Volt nekünk egy kedves öregünk, a kit fiatal korában is úgy hittunk,
hogy «öregünk», s a ki öreg korában is fiatal maradt. Minden ember
szerette; még a barátai is; és senki sem haragudott rá: még az
ellenségei sem. Pedig mind a kettőből volt neki elég a világ minden
keresztyén és nemkeresztyén nemzetei között.
Úr volt, nagybirtokos; de a gazdagságának maga vette legkevesebb
hasznát; magas rangban született; de mindig a koldusok, földönfutók
társaságát kereste; keresztül-kasul kalandozta az egész világot; részt
vett minden nemzet szabadságharczában, nehányszor a diadalmasoknak,
legtöbbször a számüzötteknek volt pályatársa, a mi hir, dicsőség és
nyomorúság van a világon, abból mind kivette a maga részét, még a más
részét is.
A magyar szabadságharczban is, az utolsó fegyverropogásig, részt vett;
akkor aztán menekült ő is a külföldre.
De mielőtt elhagyta volna a hazája földjét, elébb felkereste egyetlen
élő rokonát, a jó nagyanyját, a mindenki által tisztelt derék matrónát,
kit valamennyi asszonya között a világnak legjobban szeretett.
Az érzékeny búcsúvétel után átadta a kegyes úrnő menekülő unokájának
legbecsesebb ereklyéjét, imádságos könyvét.
Az mint műdarab is nagyértékű volt, sarkai, kapcsai s a feszület a tábla
közepén a régi magyar zománczötvös-művészet remeke mind; de a
hozzákötött emlék még becsesebbé tette: Brandenburgi Katalin ajándéka
volt az, a főúri család dédanyja kezében, tőle szállt leányról-leányra,
mindig menyasszonyi kelengye ékességeül.
Hogy ezt az imakönyvet talán örökre távozó egyetlen unokájának
ajándékozá az öreg urasszony, az maga egy tragédia. Miért imádkozzék
eztán, ha elveszett a haza, elveszett egyetlen unokája?
– Hasznát fogod venni az utadban. Ha inségbe jutsz, nyisd fel az
imakönyvet áhitattal; a szentek megsegítenek.
Szép mondás egy kegyes nagyanyától! Csakhogy az unokának a szive szikla,
melyen az ilyen vetőmag nem kel ki.
Aztán hosszú-hosszú évsora következett a rossz időknek, a mikben a
legrosszabb szenvedés volt – maga a reménység.
Ugyan megértettük a hajdan betanult latin vers értelmét: «una salus
victis; nullam sperare salutem,» «üdv a legyőzöttnek, hogy többé jót ne
reméljen.»
A mi szeretett öregünk végigizlelte mindezeket a keserű reménységeket:
sokat szenvedett, sok nyomorúságot kiállt; megismerkedett a kóbor
szabadságharczos életének minden viszontagságával; de a kedélyét el nem
veszté soha.
Néha betevő falatja sem volt, egész úti butyora egy karjára öltött
zsebkendőbe volt összesítve. De azok közt is ott volt a jó nagymama
imakönyve.
Pedig de sokszor túladhatott volna rajta jó áron. Régiséggyűjtők,
szakértők, a kik azt nála meglátták, nagy összegeket kináltak érte. Még
csak kezükbe sem engedte azt venni. Annyi kincs nincs a világon, a mi
ezt a klenodiumot felérje.
Jó társaságban is volt ez abban a keszkenőbe kötött batyuban. Annak a
tartalmát képezték nevezetes nagy emberek kéziratai, híres festők
rajzai, szénvázlatai, zászlórongyok, érdemrendek, egy rejtélyes kavics
(talán a Dunapartról.)
… Egyszer aztán csak kiderült az idő.
Magyarországon feljött a korona az égre: kihajnalodott. Az ország
alkotmányt, a politikai menekültek közbocsánatot kaptak, birtokaikat
visszaadták: a mi öreg barátunk is hazajött. Első gondja volt jó
öreganyját meglátogatni. Nagy volt az öröm, nagy volt a sírás.
Él hát még a magyarok Istene! visszahozta, a mi elveszett: a hazát is,
az unokát is.
Hát biz az idő megviselte mind a kettőt! De csakhogy élnek!
Az unoka visszaadta nagyanyjának a drága ereklyét, az imakönyvet.
– Imádkoztál-e belőle, édes fiam, mikor nagy inségben voltál?
– Inségben ugyan sokszor voltam. Azt is hiszem, hogy a szentek
megsegítik az ájtatos imádkozót. De éppen azért soha sem nyitottam fel
ezt a szentséges könyvet, hogy az én bűnös fejemre ne vonjam a szentek
méltó haragját.
– Látod pedig, édes fiam, ha csak egyszer is felnyitottad volna ezt az
imakönyvet, megtudtad volna belőle, hogy a mennybéli szentek még azt is
megsegítik, a ki kételkedik bennük.
Azzal felnyitotta a jó öreg mama az imakönyv kapcsait, kitárta a
könyvet, s a mi kedves barátunk akkor látta, hogy annak minden két lapja
közé egy-egy százforintos bankjegy van fektetve.