamesszel--a
legkifogástalanabb önuralommal végezte szolgálatát és épen odavitte
ruháját az ágy mellé.
--Remélem, jól mulatott az éjjel--szólt vígan Percy.
--Igen, sir, köszönöm.
James szemét kék karikák övezték. Percy arra gondolt, hogy ő ugyanilyen
lehetett az éjjel lefekvés előtt.
--Maga rettenetesen ki van merülve, James.
--Nem, sir, nem nagyon.
--Beh szép mégis ez a világ!--kiáltotta Percy, mert arra gondolt, hogy
reggelinél találkozni fog Mabellel.