Ma a törvényszéki tanuvallatások alatt a Petőfi-szerződés hitelessége
fölött, a míg Lauka Gusztit (a legöregebb kortárst) benevolizálták, egy
másik kortársa, dr. Bellágh Józseftől hallottam ezt az érdekes epizódot.
Mikor Petőfi (még akkor Petrovics Sándor), először feljött Pestre,
összetalálkozik az utczán Kerényi Frigyessel (a kinek még akkor
Krisztman Fridrik volt a neve).
– Hát te hol jársz itt? – kérdi Krisztman.
– Feljöttem munkát keresni, – felel Petrovics.
– S miféle munkához értesz?
– Jó leszek leírónak. Nem tudsz valami helyet?
– De bizony tudok. Épen most keres Bajza valami leírót.
– Mutasd meg, hol lakik?
Krisztman odavezette Petőfit s megmagyarázta neki, hol kopogtasson. Majd
ő addig megvárja az utczán.
Petőfi felment Bajzához, belépett hozzá.
– Krisztman barátom mondá, hogy ön leírót keres, – mondá az íróasztala
mellett ülő tudósnak.
– Van önnek olvasható írása?
– Itt van épen egy próba belőle.
Azzal kihúzta a hátulsó zsebéből a «Disznótorban» czímű költeményét.
Bajza kezébe vette: elolvasta. Hideg, kemény arcza volt, nem szokott
semmi indulatot, meglepetést kifejezni. A költemény alatt egy, még eddig
nem ismert név állt: Petőfi Sándor. (Az első költeménye még Petrovics
név alatt jelent meg az «Athenæum»-ban.) Bajza tehát semmi
magasztalásra, buzdításra, vállveregetésre nem ragadtatta el magát,
hanem kihúzta az íróasztala fiókját s kivett belőle egy aranyat. Azt
átadta Petőfinek.
– Ez a leírásért? – kérdé a költő.
– Nem. A versért. Kiadjuk az «Athenæum»-ban.
Petőfi sietett le a lépcsőkön: még akkor is markában tartotta az
aranyat.
– Nézd! – mondá Kerényinek. Ezt kaptam! Soha sem hittem volna, hogy még
verset is lehet eladni Pesten!
*
Mekkora kamatot hajtott ez az egy arany azóta – a nemzetnek!