Már dél felé járt az idő, amikor Nikola mester fölébredt. Az asszony már
az első hajnalsugárkor elment. A szoba üres volt, és villogó zsarátnok
szunyókált a kandallóban a pernye alatt.
Nikola mester félőrülten ugrott ki az ágyából s rohant a kandallóhoz.
Ott lebegett még a parázs felett az elégett pergamen. Ahogy a léghuzamra
végigvillogott rajta az izzás, a betüket is olvasni lehetett. És ugy, a
kandalló előtt mezitláb guggolva piszkált a parázs közt Nikola mester.
Ahogy hozzáért, szétfoszlott a pergamen.
Könnyezve ment vissza az ágya felé. Az uton belelépett a törött koponya
egy darabjába. Erre aztán kitört belőle a keserüség és sirni kezdett,
mint egy gyerek. Rávetette magát az ágyra és belezokogott a párnájába.
_Epilógus._
Morál ugyan nincs sok a mesémben, kedves olvasó, csak némi
életfilozófia. Mert utóvégre az is felfogás, hogy valaki egy csókos
éjszakáért odaadja életének legnagyobb tudományos vivmányát.
Azok számára, akik tanulságot keresnek, az is akad a mesémben, még pedig
sok. Az nem éppen utolsó köztük, hogy az asszonyok még a tulvilágról is
eljönnek vétkezni, ha arról van szó, hogy a jóhirüket megmentsék.