Az 1813-ik évben Draisz Károly találta fel a kerékpárt, vagy
amint idegen szóval nevezik: a biciklit. Különösnek látszik, hogy
a vasúti mozdonyt, amely pedig sokkal bonyolultabb szerkezetű,
már előbb feltalálták, pedig a mozdonynak az alapja--a négykerekű
kocsi--már megvolt, két egymás mögött álló keréken haladó
közlekedési eszközt azonban az 1813-ik év előtt még nem ismertek.
Hogy két egymás mögött elhelyezett keréken is lehet utazni, arra
Draisz jött rá először abból a megfigyelésből, hogy az erős
lendítéssel elgurított kerék nem dűl el addig, ameddig mozog. Az
első kerékpár ennek alapján készült: két fakereket olyanformán
kötöttek össze, mint ahogyan a mai kerékpárnál is látjuk. Az első
kereket kormányozták. Draisz ezt az egyszerű szerkezetet úgy
hajtotta, hogy a lábaival felváltva a földre ért és így lendített
egyet-egyet a kerékpáron. Ezen a kezdetleges módon négyszer olyan
gyorsan tudott haladni, mint a gyalogos ember.
Draisz Károly 1785-ben született a németországi Karlszruhe
városban. Már kora ifjúságában érdekelték a gépek, mindenféle
szerkezetek és csak a családja kívánságára választotta a katonai
pályát. Nem is katonáskodott sokáig, korán visszavonult és a
találmányainak élt. Először húsvágógépet szerkesztett, utóbb
írógép szerkesztésén törte a fejét, majd másféle találmányok
jártak az eszében. Sok eleven gondolata volt, de mind között
legnagyobb sikere a kerékpárnak--vagy mint akkoriban nevezték: a
»futógépnek«--lett.
A kerékpár feltalálása az 1813-ik évre esik: ennek az évnek
december hónapjában mutatta be Draisz Károly az orosz cárnak. Az
első kerékpár szerkezete még nagyon kezdetleges volt, tehát nem
is lépett vele a nyilvánosság elé. Négy esztendeig dolgozott és
gondolkodott a javításán, végre 1817-ben elhatározta, hogy
bemutatja az új közlekedő-eszköz gyakorlati használhatóságát. A
Mannheimből Schwetzingenbe vezető négyórás utat az új találmány
segítségével egy óra alatt akarta megtenni. Akik a tervről
hallottak, nevetve fogadták:
--Hacsak egyfolytában nem szalad,--mondták--akkor azzal a két
furcsa kerékkel a félutat sem teszi meg!
Draisz nem vitatkozott velük, hanem elindult és egy óra múlva a
kitűzött céljához ért. Aki a mai kerékpárt ismeri, ezen nyilván
nem csudálkozik, de arra kell gondolnunk, hogy milyen volt az a
kerékpárszerkezet, amelyet Draisz Károly ezen az útján használt.
Két fakerékre nyereg volt erősítve, az első keréken a
kormányzószerkezet. Ezen a kerékpáron a lábaival lökdöste magát
előbbre, mert még nem tudta annak a módját, hogy miképen ülhetne
rajta, anélkül, hogy a földet érintenie kellene.
A második nevezetes útja az újfajta gépen Karlszruhéból a francia
határon fekvő Strasszburgba vitte: ezt a nagy útat, amely
gyalogszerrel tizenhat órába telt, négy óra alatt tette meg. A
váratlanul nagy sikerek mellett is Draisz ugyanazokon a bajokon
és vesződségeken ment keresztül, mint amelyek minden újítót és
feltalálót nyomon követnek. Valóságos néptömeg kísérte,
valahányszor újfajta közlekedő-eszközével Karlszruhe város utcáin
megjelent. A gyerekek körülfogták és nagy zsivajjal, lármával
követték.
[Illustration: Draisz Károly bemutatja találmányát a közönségnek
A feltaláló azt akarja igazolni, hogy a kerékpárral lépcsőkön
lefelé is biztosan halad.]
[Illustration: Draisz Károly »futógépe« a Strasszburg felé vezető
úton]
A feltalálót mindez nem ejtette kétségbe. Mivel két útjával a
kerékpár hasznavehetőségét igazolnia sikerült, most már arra
törekedett, hogy a találmányát értékesítse. Elment Franciaországba,
ott ismertető előadásokat tartott róla és a kerékpáron való
közlekedést Páris utcáin be is mutatta.
Igen érdekes az az árszabás, amelyet Draisz Párisban
szétosztogatott ismertetéséhez csatolt. Az árszabás szerint az
egyszerű gépek ára 44 pengő forint. Olyan gép, amelynek ülését
magasabbra vagy alacsonyabbra lehet állítani, hogy mindenféle
termetű emberek használhassák, 50 pengő forint. Kétüléses gép,
amelynek ülései egymás mögött vannak és az egyik utas mindig
pihenhet, míg a másik a lábával a gépet hajtja, 75 pengő forint.
Ezen a gépen is szabályozható az ülések magassága. Három-és
négykerekű gépeket, melyeknek egyik ülésük elől van, két kerék
között, a másik ülésük pedig hátul, 100 pengő forintért kínált.
Ez az árszabás mutatja, hogy Draisz Károly sok olyan újítást
végzett a kerékpáron, amit még manapság is használnak.
A kerékpár elterjedése nagyon lassan haladt előre. A városok
megtiltották, hogy a kerékpárosok a gyalogjárókon haladjanak.
Angolország volt a legelső, amely a kerékpárt a póstai
szolgálatban alkalmazni kezdte. A póstakocsit helyettesítő
kerékpárok más országokban is népszerűek lettek, mindazonáltal
Draisz találmánya nem hódított olyan mértékben, mint ahogyan a
feltaláló remélte. Állandóan harcban állott a hatóságokkal,
amelyek mindenféle akadályt gördítettek a munkája elé. A pénze
elfogyott, alig volt annyija, hogy rendesen ruházkodhassék.
Nélkülözés közben töltötte az élete utolsó éveit és 1851-ben
meghalt anélkül, hogy nevezetes és nagyszerű találmányának
diadalát megérhette volna.
A hatóság harminc forintot és negyven krajcárt érő holmit talált
a feltaláló hagyatékában. Még ma is megvan az a hagyatéki
jegyzék, amelyet ekkoriban a vagyonáról felvettek: ebben a
jegyzékben a »futógépének« értéke 3 forinttal szerepel! Később
600 koronáért vásárolta meg ezt a kerékpárt Karlszruhe városa,
amely még ma is őrzi a híres feltalálónak utolsó alkotását. Az
1893-ik évben emléket is állítottak szülővárosában a sokat
hánytvetett férfiúnak, aki egész életét feláldozta a találmánya
sikeréért. Draisz Károly nevét különben egy másik találmánya, a
vasúti hajtókocsi (a róla elnevezett draiszine, vagyis »treszina«)
mai napig is fenntartotta.
Draisz kerékpárján nem volt valami kényelmes az utazás, de
érdeme, hogy az első kerékpár megalkotásával módot adott arra,
hogy találmányát tökéletesítsék. Az 1826-ik évben Fischer nevű
német mehanikus is készített kerékpárt, de ő sem tudott nagyobb
sikert elérni. Az 1867-ik évi párisi világkiállításon a francia
Michaux mutatott be magaszerkesztette kerékpárt. A Fischer
készítette kerékpárok úgynevezett »magas kerékpárok« voltak: az
első, nagy kerék mögött kis kerék gurult. A magas kerékpárok
közül egynéhány 1860 körül Amerikába került: ezeket gúnyosan
»csontrázónak« nevezték el. Utóbb Cowper amerikai mérnök a
kerekeket az addig használt faalkotórészek helyett drótküllőkkel
és tömör gumiabronccsal látta el. A drótküllő és gumiabroncs
tette a kerékpárt hasznos közlekedő-eszközzé. Az első gumikerekű
kerékpárnak két egyforma nagy kereke volt és már nem a földre
lépve hajtották, hanem az első kerék tengelyére felszerelt
hajtókészülékkel (pedál), a nyereg pedig a két kerék között volt.
Nagyobb sebesség elérésére később ismét szerkesztettek magas
kerékpárokat, amelyeknek az első kereke nagy, a hátulsó kicsi
volt és a kerékpáros az első kerék felett ült. A magas kerékpár
alkalmatlansága miatt hamar kiment a használatból.
Az 1885-ik év táján Dunlop angol állatorvos arra a szerencsés
gondolatra jött, hogy fiának a kerékpárjára, amely már nem fából,
hanem acélból készült, nem tömör gumit, hanem levegővel tölthető
gumitömlőket kellene felszerelni. Ezzel a gondolattal
megszületett a mai kényelmes kerékpár.
A levegővel töltött gumicsőnek, a pneumatiknak a feltalálását is
a véletlennek köszönhetjük. Dunlop a kisfiának kerékpárt
szerkesztett. A fiú örömmel fogadta az újfajta játékot, de
hamarosan észre kellett vennie, hogy a kerékpár sokszor elakad, a
kerekek csak sima úton gurulnak könnyedén. Az apa a kertben
hallgatta a fiának a panaszait és tekintete az ott heverő
öntözőcsőre esett. Hirtelen elhatározással felkapta a gumicsövet,
megtöltötte levegővel, a két végén bedugaszolta és a
kerékpár--vagy amint akkor Angliában nevezték: velocipéd--kerekeire
erősítette olyan vászonkötéssel, amivel a beteg állatok lábait
szokta becsavarni, A gumikerekű kerékpárral indult el most már az
ifjú Dunlop Dublin város utcáin. A csudálatos szerkezetet
megbámulták, de később utánzói is akadtak és ez biztosította a
gumikerekű kerékpárok sikerét. Sőt akadt olyan ember is, aki
széltében híresztelte, hogy erre a nagyszerű gondolatra
szabadalmat kér, mert a gumicsövön futó kerékpárok világszerte el
fognak terjedni. A híresztelés Dunlop fülébe jutott, aki
természetesen sietett szabadalmat szerezni a levegővel töltött
gumikerékre. Hamarosan gyár is alakult az új gumikerekek nagyban
való készítésére és az első kerekeket is Dunlop nevéről nevezték
el. És míg a kerékpár feltalálója szegényen, nyomorban halt meg,
a véletlen Dunlopot mérhetetlenül nagy vagyonhoz juttatta.
[Illustration: Goodyeart a véletlen rávezet a kancsuk
vulkanizálására
A feltalálót a kályhára dobott kaucsuk-gumidarab figyelmeztette
rá, hogyan kell a kaucsukot az ipari feldolgozásra alkalmassá
tenni]
Dunlop sohasem gazdagodhatott volna meg a pneumatik gyártása
révén, ha nincsen segítségére olyan kitűnő anyag mint a
kaucsuk-gumi. A gumikereket a gumiból készült többi tárgyakkal
együtt Goodyear amerikai vaskereskedőnek köszönhetjük, aki a
kaucsukot ipari feldolgozásra alkalmassá tette. Goodyear egész
életét ennek a célnak az elérésére szentelte.
1735-ben francia csillagászok Dél-amerikában, Peruban olyan
edényeket, cipőket láttak, amelyek egy előttük ismeretlen fának a
tejszerű nedvéből készültek. Ez a fa a kaucsukfa és a belőle
kiszivárgó tejszerű nedv a kaucsuk vagy gumi. A kaucsukból
készült tárgyak azonban nem voltak célszerűek, mert télen nagyon
megkeményedtek, nyáron pedig ragadóssá váltak és erős szaguk
volt. Az 1800-ik év körül egy francia kereskedő a harisnyakötőkbe
gumiszálakat szövetett bele, hogy rugalmasabbak legyenek, egy
amerikai kereskedő pedig vizáthatlan szövetet készített úgy, hogy
két szövet közé vékony gumiréteget tett. Ugyanakkor egy másik
amerikai kereskedő 500 pár gumicipőt bocsátott árúba. De ezeket a
gumiárúkat, mert csakhamar megkeményedtek és kellemetlen szaguk
volt, senki sem vásárolta.
Ekkor tökélte el magát Goodyear arra, hogy a kaucsukot olyanná
teszi, hogy télen ne keményedjék meg, nyáron pedig ne legyen
szagos és ragadós. Mindenfélével keverte a kaucsukot, hogy
hasznavehetőbb anyagot kapjon. Egy ízben magnéziumot adott hozzá,
látszólag jó eredménynyel. Rögtön takarókat kezdett gyártani, de
alighogy a nyár megérkezett, a magnéziummal kevert kaucsuk
erjedni kezdett. Nem esett kétségbe és elölről kezdte a munkát,
mert meg volt győződve arról, hogy sikere esetén nemcsak ő jut
jómódba, hanem sok ezer munkásnak is kenyeret ad. A kísérletei
közben természetesen nem sokat keresett és nemcsak ő, hanem
családja is sokszor nélkülözött.
Utóbb aztán rájött arra, hogy a választóvízzel kevert gumi
ellentáll a hidegnek és melegnek. Rögtön szabadalmat vett erre a
találmányára és egy gazdag emberrel szövetkezve, Newyorkban
gyárat alapított. De most, amikor a sok évi küzdelem gyümölcsét
élvezhette volna, olyan rossz gazdasági viszonyokat hozott az
1837-ik esztendő, hogy a gyár megbukott és üzlettársa az egész
vagyonát elvesztette.
Családjával együtt újra visszaesett a nyomorba, de azért nem
hagyta el az a remény, hogy végül is diadalmaskodni fog. Pedig
csúfolkodtak is vele. Azt mondták, könnyű az utcán felismerni,
mert kabátja, cipője, sapkája gumiból készült, sőt még a
pénztárcája is, amelybe azonban nincs mit raknia. Ismerősei
bolondnak tartották, aki elérhetetlen dolgokon töri a fejét és
azt ajánlották neki, hogy hagyjon fel rögeszméjével és vállaljon
jövedelmezőbb munkát. De ő, habár a választóvízzel kevert gumiról
is kisült, hogy nem tökéletes, nem hallgatott rájuk, haladt
tovább a maga útján.
Végül is a véletlen célhoz juttatta. Egyszer egy ismerősével
beszélgetett odahaza a tüzes kályha mellett és véletlenül
ráejtett egy darab gumit. Nagy volt a meglepetése, mikor
észrevette, hogy a gumi nem olvad el, hanem elszenesedik. Rögtön
hozzáfogott a kísérletezéshez és hamarosan rájött arra, hogy a
kénnel kevert és bizonyos fokig felmelegített kaucsuk télen nem
keményedik meg, nyáron pedig nem olvad. Ezt az eljárást nevezik
vulkanizálásnak, amelynek a feltalálója Goodyear. Ma is ugyanígy
csinálják a kerékpárok, gépkocsik és egyéb járóművek kerekeire
alkalmazott gumi anyagát, csakhogy a gyártás módját azóta
sokféleképen javították, tökéletesítették.
Azonban Goodyear, amíg idáig jutott, a sok nélkülözéstől
állandóan betegeskedett és meg is öregedett. Végső
erőmegfeszítéssel sikerült Newyorkban egy társaságot összehoznia
a vulkanizált gumi gyártására, de a sikert már nem élvezhette,
mert 1860-ban, 63 éves korában meghalt, anélkül, hogy kísérletezései
közben csinált adósságait kifizethette volna. Ő is
úgy járt, mint Draisz és sok más feltaláló: kitartó munkájának a
gyümölcsét azok élvezték, akik nem dolgoztak érte, akiknek az
érett gyümölcs ölükbe hullott.
A kerékpár történetében Draisz, Goodyear és Dunlop mellé
sorakozik egy negyedik feltaláló, akinek az élete folyása azonban
nem ilyen küzdelmes és szomorú, mert megérte munkájának a
sikerét. Ez a férfi az angol Besszemer volt, aki megtanította az
embereket arra, hogy hogyan lehet vasból acélt gyártani. Neki
köszönjük a kerékpár könnyű és szilárd acélvázát.